Annál kellemetlenebb helyzet nem sok van, mint amikor egy felnőtt, rosszabb esetben egy meglett férfi ember a hegyen elkezd hisztizni, mint egy kisgyermek ha túrázás közben egy embertpróbálóbb helyzet adódik.

Biztosan fordult veletek is elő hasonló.

Az ember egy ilyenkor nem is igazán tud olyat mondani, amit a kiborult személy mérlegelne és megértően elfogadna, mert ha le kell menni, akkor az a baj, ha vissza kell fordulni, akkor az a baj, úgy hogy igazából semmi sem jó neki, csak azt tudja, hogy ez a helyzet neki kellemetlen és előtör belőle valami, amiről nem is gondoltuk volna a túra elején, hogy benne van: mikor jókedélyűen viccelődve elindultunk és vidáman végigröhögcséltük az első néhány kilométert és tartott ez mindaddig, amíg meg nem változott az időjárás vagy említett túrratárs elfáradt, tériszonya lett vagy bármi. A kétségbeeseés csúnya dolog tud lenni.

Nem vagyok vallásos, de hallottam ezzel kapcsolatban egy mondást: "Aki kétségbe esik, az hátat fordít Istennek" És ez igaz is, attól függetlenül, hogy ki mit vagy kit tart istennek, azt önmagán kívül vagy esetleg önmagában keresi, aki kétségbeesik, az ezt a hitet veszti el - szerintem elsősorban önmagában.

A kicsit hosszadalmas bevezető után következzék a lényeg:

Nagy igazságnak tartom azt, hogy a természetjárás alkalmas arra, hogy megismerhessük társaink személyiségét. Erre úgy gondolom nem mindenféle természetjárás alkalmas, de melyeken baráti körömmel részt szoktunk venni, azok többnyire ilyenek, mivel kiscsoportosak, nem rohanósak de azért sokszor előfordulnak embert próbáló helyzetek, nehezebb terepek és viszontagságosabb körülmények is, ami szerintem szükséges ahhoz, hogy kibontakozzanak, felszínre kerüljenek az emberi személyiség mélyebb bugyrai is.

Tamás barátommal szoktunk erről néha beszélgetni, nála egypár ember már elbukott, és ő ha valamit egyszer úgy véli felszínre hozott már nehéz meggyőzni az ellenkezőjéről és többnyire hiábavaló próbálkozás is őt szavakkal erről győzködni, mert további negatívumokat szűr csak le az emberről. Olyankor az jár jól, aki inkább kussol és hagyja, hogy idővel a pozitív dolgaira is felfigyeljen. A módszerét mindenképpen osztom, mert egy esélye van mindenkinek, azt ne várja el senki, hogy sorozatban teheti tönkre mások kikapcsolódását, melyhez olyan ritkán jut hozzá és melyre adott esetben olyan sokat készült az ember. Igaz ilyen probléma nem szokott jelentkezni, hiszen többet nem jön aki így járt.

De ez megint egy érdekes dolog, mert ha valaki azért "színészkedik", hogy átmenjen ezen az emberteszten, mert mondjuk esetleg tudja, vagy észreveszi, hogy most értékítélet születik a viselkedése alapján róla, akkor az sem jó, mert így már nem ösztönös és igazi tulajdonságai kerülnek a felszínre, hanem a felszínesség ugyanúgy megmarad és ez sokszor a külvilág számára látható, ha csak nem nagyon ügyes a színész. Ekkor aki megjátssza magát, az végképp nem ment át a teszten.
De egy bizonyos szintű megpróbáltatás után mindenkinél felszínre tör az igazi éje, ez persze mindenkinek más, mert fizikailag és mentálisan is más-más állapotban vagyunk, más dolgokra vagyunk érzékenyek stb.

De van ennek egy másik oldala is, hogy az ember -talán kényelemből- nem szán arra sem időt, sem fáradtságot, hogy alaposan megismerje a másikat és esetleg egy ilyen rossz tapasztalat után már nincs kedve erőlködni azokkal, aki leszerepelt. Ilyenkor szokták azt mondani, hogy valaki hamar vagy korán ítél, esetleg előítél. Ami részben helyes részben nem, mert kinek mi a korán, mi a hamar, vagy mi az előre? hiszen mindegyiknek valamiféle tapasztalat, meglátás az alapja, ami megelőzi akár még az első találkozást is, ezért ezek között szerintem inkább az a különbség, hogy a másikból mekkora szeletet néztünk meg mielőtt levontunk róla bizonyos következtetéseket.

Sokan, köztük magam is- hajlamosak kevés alapján (ahogy mások mondanák hamar vagy előre) megítélni másokat, ami valahol egy ösztönös tulajdonság, mert számos helyzetben előnyt jelent, ha minél hamarabb felismeri az ember , még ha csak felületesen is, hogy kivel áll szemben, kitől milyen viselkedésre számíthat. Ezen az ösztönön aztán később tudatosan felül próbálhatunk kerekedni, a kérdés csak az, hogy észrevesszük-e ezt és felül akarunk-e kerekedni ezen esélyt adva a másiknak a kompenzációra és arra, hogy valódi értékei is felszínre kerüljenek. Ez persze fordítva is igaz, amikor először tapasztaljuk meg a pozitív, számunkra értékes és szimpatikus tulajdonságokat másokban, ez esetben ugyanúgy, csak ellentétes pontból indulhatunk. Természetesen a helyzetfelismerés itt is szükséges.

Itt egyáltalán nem arról van szó, hogy ki mennyire edzett vagy mennyire tapasztalt, hiszen természetesen az ember ezeket felméri még jóval a túra előtt és ennek megfelelően válogatja össze a résztvevőket. Itt az emberek személysiégéről van szó, hogy hogyan kezelnek helyzeteket, hogyan állnak hozzá a nehéz szituációkhoz.

Nem rossz mondás az sem, hogy "Bajban ismerkszik meg a jóbarát"

Végezetül egy Viszockij vers erről, melyre fent említett Tamás haverom hívta fel a figyelmem:

na , majd még írok hozzá, csak meguntam, addig hagylak benenteket érvényesülni...