Túratársak: Tiger, Dolfi kapitány
 
2009. márciusában (az előző blogbejegyzésemben) a Tigrissel nyélbe ütöttük első közös, hótalpas túránkat, a Nagy-Fátrában. A Kárpátok természetesen hozta a formáját, de mi sem adtuk olcsón a bőrünket; első kirándulásunk mindjárt amolyan túlélőtúrába oltott barátságpróba lett és a hazaérkezésünket követően szinte rögtön arra szövetkeztünk, hogy jövőre visszatérünk.
És úgy is lett...

Az idei túrát az előzőhöz hasonlóan március 15-i kezdéssel terveztük. Céljaink: kiadós hótalpazás, a Suchy-csúcs alatti ház megtalálása és használatba vétele, illetve - a Tigris részéről - szűz havon csúszkálás, rogyásig. A többit meg majd meglátjuk!

Az előkészületek során, a ház megtalálása érdekében annak koordinátáit elmentettem a telefonomban levő GPS készülékbe. A hóval akadt csak egy kis gond, legfőképpen a hiányával. A Felvidéken az idei tél eléggé hószegényre sikeredett, március elején is még csak 60cm, összetömörödött hó volt ott, ahonnan nem hordta el a szél. A főgerincen viszont ebből inkább csak jég maradt és a februári túrázók arról számoltak be a hiking.sk-n, hogy hágóvas használatára kényszerültek a havasi gerinc teljes hosszában, sőt, még a Májer-szikla alatt is...

Indulásunk előtt egy nappal aztán gyökeres változás állt be az időjárásban, beindult a havazás. Már Győrből jelképes hóviharban indultunk, de a Fátrában is leesett 30cm hó s ott létünk alatt is minden nap esett még hozzá 15 cm. Mindez viharos, 120km/h lökésekkel tarkított 55km/h-s, erős szélben...

Úton, Besztercebányáról Óhegyre

Terveink szerint tehát - miként tavaly is, - Óhegyről (Staré Hory) a kék jelzésen, a Májer-sziklán keresztül megyünk fel a Fátra havasi gerincére, aztán tovább...

Az óhegyi parkolóban - kis meglepetésre - autók tömege és 10cm friss hó fogadott bennünket.

Jobbra, fönt feltűnik a Májer-szikla. Állítólag "az öreg Májer" ott temette el a kutyáját ("Nad horskou dedinou zakopal stary Majer svojho psa na mieste s krasnym vyhladom."), de erről a rendkívül érdekesnek tűnő történetről ennél többet még nemigen tudtam kinyomozni. Egyelőre..

Készülődünk...

A Tigris amerikai mosolya

Lent: Óhegy. Onnan jövünk...

...szinte lépésről lépésre mélyülő friss porhóban. Nem járt előttünk még senki errefelé az utóbbi napokban.

Ahogy északról, hátulról ráfordultunk a Májer-sziklára, komoly hóakadályokba ütközünk. A 30 fokos emelkedőn alig-alig lehet felfelé haladni, minduntalan visszacsúszunk, vagy beszakadunk a hónaljig érő hóba. Próbálkozunk a széleken, próbálkozunk szerpentinezéssel, mindennel, de alig haladunk. A módszer: küld az ember egy gyomrost térddel a hóba, efölött kézzel omlaszt, aztán lábbal tömörít. Ha elveszíti az egyensúlyát, akkor valamelyik lábát is elássa. De a friss porhó nemigen tömörödik, viszont jól csúszik. Tulajdonképpen kiválóan szórakozunk, gyönyörű idő van, csak nemigen haladunk, pedig nem ártana. S akárhányszor elakadunk, Dolfika rögtön kezdi a nyafogást, hogy "Na, mi van? Menjünk már, menjünk már!" Pedig ő sem tud haladni, de még a mi nyomainkban is alig.

Ráadásul fönt, a sziklán le kell ereszkedni egy sziklakatlanba, annak a másik oldalán meg fel... na, ott várhatnak csak ránk az igazi csodák! Közben már a fényképezőgépemet is tökig belenyomtam a hóba. S egy óra alatt 100 métert haladtunk...
Úgy döntünk, hogy itt nem lehet felmenni! Visszafordulunk s kitalálunk valami alternatív megoldást.

A Májer-szikla hátulsó vége, a Kohut-rét

Közben elmondom, hogy az a hátizsáknak tűnő képződmény, amit a Tigris hátán látunk, az tulajdonképpen egy mozgó sajtraktár, Gombóc Artúr stílusban. Van benne kerek sajt és szögletes sajt, lyukas sajt és lyuktalan, füstölt és ... és még sorolhatnám.

A Zólyom-hegy Donovaly fölött.

És az Alacsony-Tátrához sorolt Óhegyi-csoport (Starohorské vrchy), a besztercebányai réz- és nemesfém ércek egykori bányavidéke.

Az útkeresésre két alternatívát dolgoztunk ki. Egyik lehetőség, hogy autóval felmegyünk Turecká faluba és az ottani sípályán megyünk fel a gerincre. Ettől én eléggé tartottam, mert tavaly ott jöttünk le, estünk is néhányszor, jó nagyot! A másik lehetőség, hogy felautózunk a Stureci-hágóba és innen, a Zólyomtól a Kereszt-hegyre vezető oldalgerincen megyünk fel a havasokba. Nagy kérdés persze, hogy a hágóba vezető út mennyire járható, ez ugyanis egy keskeny, régi út, amit biztosan nem takarítanak, ha ki van járva, akkor is hóláncos lesz a történet.

Na, mint később kiderült nemhogy kijárva nem volt a stureci út, de még keréknyom sem volt a szűz hóban. Marad tehát Turecká. Brrrr!

Éjszakára Óhegy fölött, egy parkolóban álltunk meg, s az autóban aludtunk, kerek 12 órát.

Hajnalra újabb 15 cm hó esett, de azért gond nélkül felautóztunk Tureckába.
Elszánt kis csapatunk hamarosan útra is kelt, fel a sípályán.

Szerencsére a szezon itt már véget ért, így nem kellett a szembesíelő tömegre figyelve és a kutyát abajgatva vonulnunk, mehettünk, amerre gondoltuk.

Ha egy kicsit megálltunk pihenni, Dolfi kapitány hamarosan belekezdett a "mehetnék-induló"-ba. Szemmel láthatóan élvezte a körülményeket most is.

Hamarosan utolért és le is hagyott minket egy kutyás hegyimentő. Felment, lesíelt (kutya rohant utána), megint felment, megint lesíelt. Eleinte mogorva volt, de amikor harmadszor találkoztunk a nap folyamán, már mosolyogva köszönt, a végén meg már beszélgettünk is. Csak közben valahová eltűntette a kutyáját. Lehet, hogy ő volt az öreg Májer? Kde je pes zakopany? A képen nem látszik, sőt, az emberen is csak közelről látszott, hogy túl van hatvanon...

Az én kutyám még megvan.

A Májer-szikla ma nem fogott ki rajtunk: kikerültük...

Ahogy a Májer-szikla (1283m) fölötti szintre érünk, egyre viharosabb erővel dönget a szembeszél: fent a havason hóvihar van. Jön le egy három fős, hótalpas társaság, igen viharvert formájuk van, nem is szólnak semmit, csak integetünk egymásnak. Lehet, ők is megtapasztalták azt, amit mi, egy éve. Hát, az nekünk sem a tapasztalás pillanataiban vált élménnyé, beszélni kellett róla előbb egy keveset… A srácok arca mindenesetre intő jel: cudar világ lehet ott, ahonnan ők jönnek.

Közben utolér bennünket két katona-forma síelő, ők sem legénykorúak már. Egyikük teljesen oda van a serpaként alkalmazott kutyától és féltucatnyi kérdéssel halmoz el (fajta, életkor, stb.). Később még találkoztunk, s egészen összebarátkoztam emberünkkel. A Kereszt-hegyre mentek, onnan síeltek vissza, Tureckára.

A Kereszt-hegy és a Májer-szikla közötti Liska nevű hegyorron van a hegyimentőknek házikója (kb. 1425m-en), ennek a szélárnyékában próbáljuk magunkat (leginkább engem) összeszedni, de nemigen van szélárnyék. Én nagyon elkészültem az erőmmel (folyamatos emelkedő, bizonytalan talaj, szembeszél), kellene egy félóra, hogy összeszedjem magam. Egyelőre ahhoz is külön rá kell készülnöm, hogy igyak a kezemben levő kulacsból. Közben megkérem a Tigrist, hogy énekeljen valamit, de azt mondja, hogy az most, az én állapotomban végzetes lenne...  

Negyed kettő van és az út nehezén túl vagyunk, a továbbiakban már csak "laza hullámvasutazás" jön, a havasi gerincen, tehát időnk, mint a pelyva; az a nagy kérdés, hogy belemenjünk-e az előttünk tomboló viharba? A Fátra – úgy tűnik – idén sem tegeződik velünk.  

Nincs nagy kedvem továbbmenni. Biztosan meg tudnánk csinálni, csak nem élveznénk. Márpedig nem szenvedni jöttünk ide, hanem szórakozni. A tavalyi kirándulásunk után már nem kihívás, ismeretlen kaland a hóviharban túrázás. A döntés: fájó szívvel, de lemegyünk. Úgy szép az élet, ha zajlik, de azért nem kell minden áron keresni a bajt, húzgálni az oroszlán bajuszát! A Tigris most legalább csúszkálhat a szűz hóban. Másnap meg Donovalyból fel lehet kocogni a Zólyomra. És vannak ott sípályák is... Így is figyelemre méltó sportteljesítményt hajtottunk végre: két nap egymás után föl és le, föl és le mászkáltunk a havasra, teljes menetfelszerelésben.

Lemegyünk hát. Mint később kiderült, jó döntés volt, mert másnapra még jobban nekikeseredett az idő.
 

A Tigris beöltözik a csúszáshoz. Dolfika segít...

Aztán: huss!

Én is elindulok lefelé.

A Májer-sziklától balra az Alacsony-Tátra Prasivá gerince.

Félpályánál a Tigris lemálházott (ott aztán én is megálltam teát főzni), s könnyített felszereléssel újra felment csúszni.

Jön, már megint.

Kárpáti ninja

...és örvendezének.

Turecká-i szlovák népviselet a 21. század elején

Az éjszakát törzsparkolónkban töltöttük, majd reggel felmentünk Donovalyba, körülszaglászni. A Tigris kedvezőnek ítélte az utószezoni síbérlet-árakat és intenzív snowboardozásba kezdett a Zólyom-hegy keleti ormát képező Új-havason (Nova Hola 1370m)

Mi pedig, Dolfi-kapitánnyal a Zólyom-hegyet fogjuk megostromolni. Amúgy gúnykacajban törtem ki, amikor az eligazító táblán másfél órás menetidőt láttam Donovaly központjából a csúcsig, ám meglepetésemre, a nagy hó ellenére két óra alatt mi is felértünk.

Donovalyban rendszeresen tartanak nemzetközi szánhúzó versenyeket. Dolfi kapitány egy bronz kollégájával ismerkedik. Az elejéhez nem mert közel menni, a hátulját szaglászta, aztán csaholva hívta játszani.

Az Új-havas, valahol a túloldalán van a Tigris

És a Zólyom (1402,5m)

A hegy északi nyúlványa, a Kis-Zólyom (1372m), az Új-havas alatti nyeregből.

Szlovákia barnamedve állományának több, mint 70%-a a Nagy-Fátrában él.

Az Új-havas a Zólyomról (balra a Prasivá).

Együtt, az Új-havason

Újra Donovalyban.

Késő délután aztán haza indultunk. Elhatároztuk, hogy jövő márciusban nem próbáljuk meg újra. Hogy hótalpazni elmegyünk, az teljesen biztos, de az is, hogy máshová, hiszen széles a lehetőségek tárháza. Persze, az is lehet, hogy csak a Nagy és Szeszélyes Fátra éberségét akarjuk ezzel elaltani? Majd meglátjuk!

Címkék: Nagy-Fátra Felvidék Hótalp