Vasárnap jónéhány KSI-s kollégával együtt én, az áruló (röviden: akikkel hegyet szoktunk mászni, most egyesületté alakultunk, és hogy legyen aktivitásunk, a Csellengés színeiben neveztem) is ott voltam a csúcson. Köszönet Gyuri bácsinak a lehetőségért!
Hajnali 8 órakor ott toporogtunk a Faház előtt. Végre egyszer eljutottam oda, hogy felkészülten indultam el egy versenyen. Nem zabáltam halálra magam előző éjjel, időben lefeküdtem, reggel betoltam a nagy tál tésztát, egész erősnek éreztem magam, tudtam edzeni előtte. Minden klappolt. 9 környékére a lovakat fölzavartuk az autó tetejére, Gyurcibá visszakettő-padlógáz elstartolt.
Fótnál gyorsan zsákmányoltunk egy későbbi győztest (akinek ezúton is hatalmas gratula), aztán irány Gyöngyös. 10 felé megtaláltuk, hogy mitmivanhová. Ekkor Janival már alig tudtuk összeszorítani a combunkat :) (a jó versenyző ugyebár a rajt előtt iszik-iszik-iszik...), de végül ebből sem lett baj. A részleteket inkább hagyjuk, nem vagyunk rá büszkék, de hálásak vagyunk Marcus Aureliusnak a tippért.
A nevezés, rajtszámigazgatás és a fenti közjáték miatt természetesen megint elmaradt a bemelegítés. Tudtam, hogy ez lesz a dolgok kulcsa, de nem jött ki a lépés. Majd jövőre. A lassú rajt a város főterén indult, az éles rajtot ennek ellenére állórajtossá tették. Mikor elhangzott a gyí, rögtön 180-ig ugrott a pulzusom. Próbáltam az elejére tapadni, helyezkedni, szélárnyékot keresni, de a bemelegítés hiánya miatt nem bírtam a tempót a legelejével. A leszakadozókkal próbáltam összeállni, keresni valakit, akivel lehet együtt haladni. Közben hol én voltam gyorsabb, hol nekem nem ment eléggé. Ahogy Nagy Gyuri figyelmeztetett is, el lehet fáradni a síknak látszó részeken. (Óvakodtam is.) Közben ismerős arcokkal is találkoztam, ennek mindig nagyon megörülök. Ádám, akitől a bringát vettem, megismert, és biztatott. Mivel nem volt lényegesen gyorsabb, egy ideig raktam rá a kereket, aztán beláttam, hogy mennyi az annyi. Mátrafüredtől főleg egyedül hajtottam, kihasználva egy-egy ember szélárnyékát, aztán utolért egy nagyobb sor, ez reménytelinek tűnt, be is álltam közéjük. Mátraházától ismét magamra maradtam, de itt kezdett igazán jólesni a menet. Fölfelé ott is tudtam hagyni jópár embert. Mikor valaki mondta, hogy még egy kanyar, megindultunk, és lószoltunk a célig. Meglepetésemre Dani már ott volt. (Rég nem mentünk együtt, tudtam, hogy egyre jobb, de utoljára még én voltam előrébb.) Janit láttam, őt nem. Gratulálok mindkettőjüknek, és persze minden célbaérőnek! Összességében jól éreztem magam, a cél az 50 percen belüli idő volt, ezt 1:01-gyel túl is teljesítettem, a 32. hely sem tűnik olyan szörnyűnek. Maradt még bennem erő, tehát kicsit elóvatoskodtam a dolgot, de sebaj. A célbaérés és az ivászat után Janival legurultunk Gyurcibá elé. Itt megint elkövettünk valamit, amire nem vagyunk büszkék, de ez titok :) Aztán elmentünk a csomagjainkért (hála a Móricz-családnak, Kati nénénknek pedig külön köszönet a remek duplacsokis sütiért!) Hazafelé a száguldás is tetszett, végre úgy éreztem, hogy ráérzek az ívekre, a lefelézés szépségére - de azért fölfelé menni még mindig jobban szeretek. Lent összevakartuk egymást, megkerestük az autót, aztán irány hazafelé. A Faházból szokás szerint jó későn léptünk ki, de hát bandázás mindenek felett.
Remélem, a Mátra Körön (is) találkozunk, addig pedig csóközön mindenkinek! Rakjátok nyélen, mint a vasorrú bába :)

Címkék: Csellengés Kékesi Csúcstámadás