Miután megnyitottuk Szlovéniát, ideje, hogy Horvátországban is tiszteletünket tegyük! Irány a Papuk-csúcs!
(előzmények: szlovén nyitásról: http://www.turatars.com/blog/view/id_3666/title_Nyitas-Kamniki-Alpok/,
Atynáról, Kővárról, délszláv háborúról bővebben: http://www.turatars.com/blog/view/id_1005/title_Papuk-varkor-2-resz/)

Vasárnap reggel a kinyomtatott előzetes regisztrációs papírral Drávaszabolcsnál gond nélkül, gyorsan átjutunk a horvát határon, ahol egyébként semmi forgalom, semmi várakozás. Szlatinán egy pékségnél bevásárolunk, aztán robogunk tovább Atynára (Voćin), ahol pár percre megállunk. Benézünk a templomba, miközben mesélek az építtető Corvin János és Jagelló Ulászló kapcsolatáról, aztán meg a 30 évvel ezelőtti polgárháború helyi borzalmairól. Ezt leszámítva kimondottan derűsen indul ez a nyári reggel.

Felautózunk a Dedovica völgyén, a nyeregben átsuhanunk Novo Zvečevo-n és a Papuk főgerincén – miközben a hajdani üvegmanufaktúra kiegyezés-kori felvirágzásáról mesélek – majd a túloldalon a Brzaja festői völgyében ereszkedünk le. A Čarugin kamen migmatit sziklájánál elmesélem a 100 évvel ezelőtti vonatrablást, amely ehelyütt történt, a következők szerint:

A völgyben a 20. század elején még vasút vezetett (a Papuk nagyon tele volt erdei vasutakkal). Élt akkoriban egy ČARUGA néven ismert (valójában Jovo Stanisavljević nevű) bandavezér, aki egyszer kirabolta a vasutat; sziklát löktek a vonat elé és elrabolták az erdei munkásoknak a vonaton szállított bérét. Innen kapta az útmenti sziklafal a nevét - Čaruga-köve.

Emberünk Slavonske Bare-ból (Zdenci része, Orahovica előtt) származott és a Čaruga ("bajkeverő") nevet még a szerb nagyapjától örökölte. Az első világháborúban a monarchia katonája volt, de valami emberölési ügy miatt börtönbe csukták, ahonnan megszökött és megalapította a "Hegyi madarak bandáját” (Kolo gorskih tića), akikkel a Papuk rengetegében bujkált, lopott és rabolt, melynek során olykor embert is öltek. 1925 februárban nyilvános akasztása volt, 3000 ember nézte végig Eszéken. Jól dokumentált kivégzés volt, előtte sokan szelfiztek az elítélttel, vannak róla képek a neten.

Čaruga alakja az idők során hőssé magasztosult, játékfilm készült a kalandjairól és szépen gondozott sírja is van.

Kamenski Vučjak határában, a Duboka-völgyének torkolatánál található egy Lestatska Lula nevű hely, 315m tengerszint feletti magasságban. Az itt álló Jelen-vadászház előtt hagyjuk az autót, s a Duboka széles völgyében, majd a Velinac szurdokerdejében kezdjük meg a gyalogtúrát. A völgyben a Papuk-csúcs nyugati gerincéhez tartunk. Látunk kígyót, békát, lábatlan gyíkot, érintünk egy partizánsírt, majd felkapunk a sziklás gerincre és megkezdődik a megerőltető mászás.

A Papuk nyugati gerince, a „híres” Zapadni greben; az egyik legszebb, -látványosabb és legnehezebb középhegységi útvonal, amit ismerek. Út nincsen, pláne nem jelzés. Vadcsapásokon emelkedünk a sziklás, kidőlt fás vadonban. Magaskőrises-hársasok, bükkös őserdők, gyepek váltakoznak. A rekkenő hőségben jár egy kis szél, ami életmentő most, kánikula idején. Merthogy 33 fok van, de még az árnyas erdőben is 27. Ahogy emelkedünk, egyre jobban kitárul a panoráma: délre a Malisćak sziklagerince, Sztrázsemlye és Kővár várhegye, közöttük a Déli-gerinc (Krečane), távolabb a Pozsegai-medence (Zlata dolina), a Babja gora, azon túl pedig – már Boszniában – a Kozara hegytömbje. Nyugatra a Psunj 900-asai: a Javorovica csúcsa és a Brezovo polje platója, aztán a Nyugat-Papukban a Ravna gora 800-as gerince. Hegyek kavalkádja. Pontosan, ahogy Lackfi János írja a versben: „közelről zöldek, távolról kékek.”

900 méteren aztán végre ott a pihenő, a Zen-pad (Zen klupica). Mondjuk, ebben a melegben ott a napon hosszasan ábrándozni nem lehet, de a fák árnyékában van egy asztal, és ott már jólesően el lehet üldögélni, hűsölni. Az ebédszünetet tehát festői környezetben töltjük. Holló repül, alattunk néhány száz méterre – szokatlan perspektíva ez. Közben elfogy a maradék burek, parenyica, kis csúcscsoki, meg rengeteg víz.

Fent, a Papuk-csúcson (953m) katonai objektum (radar) van, így ott nem fényképezünk. Az objektum kerítése mellett vágott ösvény terítve erdei szamócával, ami apró ugyan, de olyan zamatos, hogy nem lehet vele betelni. A kapunál az objektumőr katona simán „lesziázik” bennünket.

A köves katonai szervízúton megyünk a déli gerinc beszállásáig, amit a terepen semmi nem jelez, egyszerűen csak tudom, hol van, mert minden évben erre járunk 1-2 alkalommal. A legújabb turista térképek itt jelzett utat ábrázolnak, de a valóságban ez csak egy távoli terv. Még elő sincsen rajzolva a fákon a jelzés, szóval az én életemben lehet, hogy nem is lesz itt jelzett út, nem fogják turista-hordák felverni az erdő csendjét. A nap folyamán az objektumőrön kívül teremtett lélekkel nem is találkozunk. Én állítólag odaérkezésemkor láttam a Zen-padtól éppen távozóban négy turistát, de tanúk ezt nem tudják megerősíteni, szóval ez csak amolyan szóbeszéd.

A déli gerinc nem egy nagy durranás: erdő, hegygerinc, út. Megyünk-megyünk, amíg nem mondom, hogy itt jobbra, s azzal egy oldalgerincre, a Tabakovo brdo-ra fordulunk. Na, itt út sincs, csak egy nyiladék. Gyönyörű nyári vargányát szedünk, megy ez is a Velinacban szedett rókagomba mellé.

Aztán… halljuk, hogy rajtunk kívül valaki más is zörgeti itt az avart… Egyszerre lépünk Attilával a hang irányába kettőt, s a gerinc fölött átnézve egy vaddisznóval nézünk szemközt. Van itt még két-három sötétbarna bundás kifejlett martalóc, meg rengeteg vörösesbarna malacka. Rögtön el is vágtáznak, de annyian vannak, hogy még percek múlva is kismalacok futkároznak elő a bozótból. Nagyon kedves látvány ez, vigyorgunk mind a hárman.

Az utunk Kamengrad (Kővár) várához vezet. Nagyjából Sümeg méretű kerítőfal, benne reneszánsz várpalota romjai, az Isten háta mögött kettővel, a hegyekben. Felfoghatatlan, mi szükség volt itt egy ekkora várra? A Papuk-csúcs alatt, 615 méteren, egy sziklán. (Titanic-szikla a nemhivatalos neve.) Nullkoma térerő, vágod? Az egyetlen magyarázat az lehet, hogy „mert futott rá” a gazdájának. Nyilván valami tatárjárás után épült refugium (menedékvár) továbbfejleszésével csinált erdei csodapalotát itt magának… ki is? A horvát kiírás szerint Ivan Zapolja horvát király. Igen, Szapolyai Jánosról beszélünk, aki ugyan a Magyar Birodalom átellenes végén, Szepes várában született, de származását tekintve szlavón nemes volt és ténylegesen birtokolta is a szlavóniai birtokait, olyannyira, hogy a közeli Raholca urával, a nagyhatalmú Újlaki Lőrinccel (Lovro Iločki) kölcsönös örökösödési szerződést is kötöttek. Ebbe az öröklésbe köpött aztán bele Móré László azzal, hogy elvette Újlaki özvegyét és megszerezte az Újlaki-birtokokat Szapolyai elől. De ezeket a régi sztorikat nyilván mindenki unásig ismeri.

Késő délután van, rekkenő hőség, a vár pedig merő szederinda és csipkebokor; nem forszírozom, hogy szánjunk rá egy kellemetlen félórát, hátha leszaggatja rólunk a ruhát a sok tüske! Ide február-márciusban érdemes felmenni, amikor még alszik a természet, de a nagy hó által lenyomott szederindás jól meglábalható. Most megyünk hát tovább…

Ligetes-sásos bükkösben 2 kilométeren 300 méter szintet ereszkedik az út a Duboka völgyébe. Festői táj, hatalmas panorámával a Ljutoč és a Crni vrh (Nyugati-Papuk) tömbjére. Maga a terep nagyon nehezen járható, a jelzés (itt kivételesen van) szinte követhetetlenül kopott, régi és ritka. De ez nem is lényeges, mert innen minden út a völgybe vezet. Legalább féltucatszor mentem már itt le a völgybe, de nem hinném, hogy kétszer jártam volna ugyanarra. Jó tíz méterről hatalmas agancsú szarvas pattan fel és ágakat törve robog el. Bizonyára bóbiskolt a melegben a vén dalia, azért engedett ilyen közel. Perceken belül még egyszer találkozunk, de akkor már tisztes távolból keresztezi az útvonalat. A következő versenyző egy gyönyörű róka. Balról, a sásból ugrik elő és robog az úton valami 30 métert, míg beugrik a jobb oldali susnyásba. Mióta Zrínyi Miklós (a „szigetvári”) kiverte innen a törököt és lerombolta Kamengrad várát, azóta nemigen jár erre ember; nincsenek a szegény erdőlakók felkészülve ilyen háborgatásra.

Sosem szoktam ilyet csinálni, de most kivételesen betettem otthon a csomagtartóba egy hűtőtáskát, jéggé dermedt ásványvizekkel, radlerekkel és izotóniás italokkal. Most, a túra végén alapos mosdás következik a patak hűs vízében, aztán a hűtött italok várnak az autónál – szóval jobb dolgunk van, mint Szapolyainak volt a legjobb napjaiban, az már biztos! Nem is cserélnék a királlyal!

Címkék: Papuk