És végre… végre kicsit kiszabadultam a természetbe :D Hosszú kihagyás után,  egyéb teendőim, és térdsérülés miatt sajnos az utóbbi időben nem volt rá lehetőségem. Már nagyon hiányzott. Egy kisebb baráti társasággal indultunk neki, egy rövid 8 km-es túrának. A kiindulási pont Nagymaros volt, a Julianus kilátót céloztuk meg. Találtam is egy kész útvonalat, azt megosztottam a többiekkel. Leírtam szépen: 3-4 órát fogunk az erdőben tölteni. Öltözzetek rétegesen, hozzatok enni, innivalót, akár teát, forralt bort,  termoszban, ebben az időben már jól esik, és természetesen fejlámpát :D  Mert az nem maradhat el, mert sosem tudhatjuk, hogy mi történik velünk :D  Főleg, ha utánam jöttök :D És akkor jöttek a kérdések; minek vigyünk ennivalót, Nagymaroson van sok hely, ahol ehetünk…hogy-hogy 3-4 óra? Mit fogunk annyi ideig csinálni ilyen rövid távon, és a fejlámpa is pláne minek? Hát oké…ééééén szóltam :D

9 óra után érkeztünk Nagymarosra, a komp parkolójában tettük le a kocsikat. Felöltöztünk és elindultunk. Egy rövid séta után elértünk a Kálváriadomb aljára, ahonnan 167 lépcsőfok vezet meredeken felfelé. Na, srácok itt megyünk fel! A lelkesedés a lépcső alján még mindannyiunknak megvolt, a tetején már azért nem mindenkinek :D Már itt is érdemes volt a hátunk mögé nézni, gyönyörű volt a kilátás a Dunára, és a Visegrádi várra. Ezen az útvonalon igazán nem panaszkodhatunk kilátástalanságra, mert az első 4 km-en bőséggel van mit nézni. És néztünk is…nézelődtünk, fényképezkedtünk…mindent IS néztünk, csak az útvonalat nem :D  így történt meg, hogy kb. másfél km után, már nem is a tervezett útvonalon haladtunk, de legalább semmilyen útvonalon sem. Nem gond, valahol itt kell lennie, menjünk toronyiránt arra…aha…egy idő után nem tudtunk sehova sem menni…itt van egy kis ösvény menjünk le azon…ááá…ez nem biztonságos, nézzétek, itt van egy másik, szélesebb…biztosan mások is erre mehettek. Elindultunk arra, és 20 méter múlva egy kb. 5 méter mély, majdnem merőleges „szakadék” volt…hurrá…én gondoltam akkor forduljunk vissza, keressük meg, hogy hol kellett volna elmenni balra. Mire a társaság egyik tagja megszólalt: szerintem itt le tudunk menni…Igeeeeeen???? Akkor menjünk :D A többieknek sem volt ellene kifogása, így szép sorjában elindultunk lefelé. Az első lent van. Szuper. A második is mindjárt lent van…akkor én is odakészülődtem a széléhez, leültem, ha leér az előttem lévő, akkor én is elindulok…na persze…csak egy kő hamarabb indult meg alattam…ami el is kapta az előttem lévő vádliját. Szerencsére nem lett baj belőle. Rajtam volt a sor, valahogy leértem, de nagyon figyelni kellett mit fogsz meg, mert háromból kettő kapaszkodó a kezedben maradt. Mikor mindenki épségben leért, folytattuk az utunkat. Ez is valami elhagyatott ösvény volt, áthajló bokrokkal, bujkáltunk, hajlítgattuk az ágakat, hogy átjussunk. Egyszer csak nagy csörtetés…odakaptuk a tekintetünket, és hatalmas vaddisznók szaladtak el tőlünk nem messze. Wow, látjátok? Ezért kellett eltévednünk :D Miután kiörültük magunkat, hogy láttunk vaddisznókat nekiveselkedtünk egy meredek domboldalnak, amiről azt gondoltam, hogy ha arra megyünk, visszajutunk a jelzett útra. Ott már azért kaptam az ívet, hogy hova hoztam én őket, és egyébként sem erről volt szó, és a legközelebbi túra előtt inkább beíratnának egy túravezetői tanfolyamra :D  Visszaértünk a jelzett útra, megcsodálhattunk egy szürke mókust, és lenyugodtak a kedélyek is.   Nemsokára elértünk egy kis tisztáshoz, kicsit megpihentünk, ettünk ittunk a nagy izgalomra, majd újra útra keltünk.

Innen már jól jelzett út vezetett a kilátóig, táblákkal ellátva. Egyik lelkes résztvevő, nézegette a telefonját, és boldog mosollyal az arcán közölte, hogy már nincs sok hátra, mindjárt vége is a túrának. Tényleg? :D   Muti már, hogy mit nézel….Édes volt :) A gesztenyés tanösvény tábláit nézte…nem akartam se elvenni a lelkesedését, sem elkeseríteni, de muszáj volt a rideg tényekkel elő állni…hogy; Életem…az út egynegyedénél tartunk :D Eddig szórakoztunk, most akkor lépjünk egy kicsit oda, mert ha ilyen tempóban folytatjuk, akkor tényleg kelleni fog a fejlámpa :D

 Nekilódultunk, emelkedett az út rendesen. Bíztatom a többieket, hogy nemsokára fent vagyunk a kilátónál, már nincs messze…Erre az éppen velünk lefelé szembe jövő túrázó közli, hogy ne örüljek annyira, mert még most jön a java….Okés, köszi, de ha a többiek mellé ér, nekik ne mondja jó? :D A kilátóhoz vezető úton haladva zajra lettünk figyelmesek…hátra néztünk, és szarvasokat láttunk mögöttünk elsuhanni. Persze, csak úgy kutyafuttában, de annak is örültünk. Mentünk felfelé, és tényleg igaza volt a lefelé jövőnek, hogy még most jön a java, és tényleg….épp azzal voltunk elfoglalva, hogy akkor melyik lyukunkon is vegyünk levegőt, amikor a szarvasok megjelentek előttünk pár méterrel. Az elsőnek hatalmas agancsa volt. Megállt, ránk nézett, és fenségesen tovább vonult, és a következő is, és az azt követő is. Nem tudom szavakkal leírni a hangulatot, a szépséget, ahogy a napsütésben átvonultak előttünk, még a leheletük is látszott.  Olyan volt, mint egy lassított felvétel, mintha azt üzenték volna, nézzetek, mert ki tudja mikor láttok ilyet újra. És mi csak néztük, gyönyörködünk bennük, amíg el nem tűntek a látóhatáron. Erőt merítettünk az elénk táruló látványból, és felküzdöttük magunkat a kilátóhoz. Fentről gyönyörű kilátás tárult a szemünk elé, de túl sokat nem időztünk fent, mert hatalmas szél volt.

Az erdő gyönyörű volt, még így is, hogy a fák a lombjukat már rég lehullatták, vastag, színes avarszőnyegen vezetett az utunk. A kilátó utáni szakasz engem nagyon emlékeztetett a Spartacus ösvényre; keskeny csapáson haladtunk, lábunk mellett meredek domboldal. Lefelé menet jó tempóban haladtunk, és még bőven napsütésben értünk vissza a kocsihoz. A parkolóhoz érve gyorsan pótoltuk az elégetett kalóriát egy kis lángossal, forralt borral, teával, élveztünk a napsütést, a Duna látványát, egymás társaságát. Én személy szerint nagyon szeretem, ha túra után van idő egy kicsit együtt megpihenni, megbeszélni az élményeinket mielőtt elválunk. Mindenki nagyon lelkes volt, és már arról beszélgettünk, hogy mikor megyünk legközelebb, és merre. Pedig fel voltam rá készülve, hogy azt mondják velem többet soha :D :D :D  

Korábban inkább hosszabb távokat mentem, de ez a rövid túra ráébresztett arra, hogy nem kell sokat menni ahhoz, hogy csodás élményekkel térj haza:)

Az ER(d)Ő legyen veletek! :)

Címkék: Nagymaros Julianus Kilátó