Maga a falu, Menyháza, Arad megye É-K- i részén, a Béli mészkő hegységben található, a környékbeliek által jól ismert kis üdülő település. A túra 250m-ről, a faluból indul felfelé, gyönyörű bükkösön, tisztásokon, a mészkő hegyekre jellemző töbrökön, dolinákon, víznyelő mélyedéseken keresztül, az Izoi fensíkra, ahonnan tiszta időben szép kilátás nyílik a Bihar hegység láncaira.

   Aradon nőttem fel, és 15 évesen elkezdtem tájfutni. Ekkor mentem először Menyházára, edzőtáborba, majd térképet készíteni,versenyre, és később többször is visszavonzott a környék varázsa. Mellesleg Szegedhez, ahol most élek, ez a legközelebb eső hegység (200km). Ha valaki már járt a Bihar  hegységben, fogalmat alkothat a Béli-ről is, mivel ez az előbbi alacsonyabb, fínomabb, látogató mentes folytatása.

Négyen indultunk okt.30.-án a már szokássá vált Mindenszentek körüli 4 napos túrára. 2-en már jártunk a vidéken, 2-en még szüzek voltak. Reggel 10 körül indultunk egy kis Nissan-ba csatolva. Egy óra múlva már a határ másik oldalára is értünk. Jó érzés, hogy annyi év Ceausescuzás után már szinte nincs is határ.

Robogtunk Aradra, majd Világos (ahol a fegyvereket letették), még látszik a várrom a Zaránd hegység utolsó kis csücskén 400m-el a falu felett, tovább Pankotára és Borosjenőbe, majd 4 óra vezetés után megérkeztünk Menyházára. A volt Andrényi báróék egyik vadász villája, ami most magán tulajdonú három csillagos szálloda, parkolójából indultunk felfelé.

A levelek jó része már lehullott, itt-ott a fehér nyírfák bordó ágain citromsárga levelek rezegtek a fínom meleg szellőben. Hatalmas , göcsörtös, ent-ekhez hasonló, mohás matuzsálem bükkök szegélyezték fogadóbizottságként a felfelé vezető avartól susogó ösvényt. Néha kiértünk egy gyönyörű tisztásra, ahol a töbrök körül még rikított a kecses, lila krókusz. Hihetetlenül verőfényes délutáni napsütésbe fürdetve csodálhattuk az őszi színek lelket emelő szín-fóniáját. Másfél óra fölfelé mozgás után megérkeztünk az Tinoasa fensíkra, ahonnan a lemenő nap narancsos fényénél végigcsodálhattuk a Bihar hegység színes vonulatait. Itt, a tisztás és az erdő találkozásánál, felvertük a sátrakat. A fennsíkon többszáz birka legelészik, pár először keménynek tűnő kutya és birkász (csobán)(pásztor) társaságában. Fa volt elég a környéken, úgyhogy raktunk egy jó nagy tüzet, hogy legyen parázs amin megfőzhetjük az alufóliába csavart jól indiaiasan befűszerezett zöldség, sonka, kolbász batyukat, és mellé a liszt, víz, só keverékéból kigyúrt friss lepényeket (csápáti indiában). A tüzet V alakba raktuk, hogy két oldalról lehessen a parazsat a középső, sütő részre húzni. A lényeg, hogy legaláb 3 dupla alufólia rétegbe csavarjuk a főzni valót. 5-10 percenként hosszú bottal fordítsuk meg. Kb 25-30 perc alatt bármi jól megsül. A lepényt is egy dupla fólián sütjük. Egyszerre többet is lehet. Az együtt főzés egy nagyon jó dolog, és az így elfogyasztott étel, a különféle füstökkel átjárt egyedi ízek felejthetetlen élménnyé teszik az egészet. És milyen jól esnek este ezek a mennyeien összeforrt ízek egy jól kiszívott nap után. Kaja után zenélés a tábori edényekkel, népdalokkal és slágerekkel keverve. Az estére hozzánk szegődött a kutyák közül a legkisebb, és ha a tűz körül ülve megjelentek a sötétben a többi eb világító szempárjai, ő felpattant tőlünk és elzavarta őket.

Úgy aludtam mint egy darab kő. Két réteg nadrág, vastag zokni, az összes fölső ruhadarabom, becsavarva egy vékony termó takaróba, és bedunsztolva a múmiába. Pont a napfelkeltére ébredtem. Előttem a sárga fény, mögöttem még árnyék, homály az erdőben. Összepakoltunk és megindultunk az Izoi csúcs felé, amit a Google Earth-en nézetem meg, hogy kb.miként kéne oda menni. Sokszor jártam már Menyházán, de erre még sohasem, így csak nagyjából érzés után mentünk.

Megindultunk egy ösvényen, a csobán tanácsára, ami nemsokára eltűnt az erdőben, majd avarral borított mészkő labdákon bukdácsolva felnyomtuk az elég sűrű erdőben a gerincig, ahol megtaláltuk a kék-fehér túra ösvényt. Itt a gerincen gyönyörű bükkösön keresztül gurultunk egyik kis csúcstól a másikig, míg elértük a fákkat borított Izoi (1090) nevű csúcsot. Balra majdnem Aradig el lehetett látni.

Innen lehúztunk keresztül az úttalan erdőn a Bratcoaia nevű völgy-tisztásra.  Egész a végéig nem volt egyértelmű számomra, hogy hova is fogunk pontosan kilyukadni.  Mikor 17 évesen egy térkép készítés alkalmával az edzőmmel ide keveredtünk mindkettőnknek elállt a lélegzete. A sötét fenyvesből kilépve egy hatalmas préri szerű völgy tárult elénk legaláb 5 km hosszúságban. A talajt fél méter magas csillagmoha buckák borítják: mindegyik saját kis zen kertet nevelgetve magán pici gombákkal, moszatokkal, furcsa korallszerű zuzmókkal, és nádszerű, hosszú fűcsomókkal. A völgy közepén egy 100 m hosszú tó bújik meg. Ennek a partjára dobtuk fel a sáttrakat, majd a mellettünk emelkedő domb oldalról összegyűjtöttünk egy csomó többszáz éves törpe fenyőt, amelyek évek óta száradnak, csak azért, hogy most a mi ételünket megzamatosítsák. És milyen illata van ennek a füstnek... mitha mirhát égetne az ember egy szent helyen. Nem kellett a füst elől menekülni, mert annyira kellemes volt, és még a szemet sem csípte.

Megettünk egy kis gombát és mindenki megindult felfedezni  a völgy csodáit. Mezítláb indultam el, mert nagyon melegen sütött a nap. Fent a hegyen szeretek minél több időt mezítláb eltölteni. Hihetetlen mennyi energia szívódik így fel a földből a szervezetbe. Ez nem olyan ezós szöveg. Ki kell próbálni bakancsal és nélküle is. Mivel élyszaka már fagyott több helyen a talaj teljesen jeges volt, főleg a kisebb-nagyobb ravénák, szakadásokban. A legjobb, legpihentetőbb dolgok eggyike kifeküdni a hegyen a napba, és csak lenni, eltűnni, nem törődve semmi mással csak a pillanat varázsával. Az egység érzet a mindenséggel itt fent a hegyen történhet meg,mert itt a legkevesebb az elme zavaró tényező. Ezért mentek fel a szentek, jógik a hegyekbe, hogy leminimalizálják az érzékszerveikre történő hatásokat, azokat melyeknek az érzete ha eltűnik, az ember már nem külön entitásként érzékeli sját magát, hanem az egység részeként, úgymond Istennel "beszél". Ez az amikor az Atyával beszél Jézus, vagy az égő csipkebokor Mózes esetében, vagy Zaratusztránál, Budhánál, a amerikai indiánok látomás keresés túráinál.

Minden pici dolgot jól meg lehet figyelni ebben a fantasztikus kis egyedi mikroklímában. Ha felnéz az ember, az is lélegzet elállító, ha a lába elé néz az is.Így kóboroltunk hol külön, hogy együttl, míg le nem ment a nap. Ekkorra már a lábam teljesen érzéketlenné vált. Nem fázott, nem fájt, nem volt semmi baj, csak annak a tudata, hogy minden a lehető legnagyobb randben van. A hegy gyógyszer, nem betegít meg, mert energiát ad. Persze ha túl sokáig csinálja az ember átlendül az egyensújon és felborul az egész-ség. 

Újra fantasztikus kulináris élménnyel gazdagítottuk magunkat a borókafás alu café jóvoltábol. A tó már a lefekvésünk előtt befagyott, ugyanígy a vizes üvegeink. Remek alvás után frissen ébredtünk és ébresztettük a kialudt tüzet. Reggeli után egynapos sétára indultunk a völgy végén lévő kőbánya irányába. Hol tisztásokon, hol erdőkön keresztül jutottunk el mesebeli környezetben a külszíni bányához, ami már legalább 50 éve nem működik. Hatalmas síma kőkockák hevernek itt ott.  Innen visszafordultunk és még egy éjszakát töltöttünk a tó partján a szent füst társaságában.

Utolsó nap elbúcsúztunk a hely szellemétől és megindultunk visszafelé.

Remélem még sokszor lesz szerencsém ezt a vidéket közelről érezni.

Képek?: http://picasaweb.google.com/caribandi/Menyhaza20101101#

Ha szeretnétek ide eljönni: http://www.karpatrek.hu/?q=node/209

Címkék: Túrázás Karpatrek Erdely Romania