Itt meg gyönyörű kosborok, és gyapjúsás, a tőzegmohalápok jellegzetes növénye.

Vizet onnan fogunk venni, ahol a Fekete Halfdan áll. Nem SMS-ezik, de ez a GPS-ezés majdnem ugyanolyan idegesítő. Csak gyakoribb és tovább tart. Meg lehet szokni, csak nem könnyű. Persze, mit dumálok? Ő már legalább a vízvétel helyén van én meg még mindig a lápból osztom az észt!

Na, itt már rotyog a konyhafőnök ajánlata: Zacskós leves, ahogy apu szokta.

Estére kicsit kitisztult az ég. A Gorgánok Galíciában.

Talán Camelot?

Az éjjel volt egy kis eső, egy kis szélvihar, Andris csalánkiütéses lett, de amúgy rendben mentek a dolgok, s felvirradt a negyedik nap. Valahol, túl a felhőkön… Heveny reggelizés után elmentünk a Halfdannal vízért. Oda-vissza 3km, meg a szint, meg a GPS meg a fényképezés… szóval távol leszünk egy darabig. Andris addig szunyált még egyet.

A felhők alá érve megpillantottuk a romot, amelynek közelében a forrásunk van. A képbe egyébként a bal felső sarok felől gyalogolnánk be, s ez az egész a Szmotrec-hegy oldalában, a Pogorelec-patak völgyében játszódik, Galíciában – mondom a történelmi hitelesség kedvéért.

Forrásunk mellett meg az erdei mályva virít. Ez 1800m magasságig él meg, úgyhogy itt már a saját határait feszegeti.

Visszatértünk 10l vízzel, lassan Andris is gatyába rázza magát. Közben elmegy mellettünk egy tüneményes társaság. A Pop Iván romjában aludhattak (mert száraz a ruhájuk, s eléggé koszosak) és a Szmotrec felé igyekszenek. Fiatal ukrán srácok, hihetetlenül be vannak rúgva. Van, amelyik strandpapucsban van, van, amelyik dorkóban. Az egyik srác vállra akasztott sporttáskával és reklámszatyorral túrázik, van akinek meg a fejlámpa gyógyult a fejére. Szuggesztíven kapacitálnak, hogy tartsunk velük, mert még rengeteg piájuk van, fergeteges buli lesz! Diszkréten elhárítjuk az invitálást.

Kisvártatva elindulunk. Vissza, a főgerincre, s azon tovább, északnyugat felé, végig a gerinc mentén és a tervek szerint a Bölényhavas alatti Nesamowite-tónál verünk legközelebb tábort.

 
Erdélyi havasszépével borított bucka a főgerincen. Habár most a Partiumban járunk...

Előttünk a Dzembronia (1877m).

Kép a „láss, ne csak nézz!” kategóriából. Az út mellett zegzugos nyomvonalú lövészárkok szegélyezik a Dzembroniára vezető gerincet. Ez a „Szent László-állás”.

1940-ben kezdték kiépíteni az országhatár-erődítést Kárpátalján. Először az Árpád-vonal épült ki, az ellenséges csapatmozgást lehetővé tevő völgyekben. Az országhatáron belül, attól 15-25km-re, a Tiszabogdány-Rahó-Körösmező-Királymező-Oroszmokra-Alsókalocsa-Felsőszinevér-Ökörmező-Volóc-Vezérszállás-Havasköz-Malomrét vonalon egy-egy völgyzár épült. A völgyzárakat 15-20 betonbunker erősítette, egymás fölött, kölcsönös tűztámogatásban, hozzájuk kapcsolódó nyílt tüzelőállásokkal és műszaki akadályokkal. Az egész megvan ma is, akit érdekel, megnézheti.

A front közeledtével az ezeréves határon az első világháborús védelmi rendszerek maradványainak felhasználásával épült ki a Szent László-állás, a kisebb portyázó csapatok felszámolására. Itt vagyunk most.

Később a főgerinc előtt 15-25km-re, Galícia területén kiépítették még a Hunyadi-állást, a visszavonulás biztosítására.

A Kárpátok áttörésére létrehozott 4. Ukrán Front jól felszerelt és pihentetett egységei 1944. július 23-tól egy hónapig ostromolták a Hunyadi-állást, amit pedig nem is a főerő megállítására, csak – mint írtam – a visszavonulás biztosítására építettek. Augusztus 23-án Románia átállt és a 3. Ukrán Front akadálytalanul bevonult Dél-Erdélybe. Október 17-től – mivel a szovjet alakulatok már északról és délről is mélyen behatoltak az ország belsejébe – a magyar honvédség visszavonult a Kárpátokból.

A Dzembronián végképp utolér bennünket a jó idő. Hegyet csak ritkán látunk, tejfelszerű ködöt annál gyakrabban. Néha felsejlik, hogy milyen gyönyörű, sziklás vidéken járunk, csak éppen általában mire beélesítem a fényképezőgépet, a köd újra összezárul előttünk. Közben változó intenzitással esik az eső. Minden irányból. Alulról is. Mindezt váltakozó erejű, intenzív szél teszi némileg balesetveszélyessé. Szerencsére a megbízható homokkő sziklák vizesen is jól tapadnak, de jobban örülnénk valami konszolidáltabb, kevésbé kárpáti jellegű időjárásnak.

Eltévelygünk – a gerincet szinte folyamatosan kísérő lövészárkok mellett – a Kishavas (1998m) és némi kevergés után a Kökörcsines (2035m) alatt is, a Tomnatek-tó (ozero Brebenyeszkul, 1800m) elágazásáig. Persze, nem látjuk, pedig jó kis táborhely lehet ez is. A Hoverla-gáttól jelzett út vezet fel hozzá. Nem csak a térkép szerint, de a valóságban is.
Azt azért elmondom, hogyha látnánk, olyan lenne, mintha valami óriás lába nyomában megállt volna a víz. De, hogy jobb- vagy ballábas nyom-e, azt bizony nem tudom.

A Tomnatek-tó elágazásának táblájánál. Mondom: esik. A munkamegosztás: Andris kolbászt töm a fejébe, a Halfdan bagózik, én fotózom őket.

Az Ősztető (Gutin-Tomnatik, 2018m) elágazásánál. Nem megyünk ki a sziklás csúcsra, úgysem látnánk mást, mint itt: egymást.

A Mresz-patak völgye a Rebra (2001m) galíciai oldalán. Kicsit csámpás cirkuszvölgy hófolttal. Ha lenne benne tengerszem, a bal oldali törpefenyős rész lenne a tó gátja, túloldalán a tófallal. Ez a mélyedés, azaz a cirkuszvölgy volt az egykori gleccser firngyűjtője. A kép bal szélébe némi lövészárok is befért még.

A szomszédos gleccservölgy már közvetlenül a Prut forráságainak szülője. A völgy firngyűjtőjét szép, sziklás kárgerinc osztja ketté. Majd két nap múlva meglátjuk, hogy milyen szép.

Visszatekintve a Rebra-Ősztető, illetve a magyar oldal felé.

Előttünk a Bölény-havas. Hamarosan véget érnek napi megpróbáltatásaink.

A magyar oldal.

Havasi harangvirág (kapitális példánya), meg a Fekete Halfdan

A Nesamowite-tó (1750m) a Bölény-havas alatt, a galíciai oldalon. Mai úticélunk. A nyeszamovítye csodálatost, hihetetlent jelent. Később teljesen véletlenül pont ott vertünk sátrat, ahol ennek a képek a közepe van.

Áll a tábor. Feltettük a teavizet, kitettük száradni a száradni valót. Kezdődik a pihenés.

Estére aztán megjöttek a felhők, feltámadt a szél. A képen kígyógyökerű keserűfű hajladoz.

Nem kőlevest főztünk, hanem a koszos edényt horgonyoztuk le így, nehogy elvigye a szél.

Az este Andrisnak újra csalánkiütései lettek. Aztán megfordult a szél. Eredetileg nyugatról fújt, így a gerinc védelmében táboroztunk. A szél iránya azonban északi lett, a gerinccel párhuzamosan fújt, elérve minden zugot, ráadásul a tó katlanában gellert kapva gyakorlatilag minden irányból lecsapott a sátorra. Aztán reggel (ottani idő szerinti) félhatkor leszakadt az ég. Így köszöntött ránk az ötödik nap. Nem igyekeztünk hát a felkeléssel. Közben a Fekete Halfdannak is feldagadt a búrája.

Néha eláll az eső pár percre, ilyenkor kiszaladunk elintézni folyó ügyeinket. Az ilyesmi nagy figyelmet igényel a kavargó, orkánerejű szélben. De az utánpótlásról is gondoskodni kell, így elmosogatom a kőleves maradványait és teát főzök a népeknek. Odakint tíz fok sincsen. Alig pár méterre látni a ködben. Hársfavirágos zöld teát főzök, az nyugtat...

Egy-egy szélroham S alakban hajlítja meg a sátorrudakat, így a sátortulajdonosok felkérnek, hogy én is szálljak be a rudazat tehermentesítésébe, különben úgy foguk kinézni, mint Szent Sebestyén, csak őbelőle nyílvesszők álltak ki, belőlünk meg törött sátorrudak fognak kiállni.

S bár a sátor vitézül állja a próbát, beszállok én is a karzsibbasztásba. Közben a szél és az eső minden irányból döngeti, veri a ponyvát. Hamarosan már az IHM klasszikusát vonyítunk, hogy asszondja:

- Baines kapitáááány!
- Parancsoljon, Mr. Onedin!
- Baines kapitááány! Feldőlt a rakomááány! Borul a guánóóó! Minden csupa szaaar!
 Hát, így mulatunk...

Abban maradunk, hogy amennyiben az idő nem változik, másnap a Bölényhavasról lemegyünk Hoverla-telepre. Nincs értelme balesetet kockáztatni a gerincen az erős szélben, a ködben meg úgysem látnánk semmit. Nem is kell felmenni a csúcsra, tegnap láttam egy utat a hegy oldalában, így a kitettebb helyeket is elkerülhetjük – talán.

 
Andrisnak közben hatalmasra dagadt az ajka. Trendi, csalánszopósra. Ez az ajándék a 17. születésnapjára.

A nap folyamán összesen 7 kiadós eső zúdult ránk. "Minden vihar véget ér egyszer. Ezt jól jegyezze meg, Baines kapitány!" – mondta James Onedin. Most teszteljük, hogy igazat mondott-e.

A Fekete Halfdan a barométert feji. De az minden bűvölés ellenére csak esőre áll.
 

Éjszakára a vihar csillapodott, vagy mi fáradtunk bele? Mindenesetre valahogy elaludtunk. Én személy szerint nagyon. A hatodik nap  szerencsére szikrázó napsütéssel köszöntött bennünket, mintha kárpótolni akarna az előző napokért. (Lelkem mélyén számítottam erre.)

 
Sátrunk (1700m) a Bölény-havas (1933m) alatt.

Olyan nagy meleg persze nincsen…

Kedvezőre fordult tehát az időjárás, folytatjuk a túrát, megkíséreljük bevenni a Hoverlát (2061m), onnan azonban nem megyünk tovább a Kőhavasra (2020m), tekintettel a kettő közötti mély nyeregre, meg, hogy nem tartana ki az élelmünk sem. A két hegy közötti nyeregből lemegyünk a Hoverla-telepre, ahol az autót hagytuk.

Egy szép fekete felhő valamivel előttünk ér fel a Bölény-havasra, nehogy onnan is le tudjuk fotózni a tavat.

Szerelvényigazítás a Bölény-havas (Turkul, 1933m) csúcsszikláinak szélárnyékos zugában.

A csúcson. Nem is látszik mellettünk a meredély a tejfölben.

„Viharban, napsütésben...” (Amigos para siempre)

 Hú, de jóképűek vagyunk!

Na, most látszik a meredély, csak a tó nem. Annak valahol a jobb szélen kellene lennie. A Nesamowite-tó katlana a Bölényhavasról.

Ez még mindig a Bölény-havas, de már a hátunk mögött.

Két napja beszéltem egy kárgerincről, ami milyen szép sziklás lesz majd, ha a másik feléről látjuk! Nos, ez az.

Népes túristacsoport araszol felfelé Galíciából, a Zaroszjak-turistaházból a Nesamowite katlanába.

Korán kelő fotósok.

A Zaroszjak-túristaház (távolabb) és az Ukrán Akadémia háza (közelebb) a Dancis (1855m) csúcsáról

A nap folyamán nagyon sok turistacsoporttal találkoztunk. Gyakorisági sorrendben ukránokkal, csehekkel, lengyelekkel, oroszokkal és egy fő olasszal. A csoportokban egy volt a közös: leplezetlen örömöt okozott számukra, hogy magyarok vagyunk. Magyarokkal csak a Hoverlán találkoztunk, de ott sokkal. Körösmezőről illetve Rahóról jönnek fel, egy napos, vezetett túrán. Ők is örültek nekünk. Szóval: a Csornahorán jó magyarnak lenni, mert mindenki szereti a magyarokat.
 
Ezek a szembejövők is mindjárt szeretni fognak minket, csak még nem tudják…

A magyar oldal, sok pici tengerszemmel.

Fel, a Breszkulra

S végre előttünk: a Hoverla.

A Hoverla (2061m) Ukrajna „teteje”, ehhez méltó forgalommal. Kárpátalja 1939. júliusi visszacsatolásától a második bécsi döntésig Magyarországnak is ez volt a legmagasabb pontja, ekkor adományozták neki furcsa módon a Hóvár nevet. Aztán Észak-Erdély visszacsatolásával a legmagasabb pont 70 kilométerrel délebbre vándorolt, a szomszédos Radnai-havasokban lévő Nagy-Pietroszra (2305m). Azt meg: Horthy-csúcsnak keresztelték el. Persze, a háborút nem ezért vesztettük el.

Ja, van egyébként a Hoverlának tisztességes, becsületes magyar neve, csak éppen senki sem ismeri, meg nem is valami fenséges és hangzatos. „Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben” szerzője 1900-ban még ismerte és meg is írta. Magas-hegynek hívták.

A Hoverla a Breszkulról (1950m)

Bőszen meg is rohamozzuk a hegyet.

Két srác jön lefelé a hegyről – bringával. Na, ezek aztán tökös legények lehetnek!

Fotózom őket – szóba elegyedünk. Az első csapat, akik nem ragaszkodnak valami szláv nyelvhez… Csehek. Jaromír Buchelt német-orosz-angol tolmács és fordító, meg a cimborája a szlovák határtól indultak és a történelmi Magyarország határán kerekeznek végig. Így mondták! Isten éltesse őket!

Jaromírnél természetesen van névjegykártya, amit tüstént át is ad, és kéri, hogy küldjünk neki a képekből, e-mailben, a honlapjára. Hát persze, hogy küldtünk!

Kisvártatva felérünk a csúcsra. Szerencsénkre van még hely…

A Hoverla némileg zarándokhely. Az ukránoknak „ezér’”, a magyaroknak meg „azér’”. Megfigyelhető, hogy az ukrán fiatalok mennyire meg vannak hatódva. Himnuszt énekelnek, körtáncolnak és egyáltalán: nagy esemény a számukra, hogy itt járhatnak! Jól is teszik! Ha már az övék lett, becsüljék meg! Persze, nekem is nagy esemény. Annak idején, a Szovjetunió térképét böngészve arra a megállapításra jutottam, hogy ez ott az a hely, ahová a legjobban (vagy inkább először) szeretnék eljutni, de nem valószínű, hogy ez egyszer bekövetkezik! És lám…

Mindenfelé családi fotók készülnek. A keresztnél, a vasvillánál (vagy szigony?) mert az nemzeti jelkép, meg úgy általában is. Van itt egy kőlap, rajta korongok. Időkapszulák vannak benne elrejtve. Az ukrajnai megyék, parlament, stb. üzenetei az utókor számára. 2015-ben bontják majd ki.

A Csornahora főgerince

Ugyanaz mankóval

Párbaj

A Kőhavas (Pietrosz, 2020m) a szomszédban. Oda ezúttal már nem megyünk fel. Nem maradt rá szufla, a kajánk is fogytán. Mellette jobbra, hátul az Ikerhavas (Bliznica, 1881 és 1872m) a Fagyalosban (Szvidovec)

Elindulunk lefelé. A Hoverla másik oldala.

Előttünk a szép formájú Mencsil (1588m). Bal oldalán a Hoverla, jobb oldalán a Bogdány gyűjti a vizeket a Fehér-Tiszába. Mi a Hoverla völgye felé igyekszünk, de majd csak a Kőhavas alatti nyeregből. Varázslatos táj! Az jár a fejemben, hogy ez számomra a bakancsos turizmus csúcsa, amikor ilyen, poszterre illő hegyek között, tagolt, de valahogy mégis, még monumentalitásában is emberi léptékű tájon vonul az ember.
 

A Kőhavas (Pietrosz, 2020m).

Lassan a két hegy nyergébe érünk. Idáig hozzák fel teherautókkal, terepjárókkal jó pénzért a turistákat, Rahóról. A tábla azt mutatja, hogy Uszty Hoverla, azaz a Hoverla torkolata még 17km-re van. Ettől kicsit rángatózni kezd a lelki szemöldököm, aztán rájövök, hogy az a táv a teherautók szerpentinjére vonatkozik. Mi ebből – reményeim szerint – bőséggel fogunk rövidíteni. 900m szintet is el kell még veszítenünk, a térdem pedig kezd visitozni, hogy elege van, úgyhogy nyomás!

Búcsúpillantás a Hoverlára. Az amerikai mackós rajzfilmekben vannak ilyen hegyek: Maci Laci és Bubu, meg persze Mormogi apó („megyek, lelövöm a szomszédot”) szokott ilyen hegyek között kalandozni.

Folyt. köv.

Címkék: Máramarosi-havasok Csornahora Hoverla Pop Ivan