1996. Augusztus elején a Keszte családdal a Bükkben jártunk.

Korán kelő vagyok, így reggelente volt időm papírra vetni az előző nap élményeit. Káprázik a szemem a fényben, ahogy a házból kilépek. A többiek az asztalnál rám várnak, hogy indulhassunk. A két Pisti a sí ház támfalán gyakorolja a sziklamászás alapfogásait. A réten tarka pillangók szállnak virágról-virágra. Elindulok a régi ház felé.

1967-ben, amikor először készültem a Bükk-fennsíkra, Anyám csillogó szemmel mesélt a Bánkúti Menedékházról. Apámmal kettesben járt itt, lány korában. A kicsi szobában csak egy lavór, s a két ágy volt. A kályhában pattogott a tűz és Ők nagyon boldogok voltak. Jártak a Bálványon, az Istállós-kőn, az Őserdőben...

Megölelt, megcsókolt. - Aztán nagyon vigyázzál magadra kicsi fiam! - Tizenhét éves voltam akkor, jó másfél fejjel magasabb, mint Ő...

Hej, Istenem de régen nem mondja már senki nekem, hogy: "Kicsi fiam!"

Lassan felérünk a nyeregbe. Balra a sípályán egy kosaras bácsi hajlong. - Talán gombát szed? - kérdi Zsebi. Menj oda, nézd meg! Nem kellett kétszer mondani, már rohannak is. Mi csak távolról látjuk, amint a bácsi leguggol melléjük, úgy magyaráz. Aztán lelkendezve jönnek vissza: - Köhögés ellen martilaput, orbáncfüvet, meg fiatal csalánhajtást gyűjt, azért van neki három kosara.

A régi turistaház romokban hever. A gengszterváltás idején hagyták tönkremenni, aztán valaki, aki közel állt a tűzhöz megvette bagóért. Most kezdik szállodává alakítani. (Ma Fehér Sas fogadóként üzemel)

A síelés szerelmesei a nyolcvanas évek végén megalapították a Bánkúti Sí Klubot. Az Erdőgazdaságtól bérbe vették a sípályákat és felépítették a síházat, ahol most lakunk. Közvetlen mellette egy másik turistaház is épült, az igazságügyi dolgozók Juszticia síháza. Mindkettő kényelmes, tiszta, családias hangulatú házacska. A folyosón melegvizes zuhanyozó, a másik épületben büfé, étterem, de a földszinti konyhában magunknak is főzhetünk.

Először a 965 méter magas Bálványra megyünk fel. A csúcsot magas köris erdő borítja. Hosszú, páratlanul szárnyalt levelei halkan suhognak. A nyári kánikulát Pesten hagytuk. Itt a Bükk tetején kellemesen hűvös van. A párás levegőben, a gyalogúton puha zöld fű nő. A háromszintes, acél kilátóból télen, tiszta időben a Magas-Tátra is látszik. Északra, a gerincen a Dédesi Vár, a völgyben Nagyvisnyó és Szilvásvárad háztetői piroslanak. Nagy ragadozó madár köröz alattunk. Ahogy feljebb vitorlázik, a rétisas jellegzetes alakja rajzolódik az égre.

Kigyönyörködve magunkat, meredeken ereszkedünk a Csorgói erdészház feletti rétre. A fenyvesen keresztülvágva dobverőhöz hasonló gombákat találunk. ahogy leszedjük, úgy elpirul, mint a fiatal lány az első csóktól. Gyerekek, nézzetek széjjel, mert a piruló őzlábból finom vacsora lehet. Szétspriccelnek, s innen is, onnan is apró ernyőcskékkel térnek vissza. Tíz perc sem telik bele, s megtelik a reklámszatyor.

A fenyvesből kiérve a Diabáz-barlang mellett vezet utunk. Az eső, a levegő széndioxidját megkötve híg szénsavként kerül a földre. A mészkő repedésein befolyva oldják azt, egyre nagyobb üregeket, beszakadásokat, töbröket és barlangokat létrehozva. A függőleges járat neve zsomboly. Ilyen a Diabáz barlang is.

Továbbindulva előbb szálerdőben, majd vadvirágos hegyi réteken, évszázados hagyás fák alatt vezet utunk a Nagy-mezőre. Az erdő szélen van a Lipicai ménes nyári szállása. A karám túloldalán, tőlünk vagy harminc lépésre, féltető alatt 15-20 másodfűs csikó ácsorog az árnyékban. A gyerekek hívogatják: - Paci, gyere ide! Julcsi füvet kínál feléjük, de ők a legkisebb érdeklődést sem mutatják felénk. Mással próbálkozom. Nyelvemet a szájpadlásomra szorítva éles "I" hangot kiáltok, mely kacagás-szerű horkantásban végződik. Valahogy így hangzik: nnnyíííí-hhíí-hí-hhh-ha-ha-há-ha-ha-hrraa. Dédanyám udvarán láttam a mént közvetlen közelről nyeríteni, amikor egy kanca ment el a poros földúton. Az első kiáltásra a fiatal csődörök megdermedtek, füleiket felém fordították. A harmadik nyi-ha-hára megfordultak és még mindég a szárnyék alól figyeltek.

Valami nagyon érdekeset mondhattam nekik, mert a hasuk alján megereszkedve himbálózni kezdett a méretes, rózsaszín lószerszám. Végül az egyetlen gesztenyebarna hóka kivált a többi közül, s lassú lépésekkel megindult felénk. 3-4 méterre újra megállt. Alaposan megnézett mindent, mivel semmi gyanúsat nem talált, odajött csemegézni a feléje nyújtott friss gazból. Élvezettel tartotta pofáját simogató kezünkhöz, hagyta, hogy fényes, bársonyos szőrét végigpaskoljuk. Két-három perc múlva egy másik szürke is kivált a többi közül. A jelenet megismétlődött. Aztán még egy..., és megint még egy. Lassan már mindegyikőnknek jutott egy simogatni, szeretgetni való paci. Negyedóra múlva négy híján az egész ménes a rudaknál tolongott. Egymást taszigálva nyomultak előre. Míg az egyiket etettem, a másik nagy érdes nyelvével a nyakamat simogatta. Majd óvatosan vállamat harapdálta anélkül, hogy azzal fájdalmat okozott volna. - Most már engemet is babusgassál egy kicsit! - Egy nagy deres az előtte állókat harapdálva, rúgva próbált közelünkbe férkőzni, mígnem a hóka az izgágát félrelökdösve rendre utasította. Nehéz elszakadni ennyi szeretetre éhes kamasztól, de nagy út áll még előttünk. Jávorkúton kéne ebédelni, ott kezet is tudnánk mosni.

Öreg fenyőfák alatt, dolina sorok között érjük el a fennsíkot keresztező erdészeti műutat. A gyerekek már éhesek. Még egy fél óra, és ott leszünk - nyugtatom őket. A kövesút mentén árnyas erdei ösvényen jutunk az elágazáshoz. Apa! Én itt már jártam! - Valóban, hogy emlékszik rá? - Öt évesen ezen a völgyön jöttünk le Szabó Gabiékkal.

A rét kiszélesedik. A forrásnál megmosakodva, a vörösfenyők alatt fűre terítjük pokrócunkat. Miután éhünket elvertük, körbesétálunk a réten. A századfordulón még állott az a hatalmas hegyijuhar, melynek tövéből a forrás fakadt. Ezért nevezték a tisztást Jávorkútnak. A régi turistaházat a Tiszai Vegyi Kombinát felújította és vállalati üdülővé alakította. Éttermében minden vándort szívesen fogadnak.

1840 körül Jávorkút és a Sebes-víz völgye között 32 hektáron luc- és vörösfenyőt telepítettek. A mag származása után a területet Svédfenyvesnek nevezték. Néhány éve a közel 150 éves állományt, jóval túl a vágásfordulón, letarolták. Hírmondó példányai a tisztás nyugati szélén találhatók.

A piros sávjelzésen indulunk vissza Bánkútra. A Csipkéskúti istállók most üresek. A csikók a fennsíkon legelnek. A telepet megkerülve, idős bükkösben baktatunk hazafelé. A rántott gombából semmi sem lesz. Az étteremből udvariasan, de határozottan eltanácsoltak. Végül a szomszéd szobában lakó nénitől kapunk hagymát, meg olajat. Holnap Ő már úgy is hazamegy. Zsuzsiéknak pirosaranyuk is van.

Ha a vége jó, minden jó. Nagy karéj kenyérrel, a paprikás gombapörköltet falatozva tervezgetjük a holnapi napot.

Szádeczky-Kardoss Géza

szadeczky-kg@freemail.hu

+3630/35-439-35

Címkék: Bánkút Csipkéskút Nagymező