Hajnali sétámról visszatérve az előtérben találom a társaságot. A gyerekek reggeliznek, Julcsi az útra való szendvicseket készíti.
- Géza bácsi! Ma hová megyünk kirándulni? Kérdi Peti.
- Azt mondta Apa, hogy az Őserdőbe. Vágja rá a mi Pistink, mert most három Pistink van: az idősebb és a fiatalabb Keszte István és a Zsebi. Aki pár éve, mikor a Mici Mackót olvastuk neki, anyját Kangának, magát pedig Zsebi babának keresztelte.
Tegnap este böngésztem a térképet. Nekem a Dédes várhoz meg a Szentléleki kolostorhoz lett volna kedvem, de ott hazafelé sokat kell felfelé jönni. Az Őserdő is szép, tartalmas út, oda-vissza van vagy 16-17 km. Vajon nem fáradnak-e el ilyen hosszú úton a kölykök?
- Hát, ha azt szeretnétek, akkor menjünk oda! Én is a reggelizőkhöz csatlakozom.
Magasan jár már a nap mikor útra kelünk. A régi háztól a jól ismert úton a Csorgói rétre tartunk. A harmat már felszáradt. A rét felett remeg a levegő. A csákányos felvonó mellett széles sávban lekaszált nyári virágok kesernyés széna szagát hozza felénk a szellő. A sarjú között tücskök hegedülnek, zöld sáskák énekétől hangos a mező. A szekérút gödreiben a múlt heti felhőszakadás emlékei csillognak. Közeledtünkre sárga hasú békák ugranak fejest hangos csobbanással. Molnárkák futnak keresztbe a pocsolya felszínén.
Az Ablakos-kő völgyének bejáratában idős karácsonyfák árnyékában áll az öreg erdészház. Mellette az erdei munkásházat a "Gyerekek Táborozásáért" alapítvány vette birtokba. Most zárva van. idén nem kapták meg? Vagy jelentkező nem akadt? Ki tudja?
Szinte fellélegzünk, ahogy az út a hűvös fenyvesbe fordul. Lépteink zaját elnyeli a vastag tűlevél szőnyeg. Idő kell, míg szemünk megszokja a sötétséget. Az ágak között vékony pásztákba szűrődik be a fény. A korhadó tuskót zöld moha fedi. Narancssárga tejelő gombákat kerülgetünk. Ha egy ilyen arisztokratának véletlenül lerúgnánk a kalapját, mérgében néhány perc alatt belezöldülne. Ő a Rizike, jó ízű, ehető gomba. Vad ételekhez finom salátát lehet belőle készíteni. Arrébb lerágott pikkelyű tobozok hevernek szerte-széjjel. A rendetlen mókus eldobálta, miután a fenyőmagból becsemegézett.
Nagy ívben kanyarogva kígyózik az út a töbrök között. Keskeny nyomközű vasút sínjei voltak erre. Néhol a korhadt talpfák is meg vannak még. A Szalajka-völgyből szerpentinezett fel a Gerena-vár oldalába. Egyik ága az Őr-kő aljába, a másik Bánkútra vezetett. A teherautók elterjedése előtt az uradalmakban ez volt a kitermelt fa legolcsóbb szállító eszköze. Mára alig akad belőlük hírmondó.
Kutya ugatás jelzi, hogy a Három-kúti erdészházhoz közeledünk. Mellette a MÁFI /Magyar Állami Földtani Intézet/ kutatóháza áll a dombon. A kutatásokra költhető pénzek elapadásával ez a ház is megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt. A tágas, 4-6 ágyas szobákban egy időben 28 főt tudnak elszállásolni. A folyosón női, férfimosdók, zuhanyozók, jól felszerelt konyha található.
Pistiék az út mellett nagy őzlábakat találtak. A gyerekek keresztbe-kasba gázolják a magas füvet, újabb zsákmány reményében. Elteszem a szatyrot, mert a babona úgy tartja, ha kézben viszem, nem találunk többet, de ha elrakom, biztos akad még.
Ma feltűnően sokan vannak az erdőn. Lépten-nyomon találkozunk családokkal, két-háromfős, deréktáskás túrázókkal. Alig két órája reggeliztünk, s a gyerekek már megint éhesek. A Káposztás-kert melletti dolina sor szélén ülünk le falatozni. Itt a fennsíkon vékony a termőréteg, nem igen akad művelhető terület. A szomszéd töbör alját agyagdugó zárja el. Ezt a zsebkendőnyi vízszintes területet szemelte ki konyhakert céljára a hajdani erdész. Érdemes volt lepihenni. Szemben a fűben néhány őzláb gombát veszek észre. Ott jöttünk el mellettük, majdhogy rá nem léptünk, úgy beleolvad a környezetébe.
Már tudjuk, miért járják annyian a hegyeket. Ma van a "Bükk 900-as csúcsai" című teljesítmény túra. Öt éve, amikor Julcsival hármasban nyaraltam itt, a ház gondnokától kaptam egy kiírást és ellenőrzőlapot. A fennsík 900 méternél magasabb csúcsai közül húszra jelzőoszlopot és bélyegzőt helyeztek el. Aki az összes stemplit begyűjti, s az igazolólapot visszaküldi, megkapja érte a jelvényt. Pisti akkor még ebéd után pár órát aludt, így délutánonként jártam végig a megjelölt helyeket. Nem volt egyszerű feladat. Van, ahová út sem vezet. Másutt az egész gerincet végig kell járni, hogy a legmagasabb pontra ráleljen az ember. Erre az időre esett a Bükk-hegység jelzett útjainak felújítása. A régi jeleket eltüntették, de az új jelzésekről még nem jelent meg térkép. Több mint öt órát keringtem egy 800 méterszer két kilométeres téglalap területen, végül minden kiemelkedésre felhágtam. A kilencediken találtam meg a keresett csúcs tábláját. Akkor nagyon haragudtam a szervezetlenségre. Elmúlt. Ahogy a részvevőktől hallom most sem jobb a helyzet.
Az Istállós-kő túloldalában nyíló likat régen juhakolnak használták, innen a neve. A 1910-es években a Kő-csűrt is megásták, s a Bükki-kultúra számos értékes leletére bukkantak. Innen a Cserepes-kő felé kerülünk. A barlangszállást az egri természetjárók rendezték be az ötvenes években. Itt jártamkor a kilincsre volt kötve egy madzagon a kulcs. Már éppen nyúltam érte, mikor észrevettem, hogy nemhogy kulcs, de kilincs sincs. Mindezt csak egy tréfás kedvű vándor rajzolta élethűen az ajtóra. 6-8 fő részére frissen töltött szalmazsákok voltak a priccsen. Vaskálya, tüzelő, petróleumlámpa, gyufa, só és egy cirokseprő volt a berendezés. A bejárat felett kunkorodó csigájú muflonkoponya. Engem a régi túrák emléke köt ehhez a helyhez, de a gyerekek a tegnapi barlangok után csalódottak.
Ahogy a sziklás, görgeteges jeltőn a jelzett útra igyekszem vissza, éles fájdalom nyilall a bokámba. Valami faágon megbicsaklott. Mire előkotrom a fáslit, már alaposan feldagadt. Mint szárnyszegett madár csetlek-botlok a sor végén. Lassan kitapasztalom a lehetőségeimet. Ha óvatosan járok, nem fáj annyira, de a legrövidebb úton haza kell jutnom. Az Őserdőig még elsántikálok a többiekkel, aztán elválunk. Kesztééket ellátom térképpel. Ők az Országos-kéktúrán felmennek a Tar-kőre, Három-kőre s úgy kerülnek vissza a turistaházhoz. Mi a régi vasút nyomvonalán nagyjából az idevezető úton haladunk. Kicsit elidőzünk még a több száz éves fák alatt. Korhadt tövükből madársóska hajt, derekukon kalapnyi, szürke taplók nőnek. Kidőlt bükk óriásokat kerülgetünk önkéntelenül is lehalkítva lépteinket a természet eme csodálatos templomában. Amott egy csúszka keresgél a fa törzsén. Hogy nem szédül le, ahogy fejjel lefelé kaparászik csőrével a kéreg repedésében?
A bogárhatú erdészeti úton egész jól tudok haladni. Többszöri pihenővel végül csak haza érünk.
Ma több szerencsém volt a konyhán. A gomba elkészítését most sem vállalják, de sikerül tojást és lisztet szerezni tőlük. Olajunk még van. Mire Zsuzsiék hazaérnek, javában panírozzuk a gombát. Kaja után összepakolunk. Holnap indulunk haza.
Szádeczky-Kardoss Géza
szadeczky-kg@freemail.hu
+3630/35-439-35
Címkék: Őserdő Cserepeskő Bánkút Bükk-hg