Rutinos csapat gyülekezett csütörtök este az A38-as hajóval szemközt. Sokan az előző hétvégét a Dolomitokban töltöttük, a hozzá rendelt éjszakai utazással, így aztán a   szakszerűen felszerelkeztünk, ki mackós kispárnával, ki füldugóval, ki pedig tudat módosításra alkalmas, ámde többnyire legális szerekkel, és azzal a biztató tudással, hogy Ausztria mégiscsak órákkal van közelebb, mint Olaszország. Az éjszaki utazásnak a legnagyobb előnye, hogy a lelkes, és lelkiismeretes túravezetők éjféltájban rendre elfelejtkeznek ama drámai erejű és önmagában roppant sajnálatos, későbbi konnotációi szemponjából azonban igen örvendetes eseménysor ismertetésével, hogy az eurázsiai lemez egyszer csak puff,  nekiütközött az afrikai lemeznek és gyűrődések keletkeztek vala, amely huplik közül a különösen magasakat, vagy más módon kiemelkedőket névvel és misztikus tulajdonságokkal ruháztunk fel, megteremtve ezzel az alapját a hegymászósdinak, és az outdoor iparnak. Szóval ezt most megúsztuk és reggel 8-ra meg is érkeztünk  hinterbichli szállásunkra, ahol őszinte döbbenettel fedeztem fel, hogy megint nem olvastam figyelmesen a kiírást, és kérhettem volna apartmant is sátorállítás helyett. Bár kétségtelen, hogy ezzel a figyelmetlenséggel megkíméltem egy gyanútlan társamat attól a szisztematikusan rendezett káosztól, amely rendrakási törekvéseim ellenére eluralja territoriumomat, hogy aztán ártatlanul pislogva megosszam vele felismerésemet, miszerint a „rend a fantáziátlanok diadala” és elejét vegyem azon  jószándékú javaslatnak, hogy szereljünk minden zoknimra jeladót, hátha egyszer félórás küzdelem nélkül is rálelnék egy komplett párra.

Egy óra múlva már újra úton voltunk aznapra rendelt túránk kiindulási pontja felé, csakúgy mint  a Venediger meghódítására törekvő csúcsrajárók. Jelentkezéskor eljátszottam a gondolattal, hogy én is a jégcsákányosok csapatát erősítem (gyengítem J), de aztán beláttam, hogy a 20 kilós hátizsákkal való bandukolás 1000 méterrel magasabbra, mint ahol vagyok sajnálatosan kevéssé esik egybe ambícióim valódi irányával, így maradtam a „sétálásnál” JNem bántam meg.   Szóval pénteki végcélunk az Umbal gleccser és annak tava volt, de közben számos vízesés mellett elhaladtunk, füttyögtünk a mormotáknak –kevés sikerrel- és elismerésemet fejeztem ki az Eupolisz gárdája iránt, hisz múltkori vélemény lapomon nehezményeztem a legelésző bocik hiányát, akik a tökéletes képeslapi giccshez oly fájón hiányoztak Dél-Tirolban, de alig három nap alatt intézkedtek és íme Kelet-Tirolt elözönlötték eme derék négylábúak. :)

Aztán elértünk a Clara hüttéhez, ahol hibátlan apfel strudelek és tökéletes hőmérsékletű sörök álltak a vándorok rendelkezésére. Innen már csak egy kisebb nekirugaszkodás és megérkeztünk a gleccser tóhoz, ahonnan kis pihenés után ugyanazon az útvonalon indultunk vissza.

Szombaton iránytaxiba ültünk, megspórolandó 800 méter szintet és vagy két óra alvást, hogy aztán a Johannishüttétől tegyünk egy igen combos túrát a Defreggerhausig. Mivel a hütte 2962 méteren áll, úgy éreztük, hogy a 3000 méter eléréséhez nem elég felmenni a fogadó második emeletére, ezért tovább bandukoltunk fölfelé, hogy aztán 3011 méteren elégedetten konstatáljuk; igazán magasan vagyunk, (néhányan megdöntötték saját rekordjukat) és fantasztikus látvány a jutalmunk kitartásunkért. Visszafelé összetalálkoztunk a csúcsmászók fáradt, de méltán büszke csapatával, és az iránytaxi megérkezéséig a Johanishüttében múlattuk az időt. A foci rajongók a német-argentin meccs nézésével, a kevésbé rajongók beérték szűkszavú összegzésemmel, mely szerint a „foci az a játék, amit 22-en játszanak, aztán a végén a németek győznek” és kinn maradtak császármorzsát enni :)

Vasárnap reggel elindultunk haza, miközben útba ejtettük a Lucknerhaust, és 300 méterrel feljebb a Lucknerhüttét, ahonnan parádés kilátás nyílt volna a Glossglocknerre, ha nem takarta volna el hol köd, hol pára, hol felhő. De egy ilyen tökéletes hétvége nem záródhatott homályos csúcsokkal, így aztán indulás előtt három kattintásnyi időre előbújt a felhők mögül és megmutatta magát Ausztria igazi királya is :)