Vannak dolgok, amiket pénzért nem lehet megvenni: ilyen a túratársas túra is, ahol az ember sok-sok kedves (ált. addig idegen) társsal összejön, hogy aztán együtt gyönyörködjenek a természet csodás formavilágában. Vagy együtt küzdjenek a természet elemei ellen. Mivel télire jár, így jelen esetben a második megfogalmazás a helytállób.

De ez nem szegi kedvét az egyszeri kalandornak, hisz a kilátás elmaradásáért kárpótol a vidám társaság!

Mindig is részt akartam venni egy jó csoportos kalandban, erre ott figyel a naptárban az Alacsony-Tátrai Gyömbér túra. Reni túratárs már be is jelentette, hogy megy. Jól van - mondom, jó túrázást! Ez volt csütörtök délelőtt. De nem hagyott nyugodni a gondolat. Jó, akkor én is megyek.

Telefonok, üzenetek sorozata. Péntek reggelre már le is van vajazva minden, már csak menni kell. Juppppi! Délután összerámolom a cuccom, - szokásos böhöm nehéz hátizsák – és még 1-2 kellék ahhoz, hogy Beatrix túratársnál aludjak (köszönet érte). 6 előtt autóba be, 8 előtt Budán autóból ki.

Szombaton aztán korai indulással kezdjük a napot, elstartolunk négyen az Auchan parkolóból 4 után. Izgatottan várom, milyen lesz Szlovákiában. Fura. Egy kukkot nem értek, még szerencse, hogy a 40-es tábla itt is ugyanolyan…

Besztercebánya előtt ránk világosodik, a város előtt megjelenik a hó is. Borongósra jár az idő, néha esik az eső. , ha csak itt kezdődik a havas rész, akkor lehet, hogy a hegyekben is csak 1-2 cm esett?

Közeledünk szélsebesen Trangoska felé. emelkedik az út, érzem, jó napunk lesz! Elered a hó, majd egyre jobban rákapcsol. Ahogy emelkedünk, szépen gyarapodik az út szélén. Mikor lekanyarodunk a főútról, már igazi télben vagyunk. Elindulunk felfele a sí központ irányába. Felfele meg-megrúg az autó, jön lefele két hókotró. Itt is vagyunk az alsó parkolóban 1150 m-en, sehol egy magyar autó. Oh, elsők vagyunk. Irány tovább a felső parkoló 1220 m-ig. Itt már indul a mai síszezon. Lassan aztán megérkezik a miskolci és a debreceni ’különítmény’ is. Együtt a csapat.

Azaz nem egészen. Valaki még jön, csak nem talál ide. Oké, megvárjuk. Visszagurulunk az alsó parkolóba – elvégre oda volt megbeszélve a tali. Igen ám, de a parkolót 15 cm hó fedi, kinek van kedve beállni?

Hólánc fel, 3 ember kocsit tol,--> sikerül minden verdának beevickélni.

Ez, ez egy szörnyeteg!

Az utolsó emberke nehezen talál ide, egymaga jön, fogy a türelem. 9 helyett aztán háromnegyed 11-kor elindulunk felfele.

Mindenki harciasan beöltözve. Egy darabig. Hopp, már veszem is le a kesztyűt. Követi egy polár. Ááá ki kell vennem a kabátom polárját is, ez sok. Hiába, Zsolt diktál.

Szervusz Renáta!

Halkan reménykedek, talán belefér még a csúcs az időnkbe. Ha előveszem tapasztalataimat, akkor bizakodó vagyok. Adrienn megkér, hogy mivel egyedül jött, és kalandos útja volt, menjek vele BP-ig visszafele. Semmi gond, úgy is oda kell visszamennem nekem is.

Egyre feljebb érve aztán bekeményít az idő, 1500 m-t elhagyva elfogynak a nagy fák, és feltámad a szél. A hó vastagsága itt már lehet 30-40 cm is. Az úton kényelmesebb, már sokan kitaposták.

Ahol aztán elfogynak a törpefenyők, ott jön csak a cudar idő, 20 métert még talán ellátni. Követjük a karókat. Látom a GPS-en, lassan itt a Hütte. Áh’ akarom mondani Chata gen. M.R. Štefánika. Mennyivel szebb!

Hopp, már ugrunk is befelé. Bent jó a hangulat, nyoma sincs a kinti rossz időnek. Hamarjában mindenki nekilát az elvesztegetett energiát visszapótolni. Ok, jöhet a ’csúcstámadás’.

Balról vagy jobbról fúj a szél?!

11-ből nyolcan Vállaljuk. A világ pénzéért nem maradnék a Hüttében. Khm, Csatában.

Zsolt azt mondja: 40 perc oda-vissza, lefele csúszkával egyszerűsítve. Ám véletlen egy 60 perces rolli lemaradt előtte. Na igen, mert a csúszka nem működött a nagy hóban.

Bevallom, én is arra számítottam, hogy a legfelső részen két centis jégpáncél fedi majd a gyepet (mint anno a Schneebergen), de az idő rácáfolt így nem lehetett csúszni. Az erdetileg nyugatias szél a hosszú gerincet erre-arra kerülte, így pont ez a déli fele nem kapott olyat, ami levitte volna a sok havat. Alatta persze ott volt a kemény jég. Talán dísznek, de felvettem a hágóvasat induláskor.

Menetelünk felfele libasorban, lassan gyűrjük le a métereket.

Felfele leelőz két síléces fókás. Szemeim rámerednek a férfi tatyóján pózoló két 50 centis technikai jégcsákányra(!). GPS-en izgatottan figyeltem a tszf. magasságot. Egyszer aztán csak ott állt előttem egy olyan kereszt, amihez nem vagyok hozzászokva. Ilyen az Alpokban nincs is! Csuda jó, dupla kereszt!

Na és hol a csúcs csoki? Olyan van, ám most elő nem veszem a tatyó mélyéről. De a szemfülesebbek elől tartották már rákészülve…Reni hirtelen előkapja az óriás túrórudit, és amire még egyszer visszanézek, volt rudi – nincs rudi.

Ezután felugrok egy csúcsfotó kedvéért a kereszt mellé. Na itt veszem igénybe igazán a  24 db acélfog stabilitását.

Reni túratárs hamar kattint is egy párat, majd ő is odaáll. Megvallása szerint nagy volt a gerincen átbukó szél – ezzel egyet értek. Épp csak néhány percet tartózkodtunk itt, de a kabátom keményre fagyott. Látom ám, mindenkinek a szempillájáról mini jégcsapok lógnak.

Ideje indulni, lefele aztán kényelmesebb tempót veszünk fel, eljött a játék ideje. Zsolt bemutatja az attrakcióját, persze akadt követőkre! Futás-futááááá-bukfenc.

Bámulatos, milyen gyorsan lehet így haladni. Már itt is vagyunk a menedékháznál. Megkívánom a gulyást. Ez igen! Tudnak valamit a-ok! És még olcsó is.

Öltözés közben aztán megszentelek egy pálinkás üveget, megalapozva a jó szlovák viszonyt. Hiába, ő rossz helyre tette, én meg figyelmetlen voltam. Nah’, majd a (beton)padló felissza.

4-kor indulunk is lefele. Előtte fotó, mindenki rajta van.

Hamar jön a sötétség. Utolsónak haladok lefele ’söprögetőként’. Visszafele megfordul az időjárás, és egyre csillapodik a szél. A havazás viszont nem. Reggel óta biztos esett még 10 cm. Lejjebb aztán Renivel eszmét cserélünk a német és osztrák kirándulásokról, és még sok egyébről. Itt is a parkoló, jöhet az autótolás. Második felvonás. Csak sikerül valamennyi autónak kikecmeregni, majd elindulunk.

Ennél nagyobb kecmergés már csak besztercebánya előtt fordul elő, a navi csődöt mond, mi meg kevergünk a kis falvakban. Adriennél van papír térkép szerencsére. Előkapom én is a túra GPS-t, ezen azért nem olyan egyszerű a navi. Így végül is egy többé-kevésbé helytálló ’Mitfahrer’ leszek. 11 előtt Auchan parkoló. Szupi, innen még fél óra Buda.

Összerámolom a cuccom, és éjfélkor saját autóba pattanok. Fehérvár mellett utolér a fáradtság. Lássuk csak: csütörtökön és pénteken is 4-4 órát aludtam. Ordít a zene, semmit sem ér. Sehol egy autó, amiért figyelnem kellene a visszapillantót. Egyre jobban kikapcsol az agyam. Keszthely előtt az út 5 centis betonpadkája ébreszt – a kocsi felrázza bennem a gyomor nem létező összes tartalmát. A jó  irgum-burgum  Idióta e vagyok?!

Még 20 perc, és már bombaként csapódok az ágyba.

Jó volt Veletek túratársak, még összefutunk! 

Dumbier, Nízke-Tatry, Szlovákia, 2011-12-17 

Címkék: Gyömbér Alacsony-Tátra