Zsuzsi a Vitányi várba invitált bennünket, és az égiek friss hóvak borították be nemcsak a Vértest, szinte az egész országot. Azon a vasárnapon még napsütéssel is megajándékoztak bennünket. Szárligetről indultunk. Miután gondos gazdaként megszámolta a 19, mínusz 7 fokban összegyűlt vállalkozó kedvű elvetemültet, nekiindultunk a szikrázó havon a kék túra jelzésen. A falu szélén lévő omladozó istállók még nem dőltek össze, pedig három évvel ezelőtt is hasonló gondolatokat ébresztettek bennem. Pazar reggelünk volt, a hatalmas hópelyhek csillogása túltett a legszebb Starowski kristály ragyogásán. A csákányospusztai kissé putris környékű turistaháznál kicsit megálltunk, a háziak kedves szóval és kívánságra itókával kínáltak. Jobban jártunk mint az a két nyomorult csontsovány vacogó kutya, melyek kikötve reméltek jobb napokat.
Elindultunk a Mária szakadék felé, néhányan leválva a többiektől, akik a kék kereszten tettek egy kitérőt. Pazar volt a völgy a délelőtti nap fényében. A nagy sziklákon lévő moha kikandikált a hópaplan alól. A szakadékba lenézve a mélység, felnézve a jeges és napsütötte fák koronája szédített el. Tapostuk a havat a kitaposott ösvényen, már járt előttünk itt valaki. A Körtvélyesi temető előtt vártuk meg a csapatot, és innentől együtt mentünk tovább. A temető hangulata most volt igazán békés, csöndes. A hó minden lelket, örömöt, bánatot betakart. Kis megilletődés után folytattuk utunkat a Körtvélyesi erdőben.
A faágakon és fenyvesen lévő vastag hótakaró, a lábunk alatt ropogó porhó, a kék ég, a friss és tiszta levegő a tüdőnkben, és a napfényben csillogó jéggel borított gallyak koppanása, csillogása elmondhatatlan érzés volt. A Makkerdőben viszont elveszett a jel, csak egy kis ösvényféle maradt Nekünk. Reméltük, nem Szegedre visz ez az út... Reményeink beigazolódtak, mert egy kis kunkor bevetésével megtaláltuk, merről kellett volna jönnünk, és persze hogy merre visz a helyes út. Simán bevettük Vitány romantikus várát. A ragyogó napsötés még ragyogóbb volt a várromon.... Elköltöttük az ebédünket, gyönyörködtünk a csodás panorámában, aggódtunk Domiért, aki a fenti ablakot is megostromolta, kicsit fotózkodtunk, és egy Sétafikás zászló is előkerült a csoportképhez. Lefelé volt aki nadrágféken hagyta el a várat.... A vár mellett az idei első angyalkámat is megtalálta aki még aznap arra járt: hiszen a lenyomatom csak angyalka lehet.... :-)
Az idő rövidsége miatt a Szarvaskút-Mocsár-rét kerülőtől eltekintettünk, gondolva lerövidítjük az utat. Szűz hóban, magas térdemeléssel mentünk az erdei úton. Gyurinak lehetett volna rövidebb lába kicsit, bár lehet hogy rövidebb lépésekkel is megelégedtem volna. Allig győztem a magastérdemeléses óriáslépésekkel a nyomában maradni. Arról nem is beszélve, hogy olykor álmélkodva körbefordulhatott, mert a nyom olyankor "szembe jött". De: sikerült talpon maradni, és mintha a felhőkön jártunk volna, oly érintetlen volt az erdő.
Csodaszép fotókat készítettem.
Csodajól éreztem magamat, és ezt elmondhatom a barátnőmről is.
Hamar elértünk a mese-fenyves erdőbe, ahol égig értek a fák, és azt néztem vajon Piroska, a farkas, vagy a vadász bukkan elő hamarabb.... De be kellett érnünk egy senior futó férfivel, aki irigylésre méltóan falta a métereket, kilométereket. Aztán már csak a Mária szakadékon kellett átjönnünk, nekünk újra. A nap már nem sütött, és a fények is megfakultak. A délelőtti lenyűgöző látványt nem feledve azért tudtunk gyönyörködni most is.
Átrobogtunk a szelessé és hideggé vált szántóföldön. Ilyenkor nagyon tudjuk ám szedni a lábunkat.... :-) A megtett 17 kilométert legalább 25-nek éreztük szerintem mindannyian.... :-)
Négy órakor elbúcsúztunk a többiektől, abban a reményben hogy túrázunk még együtt. Remek csapat volt, és elismerésem Zsuzsinak. Most hogy a képeket nézem, rendezem, még mindig rácsodálkozom a sok szépségre.
Címkék: Vértes Téli Túra
Kedvencek
Digg
Del.icio.us
StumbleUpon
Google
