A városban vigasztalanul esett. Az égen ólomszínű felhők kergették egymást. Hetek óta nem voltam sehol. Meguntam a telet, a csontig hatoló, nyirkos hideget. Egyszer már enyhült, azt gondoltuk, itt a tavasz, de ónos eső jött újabb lehűléssel. Az erdőkben a leszakadó ágaktól veszélyes volt a járás. A minap meg sűrű havazással köszöntött ránk a március. Elegem volt az itthoni semmit tevésből; a gyümölcsfametszésekkel is végeztem. Semmi sem tarthat tovább itthon.
Az este bepakoltam a zsákom, s most tessék: megint esik! Sebaj, reggeli vendég nem maradós. Semmit sem jelent, hogy itt és most ilyen idő van, majd meglátom pár óra múlva a Pilisben mi lesz. Ilyenekkel próbálom magamat vigasztalni. Közben azért pakolok, öltözködöm, találkozom Zsuzsival, s együtt utazunk a HÉV-en. Pomázon havas eső fogad. Pelerinbe bújva vágunk keresztül a falun. Ahogy emelkedik az út, úgy vált át havazásba. Aztán meg is állunk vetkőzni. Itt már fehérek az utak. Lassan elérjük az erdőt. Ritkul az eső, szállingózik a hó, s ahogy egyre feljebb kerülünk, mélyül a talpunk alatt. Apró széncinkék cippegnek, majd felhangzik a nyit-ni-kék. Ők is a tavaszt várják. Más években ilyenkor már földszagú párák úsznak az erdőben, s alkonyatkor a hosszú csőrű szalonkák csattogó nászrepülésében gyönyörködhetünk. A derengő fényben pillanatokra már árnyékunk is van. Aztán feljebb, a havas fák között feltűnik a Janda Vilmos kulcsos ház. A hajdani Diana vadászkunyhó kibővítésével építették az ötvenes évek elején.
Ott topogunk az ajtó előtt. A zárt veranda csalogatóan hívogat, de az ajtón lakat fityeg. Az olyan vadászházakat szeretjük, ahol nyitott előtető van paddal, asztallal, vagy legalább egy koldusbeálló, ahová a vándor behúzódhat. Így csak a lépcsőre rakott pulcsikra ülhetünk. Az ereszről a térdemre csepeg az olvadék. Egyszer itt értem az újpestieket, s bekéredzkedtem körülnézni. Konyha és ebédlő van alul, a padlástérbe – ahol vagy húsz főnek jut szálláshely – csak bekukkantottam, s már fordultam is ki. Orromat megcsapta a korhadó, poros dohszag. Gyerekkoromban asztmás voltam. Szerencsére kinőttem, de az ilyen penészes, gombásodott padlójú helyeket az óta is kerülnöm kell.
Öltözködünk, Zsuzsi forró teával kínál a termoszból, aztán odább állunk. A Csikóvárak gerincén helyenként térden felül süppedünk a hó átfúvásokba.
A hajdani vulkán időnként öklömnyi köveket szórt, máskor csak pernyét. Most jól láthatók a konglomerátumos sziklák a kopasz erdőben. A csúcsot északnyugatról egy 60-70 méter hosszú sánc övezi, melyet Krisztus előtt 1800 körül a bronzkor embere készített védelmi céllal.
Lajos forrás Nagy Lajos királyunkról kapta nevét, ki népes kíséretével gyakran vadászott erre. Később a szentendrei szerbek Sztara vodának (Öreg víznek) nevezték. Az egykori Ságvári turistaház kastélyszerű épületét a harmincas évek végén a Dréher sörgyár üdülőjének építették, csak az ötvenes években lett turistaházzá. Sajnos évek óta zárva. Talán a Kő-hegyen találunk valakit, bíztatom társam, s indulunk tovább.
A műutat elhagyva széles erdővágásra tér a jelzés. Ahogy a pocsolyák jege alatt elszikkadt a víz, érdekes körkörös buborékok keletkeztek. A friss hó alatti jégen gyakran meg-megcsúszva óvatoskodunk, pedig már a nap is előmosolygott.
Aztán egyszer csak… ott hevert előttem a nyiladékon, félig a hóba süppedve gyermekkorom álma, az elhullajtott agancs. De szerettem volna valamikor ilyent találni! Hallottam róla, hogy a magyar erdők koronás királya minden télen megválik fejdíszétől, s az erdészek összegyűjtik azokat. Csak egyszer találnék én is egy ilyet! Kerestem én mindenfelé, sóvárogtam utána. Később irigykedve hallgattam másokat, akiknek már volt ilyen szerencséje. Turcás Pista, erdélyi barátom mesélte, hogy ő Gyergyóban mellig érő hóban járt a szarvasok nyomában. Március elején a déli lejtőkön, ahol az állatok megpihentek, volt év, hogy négyet, ötöt is talált. Egész gyűjteménye volt már. Kínálta, válasszak belőle. De hát én nem ajándékba akartam kapni. Az úgy már semmit sem ér. Csak olyan, mint a pénzen vett szerelem!
Nézem hóval félig befedett csapáját. Honnan, merre haladt. Nyomába eredjek? A bikák egy-két nap, de gyakran csak néhány óra különbséggel válnak meg agancsaiktól. Aztán merre mennék? Talán a másik agancsot már korábban levetette, vagy a féloldalas súlytól maflán botorkált tovább? És különben is, a nyomkövetést, a hullott agancs keresését, gyűjtését már a vadorzás tárgykörébe sorolja a törvény.
Itt van már a kezemben, boldogan gyönyörködöm szépen gyöngyöző koszorújában, ívesen felfelé hajló szemágában. A jégág hiányzik. Helyét az agancsszár lágy ívelése jelzi. Jól fejlett középága felett háromágú koronát viselt. Ereje teljében lévő, öt-hatéves, ígéret teljes dalia hagyta itt ékessége egyik felét. A koronaágak vastagodásai, hajlásai jelzik, hol fognak a későbbi években újabb ágak előtörni. Mennyit tudna még Széchenyi Zsiga bácsi mesélni róla! Öreg barátomat a háború után fegyverrejtegetés vádjával lecsukták. Mivel semmit sem tudtak rábizonyítani, féléves vizsgálati fogság után elengedték, de származása miatt kitiltották Budapestről. Több „gyanús elemmel” együtt Keszthelyre, a Festetics grófok kastélyába internálták. Ott írta meg „A szarvas selejtezése” és „A szarvasok nyomában” című füzeteit. Többször jártam nála Jókai utcai lakásán, meg később, amikor már Tildy Zoltánék villájában laktak aSváb-hegy aljában. Akkoriban már sokat betegeskedett. Dedikálta vadásznaplóit, örömmel válaszolt a kérdéseimre, boldogan mutatta fotóalbumait, mesélt a vadak életéről. Csodálatos volt hallgatni egyéni humorától sziporkázó történeteit. Vittem volna hozzá a szarvasos könyvét is, de addigra ő már az örök vadászmezőket járta. Egyszer azt mondta:
- „A vadászat erdőzúgásból és vadűzésből áll. De főleg erdőzúgásból!” - Milyen igaza volt…
Ahogy adjuk le a szintet, úgy vizesedik a hó, megyünk bele a ködbe. A Vasas-szakadék után jól taposott úton baktatunk ismét kicsit felfelé, a kutya már messziről ugat. A mező túlsó szélén hívogatóan füstölög a kő-hegyi menedékház kéménye. Itt mindig örömmel fogadnak. Van meleg cserépkályha, forralt bor, babgulyás, az ablakokban virágzik az euphorbia, és a gondnok néninek mindenkihez van egy jó szava. Ide nem vezet autóút. Meg is becsülik a vendéget. Télen, nyáron szeretünk itt megpihenni.
Lefele elkerüljük a járt utakat. Nem lenne jó a sáros, vizes hóban elcsúszni. Bokrokba kapaszkodva valahogy csak lejutunk. Odalent megint szitál a köd, mégsem fázom.
Boldogsággal tölt el a szép kirándulás, melyet felejthetetlenné tett a talált agancs emléke.
Szádeczky-K. Géza
Címkék: Csikóvár Lajos-forrás Kő-hegy