Nyáron erdélyi barátaimmal jártam a Dolomitokban. Az anyaországból egyedül csatlakoztam a 18 fős társasághoz. Sokszor jártam már ott, de most az igazi élmény az ő társaságuk volt. Még az ingerült pillanatokban sem hallottam egyetlen trágár szót. Nem beszélték ki a másikat a háta mögött, de együtt örültek az ö örömében. Az is először fordult elő, hogy nem kellett másokra várnom. Keménykötésű székely fiúkkal és lányokkal mászhattam. Felköthettem a gatyámat, hogy lépést tartsak velük!

Szeptember 05 vasárnap   Sella csoport, Cesare Piazetta via ferrata, Piz Boé

(A blog képeit megtaláljátok az oldalamon, a fotóimnál! Sajnos még mindig nem sikerül ide másolnom őket)

04.00 Körül kimegyek, lezuhanyzom, rendbe teszem magam, aztán még visszafekszem meditálni és elcsendesedni.

05.30 Bekopogok a lányokhoz, de már ébren vannak, most nyújtózkodnak. Bepakolom a zsákom, mászó holmit is teszek, hátha sikerül rávennem Sanyit, hogy legalább megnézzük a 28-as út beszállását.

Reggeli: Hideg kakaó, kenyér, mint otthon. Zsuzsiék lekvárral is megkínálnak. Kedvesek, aranyosak, öröm rájuk nézni. S olyan gyönyörűen beszélik a magyar nyelvet, mint nálunk otthon, csak kevés helyen. Más a hangsúly, számomra alig ismert régi kifejezéseket használnak.

-Vegyél erdei ízt, itt van-e. Ne!

Ránézek és látom a szemén az őszinte örömöt, hogy valamivel megkínálhat. Ők ennek a kifejezésnek a pesti pejoratív értelmét nem ismerik! Apró dolog, de szavakkal alig elmondható, csodálatos érzéssel tölt el.

06.42 Indulás itthonról.

06.55 A busznál vagyunk. Aki messzebbről jön, az pontos. Aki itt a szomszédban lakik, az ….?!?

07.08 Együtt a csapat, indul a busz.

A Pordói-hágóba megyünk fel. Szép időnk lesz ma. Ahogy emelkedünk, úgy bontakozik ki a táj.

07.50 Fent vagyunk a nyeregben. Én indulnék (már a buszon felvettem a tájolóra az irányszöget), de a többiek hatalmas lelkesedéssel fotózzák a környék hegyeit, egymást, a buszt, Majd amott, hogy a hegy is benne legyen. Úgy érzik, ezt meg kell örökíteni, hátha egy óra múlva már mindent belep a köd?!

Pedig ilyen szép tisztának tán még soha nem láttam itt a hegyeket.

Hálát adok az Úrnak, hogy két év után újra itt lehetek! Most nem felvonóval fogok felmenni, lassan fokról fokra fog kitárulkozni előttem a Sella szépsége. A gallérján fogunk végig menni, s úgy hátulról kerülve a csúcsra. Kívánom mindenkinek, hogy ilyen gyorsan valósuljanak meg az álmai!

08.13 Végre elindulunk. Lajosék 9-en a kőfolyáson a csorbába szerpentineznek fel. Mi tízen a (fiatalokkal) a katonai temető felé.

08.25 Szerelvényigazítás, vetkőzés. Itt egy kicsi parkoló van, idáig lehet személyautóval feljönni.

A fiatalok hamar elhúznak, én inkább lassú, egyenletes tempót veszek fel. Az ösvény az - inkább erődnek látszó - katonai temető mellett halad el, majd a hegy felé fordulva egyre emelkedve szerpentinezik jobbra felfelé. Két bordát megkerülve még mindig gyephavason kapaszkodunk, a Sella oldalában húzódó, kő borította széles vállra.

Itt vártak be a többiek. Vetkőznek, fotóznak. Mondják: - Nyugodtan pihenjek én

is! Köszönöm – mondom – én óránként szoktam megállni 5-10 percre. Még van 35 percem az órából. Feljebb jelzés elágazás, nekünk jobbra kell tartanunk.  Itt várom be a többieket. Amikor tovább indulok, előre akarom engedni a fiatalokat, de ők szabadkoznak: - Köszönjük, jó nekünk ez a tempó! Aztán elmaradnak fotózni, videózni.

A sziklák alatt pár perc műszaki szünet. Jánossal itt láttunk a kövek között mormotát. Még pár lépés, és itt a beszállás. (Pascal Sombardier: „Dolomitok nem csak hegymászóknak.” 28. út)

09.40 A „Röhögő” sziklánál vagyunk.. (széles, nagy kőasztal, a fal aljától pár méterre, a könyv szerint innen szokták nézni a falon szerencsétlenkedőket)

Most vajon mit tegyek?! Bölöni Sanyi a mai túra vezetője, hátrább maradt fotózni. Legalább az első métereket meg szeretném próbálni. Mindegy, bekötözködöm. A lányok is felveszik a beülőjüket.

A régi olasz kiadású dolomitos könyvem a kábeles utakat hat nehézségi osztályba sorolja, amely szabad fordításban nagyjából így hangzik: Könnyű, kicsit nehéz, nehéz, nagyon nehéz, rendkívül nehéz és csúcs nehéz. Ezek nagyjából az Osztrák A, B, C, D, E, F kategóriáknak felelnek meg. Ezt az utat a rendkívül nehezek közé sorolja. Csak azért nem ”top difficult”, mert alig 2-300 méter a nehéz rész benne. Érthető hát, hogy piszkálja a csőröm, vajon ki tudom-e mászni?

Nézem a beszállást, apró, de jó fogások. Alig két-három centiméteres lépések, és végül ott a kábel is. Abba is bele lehet csimpaszkodni. Veszem a zsákom, és elindulok. Jó éve nem voltam már sziklán. Szokatlan az izmaimnak, de haladok. Na, itt most hogyan tovább? (Nem szeretem, ha nézik, ahogy mászom! Ha kicsit feljebb érek, már nem fogják látni) Rálógok a kábelre, és úgy húzódzkodok fel. Na! Az elején túl vagyok. De most meg a lábam citerázott be. Mindegy, túljutottam az áthajláson, ball lábamnak van egy kicsi, ferde lépés, itt meg tudok pihenni fél lábon pár másodpercre. Alig 6-8 méterre a beszállástól. A következő még úgysem indult el. Most megint nehezebb szakasz jön, balra fel. Két kézzel a kötélre lógva, teli talppal a közel sima függőleges falra lépve... No, ezen is túl vagyok! Újabb pihenő. (ha már idevezérelt a jó sorsom, már csak nem adom fel!?!) Ennél szebb időt el sem tudnék képzelni, s ki tudja, mikor vetődök megint erre?! Közben megérkeztek a többiek is. Sanyi, látva, hogy már ketten is a falban vagyunk, öltözködni kezdett. Attila (Lajos veje) felajánlotta Sanyinak, menjenek csak ők is a via ferrátára, majd ő a gyengébbekkel elmegy a könnyebb úton. (Mindez alig 30 m –re alattam a „röhögő kőnél” zajlik.) Így mindent látok, hallok. Akár én is beleszólhatnék, de ők már megegyeztek. Közben új erőre kapva feljebb másztam.

Kinga jön mögöttem. Alacsony, csupa izom kicsi lány. Ügyesen simul a kőhöz. Később, a párkányon beszélgettem vele. 31 éves, spanyol tolmács. Egy faházakkal kereskedő spanyol üzletembernek szerződéseket fordít. Egy másik vállalkozásban pedig vadászokat kísér a hegyekbe. Barátja, szintén hegymászó, aki nyáron a svájci Alpokban volt mászni a hegymászó társaival, azért nem jöttek ide együtt.

10.30 Itt bevárom társaimat. Italporból készített üdítővel kínálom a többieket. Hatan indultunk neki a falnak. Attila Timivel, Barnival és Kingájával a könnyebb úton jön fel.

10.45 Továbbindulva egy kéménybe kell 5-6 métert felküzdeni magunkat. Csak utóbb jöttem rá, jobb lett volna, ha zsákom a hasamra veszem. A kémény után könnyebb szakasz jön.

Keskeny, közel vízszintes párkányok. Szép lelátással az alattunk lévő útra, és a beszállásra. Aztán újabb 25-30 m meredek felszökés balra. De ez már nem annyira vészes.

10.57 A kötélhíd. 6-8 m hosszú, 60-70 méter mély szakadék felett ível át. Jó fotó téma. Most könnyebb részek jönnek, de egyre emelkedünk.

11.15 Újabb felszökés, gyűlnek a felhők.

11.20 A nyolcvan fokos falon egy kicsi, erkélyszerű kiszögellés van. Megkerülni nem lehet, jobb lábbal oldalt, fent kitámasztok, majd felhúzódzkodom az áthajláson, de már fenn is vagyok.

11.30 Újabb párkány-út!

11.45 Laci előrehúz. Magas, izmos, 35 év körüli srác, kerékpározik. Otthon kötél nélkül mászott már néhány hármas falat. Azt hiszem, ő a legszívósabb közöttünk.

Gabival, (Temesvárról) és Bölöni Sanyival (Csíkszereda) leülünk öltözködni, s eszünk, mert a reggeli már régen volt.

12.18 Indulok.

Látni már innen a normál utat a gerincen! Ott jönnek majd fel Lajosék is. Még egy felszökés, némi csimpaszkodás, és vége a ferrátának. Fent a sziklán Laci ül, ránk vár.

12.30 Innen már moréna, magashegyi terep, sziklavilág, kevés növénnyel. Beértek a többiek is, együtt megyünk tovább. Hamar kiderül, hogy nekem lassabb a tempóm. Szédelgek, érzem a magasságot. Tavaly óta, nem voltam 2.000 m felett. Megállok, vetkőzök, kibújok a szerelésből. (Addig is pihegek.) Gabi is beért, el is indult. Legszívesebben kifeküdnék egy fél órára, de most mennem kell! Akármilyen lassan is, de el kell indulnom!

12.43 OK! Megy ez, lassan cammogva, de haladok… Igen, ez a tempó a jó, még pihenek is menet közben.

12.58 Sanyiék bevártak a pilléren: Jó a csapatszellem! Nem állok meg, együtt caplatunk fel az ide alig 150-200 m-re lévő csúcsra.

A tömegből kihallom Lajos hangját, Sanyi látja Attilát, tehát a másik két csapat már fenn van!

13.05 Fent vagyunk. Lajosék is most érkeztek, pár perce. Attiláék rövidebb úton jöttek fel, mint amit Lajos megálmodott. Így nem volt benne kábeles szakasz. Fő, hogy mindenki ideért!

Csokit, nápolyit osztanak. Kingus jön oda hozzám, hogy csúcs puszit adjon. Én azonban fél kézzel (és csípővel) felkapom a kicsi madárcsontú lánykát – csak úgy repül a levegőben, és a boldogságban – megölelem, megropogtatom a csontjait, megszeretgetem, s mind ketten nagyon boldogok vagyunk. Csak úgy bújik hozzám!

Már idefele jövet a buszon, ahogy titokban végig mustráltam a társaságot megakadt rajta a szemem. Csak úgy sugárzott belőle a kedvesség. Aranyos, kicsi mellű, törékeny, de izmos lányka. Sokáig gondolkodtam mi is tetszik rajta, hiszen egyszerű, szürke kis egérke. Egy pillanatra összetalálkozott a tekintetünk, aztán másfelé fordultam, s csak titokban figyeltem. Igen, a szeme nevetett rám.

Most itt a falon bizonyára imponált neki, hogy a mászó utat választva megindultam felfele. Ő eredt elsőnek a nyomomba, s kereste az alkalmat, hogy elismerésének hangot adjon. De őt is meglepte az én fogadtatásom… Azt hiszem egy kicsit egymásba szerelmesedtünk...

Együtt a csapat, (Gabi, Sanyi, Kingus, én, János, és Laci) Csúcs fotókat készítenek. Van, akinek ez a legmagasabb csúcsa. Most nincsenek annyian, mint két éve augusztusban. Talán, ha 150-en lehetünk a ház körül. Jó órát nézelődünk, pihenünk. Gyönyörű a kilátás. Felhő csak a Toffánák, és Sorapis körül gomolyognak.

A Marmoladán is süt a nap. Meggondolandó, hogy talán holnap oda kellene menni, míg tart a jó idő.

13.40 Körül indulunk tovább. A csapat egyik fele Lajossal a normál úton vissza. Én a többiekkel a Boé házhoz. Lejjebb kétfelé válik az ösvény, mind kettő kábelesút. A jobboldalit választom. Két éve a gerincen mentünk le, most a kuloáron ereszkedünk, Ez sem nehezebb.

14.30 Boé ház, képeslap, tea, WC .

14.58 Indulunk tovább. A ferde táblás fennsíkon érdekes tereplépcsőket keresztezünk. Valószínűleg itt is vannak mészkősávok, mert pár helyen karsztosodó beszakadásokat látok. Ahol dolomit van, ott nem szivárog el a víz, hanem nagy lapos tócsákban, tavacskákban áll meg.

15.26-15.50 Rif. Fotcella di Pordói.

Lajosék már elindultak lefelé. Éva magas termetét, vörös haját még látom a morénán. Élvezzük a kilátást, bevárjuk a végét. Sanyiék filmeznek. Aztán Lacival mi is lecsúszkálunk az apró köves morénán. Laci szabályosan fut rajta, jócskán lehagyva engem. Odalenn bevárjuk egymást, kifekszünk a lapos tavacska melletti gyepre. A bakancsom is leveszem. Vicceket mesélünk, ugratjuk, kóstolgatjuk egymást. János kérdezi:

- Mikor kéri meg a fiú a leány kezét?

- Ha a sajátját már megunta.

Aztán én mondom:

- Lányok? Ha idővel jó feleségek akartok lenni, tudnotok kell, hogy a fiúknak hány kamrájuk van. (Lacin mutatom meg.) Nyaktól felfelé, van a fények kamrája. Nyaktól, derékig, az éléskamra. Deréktól lefelé, a szerszámos kamra.

- Hát a lányoknak hány kamrájuk van? (Kingus vállára teszem a ball kezem, s jobbal mutatom.) Nyaktól felfelé, a sötétkamra. A jobb keblére mutatok, ez a jobb kamra. A balra, ez a bal kamra. (Közben ő már kacagva fordul ki a kezemből) Majd az ölére, ezt pedig a far-kamra!

Jókat nevetünk. Laci még a tavacskába is belegázolt.

16.30 Hanem most már indulnunk kell, mert Lajos 17.00-ra mondta a találkozót, a busznál. Kingusnak lefelé a kőfolyáson meg szerettem volna mutatni, hogyan kell lecsúszkálni. Aztán amikor nekiindultunk, Laci is csatlakozott hozzánk. Két főnek sem könnyű szinkronban csúszkálni. A három fő már olyan, mint a láncos bomba. Meg is lett az eredménye. Én az oldalamra estem, Kinga bokáját gyerekfej nagyságú kő sértette fel, így sántikáltunk lefelé. Mégis elsőnek érkeztünk a buszhoz.

17.20 Együtt a társaság, indulhatunk haza!

Címkék: Via Ferráta Dolomitok Olaszország