Kétdimenziós embernek születtem, sőt, azzá is neveltek. Nem tiltással, csak úgy. Azt nagyon hamar megtanultam, hogy van előre-hátra és jobbra balra (néha ugyan összekevertem őket, de ez most nem számít). Arra is hamar rájöttem, hogy ezek az irányok kétkeréken gyorsabban legyőzhetők. Azt viszont, hogy térben mozogni jó, csak huszonéves koromban tapasztaltam meg.
A suli ablakából köpködni és krétával dobálni a járókelőket jó dolog. Ehhez azonban ki kell onnan hajolni, és ez már nem jó dolog. Hát én nem is erőltettem ezeket. Nem éreztem biztonságban magam a kilátón, de még a létrán vagy tornaórán a gyűrűn sem. Így éltem le negyed száadot az életemből.
A fordulatot egy napos délelőtt hozta meg, amikor is a Rax-Alpokban életem első klettersteig-túráján vettem részt. Biztosítva magamat a drótkötélhez mindjárt más élmény volt a "true 3D". Itt már csak némi adrenalinfröccs maradt, a félelmet sikerült a beszállónál hagynom. Nem mesélem el pontról pontra a túrát, röviden összefoglalva: zsír-király-tubifex. Átléptem a dimenziókapun, és azóta vonz a szédítő magasság és a szédítő mélység. Hogy ezt az új élményt el ne felejtsem, Józsival gyorsan másztunk is egyet Szlovéniában. (Grintovec-túra, most már tényleg befejezem a megírását...) Aztán jött a Hét tó völgye, lényegesen kisebb meredekséggel, de óriási vizuális élménnyel, nemrég pedig a Hochalmspitze (alja) és a Fallbach-vízesés. Ja, közben volt egy sziklaóvoda is, ennek téli-beltéri inkarnálása pedig vasárnap estére maradt. Úgyis lassanként jön a rossz idő, mozogni viszont mindig kell.
Szereplők: a két Kopasz (mindkettőnek egy Nikon a különös ismertetőjele), Bagoly (az egyik Kopasz, mellesleg a mai este szakértője, úgy is mint Olyan Valaki, Aki Már Látott Falat Közelről) kolléganője, Józsi +1 fő (Erika), Ildi és jómagam.
Szervező-ötletgazdaként megengedtem magamnak azt a luxust, hogy utoljára érkezzem. Bagolyék már bent másztak, Józsiék kint, kedves kollégáim bent vártak a Spider Clubban. Azért ide mentünk, mert itt vannak abszolút kezdőknek való falak is. (Nem utolsó sorban tetszik a díjszabás is, azaz nem akarnak egyből lehúzni mindennel - pl. a kezdőket ingyen betanítják -, sokkal jobb nekik, ha beleszeretsz a mászásba, és mindig megveszed a havi béreltet. És nem órabér van, hanem alkalomra szól minden.)
Kicsit tanácstalanul álltunk neki a bejutásnak - nem tudtuk pontosan, milyen eszközökre is lesz szükségünk. Az ott dolgozó hölgy szerencsére nagyon segítőkész volt. Fejenként egy beülő, páronként egy kötélfék/ereszkedőlapka/vagymineknevezikhivatalosan, és irány az öltöző. A régi torna órák emlékére nem hoztam sem váltóruhát, sem másik cipőt. Bár úgyis szinte csak a bringa pedálját taposom vele, tehát nem volt nagy show lemosni a talpát, de azért legközelebb jó gyerek leszek, megígérem. Annyi eszem szerencsére volt, hogy azt a farmert vegyem föl (már rosszul indul a mondat, ilyen ruhában nem mászunk, ülj le, egyes!), amelyikben elég magasra tudom emelni a lábamat.
A recepcióról tudtuk, hogy szeretnénk találkozni Bencével, aki majd megmutatja, hogyan is kell használni az eszközöket. Bagoly is ezt javasolta, mivel egyszerre nem tudott ennyi emberrel foglalkozni. Erika és Józsi már mászott párszor, Ildi hasonlóképp, így ők csak ismételtek, de én már annak is örültem, hogy a beülőt már egyedül is fel tudom venni. Hiába, régen másztam Ádámmal és Skatival, a fejem pedig olyan, mint az internetes böngészők: 30 napnál régebbi információkat nem tárol. Ildivel és Zolival (Kopasz, de nem Bagoly) hárman alkottuk az utolsó párt - de utólag azt mondom, jobb volt ez így, mert legalább jutott idő pihenni is. Az első mászás nekem jutott, Zoli biztosított. Felmásztam, leeresztettek - oké. Következő feladat: fölmászni, és az instruktor utasítására beleugrani a kötélbe. Hurrá! Túléltem ezt is, most jött a java: most nem szól senki, amikor olyan kedvem van, essek bele. Ne szóljak, ne nézzek le, csak essek. Anyám, borogass! Semmi gond nem volt, nem kellett hozzám mentőt hívni (köszi, Zoli!), sőt, valójában egyáltalán nem volt meredek a helyzet. A következő kört én biztosítottam. Itt is kiderült, hogy kétkezes vagyok: jobbos irányból biztosabban tudtam biztosítani, mint ahogy ez balkezesként elvárható lett volna. (Gyönyörű mondat lett, aki harmadszorra sem érti a szitut, ugorjon!) Aztán az oktató magunkra hagyott minket, csak diszkréten figyelte a háttérből, kell-e rohannia hozzánk. Nem kellett. Még egy-két alkalommal belejavított a biztosító ember mozdulataiba, de a gyakorlás megtette a magáét: mindhárman fölfogtuk a feladatot. Másztunk egy párat az oktatófalon, aztán megkerestük a könnyűnek nevezett utakat. Elsőre nem volt gond a függőleges leközdése, de már itt is volt olyan fal, ami a mászó felé dőlt. Na ezeken már alkarból kellett tartani magunkat. Ahogy lejöttem, éreztem is, hogy itt az első szünet ideje. Aztán újra és újra, hol az egyik, hol a másik irányból futottam neki ugyanazoknak a falaknak, különböző utakat keresve. Ádám még a múltkor azzal biztatott, hogy jó alkatom van a mászáshoz, ezt igyekeztem most is bebizonyítani. Aztán persze, ahogy fáradtam, egyre nehezebbé vált a dolog, több közepes nehézségű fal is kifogott rajtam. A tenyerem is izzadni kezdett, de a magnézia ezen is csak ideig-óráig segített. Ekkor fölvettem Bagoly mászócipőjét. A mászócipőből egy-két számmal kisebbet kell választani, hogy passzentos legyen. Hát, ez nagyon passzentos volt. El is poénkodtunk azon, hogy ilyen drágán ilyen kényelmetlent biztos nem vennénk. Aztán, ha már a lábamon volt, nekiugrottam egy nehéz útnak is. Csaltam, de sikerült feljutni. Zolinak ismét nagy-nagy köszönet, több esésemet és kicsúszásomat is megfogta.
A nap végére már csak játszadoztunk a gyerekeknek való falon, ahol mamutok, teknősök, levelibékák és csigák adják a lépéseket és fogásokat. (Meséltem már a Cseh Paradicsomban kitalált elméletünkről, amely a csigákat kollektív bűnösként kezeli? Ennek megfelelő örömmel tapostuk a fejüket.) Nem úgy Józsi! Ő mintha csak most kezdett volna belelendülni. Egymás után mászta a nehezebbnél nehezebb utakat. Mindig csodáltam a kitartását és a szívósságát - engem ennél jobban elfárasztott a nap.
Aztán mint minden jónak, ennek is vége lett egyszer. Bence, az oktató odajött, hogy ez lesz az utolsó kör, aztán nézzük meg közelebbről az öltözőszekrányeket. Józsi itt is produkált egy szép mászást, mi pedig elégedetten állapítottuk meg, hogy holnap bizony szájjal fogjuk tolni az egeret. De a történet itt nem ér véget, egy új szerelem kezdődött, jövünk hamarosan!

Címkék: Csellengés Falmászás