Az olasz meló
http://www.turatars.com/file/pic/gallery/160880_view.jpg
Talán a világ egyik leglátványosabb vízi rendezvénye az olaszországi Vogalonga, ami egy nem verseny rendszerű sportesemény, kézi hajtású, pontosabban emberi erővel hajtott vízi járművek számára. Minden teljesítő érmet és oklevelet kap.
1975-ben néhány jóbarát, akik nem mellesleg a velencei lagúnák szerelmesei is voltak, létrehoztak egy eseményt, amelynek egyik célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az egyre inkább teret hódító motoros közlekedés által keltett hullámzás káros hatásaira, a másik pedig az Olaszországban, és Velencében kifejezetten nagy hagyományokkal rendelkező evezős sportágak újbóli népszerűsítése. Maguk a szervezők sem számítottak ilyen nagy érdeklődésre, mert már az első évben több, mint 500 hajó állt rajthoz, 1500 evezőssel. Az eseménynek kezdetben akadtak szép számmal ellenzői is, ennek ellenére rövid idő alatt népszerű lett az egész világon. 2015-ben már 6648 résztvevőt regisztráltak 1793 hajóegységben. A világ szinte minden országából özönlenek a vízi sportok szerelmesei, hogy részesei lehessenek ennek a hatalmas fesztiválnak. A hagyományok szerint ágyúdörgésre indulnak a hajók a Szent Márk térről, és a kis szigetek, lagunák között, Burano szigetét megkerülve, 30 km után a Grand Canale-on hatalmas, éljenző tömeg előtt végig evezve ugyanott érnek célba. A Vogalonga nemcsak az evezős sportok népszerűségének növekedéséhez járult hozzá, hanem a lassan kihaló félben lévő, a hajógyártáshoz kapcsolódó helyi kézműves ipar újbóli fellendüléséhez is. Az eseményt hagyományosan minden évben pünkösd vasárnap rendezik meg. 2018. május 20-án immár 44. alkalommal vették birtokba Velencét az evezősök.
http://www.turatars.com/file/pic/gallery/160880_view.jpg
Szombaton, a hajók vízre rakása után volt lehetőségünk evezni a csatornákon (ami máskor egyébként tilos!). Maga a Vogalonga is hatamas élmény, de szerintem a kis csatornákban való kalandozás semmihez sem hasonlítható! Voltak olyan szűk fordulók, és kanyarok, amiket elsőre nem is tudtunk bevenni, vagy a fal mellett araszolva, kézzel tologattuk be a hajót a megfelelő irányba. Közben az idős nénik néztek az ablakból, és drukkoltak nekünk, hogy sikerüljön! Így másodszorra már nem ért sokkhatásként a hajóforgalom a csatornákon, de főleg a kikötőből a városba bevezető szakaszon. Gondoltuk, ha ezt túléltük, akkor nagy gond már nem lehet!
http://www.turatars.com/file/pic/gallery/160874_view.jpg
A 44. Vogalonga résztvevői ágyúdörgés hangjára indultak el vasárnap reggel 9 órakor a Szent Márk tér elől. El lehet képzelni, ahogy a közel 7 ezer fős tömeg végeláthatatlanul hömpölygött, ameddig a szem ellát. Még itthon kérdezték tőlem: honnan fogod tudni, merre kell majd menni? Szerinted?
A városból kifelé evezve elénk tárult a tenger, mindenfelé kisebb-nagyobb szigetekkel. Először a franc se értette, miért kell úgy kacsmarogni azon a nagy vízen - hát nem mindegy, merre megyek? De aztán megnéztük a térképet - persze utólag, és akkor láttuk, hogy a lagúnák és a szigetek között vezet a kijelölt hajózható útvonal. Volt is olyan rész, ahol majdnem homokpadra futottunk, olyan kicsit volt a víz. Sok helyen összetorlódott a mezőny. Voltak, akik vérre menő csatának fogták fel. Előzködtek, ütköztek, káromkodtak. Mi próbáltunk sodródni az árral.
Eléhezve, és megszomjazva értünk Burano szigetéhez. Csodálatos látvány volt, szűk, kacskaringós utcácskáival, keskeny csatornáival. A 3000 lakosú sziget-faluban a házak nagyon élénk színűek, és mind-mind különböző. A mai napig a helyi önkormányzat adja ki az engedélyeket, hogy melyik házat milyen színűre lehet festeni. Ez állítólag régen, ködös időben a hazatérő halászoknak segített a tájékozódásban. Gyönyörködtünk volna, de kezdtünk elfáradni. Megváltásként jött a frissítő pont. Nagyon ügyes emberek hajóról dobálták a banánt, meg a vizet. Jó magyar szokás szerint igyekeztünk a lehető legtöbb szajrét begyűjteni.
http://www.turatars.com/file/pic/gallery/160873_view.jpg
Innen már visszafelé vezetett az út. (Ahogy Hajni mondta, a temető sziget mellett jobbra, Murano mellett el, és már ott is vagyunk!) A befutónál amúgy is hatalmas torlódás volt, amit még tetézett, hogy meg kellett várni, amíg egy felborult hajó legénységét kimentették a vízből a Canale Grande-n. A szervezők pontonokról és hajókról kiabálva és integetve próbálták megállásra bírni a tömeget, kevés sikerrel. Borulás is volt a torlódás miatt. A tömeggel sodródva, lassan-lassan beevickéltünk a csatornába, ahol az első hídnál búvárok lökdösték a megfelelő irányba a hajókat. Persze nem minket, hanem a hidat próbálták ezzel megóvni...
http://www.turatars.com/file/pic/gallery/160877_view.jpg
A befutó után egy pontonról kiosztották az érmeket és az okleveleket, majd felszólítottak, hogy roppant gyorsan távozzunk! Nem is nagyon volt kedvünk húzni az időt, egyrészt a mögöttünk lévő 30 km miatt, másrészt azért, mert közben megindult a hajóforgalom a csatornán.
Holt fáradtan, de élményekkel telve indultunk haza. Jómagam nem voltam túl lelkes híve a Vogalongának. Most mi különös lehet abban? Hajók, víz, meg emberek. Tömeg. Utálom a tömeget. A sós vizet is utálom. De így, hogy részese lehettem, már nem ezt gondolom, és az élmény másodszorra sem veszített semmit a varázsából! Fantasztikus érzés volt több ezer vízi őrülttel együtt lapátolni a tengeren, az éljenző tömeg között behajózni a Grand Canale-on a célba és nem mellesleg teljesíteni a 30 km-es távot. Ja, a teljesítménytúrákat is utálom... Kormányosként talán életem legnagyobb kihívása volt itt kormányozni, és épségben visszahozni a legénységet és a hajót.
Jövőre is lesz. Hányat kell még aludni?
http://www.turatars.com/file/pic/gallery/160878_view.jpg
Címkék: Vogalonga Velence Sárkányhajó
Kedvencek
Digg
Del.icio.us
StumbleUpon
Google