Vizitúra (Lajta Bruck - Zurndorf – Mosonmagyaróvár)
Szürke Hód Vízitúra – Janics István túravezető
Nem először voltam életemben vízitúrán, de a hétvégén történtek után késztetést érzek, hogy leírjam a tapasztalataimat, ezzel is talán megakadályozhatom, hogy másnak ne legyen hasonló élményben része.
Én és másik 3 barátnőm vizitúrára indultunk a hétvégén, Janics István szervezésében. Direkt azért választottam ezt a túrát, mert nem óriás folyóról lévén szó gondoltam kisebb a rizikó is benne. Hát tévedtem… Folyóméret ide vagy oda, rá kellett jönnöm nagyon is sokat számít milyen túravezetővel indul az ember egy ilyen programra.
Egyikőnk sem egy evezővilágbajnok, de részt vettünk már jópár vízitúrán szóval nem teljesen tudatlanul indultunk erre a túrára. Szombat reggel érkeztünk Mosonmagyaróvárra, ahol a Tesco parkolóban csatlakoztunk be csoportunkhoz. Innen busszal vittek minket a kiindulási pontra, ahol őrült kapkodás vette kezdetét, mert 1 órás csúszásban voltunk és valahol be kellett hozni. Azt mellékesen jegyzem meg, hogy arról elfelejtettek tájékoztatni, hogy átöltözésre nincs lehetőség, oldjuk meg előtte. A hajóbeosztás megtörtént, mivel utolsóként csatlakoztunk, túl sok lehetőségünk nem volt 4-en voltunk, 3 személyes hajókra. A túravezető mondta, hogy egyikőnk menjen vele meg a kb. 8 éves fiával. Vegül egyik barátnőm becsatlakozott egy hajóba egy párhoz, mi pedig maradtunk hárman egy hajóra. Gyors utasítás/kérdés érkezett: Van-e kormányosunk és aki tud kormányozni, az üljön hátra! Jeleztük ugyan a valóságot, hogy eveztünk már párszor de nem a 100. vízitúránkon vagyunk, de a válasz nem volt lényeges.
Kormányost választottunk, a főút mellett törölköző mögött bujkálva átöltöztünk s mire mindannyian elkészültünk addigra a fél csoport elindult a túrára a túravezető vezetésével. Ok, hogy nem volt a beszállás helyén 9 hajónak hely, de nulla tájékoztatással indultunk útnak, utolsóként vízre téve a hajónk. Majd elindultunk… hogy hová, mi várhat ránk azon a napon, mire figyeljünk, mikor állunk meg legközelebb, vagy hogy esetleg valaki megnézze mennyire tudunk evezni .. szintén nem volt lényeges.
Egész jól elboldogultunk, majd fél óra múlva jött az első akadálypálya, ahol uszadékon és egy bedőlt fán átmanőverezve , sodrásban küszködtük át hajóinkat egyesével. Nézzük a jó oldalát, legalább volt időnk összepajtizni túratársainkkal. Túravezetőnk minősíthetetlen hangnemben lekorholt, ha valamit nem úgy csináltál ahogy ő gondolta, vagy mondta, csak arra koncentrált, hogy a hajójának ne legyen semi baja.
Nemsokkal később egy zúgóhoz értünk, ahol egyesével próbáltunk meg átcsúszni egy kb. fél méteres helyen, ahol kissebb esély volt a hajó fennakadására. Hát nekünk se sikerült akadálymentesen az átkelés, fennakadt a hajó alja, próbáltünk mocorogni, hátha sikerül valahogy túllendülni (kiszállásra nem volt lehetőség) de itt ismét kaptunk a túravezető arroganciájából, amint ránkküldte a segítségét egy ‘széttöröd a hajót bazdmeg!’ kommenttel. Na ez volt nálam az a pont amikor elgondolkodtam, hova is jöttem?
Talán ez volt az utolsó hely ahol láttam a túravezetőt mielőtt kiszálltunk ebédelni, onnan tovább indulva pedig este a ‘kempinghez’ érkezéskor láttam legközelebb. Második túravezető nem volt, aki zárta volna a sort.
Kb. 30 km-t haladtunk aznap 8-9 átemeléssel. Tele volt a folyó árvíz utáni uszadékkal/törmelékkel/ szeméttel. A 4. átemelés után kezdett elegem lenni a napból (és nem csak nekem), és nem értettem miért nem lehetett a folyó állapotát felmérni, mielőtt elindul 26 emberrel kenuzni? Alkalmanként cipeltük a 100 kilósnak tűnő hajót (foggalmam nincs milyen súlyú egy ilyen hajó) több tíz, akár száz méteren, a bokrok, csalán között 6 millió szúnyog kíséretében. Fenomenális élmény volt, el kell mondjam. Egyik barátnőm az egyik kiszállásnál visszaesett a meredek partról, rá a hajó kereszttartó elemére, amely össze is tört az eséstől. Túravezetőnk mikor tudomást szerzett a történtekről (este) annyit se kérdezett tőle, “jól vagy?”.
Este szembesültünk a ténnyel, hogy vadkempingezünk. Túravezetőnk állítása szerint benne volt a kiírásban, akármennyire próbáltam megkeresni én nem találtam meg. De ezzel nincs is gond, kempingezni jó dolog, csak akkor úgy készülök! Mondjuk viszek több vizet, ha tudom, hogy nincs vízvételi lehetőség. Többek duzzogására elmentek egy 5 literes kannával egy helyi étterembe vizet kérni, zárás előtt, így let vizünk.
Másnap útnak indultunk, de ekkor már rutinosak voltunk, megkérdeztük mi várható arra a napra! Mondták, hogy Mosonmagyaróvár előtt fagyizunk egyet, és unalmas lesz a mai szakasz, két átemeléssel és 5km állóvízzel. Így indultunk el. Túravezetőnk elsőnek, de kb. annyit nem jelezve, hogy elindult.. majd szépen lassan mindenki vízre szállt.
Valóban sokkal barátságosabb volt a folyó ezen része, bár a víz alatt megbújó sziklák így is rendszeresen veszélyforrást jelentettek. Túravezetőnk valahol 3 km-rel előbbre egymaga..Útközben tippre mentünk tovább egy egy elágazás mellett, vagy volt olyan jófej valamelyik kenu, hogy bevárta a következőt.
Az osztrák határ után volt egy kiszállás a hegyeshalmi zsilipnél. Itt legalább előkerült a túravezetőnk is, segített a magas betonfal mellett kivenni a hajót, de előtte egy bazdmeg kíséretében szintén megkaptuk, hogy nem elég lassan közelítünk a peremhez és össze fogjuk tőrni a hajót.
Itt kaja utan tovább indultunk, szintén egy büdös szó nélkül. Ha tudom hogy az vár rám, amit ott volt, vissza se ülök. A folyó összeszűkült kb. két autósáv szélességűre, begyorsult és mindkét oldalról faágak lógtak be (hol véknyabbak, hol vastagabbak). Próbáltuk kikerülni őket, de attól függően melyik milyen masszív volt, elég könnyen el tudta téríteni a hajót egy ággal való találkozás, ami elől bele kellett hajolni a csónakba. Egy ilyennél nem tudtuk az erős sodrásban irányba tenni a hajónkat és felakadtunk egy fatörzsre amely párhuzamosan a vízfelszínnel belógott a folyóba annak kb. egy harmadáig. A sodrás felnyomott minket a fára, nem bírtuk eltolni a hajót, és egyre lejjebb nyomta a hajó fenekét. Volt egy percünk ,hogy amit lehet biztonságba helyezzünk és felvegyük a mentőmellényeket. Próbáltunk kimászni a hajóból, de a hatsórészt annyira lenyomta a sodrás, hogy telement vízzel, a kormányosunk beborult a hajó és a folyó fala közé. Ennyi volt a szerencséje, így nem vitte el a víz. Felhívtam a túravezetőt mi tévők legyünk aki csak annyit tudott mondani, hogy próbáljuk kiszedni a hajót, menjünk be a folyóba és addig emeljük a fenekét míg ki nem jön a vízből. Sík ideg volt, és mielőtt rámnyomta a telefont megjegyezte, minek jön valaki ilyen túrára ha nem tud evezni…. Az, hogy mindannyian jól vagyunk-e azt meg se kérdezte.
Közben a mögöttünk induló 4 hajó is lehagyott minket, lehetetlenség volt megállni azon a szakaszon, viszont az első megállási lehetőségnél kiszálltak és visszajöttek segíteni. Legalább is megpróbálták, de a hajót a sodrás befordította és beékelődött a fa és a folyó partja közé, így lehetetlenség volt megmozdítani a ránehezedő víztömeg súlya miatt.
2 órát vártunk a túravezetőre mire megérkezett a 8 éves fiával és a 70 éves apukájával kiszabadítani a hajót. Kihangsúlyoznám, hogy ő ez idő alatt már Mosonmagyaróvárra ért és visszajött hozzánk. Segítségünkkel kiszedte a hajót, csodával határos módon nem tört ketté a kenu, pedig mar ő is lemondott róla. Barátnőm majdnem megsérült a segédkezés közben, mert a farúd amivel támasztania kellett a hajót, kettétört és Ő fejjel előre visszaesett a mederbe a nagyapára meg a fatörzsre. Szerencsére egy pár horzsolással megúszta.
Nem vagyunk hősök – főleg hogy végül is mi okoztuk a bajt, bár akaratunkon kívül -, de talán egy köszönöm a segítséget belefért volna, mert nélkülünk még ma is ott imádkozik a hajójáért. Annyit mondott, hogy óriási szerencsénk van mert 170 000 forint költségtől kíméltük meg magunkat. Én a telefonbeszélgetésünk óta nem szóltam hozzá, olyan idegállapotban voltam, hogy nem akartam elküldeni a bús fenébe. Mindezt addig bírtam, míg oda nem jot a pénzéért.
Nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg, mégis mennyibe kerül a túravezetés a fizetendő összegből, mert hogy túravezetés nem volt. Ekkor átment arrogáns bunkóba.
Megkaptuk, hogy:
- óriás bénák vagyunk mert az elmúlt 20 évben többszáz embert hozott le a folyón, de csak mi törtünk össze hajót. Bár utána mikor megkérdeztem mikor volt utoljára a folyón, azt mondta 4 éve.. (csak azt akartam megtudni, megnézte –e előtte milyen állapotok uralkodnak)
- nagyvárosi (mert Pesten élek) zsidó vagyok mert nem akarok fizetni,
- miért nem szóltam ha bajom volt (…mert talán nem volt kinek?). Mellesleg előző nap többen is panaszkodtak a túravezetésre, ami az Istvánhoz is visszajutott, csak épp nem érdekelte.
-minek jövök ide ha nem tudok evezni (.. ezért jöttem vezetéssel!)
- fizessem ki a hajó javítási költségét (Ő nem köt biztosítást a hajókra, mert eddig nem volt rá szükség. Persze mert pénzéhes, és ez pedig pénzbe kerülne.)
- ha nem fizetek rám hívja a rendőrséget
- és még sorolhatnám a sértő szavakat…
Mikor megkérdeztem tőle, mégis mikor kezdett volna el keresni, ha mondjuk mi indulunk el utoljára (és ugyebár záró túravezető nem volt), és senki se látja, hogy bajban vagyunk. Mikor leér Óvárra és várt egy órát rám, majd ha nem érkezem meg akkor elindul visszafele megkeresni hol akadhattam el? Mindez alatt eltelhet 4óra?! Erre az volt a válasza, hogy: előfordulhat! Egy ilyen emberrel induljon útnak valaki biztonságban?!
És ha szerencsétlenül járok, beborulok, elvisz a sodrás, fennakadok egy fán, vagy beverem a fejem és megfulladok akkor az majd az ő lelkén szárád? Válasza ennyi volt, hogy a saját felelősségemre jöttem erre a túrára, és ugyanezt mondta annak a terhes kismamának is aki a túrára való jelentkezés előtt felhívta őt többször és megkérdezte, mennyire biztonságos a folyó. De ha ez nem lett volna elég, a biztonság kedvéért és az előző napok tapasztalatai alapján a szakaszon való elindulás előtt szintén megkérdezte mi várható, és nem tájékoztatták a veszélyekről. Egy szerencsétlen pillanat, egy faág, és sokkal nagyobb baj is történhetett volna.
Bár alá nem irattak velem semmit, de ha tudom, hogy saját felelősségre indulok el erre az útra, úgy hogy én vagyok felelős az anyagi károkért is eszembe se jut ide eljönni. Csak akkor joggal tehetem fel a kérdés, mire fizettem a túravezetés díját és miért hívják ezt szervezett túrának? Ennyi erővel elindulhattam volna egymagam is.
Végezetül még hozzámvágott egy nyugtát a részvételi díjról, mert persze kifizettük a pénzt mi zsidó nagyvárosiak de csak azért , hogy nehogy feljeletsem őt a NAV-nál.
István egy arrogáns ember akinek csak a pénz számít. Az én tapasztalatom alapján túravezetésre teljes mértékben alkalmatlan. Én most voltam vele először és utoljára, de ha tehetem másokat is lebeszélek majd az ő túráiról.
Címkék: Vízitúra - Szürkehód- Janics István Túravezető