Kuala Lumpurba érkeztem a Qatar Légitársaság gépével, dohai átszállással. Mindenkinek csak ajánlani tudom, jó kis légitársaság, mindenki szabadon választhat vagy 100 filmből, nem is aludtam! KL-ben átbuszoztam helyi járattal - mert nappal mindig van olyan! - az Air Asia repterére, és ott a már előre interneten megváltott repülőjegyemmel, olcsón, átrepültem Borneó szigetére. A helyiek úgy utaznak repülővel, mint mi busszal, viszik a nagy pakkokat, tömeg, kicsit késnek a gépek, még rabokat is láttam szép rendben sorakozni.

Tawau repterére érkeztem, és mivel a túratársaimról sajnos nem volt kellő információm, ezért a biztonság kedvéért leszerveztem egy másnapi snorkeling túrát - magyar megfelelője lehetne a vízben békésen úszkáló elnevezés -, odarendelve a repülőtérre egy taxit szerény személyemért, merthát esti taxisokkal vitatkozni egy ismeretlen ázsiai országban már volt alkalmam, egyedül nem óhajtottam megküzdeni e nemes feladattal. Mérhetetlen szerencsémre 2 túratársam is megjelent a reptéren, sőt még egy helyi fiatalember is megosztotta velünk a taxi költséget, így vidáman és biztonságban kezdődött a túra. Itt jegyezném meg, hogy aki valamelyest birtokolja az angol nyelvet - ami egy külföldi túrához persze elengedhetetlen - mindenképpen Lonely Planet útikönyvet forgasson, itthon elkezdve a tanulmányozását. Rengeteg energiát és pénzt spórolhat meg ezáltal, és persze szép dolgokat láthat. (nem kapok százalékot!)

Semporna, Scuba-Junkies hostel és búvárközpont - interneten kinézve, megrendelve, jó kis hely volt, a szállás tiszta, a taxi ott volt, másnap sznori. Délelőtt esett, hűvös volt, nem nagyon foglalkoztak velünk, inkább a búvárokkal, de feltaláltuk magunkat, és gyönyörű helyen raktak ki minket, egy olyan egészen kicsi szigeten, amit ha plakáton látnék, irigykednék, ha nem én lettem volna ott! Délutánra a nap is kisütött, és a korallzátony csodálatos volt, rengeteg szép hallal, növényekkel, még fotókat is tudtunk készíteni. A sziget körül is sok érdekes volt, körbejártuk.

Következő túra a Kinabatang folyó volt. Ott lehet le- és felvitetni magad kis motoros csónak segítségével a folyón, hajnali és szürkületi órákban, hogy megcsodálhasd az állatokat, akik ilyenkor aktívak. Éppen árvíz volt, és a fantasztikusan egzotikus, ámde nagyon olcsó szállásunk (Sukau B&B) tulajdonosa attól tartott, hogy nem fogunk állatokat látni, de szerencsére tévedett, és láttunk az ott honos hosszúorrú majmot, hornbill-t (orrszarvúcsőrű madár), jégmadarat, borneói törpe-elefántot, makákókat, stb. A víznél alszanak, vagy inni-enni jönnek az állatok, és sajnos ide is lettek visszaszorítva, mert ezeken a területeken nagyon sok esőerdőt írtottak ki, hogy ún. BIODÍZEL-hez való pálmákat ültessenek, aminek - később megtudtam - a gyümölcséből sajtolnak olajat.

Két csónakos túra között meglátogattunk egy közeli barlangot (Gomantong Caves), és hát éppen akkor volt fecskefészek szedési szezon. Barlangászok révén lementünk a barlangba is, csodálkoztak is, hogy vezető nélkül kóválygunk, de meséltek nekünk a munkások, mutattak fecskefészket is, megnézhettük őskori módszereiket, eszközeiket is. Nem értettük, miért nem használnak modern barlangász felszerelést, de talán nem is baj, legalább marad fecske is. Egyébként nagyon szervezett a szedés, engedéllyel kell rendelkezniük, és úgy tűnik, van limit is. 2 hónap a szedési szezon, addig lenn élnek a barlangban, vannak kis kunyhók lenn sötétben, egy darab lámpással, vidám lehet! A kaját fentről kapják, ott is szedők élnek, néha cserélnek a fentiek és a lentiek. Kifelé menet nagy szerencse ért minket, 3 méterrel a fejünk felett békésen nézelődött egy vadon élő orángután. Nagyon békés jószág volt, amennyire ijesztőek a kismajmok, ez a termetes majom annyira kedvesen ücsörgött, fotóztuk vagy 5 percig, nem zavarta, majd lemászott - nem kis méret - és elsétált a közeli szemétdomb irányába. Nem volt fenyegető, talán ezért is van a kihalás szélén. Nagyon bölcs tekintetű lény!

Sepilok orángután rezervátum volt a következő cél, ott csak pár bébit láttunk. Átmentünk egy másik hasonló helyre, ott rengeteg hosszúorrú majmot (proboscis monkey) láttunk. Miután hazajöttem, a TV-ben viszontláttam őket, Árpi bácsi beszélt róluk, és ismét nem irigykedhettem!

 Felmásztunk volna a Kinabalura, de megfizethetetlen volt. Ez a környék legmagasabb hegye (4095 m), de a mostani cég, aki bérli az üzleti lehetőséget, kész kis rabló, a helyiek is zúgolódnak, még a malájok sem tudnak a hegy közelébe se férkőzni, gyanítom változni fog a helyzet. Nagyon durva árakat kérnek el azért, hogy kb. 24 óra alatt megtegyél 2000 métert le- és föl, bevallom, nem is értem, ha edzés nélküli szimpla túristák befizetnek ilyenre, ráadásul 1 az 1000-hez, hogy nem lesz totál felhőben, és láthatsz valamit. Mi nem is mentünk fel, láttunk már hegyet - na jó, tudom, ez nagyképű, de mégis, lenti magashegyi esőerdő sokkal érdekesebb volt, olyan gyönyörű volt a növényzet, hogy az csoda!!! Egy egyszerű körtúráért is meg kellett küzdenem egyébként, a fő ranger-rel beszéltem le, hogy nem fogunk eltévedni, leérünk időben, az alapfokú alpinista igazolványomat lobogtattam, és nagyon határozott voltam - elintézve. Megérte.

Niah Nemzeti Park: barlang ismét, a túratársam régész, ezért megnéztük mindenképpen, mert ásatás is volt, falfestmény is, temetkezési hely is. Híres. Az erdő pedig itt is csodás volt. Túráztunk egy napot, nem álltunk meg, hogy ne jöjjenek a szúnyogok - nekem nem volt malária ellen gyógyszerem, meleg volt nagyon, úgy éreztem magam, mint aki a szaunában szobakerékpározik. De megérte, felmásztunk egy kis csúcsra, nagyon szép volt.

Utolsó nemzeti parkunk a Bako volt, oda motorcsónakkal kell be- és kimenni. Olyan volt, mint a partraszállás. Apály-dagály miatt csak déltől indultak hajók, mindenkinek várnia kellett,, és társakat kellett találni, mert 4 főre volt megállapítva a viteldíj (ekkor már csak ketten voltunk a túrán). Itt megérkezéskor nekirohantunk a dzsungelnek, magyar virtus, be kellett írni magunkat egy könyvbe, hogy mikor hova meddig. Hamar ki is írtuk magunkat a legvagányabb túráról, és a tengerpart felé vettük az utat, mert összetalálkoztunk egy makákó csapattal. Azóta tudom, mi a teendő, de akkor nagyon ijesztő volt. Megláttam őket, és hát persze fotó, fotó, mire ők elkezdtek felénk közelíteni, furcsa hangokat adtak, félig ugatás, félig makogás, és csak közelítettek, de sokfelől és csak érzékeltük őket, nem is láttuk. Az egész történet pár másodperc volt, de a társammal megbeszélés nélkül fordultunk vissza, és nem rohantunk ugyan - nem is szabad!!! - de sietős léptekkel elinaltunk. Utána már csak bottal túráztunk, és már nem örültünk, ha majmok ugráltak a fejünk felett az ágakon. Megkérdeztem egy helyi emberkét: ne nézzünk a szemükbe, ne is vegyük észre őket, ne fussunk. Ezek a szabályok. A Nemzeti Parknál ez nem volt kiírva, csak az, hogy nem vállalnak felelősséget semmiféle érzelmi, testi sérülésért. Pedig ezt kellene kiírni.

Ettől a kis közjátéktól eltekintve nagyon jó véleménnyel vagyok az országról, a malájokról, a kínaiakról (40 %), ahogy együtt élnek, apró termetúek és kedvesek. Velük utaztunk - mellesleg a buszon egy hónapra a mozi után láthattam az Avatar-t!, velük ettünk - falvakban rizs vagy tészta egyféle hússal, kevés zöldség. A kávéjuk nagy és forró és sok sűrített tej van benne! Van kakaó is mindenhol, no meg tea.

A túra összköltsége 300.000 Ft volt, ajándékokat is beleértve.

Ha valakinek kérdése lenne, mert menne, csak bátran!

Címkék: Borneó Esőerdő