Úgy látom, viszonylag kevesen írnak beszámolókat erre a fórumra. Én még új tagnak számítok, és sajna mostanában nincs időm írni, ezért most két réggebbi írásomat osztanám meg veletek. Mivel, szinte minden hétvégén túrázom valamerre, talán hamarosan összejön egy aktuális írás is.

Via ferrata Szlovéniában

A Triglav meghódítása

Ha valaki szeretne belekóstolni a hegymászás szépségeibe, de nem szeretne köteleket cipelni magával, mégis biztonságban szeretné tudni magát, annak valók a kiépített via ferrata (másnéven klettersteig) utak. Persze ezek között is vannak könnyebbek és nehezebbek is. Mi a Triglav északi útjai közül a közepes nehézségűnek mondott Tominskova utat választottuk. Ezen, megfelelő felszereléssel a kezdők is bátran elindulhatnak. Az élmény leírhatatlan.

A tavaly nyári Magas Tátra túra után azonnal tudtam, hogy fogok még magashegységben túrázni.  Az internetet böngészve találtam néhány fantasztikus fotót és érdekes útleírást . Ezek után megvettem a Kalandozások a Júliai-Alpokban című könyvet. Talán két hét telt el és már tudtam is az idei nyári túra célját: Triglav! A Júliai-Alpok Szlovénia legjelentősebb hegysége, amely a szlovén-olasz osztrák hármashatár közelében fekszik. A hegység a Keleti-Alpok legdélebbi nyúlványa. A nyugati hegységrész áthúzódik Olaszországba is. Majdnem az egész hegységet lefedi a 8480,5 km2-en elterülő Triglavi Nemzeti Park. A Júliai-Alpok szinte egésze a felső-triász időszakban kb. 2500m vastagságban lerakódott dachsteini mészkőből áll. A tervezett túra nem tűnt egyszerűnek, de annál látványosabbnak és izgalmasabbnak.

A szervezés kicsit nehézkesen ment. Sokakat érdekelt a dolog, de végül csak 6-an maradtunk.

Nehézséget okozott a szállás foglalása is. Leveleinkre egyszerűen nem válaszoltak szlovén „barátaink”. Végül úgy döntöttünk, hogy sátorozni fogunk, azt nem kell előre lefoglalni.

Augusztus 10-én 2 autóval vágtunk neki az 550km-es útnak. Végig autópályán haladva gyorsan megérkeztünk első megállónkhoz, Bled városkájába. Tettünk egy sétát a tó körül, aminek közepén egy kis sziget van, egy templommal és persze egy kiskocsmával. A látvány lenyűgöző volt, ezt mindenkinek látnia kellene. Sokáig nem időztünk, mert már a hegyekbe vágytunk. Tovább autóztunk Mojstranába, ahonnan másnap elindulunk a közel 3000m-es csúcsok közé. Erre a napra maradt még annyi időnk, hogy megnézzük a Pericnik vízesést. A parkolótól alig 100m-re, de igen meredek emelkedő után értük el a Vrata völgy nyugati oldalából, 52m magasból érkező zuhatagot. A vízpermeten áthaladva, egy sziklakihajlás alá érkezve hátulról is megcsodáltam a vízesést. A sziklákból mindenhonnan csöpögött a víz ezért nem ártott volna egy esőkabát. Mivel a fotó nem sikerült elsőre, még egyszer vissza kellet mennem. Így már jó lett. A bátrabbak még fölülről is megcsodálhatják, de mi ezt kihagytuk. A víz az út alatt átfolyva a Triglavska Bistrica folyóba ömlik. Baljós felhők kezdtek gyülekezni, amikor Dovje felé indultunk. A kempinghez érve csodálkozva láttam, hogy mennyire más itt, mint otthon. Nem csak a több ezer méter magas hegység látványa, hanem minden más is. Egy siófoki kempinggel összehasonlítva ez sokkal tisztább, sokkal kultúráltabb és olcsóbb is. Nem érdekli őket, hogy hány autóval, mekkora sátorral érkezik valaki, csak az emberek után kell néhány eurot fizetni. Ráadásul nagyon finom Lasko sörük is van, amiből el is fogyasztottunk néhány üveggel. Az eső szerencsére megvárta amíg elkészülünk a sátrakkal, csak utána eredt el. Vacsora után korán lefeküdtünk, mert a következő két nap nagyon nehéznek ígérkezett.

Szerda reggel 4-kor keltünk, hogy 5-kor, még a tömegek előtt el tudjunk indulni. Kb. ½ 7-kor sikerült is. Az Aljazev dom-nál lévő parkolóban hagytuk autóinkat és nekivágtunk az 1500m-es szintemelkedés leküzdésének. A partizán emlékműig (óriáskarabíner) sima séta volt, de mellettünk mindenhol  1km-es majdnem függőleges sziklafal volt, és tudtuk, hogy oda föl kell jutnunk. A „Tominskova út”, amit mi fölfele útnak választottunk, itt balra fordult és szerpentinezve, először bükkösben, majd fenyőerdőben vezetett a csúcsok felé. Lépésenként 40cm-t emelkedve sok pihenővel egy kis hágóba értünk. Innentől drótkötéllel biztosított szakaszok következtek. Ez volt az izgalmasabb rész. Felvettük a beülőt és a sisakot. Karabínerekkel rögzítettük magunkat a falba épített drótkötelekhez. Az „ösvény” a sziklafalon függőleges gerinctarajokat és meredek bevágásokat metszve emelkedett fölfele. Néha több száz méteres szakadék volt alattunk, de a drótköteleknek köszönhetően végig biztonságban éreztük magunkat. A hegymászás élménye leírhatatlan. Ezt mindenki próbálja ki egyszer. A völgy már mélyen alattunk volt és a kilátást sem zavarta semmi. Az erdőhatár fölött jártunk már. Szemben velünk a völgy túloldalán Skrlatica, ami Szlovénia második legmagasabb csúcsa 2740m-es magasságával. Néha elénk került a Triglav főcsúcsa is rengeteg apró ponttal a tetején, amik túrázók voltak. Ez tőlünk még nagyon messze volt. Hamarosan becsatlakoztunk a „Prag útvonalba”, amin majd másnap lefele fogunk menni. Ezután egy óriási kuloár szélén, majd egy valamikori gleccseren folytatódott az emelkedés. A gleccserre csak néhány kis hófolt és a sziklákon lévő bemarások emlékeztettek. Itt már nagyon fáradtak voltunk. Csapatunk 3 tagja előre ment, hogy szállást foglaljon éjszakára. Hárman kicsit lemaradva, sokat pihenve egy útjelző táblához értünk, ami szerint a ház 1 órára volt. 2 és ½ óra alatt mi is fölértünk a Triglavski dom-hoz. 12 óra alatt 2515m magasra értük. A lenti 20 fok után estére az itteni 3-4 fok kicsit hidegnek tűnt. Előörsünknek sikerült 21€/fő-ért szállást foglalni egy 20 fős szobában. Elfogyasztottuk a különleges makaróni vacsoránkat, amit csigatésztából készítettek. Persze egy Lasko itt is lecsúszott. Korán lefeküdtünk, mert másnap még várt ránk 400m szintemelkedés a csúcsig. Valakik nagyon horkoltak, úgyhogy nehezen aludtam el, de reggel mégis korán keltem, mert rengeteg volt a látnivaló. Először megnéztük, hogyan szállítják ide föl az árut a helikopterek, merthogy más lehetőség nincs. Ezért is ilyen borsosak az árak. Az esővizet gyűjtik, abban lehet mosakodni. A világításhoz szükséges áramot szélkerekek biztosítják. A WC sima sziklára pottyantós. Igazából ez nem volt zsákbamacska, tudtuk mire számíthatunk, ezért nem is lepődtünk meg semmin.

Reggeli után jöhetett a csúcstámadás. Zsófi úgy döntött, hogy ő már így is elég magasra jutott, ezért inkább megvár minket a háznál. 1 fok körüli hőmérsékletben, erős szélben, de szikrázó napsütésben indultunk. Ezen a szakaszon végig izgalmas, de igazából nem veszélyes mászós részeken vezetett a „túristaút”. Persze ahol kellett, biztosítottuk magunkat a drótkötelekbe. Rengeteg emléktáblát láttunk, amik azt jelezték, hogy viharos időben elég veszélyes erre járni, ugyanis a gerincen végigvezető drótkötél villámhárítóként viselkedik. Nekünk azonban szerencsénk volt, remek időt fogtunk ki. Pont ezért rengetegen voltak a hegyen. Először udvariasan elengedtük a helyieket, akik biztosítás nélkül rohantak föl, majd le. Később rájöttünk, hogy így mi sosem érünk föl. Ezután már senkit nem engedtünk előre. Aki akar, előzzön meg, ha tud. Essenek a szakadékba, vagy álljanak meg egy kis időre a levegőben, oldják meg. Mi ugyan nem állunk félre! A nagy tömeg és az erős szél miatt Ági, Peti és Zsolti megelégedett a Mali Triglavval. Bandi barátommal azonban följutottunk a Triglav 2864m-es csúcsára. A környék legmagasabb pontján álltunk! Mintha a világ tetején lettünk volna. Elég sok honfitársunkkal találkoztunk, akikről rengeteg fotót készítettünk. Persze csúcsfotó rólunk is született. ½ órás nézelődés után, a már elsajátított tolakodós technikával 1 óra alatt vissza is értünk a házhoz. Ebéd után elindultunk a Vrata völgy felé. Át a gleccser mezőn, a kuloár szélén, majd a már említett elágazásnál balra, a Prag úton. Lefele kevés mászós rész volt, inkább csak comb- és térdszaggató szerpentin. Néha még kőgörgetegeken is mentünk, ami tovább nehezítette a dolgunkat. Nem volt olyan izgalmas ez az út, mint a tegnapi, de a mászós úton túl lassan haladtunk volna, ezért választottuk ezt. Mire elértük a völgyben futó patakot, már majdnem mindenkinek fájt valamije. Jól esett a mosakodás a jéghideg vízben. Innen már csak 1 km volt az óriáskarabínerig, onnan pedig 20 perc az Aljazev dom-ig, de ez egy örökkévalóságnak tűnt. De odaértünk! Egy rövid pihenő és egy üdítő (valakinek Lasko) elfogyasztása után újult erővel és már csak a szépre emlékezve szálltunk autóba. Irány a kemping!

Zuhanyzás és vacsora után előtörtek az élmények, csapaton belülről és kívülről is, fogytak a sörök és már senkinek nem volt semmi baja. Éjfél körül sikerült nyugovóra térnünk.

A negyedik napon hatalmas viharra ébredtünk. A vihar után egy csendes, de egész naposnak kinéző eső telepedett a környékre. Előzetes terveinket félretéve, sátrat bontottunk és egy nappal hamarabb haza indultunk. A Vintgar szurdok még tartogatott volna rengeteg szépséget, de ilyen időben nem lett volna értelme nekivágni. Valószínűleg leszünk még a Triglavon és a környező hegyeken is. Akik ott voltak, azoknak tetszett, de el is fáradtak. Bevallom, sokkal nehezebb volt, mint én gondoltam, de szebb is!

Címkék: Via Ferrata Klettersteig Vasalt út