Manapság egyre többen kívánnak: „Szép napot!” Mert nem gondolnak bele, hogy a jóság és szeretet nélkül semmit sem ér a szépség! A minap a világhálón olvastam Tamás Mária írását.[1] Ide másolom, mert mélységesen egyet értek vele:

„Jó napot!  vagy  Szép napot! .…gondolkodjunk el rajta, mennyire helyettesítheti a régi, megunt „Jó napot!” formulát. A különbséget első pillantásra nem is vesszük észre, hiszen mindkettő egy jókívánság formát öltött köszönési mód. De mégis van különbség a gyökerekben és a jelentésükben. Mindenekelőtt a SZÉP és a JÓ különbségéről lehet elgondolkodni. A JÓ egy belső, állandó, szellemi minőséget képvisel, a SZÉP egy külső, formai, anyagi minőséget. Nem mindegy, hogy azt mondják valakiről, hogy jó, vagy azt, hogy szép. Emberi értékben gondolkodva inkább szeretjük magunkat jó emberekkel körülvenni, mint szépekkel. A szépség múlandó, de a jóság állandó, sőt egyre fejlődő belső tulajdonsága az embernek.

Vissza a gyökerekhez. Lehet, hogy ma már kevesen tudják, hogy a „Jó napot! ”egy régi szakrális köszönés csökevényes formája, ami még mindig hordozza magában az eredeti információt a „JÓ” szóban. Az eredeti forma: „Adjon Isten jó napot…. ! (a végére tették a köszönteni kívánt személy nevét, és/vagy esetleg a velünk való kapcsolat meghatározását is: „Adjon Isten jó napot Sándor szomszéd!”) Ezzel az üdvözlési formával a legmagasabb tökéletes minőség, az Isten áldását kérték a másik emberre. Amikor röviden akartak köszönni, akkor sem az „Adjon Isten”, hanem inkább a „jó napot”- részét hagyták el a mondatnak.

Később, ahogy a szakralitás kezdett kiveszni az emberekből, már kimaradt az Isten a köszönésből, és a formula átváltott a mindannyiunk által ismert és megszokott „Jó napot kívánok!”-ra. Most lehet töprengeni azon, hogy melyik jókívánság hoz nagyobb szerencsét az ember tevékenységére, az Isten áldásának kérése vagy a saját emberi személyünk szándéka, kívánsága. Így aztán maradt a „Jó napot!”, ami még mindig tartalmazta a tökéletes isteni minőséggel való kapcsolatot a „JÓ” szó kapcsán, hiszen a „JÓ”, mint minőség az Istenhez kapcsolódik, a kollektív tudatba beivódott „Jóisten” kifejezésünk miatt. (A „Szép Isten” kifejezés úgy-e nem hangzik ennyire összetartozónak?). De amióta széplelkű honfitársaink az Isteni minőséggel még szoros kapcsolatban lévő „JÓ” szót „SZÉP”-re cserélték, már érezhetjük, hogy ez pontosan a lényegét tépte ki a köszönés még megmaradt formájának.

Mindezen emberi beavatkozások ellenére mégis benne maradt valami Isteni ebben a formulában is: a „napot” szó, ami talán nem annyira evidens, de az analógiás gondolkodás szerint ugyancsak az Isten szimbólumköréhez szorosan tartozó fogalom. Vajon, ez is el fog veszni a modernség lázában égő profán anyagi világunkban?”

Karácsony estére bátyám hidegtálakat hozatott valahonnan. Bizonyára abban az üzemben sem „Jó munkát!” kívántak egymásnak, hanem szépet. Mert a tartármártásban tejföl helyett joghurt, cukor helyett édesítőszer, tojás helyett engedélyezett ételszínezék volt. A sonkában nem volt só, és nem füstölték, a tormában nem volt ecet, a franciasaláta zöldségei pedig nem voltak rendesen megfőzve. Egyszóval: ehetetlen volt. De SZÉP! Bizonyára bennünk volt a hiba! Mert JÓ étvágyat kívántunk egymásnak, és nem SZÉP étvágyat!

De folytathatjuk a kívánságokat: A bányászok ezentúl SZÉP szerencsét fognak kívánni?

Esetleg a boldog kívánásokat is szépre cseréljük, és Boldog Új Év helyett, SZÉP újévet! A fiataloknak „sok boldogság” helyett, „sok szépség”-et kívánunk a házasságukhoz? Vagyis a boldog házasság helyett olyat kívánunk, amit a külső szemlélő SZÉP-nek lát, de az ifjú pár állandó veszekedésben őrlik egymás életét? Boldog születésnap helyett boldogtalant, de SZÉP-et kívánunk!?

Igen, egyre több nem egyházi gimnáziumokban is az illem kódex előírja a diákoknak a: „Jó napot kívánok tanár úr!” és a „Viszontlátásra tanárnő” típusú köszöntéseket. Talán a munkahelyeken is elő kellene írni, amíg nem késő. Mert ha a jóságot szépségre, az Istent emberre, később meg embertelenségre cseréljük, akkor elvész a jóság, a hit, a szeretet, a remény… Az ilyen embert a magyar nyelv hitehagyottnak nevezi… Az pedig már egyenlő a lelki, majd ezt követően a testi megsemmisüléssel!

Ismerek gyönyörű 90 éven felüli „fiatalokat”, kiket meggyötört az élet, a betegség, de a szemükben ma is ott ég a tűz, mert „megmarad a hit, remény, szeretet, e három”.[2] Hiszen ezek nélkül nincsen élet.  Naponta felsétálnak a Gellérthegyre. Visszafogottabban ugyan, de hetente egyszer-kétszer ma is járják az erdőket. Saját tempójukban felmennek Hideghegyre, hogy aztán rozoga térdeiket kímélve lejöjjenek a sí busszal Királyrétre.

Igen, ők is megöregedtek, és addig maradnak szépek, amíg hisznek benne, hogy minden áldott nap új örömöket tartogat számukra…

Szádeczky-Kardoss Géza szkgeza51@gmail.com

[1] www.bennunkavilag.hu/index.php/2017/10/06/adjon-isten-jo-napot/

[2] 1. Kor. 13:13.