Gyönyörű a tél, de a vidám nyárra is jó visszagondolni. Balaton-felvidéki tanyámon a szomszédok gyerekei rendszeresen átlátogattak hozzám. Ott lábatlankodtak körülöttem. Megkérdezték, mit miért csinálok, én meg türelmesen elmagyaráztam nekik a kertművelés apró mesterfogásait. A következő kérdés általában már az:
- És mi miben tudunk segíteni?
Aztán boldogan gereblyéznek, lapátolnak, öntöznek a kiskannával, vagy tolják utánam az üres talicskát.
Van a háztól vagy húsz méterre egy szaletlim. Asztal, két támás-pad, s felette nyeregtető, mely árnyat ad a nyári nap hevétől, s megvéd az őszi esők idején. Szeretem ezt a helyet. Gyönyörű kilátás nyílik innen a Tapolcai-medence hegyeire. Nyáron itt ebédelek, s ha alkonyatig dolgozok a kertben, mi előtt bemennék, ide ülök le tücsökzenés esti szemlélődésre. Elnézem a szőlőhegyről traktoraikon hazapöfögő gazdákat. A távoli falvak sziporkázó fényét. S ősszel innen hallgatom a magasban elhúzó vadlibák énekét.
Pár éve, mikor árkot ásva a villanyt kivezettem, egy rossz kerti tömlőt is visszatemettem az árokba. Eredetileg kerti csapot akartam a végére tenni, de a slag több helyen eresztett így ott maradt használatlan.
A nyáron egyik estére vendégeket vártam. Kitakarítottam a házat, lenyírtam a füvet, mezei virágokat szedtem a vázába. A szaletlibe pedig egy tálba szőlőlevelekkel feldíszítve, almát, körtét tettem az asztalra. Később a házban a vacsora készítéséhez fogtam. Az ablakon át láttam, hogy a hét éves Ricsi a szaletli mellett elsétálva óvatosan körbe kémlel, aztán egy szép fényes almát elvesz a tálból…
Hirtelen kaján ötletem támadt. Tudni való, hogy a hang az íves, sima felületek mentén kitűnően terjed. A szaletlihez kivezetett tömlő végét – mint egy mikrofont - a számhoz emeltem és azt mondtam:
- Nem széíígyelled magad!?
A cső másik végén ilyenkor úgy lehet hallani a hangot, mint ha közvetlen melletted beszélnének. A hatás leírhatatlan volt. A gyerek egy pillanatra megmerevedett, aztán az almát messzire hajítva, visítva, bőgve rohant hazáig.
Pár nap múlva a szemetelő nyári esőben népes gyerek kompánia kártyázott az asztalnál. Ricsi is ott téblábolt körülöttük, de már nem jutott neki hely a tető alatt. Később elszontyolodva jött be hozzám, a házba.
- Gyere, vicceljük meg a többieket! – mondtam neki.
- Hogyan? – Kérdezte csillogó szemekkel.
A cső végébe összeszorított ajkakkal halk, recsegő hangot hallattam… A következő másodpercben kint az asztalnál a kártya egy pillanatra megállt a levegőben, s a lányok kuncogva meredt szemmel nézték a szemközt ülőket. Mivel azonban más nem történt, hamar napirendre tértek, s folytatták a játékot.
Amikor másodszor is bele prrpúúúzztam a tömlőbe a három lány hangos röhögésbe tört ki, s a szemben ülő fiú – akinek a padja alatt volt a slag vége – pirulva mondta:
- Nem is én voltam!... De tényleg…!
Ricsi már dőlt mellettem a nevetéstől. Aztán hirtelen elhallgatott, rám meredt és akadozva kérdezte:
- Géza bácsi!... Te voltál az?.... Amikor,… elvettem az almát…?
Csak bólintottam… és már ketten kacagtunk tovább… Még a könnyünk is csorgott a hangos hahotától
Ezzel aztán le is buktunk, mert a cső másik végén is meghallották a gyerekek a mi vidámkodásunkat.
Utána egy hétig az ötven méteres kerti tömlőmmel nem tudtam öntözni, mert a mirabolán és a cseresznyefákra deszkákból, meg rongyokból összeeszkábált fészkek között az lett a telefon összeköttetés. De nem bántam, az eső úgy is alaposan beáztatta a földet…
Címkék: Balaton-felvidék Tapolcai-medence