Gyönyörű a tél, de a vidám nyárra is jó visszagondolni. Balaton-felvidéki tanyámon a szomszédok gyerekei rendszeresen átlátogattak hozzám. Ott lábatlankodtak körülöttem. Megkérdezték, mit miért csinálok, én meg türelmesen elmagyaráztam nekik a kertművelés apró mesterfogásait. A következő kérdés általában már az:

-         És mi miben tudunk segíteni?

Aztán boldogan gereblyéznek, lapátolnak, öntöznek a kiskannával, vagy tolják utánam az üres talicskát.

Van a háztól vagy húsz méterre egy szaletlim. Asztal, két támás-pad, s felette nyeregtető, mely árnyat ad a nyári nap hevétől, s megvéd az őszi esők idején. Szeretem ezt a helyet. Gyönyörű kilátás nyílik innen a Tapolcai-medence hegyeire. Nyáron itt ebédelek, s ha alkonyatig dolgozok a kertben, mi előtt bemennék, ide ülök le tücsökzenés esti szemlélődésre. Elnézem a szőlőhegyről traktoraikon hazapöfögő gazdákat. A távoli falvak sziporkázó fényét. S ősszel innen hallgatom a magasban elhúzó vadlibák énekét.

Pár éve, mikor árkot ásva a villanyt kivezettem, egy rossz kerti tömlőt is visszatemettem az árokba. Eredetileg kerti csapot akartam a végére tenni, de a slag több helyen eresztett így ott maradt használatlan.

A nyáron egyik estére vendégeket vártam. Kitakarítottam a házat, lenyírtam a füvet, mezei virágokat szedtem a vázába. A szaletlibe pedig egy tálba szőlőlevelekkel feldíszítve, almát, körtét tettem az asztalra. Később a házban a vacsora készítéséhez fogtam. Az ablakon át láttam, hogy a hét éves Ricsi a szaletli mellett elsétálva óvatosan körbe kémlel, aztán egy szép fényes almát elvesz a tálból…

Hirtelen kaján ötletem támadt. Tudni való, hogy a hang az íves, sima felületek mentén kitűnően terjed. A szaletlihez kivezetett tömlő végét – mint egy mikrofont - a számhoz emeltem és azt mondtam:

-         Nem széíígyelled magad!?

A cső másik végén ilyenkor úgy lehet hallani a hangot, mint ha közvetlen melletted beszélnének. A hatás leírhatatlan volt. A gyerek egy pillanatra megmerevedett, aztán az almát messzire hajítva, visítva, bőgve rohant hazáig.

Pár nap múlva a szemetelő nyári esőben népes gyerek kompánia kártyázott az asztalnál. Ricsi is ott téblábolt körülöttük, de már nem jutott neki hely a tető alatt. Később elszontyolodva jött be hozzám, a házba.

-         Gyere, vicceljük meg a többieket! – mondtam neki.

-         Hogyan? – Kérdezte csillogó szemekkel.

A cső végébe összeszorított ajkakkal halk, recsegő hangot hallattam… A következő másodpercben kint az asztalnál a kártya egy pillanatra megállt a levegőben, s a lányok kuncogva meredt szemmel nézték a szemközt ülőket. Mivel azonban más nem történt, hamar napirendre tértek, s folytatták a játékot.

Amikor másodszor is bele prrpúúúzztam a tömlőbe a három lány hangos röhögésbe tört ki, s a szemben ülő fiú – akinek a padja alatt volt a slag vége – pirulva mondta:

-         Nem is én voltam!...  De tényleg…!

Ricsi már dőlt mellettem a nevetéstől. Aztán hirtelen elhallgatott, rám meredt és akadozva kérdezte:

-         Géza bácsi!...  Te voltál az?....  Amikor,…  elvettem az almát…?

Csak bólintottam…  és már ketten kacagtunk tovább… Még a könnyünk is csorgott a hangos hahotától

Ezzel aztán le is buktunk, mert a cső másik végén is meghallották a gyerekek a mi vidámkodásunkat.

Utána egy hétig az ötven méteres kerti tömlőmmel nem tudtam öntözni, mert a mirabolán és a cseresznyefákra deszkákból, meg rongyokból összeeszkábált fészkek között az lett a telefon összeköttetés. De nem bántam, az eső úgy is alaposan beáztatta a földet…

Címkék: Balaton-felvidék Tapolcai-medence