Azt is írhattam volna, hogy "Fények és árnyékok Telkibányán." Mert, ahol tavaszi ragyogás van, ott árnyék is akad. Az árnyakkal kezdem, hogy a fényekkel fejezhessem be.

Szállásunk a Veronika Vendégház volt. Bizonyára uniós pénzből épült. Szép, igényesen megépített, emeletes ház. Nem sajnálták belőle a csempét, dísz burkolatot, még sem lett csicsás.

De a zuhanyzóhoz nincs zuhany függöny.  A fürdőszobában nincs felmosórongy.  A WC-ben pedig nincs WC papír.  Az ágyak nincsenek felhúzva,  és van ágy, ahová nem jutott ágynemű sem.  A konyhában nincs só, paprika, cukor, teafű.

Tudom, ezek filléres dolgok. Elmentem  a boltba, és megvettem.  Még ezer forintomba sem került. Csak akkor NE írják ki, hogy ez „Vendégház”!

Meg aztán a huszonhárom férőhelyre (mi ennyien voltunk éppen) szintenként van egy fürdőszoba WC-vel, káddal, zuhanyzóval, mosdóval. A földszinten még vízsugaras háromszemélyes fürdőkád is. De ha valaki fogat mos, a másik nem tudja használni a WC-t,  s a harmadik nem tud addig zuhanyozni.  A szobában van plazma TV, üveges vitrin, de nincs szekrény,  polc, ruhafogas. A holmink így négy napon át a földön hevert,  mert a zsákban csak azt vittük el a túrákra, ami az napra kellett.

A Kánya-hegyre mentünk pénteken. Sütött a nap, zöldült a madárdalos erdő, a vidám fiatal csapattal jót sétáltunk. Este pedig – néhány túratárunk jóvoltából – előre bepácolt, szabadtűzön sült husikat ettünk sült krumplival, és vegyes zöld salátával. Ízletes volt az étek is, de még finomabbá tette az a szeretet és öröm, amivel készítették nekünk.

Másnapra, Regécre megjöttek a többiek is. Hangulata van annak, amikor közel ötven fős csapat megy az erdőn át.  Régi ismerősök találtak újra egymásra.  Van, akivel már többször levelet váltottunk, de most találkozunk először.

Térkép egyeztetés után a végére maradtam. Szétszakadozva, beszélgetve a régi és új ismerősökkel észre sem veszi az ember az emelkedőket.

Nagy Péter-ménkű, Pengő-kő sok szép régi emlék elevenedik meg az emberben. Tizenhét éves voltam, mikor szakadó esőben először állottam a kiemelkedő riolit sziklán…

Most kegyes volt hozzánk az idő, csak akkor kezdett el esni, mikor visszaérünk a kocsikhoz.

Volt, aki hamarább visszafordult, hogy mire haza érünk, elkészüljön a juhtúrós, sültszalonnás sztrapacska. Hát, ebben is benne volt apai-anyai!

Most már a mi házunk is megtelt, de estére Janiék is átjöttek, hogy tortával ünnepeljük a születésnaposokat.

Vasárnap, borongós időben láttam viszont a gönci Pálos-kolostort és Amádé-várát. Voltunk a Sólyom-kőn (ott már sütött a nap), ahol ifjú titánként először másztam sziklát. S egy általam még nem járt, szép sziklás völgyön tértük vissza a faluba. A szigorúan védett területet elhagyva, lemaradtam virágot szedni…

Remeron túráin vetélkedőket és közös játékokat szokott szervezni.  Ennek reményében mentünk át vacsora után hozzájuk, de ezúttal ez elmaradt. Iszogattuk a borokat. Ettük a sajtot, és vártuk, hogy előkerüljön…

Engem beavattak a lányok titkos tervükbe. Öröm  volt nézni, ahogy boldog  együttes munkával készültek a szép hímes tojások.

Bizony, régebben születtem már, de soha nem kaptam még ilyen gyönyörű mívű húsvéti tojást. El is teszem emlékbe!

Nem vagyunk egyformák, de így kerek a világ! Van lány, akik remegve várja, hogy sikongatva végig szaladhasson az udvaron,  mert a hidegvíztől lesz egész évben egészséges. Ő nem feledkezett meg a szárazruháról és a tojásfestékről sem.

Mások versikét és szagos-vizet szerettek volna. Van, aki irtózik a száz féle pacsulitól, s inkább a jelképes vízre szavazna.   És olyan is akad, aki azért megy a hegyek közé, hogy az egészből kimaradjon.

A mi házunkban volt ez is, az is, de Gábor alkalomhoz „költött” versikéje dobta fel a hangulatot:

Zöld erdőben vótam,

Két napig fostam,

Meglocsollak mostan!

Én pedig azért szedtem, a virágot és a fagyöngyöt, mert annak minden lány örül. És a feltámadás ünnepéhez a virág épp úgy hozzátartozik. A fő kolomposnak még egy koszorúra is futotta belőle…

Címkék: Hímestojás Telkibánya Locsolkodás