Nem egyszerű leírni 3 nap történéseit, több száz, több ezer lépés, sok-sok megállásra késztető látvány pillanatnyi érzéseit.
Az eredetileg tervezett szombati indulást vasárnapra halasztottam, a hajnali eső és az időkép által egész naposra bejósolt
állapot visszafekvésre adott okot.
Napközben a Kazinczy 200 résztvevőinek szurkoltam, követve ismerősöm Áron helyzetét.
A drukkolás hevét Edóra is átragasztottam.
Ő hihetetlenkedve vette tudomásul, hogy létezhetnek emberek akik ilyen időjárási viszonyok közepette is képesek azon
a terepen teljesítménytúrán részt venni. Sőt nem csak hogy részt venni, de bizony óráról órára tovább haladni.
Estére készen lettem egy módosított 3 napos útvonallal, ez sajnos nem vált be, egy érthetőbb útvonal leírást kell itthon
hagynom amiről könnyeben tudnak követni. Egyébként bekaphatja az összes mobil társaság az országos nem lefedettségével.
Hétfő estére Edónál kiverte a biztosítékot, hogy 10 órája nem tud rólam. A stressze rám is rám ragadt, de a fegyelem győzött.
Az eső által sárossá vált terepre gondolva itthon hagytam a futó cipőmet ami később megbosszulta magát. Kivételesen
nem vált be a ponyva és hálózsák kombó sem. Ha betakaróztam túlizzadtam magam, ha ki akkor a szeles éjszakában fáztam.
Így eléggé nyűgös lett mindkét éjszaka.
A három nap alatt bizonyossá vált számomra, hogy sok helyen a pihenők elhanyagoltak, szemetesek. Több szakaszon igaz nyilván
a járatlanságnak is köszönhetően itt-ott igen nehezen járhatóak. Az idei tavaszi tél, majd a nagy és hirtelen esőzések
rengeteg fát borítottak ki, szakítottak le nagy ágakat. A piroson Sárospatak felé pozitív meglepetés volt a söröz doboz
jelzéssé újrahasznosítása! A falvak lakóinak barátságossága osztályon felüli! Hogy az elzártság, az idegen vándor, vagy
a nem tudom mi okozza e, de itt még valóban köszönnek és meghívnak otthonukba. Sok-sok kilométer megtétele után minden
egyes kedves szó erőt ad.
Amit kifejezetten hangsúlyoznom kell az a víz. Mindig tankolj újra! Öt félliteres palackban minden egyes lehetséges helyen
újratöltekeztem. Bárhol bármikor elérhet hogy már nem mész tovább, akkor legyen nálad víz. Én utólag visszagondolva kedden,
igaz a legmelegebb nap volt a háromból, több mint hét liter vizet ittam meg.

Vasárnap óra csörgés előtt ébredtem így a hajnali stressztől megóvtam magunkat. Halk motoszkálásom közben elkészült Edó is,
hogy elvigyen Boldogkőváraljára. Egy gyors hátizsák ellenőrzést követően autóba szálltunk és elindultunk a túra kezdő
pontjára. A vasárnapi hajnalban rajtunk kívül nem volt mozgás az utakon gyorsan célba értünk. Még utoljára átbeszéltük az
útvonalat, a "bejelentkezéseket" és ....
Az Arka-pataknak számomra van egy különös vonzása. Szeretem a két hegy oldal nyugalmában csörgedező patak hangját, a kövek
fura összevisszaságát. Minden alkalommal találok valamilyen éppen virágzó csodaszép növényt. A műút két oldalán gondozott,
pázsithoz hasonlító fű a sétáló park látványát idézi elém.
A még alvó Arkára beérve ismét megállapítom annak tiszta vendég váró mivoltát. A húsvéti nyulak már ugyan kiköltöztek
a faházból, de az szépen kitakarítva várta a következő lehetőséget.
Elhagyva a temető két faoszlopát végig kaptattam az Új-hegy felé vezető poros úton. A gyümölcsös mellett elhaladva egyik
kedvencem a Magoska-hegy tekintett rám. A patak völgyben végig haladva eszembe jutott legutóbbi itt jártam amikor nem tudtam
átkelni annyira meg volt áradva. Most éppen hogy csörgedezett benne a tegnapi eső ellenére is. A Fónyi-oldal felől szikla
omlásos különösebbnél különösebb alakzatokat lehet találni.

Személyes kedvencem a négybe hasított kő.

Az erdészház egyre
pusztuló épületének látványa elszomorító! Pedig tökéletes lenne egy pihenőhely, vagy akár szállás kialakításához.

A Háromhegyi-völgy végében található Hármashegyi-legelő nyári pompájában a füvek zöldje és a nyári virágok színkavalkádja  a kora reggeli napfény fürdőben igazi ősi nyugalmat árasztott.

 Bónyi-kút előttről már megcsodálható a Gergely-hegy,
a Kis-szár-kő, a Szírt-hegy, a Borsó-hegy, a Bán-hegy,a Nagy-szár-kő kiemelkedő csúcsai.

A látványt tökéletessé teszi
a regéci Vár-hegyen a Rákóczi vár felém táruló oldal képe a toronnyal és a romos résszel.

Mogyoróskán át tovább gyalogolva
a Vár-hegyi pihenőben reggeliztem. A vár alatti úton, majd ösvényen Regécre vettem az irányt.
A kék turista jelzésen Dorgó-tető felé tartottam érintve a Kemence-kőt és az ott elhelyezett Országos Kék Turistaút
emléktáblát.

Dorgó-tetőn kitérőt tettem a csúcsra. A tavaszi galambvirágok már teljesen visszahúzódtak a földbe, kecses fehér virágaik csak jövőre bújnak elő. A csúcsról igaz kukucskálva, de körbe lehet tekinteni a szomszédos csúcsokra
a Kis-Tokár-tető, Tokár-tető, Nagy-Péter-mennykő, Bohó-hegy irányába.
A Hosszú-kő-gerincen át a Gyertyán-kúti-rétre tértem ki a lezárást jelző tábláig, a Bohó-réttel együtt fokozottan védett, és csak külön engedéllyel látogatható. Pedig a most is virágzó íriszeket úgy szerettem volna látni. Innen visszafordultam és felkaptattam a Bohó-hegy csúcsára. Közben rájöttem,
hogy kő és szikla függő vagyok. A jobbról látható Hosszú-kő szikla alakzatait, a kisebb nagyobb kövek által létrehozott
természetes építményeket bámulom.
Ebből a bámészkodásból egy különös hangra lettem figyelmes, mely leginkább mekegésre hasonlított. Gondolkodóba estem ugyan
honnan járhatnak ide legeltetni, mire a Bohó-hegy ekkor már közeli csúcsára feltekintve egy muflon nézett rám.
Míg készítettem róla egy pár fotót, meglepetésemre mögüle a báránya lépdelt elő akit eddig nem is vettem észre! Még volt
annyi bátorságuk, hogy egy rövid kis videót engedélyeztek nekem. 
Az élményen töprengve és örvendezve áthaladtam a Bohó-hegy csúcsán és érintve egy vadetetőt sózó vályúkkal
a Hemzső-bércre értem. Hatalmas fölém emelkedő tömbje káprázatos. Fellépdeltem a csúcsra körbe kukucskáltam
a fák ágai között, majd átsétáltam a Hemzső-kőre ahol ismét tátva maradt a szám. A kilátás itt is gyönyörű!
Annyira, hogy elfelejtettem fotózni később bosszankodtam is miatta. Visszatérve a zöld jelzésre tovább haladtam a
Reszelt-bércre, majd a Farkas-kő szikláira.

Ez az a hely ahová kevés képzelőerővel is farkas odút, vagy hiúz tanyát tudsz magad elé varázsolni. A mély hasadékok, széles párkányok mind megannyi rejtekhelyet tárnak eléd. Figyelő szemek tekintetét érzed a hátadon. Lopakodó talpak neszét véled a szél által kavart avarban hallani.
A sziklákon állva a fák ágai között már szép képeket tudtam készíteni Kéked irányába, mellette a Nagy-hegy, Szurok-hegy. Látható volt a Kánya-hegy, a Vágott-hegy, mögötte a Milicek, de jobbra a távolban feltűnt a Füzéri-vár is.

A Hatvanas-nyereg érintésével értem be Telkibányára. Az aranyos község beleilleszkedve a környező hegyek völgyébe vasárnapi
nyugalmat árasztott. Kerékpáros turistákkal találkoztam míg megcsalva a zöld jelzést Bózsva felé gyalogoltam a műúton
Király-kútra. Bizony ekkor már kezdte éreztetni hatását a tegnapi eső. Eddig igen sokat túrtam a sarat, pocsolyákat és már
átázott bakancsomban a vizes zoknik készítették elő az első vízhólyagokat. Már bántam az otthon hagyott futó cipőt.
Közben az erdő hűvöséhez képest itt-ott közel 20 fokos különbséggel napsütésben haladtam. A kettő együtt fárasztó volt.
A Mátyás-király-kútjához érve lecuccoltam a pihenőben. Zoknikat váltottam, tudomásul vettem a jobb lábas bakancs
talpbetétjének felválását és az első pár kezdődő hólyagot. Míg megnéztem a jeges barlang bejáratát mely a védelme miatt
ráccsal és ajtóval is zárt, megtartottam mai ebédemet. A barlangból az ajtó előtt állva érezhetően hideg valóban jeges
levegő áramlik. Magam elé képzeltem a deres gerendákat a talán még meglévő jégcsapokat és fázni kezdtem.
Így lesétáltam Szép Ilonka sírjáig. Az Erdész-Bányász barátság pihenő szépen gondozott látható volt hogy sokan járnak ide.
A parkolóban most is autók, motorok álltak. Összepakoltam és végig jártam a tanösvényt. Visszaérve a pihenőhöz Aggtelekhez
hasonlóan megállapítottam hogy ide sem elég egy óra. Telkibánya és környéke megérdemel egy több napos felfedező utat.
Bózsva felé mai napom legnehezebb és legrosszabb részén lettem túl. Műúton baktattam gyakorlatilag végig napsütésben és
pokoli melegben. A hátizsákom pántja vágta a vállam. A talpbetétem csúszkálását megunva azt kivettem és inkább két zoknit
húztam fel. A boltnál ami egyben kocsma is megálltam pihenni uzsonnázni és újra zoknikat igazítani.

Majd tovább haladtam a huták felé. Bózsváról kiérve is megcsodáltam a sziklafalba vésett pincék hobbiti látványát,
de hasonlókkal találkoztam Kishutára behaladva is. A kicsiny ajtók ovális ajtajai gyerekháznyi méretűek. A falu fő utcájáról szép kilátás nyílik a Som-hegyre.
A Pálháza Kőkapu kisvasút nyomvonalon átlépdelve közel 30 éves emlékek ébredtek bennem. Az erdőben, hegyen-völgyön
átzakatoló vonat hangulata leírhatatlan!
Kishutáról kihaladva balról láthattam a Som-hegy-oldalt és a Szoros-bércet. Nagyhután mielőtt a kék négyzet jobbra leágazik
Eszkála-rét felé, felmagasodik lezárva szinte az út végét a Tariska-hegy tömbje. A zsákutca jelzés nem véletlen ez bizony egy zsák falu, innen közúton csak visszafelé lehetséges menni. Én maradtam a kéken és Vágáshutára
tartottam. Nagyhutáról egy erős visszafelé balossal lehet kihaladni egy könnyebb kaptatón. Lefelé be lehet látni a faluba.
Míg a házakat nézegettem egyszer csak azt vettem észre, hogy egy tucat vaddisznóval nézek farkasszemet. Meglepetésemben egy
hatalmasat hohóztam, mire mind röfögve, visítva elrohantak. Ekkor vettem észre a kerítést és jöttem rá, hogy a túloldali rendkívül sáros mangalicákkal találkoztam. Gyakorlatilag hangos röhögésben törtem ki. Baktattam tovább fel-felnevetve, de amikor egy kis malac majd a koca ugrott elém az ösvényre a jobb oldali erdőből ez csuklásba ment át. Majd minden hang a torkomon akadt a meglepetéstől amikor mindketten rést keresve a kerítésen próbáltak oda visszajutni. Rohantak előlem majd valahol egyszer csak eltűntek. Ők szökött rabok voltak akik egy kicsit kijártak a szabadba.  Most már végképp kinevetve magam könnyedén véve minden akadályt jártam végig a Hollós-völgyet, haladtam el a Hosszú-hegy bal oldalán és értem be Vágáshutára.
A Hollós-völgyben rátaláltam egy igazi vaddisznó malackára, de ő sajnos elpusztult szegény. Talán éppen a péntek éjszakai
zivatarok okozták vesztét.
A Hosszú-hegy mellett menet közben szép képeket készítettem a Fekete-hegyről és ugyan itt találtam rá a kéküstökű csormolya
kék és sárga színben pompázó csodaszép példányaira.

A kék fogas levelek alatt orchidea szerű sárga virágok különös látványa fotózásra késztetett.  A falu üdvözlőtáblája mellett, szépen faragott táblán hívja fel
a vándornak, és a látogatóknak a figyelmét a Vágáshutáért egyesület, miszerint is "Vágáshután köszönünk egymásnak!"
Ettől a táblától csak a falutérkép táblája szebb.
Vágáshutáról a Cseresznyés oldalán Cseréptó felé haladtam tovább. A meredek szakadt oldalú völgyből egy kaptatósabb részen áthaladva volt egy hely ahol egyszer csak egy összenőtt véget érhetetlennek látszó cserje falban eltűnt a turistaút. A tőlem legalább egy méterrel magasabb teljesen zárt növényzeten a botjaimmal eltartva őket pár méterrel később hirtelen kint találtam magamat az erdei út folytatásán. Egy kanyart vág le ilyen meglepetés szerű ős dzsungellal az ösvény. A Cseréptói kis réten egy pihenő van kialakítva ismertető táblával, asztallal és egy pár paddal tűzrakó hellyel. Itt található Bajtel Péter erdész kopjafája.
A mai napnak úgy döntöttem itt lesz vége nem láttam értelmét tovább menni. Lecuccoltam és mire a fát összeszedtem
a tűzrakáshoz, fázni kezdtem, bizony kocogtak a fogaim a vacogástól. Testem jelezte a kimerültséget és az izomlázat.
Gyorsan átöltöztem meggyújtottam a tüzet és mellé ültem. Egyrészt még a reggeli és délelőtti nedves fűben és sáros
ösvényeken, utakon közlekedéstől vizes volt a hosszú nadrágom és azt szárítottam így meg. Másrészt melegedés közben
megvacsoráztam és ittam egy magne b6 ivóoldatot. Míg lassan nyugovóra tért a nap a szürkületben volt elegendő fény,
hogy körbe járjak a réten. A narancsos naplemente különösebbnél különösebb rajzolatokat és színeket hozott létre keveredve
a fák zöldjével. A fák árnyékai élőlényeket hívtak életre, melyeket mozgásba hozott a fel-felerősödő szél.
Egy őzbak ugatása verte fel a csendet a tűz fényétől riadhatott meg.
Összepakoltam mindent a hátizsákomba az lesz a párnám, a tűztől kissé távolabb leterítettem a ponyvát és rá a hálózsákomat.
Az utolsó napfénynél betakaróztam és hallgattam az erdő zúgását. Időközben beborult de nem volt hideg.
Éjfél körül szemerkélő esőre ébredtem ami nem volt vészes, csak annyit tettem, hogy teljesen a ponyvába burkolóztam.
Később fél éber állapotban aludva hol kitakaróztam, hol be attól függően mennyire melegedtem és fülledtem a ponyva alá.
Már csillagos volt az ég és a hold fehér fénye világított amikor mélyen elaludtam.

A telóm hülye csörgése ébresztett, de az alvásnak a keresgélés vetett véget. Az éjszakai mocorgásban sikerült egészen
a lábamig eltüntetnem szegényt. Mire megtaláltam ébren voltam, vagy legalábbis valami olyasmi állapotban. Ami este még
puhának tűnt, reggelre csípőt, hátat, karokat nyomorító keménységgé változott. Kő nehéz lábakkal bakancsot húztam
és felélesztettem a tüzet picit felmelegedni, közben egy kávéval kísérve megreggeliztem. Az útvonal átnézését követően
elindultam mai első célom a Megyer-hegyi tengerszem felé. Ekkor még nem tudtam, hogy a napom a mélypontok napja lesz.
Cseréptót megkerülve a Gyökér-völgyön áthaladtam előre mély vízmosások, meredek oldalak között. Néha kicsiny rétek hoztak
üdeséget az alapvető ereszkedésbe. Rengeteg kidőlt fa tette reménytelenné az úton haladást, sokat kellett kerülgetnem. 

A Gábor-forrásnál a réten aranyos erdészház áll.
A Tízöles úton át értem a Hosszú-hágóra ahonnan már látni lehetett a Sátoros-hegyek
kúpjait.

A Vitányi tanyát követően a Kecske-rágóról újabb szép képeket tudtam készíteni Károlyfalva felett a kúp hegyekről.

A Megyer-hegyre fellépdelés meghozta a nap első holtpontját. A táv nagyjában 2 kilométer és csupán 200 méter szintkülönbség.
De mégis megszenvedtem. Valahol félúton a jobb talpamon lévő vízhólyag úgy döntött nem tartja meg terhét és kilyukadt.
A megkönnyebbülés első másodpercei után, jött a sót az eleven élő húsra érzés. A tengerszemig felmennem szenvedéssé vált.
Mire a barlanglakáshoz értem már kisültek a neuronjaim. Sziszegtem, pihegtem kínlódtam.
A tengerszem szerencsére tompította a fájdalmat. Mire körbe tipegtem már élvezni is tudtam a hihetetlen látványt.
Egy igazi tengerszem és mindez itthon, Magyarországon! Nagyon szép. 70 méteres meredek sziklafalak, kéklő mély víz.
A fák lombjain bevilágító napsütés. Nehéz tőle szabadulni. Ismét és ismét észreveszek valamit amit meg kell néznem.
Csábít a gondolat, hogy a korláton átbújva közelebbről is letekinthessek, de visszafogom magam. Több helyen láttam kitaposott
kijáratokat a sziklafalak széléig, minden figyelmeztető tábla ellenére.

Leérve a szurdokszerű bejárathoz besétálok a tóhoz.
Befelé és felfelé tekintve is érezhetően hatalmas. A sziklafalakon még látható egy-egy faragás, a kőfejtő csákány, balta
nyoma. Eltelve ezzel a szépséggel haladok tovább Sárospatakra. Közben helyzet jelzést adtam haza és megbeszéltük, hogy
később jelentkezek. Tudtam én akkor, hogy Kerek-kőig nem lesz térerő?
Egy idő után végig tekintve az előttem lévő úton megpillantom a Bodrogközt. Megállok és nézem a tájat, végig gondolom
a megtett kilométereket és még azokat amik előttem állnak. Megannyi lépés, rengeteg látvány, olyan sok új információ amit
napokkal később is lassan fogok fel. Pillanatképek jönnek elő már nem kell a tovább haladásra koncentrálnom.
De most még úton vagyok. És éppen rám tör a kakaó, kifli párizsival érzése. Egy buszmegállóban megpihenek és rendbe szedem
magamat, mégiscsak emberek közé értem. Míg zoknikat váltok egy idősebb férfi mosolyogva néz. Szóba elegyedünk és kiderül
valamikor sokat túrázott, kedvence a Zemplén. Pár perc alatt beszéljük át a régent és a mát. Neki megjön a busza jó utat
kíván és mindketten haladunk tovább.
Én az első boltnál valóra váltom kakaós álmom. A kiflit majszoló, egyik kezében felvágottas tasakkal gyalogló embert
néhányan megnézik, de a térdnadrág zsebéből elővarázsolván a kakaós flakont már kerekednek a szemek. Nem zavar közeledek
a várhoz. A Rákóczi vár szép. Igazában palota. Kevés képzelőerővel is látni lehet a parkban sétáló főurakat hölgyeikkel.
Minden gondozott. Vonzereje nagy, sokan látogatják. Az északi kijáraton hagyom el a várkertet.

A Malom-kő tanösvényen a Mandulás mellett egy sarki hétvégi háznál nincs kerítés. Az udvar közepén egy szemét kupacon
egy kaukázusi emeli fel busa fejét. Én elfordulok és halkan megyek tovább. A sövénytől már takarva megkönnyebbülök.
Erre egy fehér kutyát látok aki ugatva nekem ront majd visszafelé szalad. Persze hogy magával csalja a kaukázusit.
A fáradt vándor nem fut, amúgy sem tudna és nem lenne értelme. Egy godzillai üvöltés tör belőlem elő, karjaim a botokkal
a magasba lendülnek. Meglepetésemre a kaukázusi fordul először vissza, majd a kicsi is amikor rájön egyedül maradt.
Megfordulok a sövény mögül elkerekedett szemű férfi bámul rám. Nemesen intek neki és tovább megyek.
Átérek a 37-as főúton és a Hercegkúti Gombos-hegyet célzom meg.

Az itt található pincesor csúcsos háromszögtetős bejáratai
mutatósan sorjáznak a hegy oldalában.

A Pogánykúti kulcsosházat elhagyva a Pogánykút aljában haladok a kút felé.
A tájidegen gémeskút megzavar, hülyén bámulok rá. Innen a Pista fája pihenő felé katasztrófa. Öltöznöm kell.
Átneveztem a szederindás csalános útjának. 2 centiméter vastag több méteres hajtásokkal ez a szedres ott ragaszt.
Lábat, karokat húsig mar. Hogy az élmény teljes legyen mellig érő vadcsalán. Hosszú alsóra és felsőre váltok.
Hiába törte át magát valaki nem rég előttem, a levelek még nem voltak megszáradva, nekem is törtetnem
és csörtetnem kellett. A botjaimat bozótvágóvá nevezem ki.

Pista fája előtt egy mókus vidám ugrálása feledteti velem ezt
a csípős marós átkelést.

A Csécsi-hegy melletti gerincen való áthaladást kinevetem, leérve a Megszomjaztalak nevű volt
turistaháznál. Mert szegény csak volt. Vandálok az ajtót leszakították. Az emeletes ágyak tönkretéve. Bent levelek és szemét.
Fáj a szívem érte.
A zölddel egyesült kéken haladok be Alsó-Pidinkán át Komlóskára. A falu elején farkas elleni őr kecske. Még messziről
mekegett, de felismerve hogy két lábon járok nyugodtan visszafeküdt a körte fa árnyékába.
Az első kék kútnál eldőlök. Kiterítem a ponyvát, vizet töltök a palackjaimba, eszek pár falatot. Összeszedtem a bátorságomat
és levettem a bakancsaimat. Na nem a szag miatt. A jobb lábam alapban rendben volt, a vízhólyag egészen tűrhetően nézett ki.
De a bal! Frodóé. Hat lábujjam volt. Vagyis igazában a gyűrűs lábujjamon akkora vízhólyag sunyított velem szembe,
hogy az szörnyű. Bámultuk egymást egy kicsit, majd hátradőltem a hátizsákomig, az oldalzsebből elővettem a mindenes
bicskámat és ollóját ragadva kiszúrtam Frodó szemét. Katarzis volt a megkönnyebbülés, és későn készültem fel a sós csípésre
így halkan basszus kulcsoztam párat. Pihentem még egy negyed órát, majd óvatosan zoknikat húztam, most már rutinból kettőt.
A bakancsokat megsziszegtem. Eleinte bicegtem, topogtam, Komlóskáról kiérve már rendesen tudtam lépni.
A Szkalka-rét, a Barlang-hegy mellett a lassan emelkedő zöld ezeknek a talpaknak most egy sziklafal volt. Nehezemre esett a
kemény, kisebb nagyobb kődarabokkal tarkított talajon járni. Kerestem a kissé sáros, füves részeket. Minduntalan megálltam a bakancsomba hulló bármi kis apróságok pont a kilyukadt hólyagokat találták meg. A Pasika-réten kicsit kiszuszogtam magamat élveztem a napsütést, a mező látványát.
A vadászlesről megállapítottam, hogy ott alvásra is alkalmas.
Újhután becsörtettem botostól, zsákostól a panzióba. Az éppen ott ebédelőket békén hagyva két napos illatommal kivonultam
a teraszra kávézni. Az ebédjük mellé sörözőktől nyálcsorgást kapva, én is ittam egy hideg borsodit. Baromi jól esett.
Bár már fél óra múlva berekedtem tőle.
A kis pihenőt követően a Falu-hegy, a Danyóka-hegy árnyékában a kidőlt fák között bujkálva, a Moszcik-rét mellett felértem
a Gerendás-réti pihenőhöz. Balra fordulva a kékre tértem. A Cselliszka-rétig jobbról láthattam a Nagy-Maklány-tetőt,
a Bükkfás-bércet, a Határ-bércet. Ennek a bal oldalában vezet fel a Kerek-kőre a Cselliszka-réten át a turistaút.
Ez az irány való a megfáradt vándornak, vagy a kevésbé edzetteknek.

A Kerek-kő lélegzetelállító! Megkönnyezed. Különösen így 130 km után. Állsz a Zemplén közepén és igazában Regéc vonalától
a Hegyközig minden eléd tárul.

Közel 500 négyzetkilométer. Láttam merre jártam tegnap, és honnan indultam el reggel.
A szabadon süvítő széltől hangosan zúgó fák csak erősítették ennek a látványnak a szépségét.
Bal felől a Nagy-Hangyás, Kis-Péter-mennykő, Nagy-Péter-mennykő, Kis-Tokár-tető, Bohó-hegy, Kéked, Szurok-hegy, Kánya-hegy,
Milicek, minden ott volt előttem.

Ceruza vonalkáknak látszottak az utak, kis színes kockáknak a feltűnő települések épületei.
A zöld különböző árnyalatait hozta elő a napfényes, vagy éppen árnyékos táj. A sűrűn szabdalt egymásba érő kisebb csúcsok
éles kontrasztjaiként emelkedtek ki közülük a Zemplén 700-asai és a Milicek.
Maga a Kerek-kő is szép. Hatalmas szikla tömb, amolyan elpusztíthatatlanul időtálló.
Leültem nézelődni és hazatelefonáltam. Edó rögvest megdorgált miszerint közel 10 órája nem ér el és már igen csak aggódott
értem. Megnyugtattam és közösen megállapítottuk hogy minden mobil szolgáltató egy nagy kamu. Megbeszéltük hol alszok ma este
és nagyjában mikor érek holnap Boldogkőváraljára. Gyors élménybeszámolót követően folytattam utamat a Hangyás-bérc
kaptatójának leküzdését követően a Szpalanyica-réten át Mlaka-rétre. Itt elhűlve láttam mennyi nyírfát döntöttek ki
az elmúlt hetek viharai. Évtizedek fognak eltelni mire rendbe jön a rét.
Az Istvánkúti erdészház és kis tó, mely most bezöldült az algáktól és békalencsétől régi ismerősként fogadott.
Elsétáltam a kulcsosházig ahol most nem volt vendég. Tanulva a tegnap estéből magamra kapkodtam a felsőimet, majd tüzet
raktam. A bogrács állvány egyszerűen dróttal összefogott három farúd. Ezt támasztottam a tűzrakó hely mellé és erre
akasztottam fel a nadrágjaimat.

A nagy asztalon kiterítettem a hátizsákom tartalmát és neki készülődtem kolbászt sütni.
Ebben a készülődésben érkezett meg két fiatal túrázó. Azt hittem ők vették ki a kis házat, de kiderült csak terepszemlén
vannak. Ismerkednek a környékkel és éppen a Sólyom-bércről jönnek. Kiderült ekkor kerültük el egymást egyébként
a Gerendás-réttől egy útvonalon jöttünk. A rövid beszélgetés után elvonultak az erdészházhoz és ott sátoroztak le.
Én lassan készen lettem a vacsorámmal a kolbászzsíros csepegtetett kenyér gulyáskrémmel igen jól esett.
A sült kolbászt meghagytam reggelinek.
A megszokott hátizsákpárna készítést követően úgy döntöttem a fadaraboktól, kövektől hemzsegő talaj helyett az asztalon
ágyazok meg. Tettem még pár nagyobb fahasábot a tűzre ami halkan pattogva éget. Ennek a hangjától és az erdő egyéb neszeitől
nem zavartatva magamat mélyen elaludtam.

A csípőmet nyomó kemény fájdalomra ébredtem. Alvóhelyem most sem sikerült a legpuhábbra. Bizony kemény fából készítették azt. Még csak fél négy volt ezért háton fekve bambán bámultam fel a fák lombjai között az égre. Kikapcsoltam az ébresztést ne verje fel a szomszédokat és lekászálódtam az ágynak kinevezett asztalról. A tűz már leégett némi parázs melege mellett reggeliztem és kávéztam. Összepakoltam és négy óra előtt elindultam a túra utolsó napjára. Elhaladtam az Istvánkúti erdészháznál felállított csöndes sátor mellett, odaintettem nekik, bár még aludtak. Örültem a rövidke társaságnak, de főképpen annak, hogy még a távoli Budapestről is van vonzereje a megközelíthetőségben nem bővelkedő Zemplénnek.
A Mlaka-réten újra csak megsajnáltam minden egyes öreg nyírfát, életerejük még zölden tartotta kidőlésük ellenére is a leveleket. A Sólyom-bércre a hajnali nap első fénysugaraitól kísérve értem fel. A közép-bércen álltam meg először innen szemlélődve csodáltam meg a regéci-várat, a Zemplén keletről nyugatra húzódó déli vonulatait. A Hajagos csúcsaitól a Magoskáig végig tekinthetőek a Zemplén hegyei.

Átmentem a nagy-bércre és kisétáltam a szikla fáktól mentes szabad részére. Fenséges volt a tiszta levegőben a látvány. Távolról most szabad szemmel is kivehető volt a Tokaji-hegy csúcsa. Jó érzés volt ismét végig gondolni, hogy tegnap bizony azoknak a hegyeknek még a keleti oldalán jártam. Egy utolsó pillantás a regéci-várra és elhagytam a bércet.
A Szpalanyica-rét, a Hangyás-bérc mellett elhaladva kipislantottam Kerek-kő felé. Az előző két nap élményeit lassan dolgozta fel ébredező elmém. A Gerendás-rét, Eszkála-rét, Komlósi-völgy, Kőkapu elsuhantak gondolataim mellett, észrevétlenül teltek a percek. Középiskolás korom elfeledett emlékeiből bújtak elő újabb és újabb pillanatok. A barlangokban bujkálás, a Simsonon hetvenkedő legalább 8 erdész tanonc. A hülyébbnél hülyébb ötletek, és azoknak megvalósítása. A tanár urak irántunk tanúsított elfogyhatatlan türelme. Réveteg haladásomból a talpam fájdalommentes zsibbadtsága, és a lábszáram sípcsont felőli enyhe görcse riasztott fel. Előbbinek kifejezetten örültem. Rostallón jártam. És túl gyorsan. Egy röpke második reggeli után ittan egy magne b6-ot, majd tudatosan lassan elmentem a kulcsosházhoz. Szépen rendben volt ennek nagyon örültem. Innen visszatértem a kereszteződéshez. Egy hangos jóreggeltel már bográcsban főző férfi riasztott meg. Előzőleg észre sem vettem. Rezzenésemet megmosolyogta és integetett nyugi van. Nem tudtam eldönteni, hogy turista, vagy csak erdészeti munkás, de körülírhatatlan nyugalommal ücsörgött egy tuskón, és kavargatta az ételt. A Mlaka-rétről erre tartó és Telkibánya felé tovább haladó sárga jelzésen az általam hideg völgynek átkeresztelt úton haladtam tovább. Egy régen látott Barkas állt a sorompó előtt, a sofőr hangosan szidta a lakatot mely nehezen akart nyílni. A völgyben végig haladó patak parti úton nem hűvös van kérem szépen, hanem hideg! A fák lombozata annyira zárt, a szomszédos hegyek annyival magasabbak, hogy egy-egy kis irtás, rét, kidőlt fa helyén néhány tíz négyzetméter kivételével szinte sohasem süt be ide a nap, a talajt nem éri fény.

Ennek okán nagyjában 10 Celsius fok lehetett, látható volt a lélegzetem. Elálltam a hosszú alsót. Bizonyára hozzájárul ehhez a sajátos klímához a patakok, források sokasága. A Mlaka-rét felől erre folyó Ördög-patak itt torkollik a Kemence-patakba, melynek tulajdonképpeni völgyében található Rostalló. Telkibánya felé a Mizsák-ortási-alsó és felső-forrás, a Hordófa-völgyi-forrás, a Dérföldi-forrás, a Káposztagomba-forrás, a Szamóka-forrás és számtalan kisebb nagyobb táplálja. A Marlakhoz érve az erdészháznál határozottan élveztem a kis tisztásra besütő nap enyhe melegét. A hűvös, párás helyi klímában megcsodáltam a patakparti páfrány foltok méretét. Néhol a derekam fölé értek. Kis dinoszauruszként rigók ugráltak közöttük egy egy finom bogár, vagy giliszta falatért. Marlak után a Határvölgyben riolit tufás sziklaomladékos oldalakon jól látható volt a Solymosi Sólyom-kő mennyivel lazább szerkezetű, mint az andezites Kerek-kő, vagy Sólyom-bérc. A Határvölgyből felvezető kaptatós út végén megpihentem. Ahogyan a vízmosásban ücsörögtem fekete szurokszerű köveket bökdösve kvarcokat és apró opálosodott milliméteres gömböcöket találtam. Kiürítettem egy gyufás dobozt, hogy ajándékként hazavigyem a talált zempléni kincseket. A kereszteződés előtt egy hatalmas iker bükk fekszik az ösvényen. Megmászom kétszer. A Süveg-hegyet már a kék kereszten kerültem meg. A Hosszú-kő Cserenkő-patak felőli oldalának sziklái hatalmasak.
A fáktól takart de néhol belátható hegy oldalban több tízméteres meredek, repedezett falak találhatóak. A patak mederben a nagy lehasadt kövek, a bedőlt fák kusza egyvelege fura rendezettségben mind lejtés felé mutat. Elgondolkodok rajta milyen kihívás lehetne itt átmenni a nyugati oldalra Gyertyán-kútra, vagy a Bohó-hegyre.
Közben kiérek a Szarvas-kői útra és füstöt veszek észre. A füstből két fiatal turista bontakozik ki, majd maga a pihenő táboruk is. Kerékpáros németek. Nehezen, de szót értünk. Rostalló, Kőkapura készülnek. Hiányos nyelvtudásom megtámogatására fényképen elmutogatom mi vár rájuk. A két fiatal a kidőlt fákat hümmögve veszi tudomásul, de továbbra is ragaszkodnak az útvonalukhoz. Elköszönünk és megyek tovább.

A Kis-tokár-tető elkerített oldalában üde rózsaszínben foltokban pompázik az erdei deréce. Vidámságot áraszt. A kereszteződésnél nem kérdés balos a Nagy-Péter-mennykőre. Tizenegyóraizom és iszom magamba a látványt. Visszatérek Bekecs-kertre itt erdészeti munkások a fiatalos aljnövényzetét kaszával próbálják leginkább aprítani.
A kasza néha recseg egy-egy vastagabb sarjtól. Az ismerős zöldön a fenyvesen áthaladva elérem az Asztal-követ, majd a Rákóczi-forrást, a Rákóczi-követ. A Mélypatak-völgyében tartok a Rákóczi-völgy és Regéc felé. A Huta-völgyi-patak melletti mezőről meglátom a Vár-hegyet és a rajta emelkedő várat. Besétálok Regécre vizet kell töltenem, kiürültek a palackjaim.
Tegnap este óta először tudok haza szólni, megjöttem itt vagyok. Megbeszéljük mikor érek Boldogkőváraljára közben pihengetek.
Mogyoróskára már melegben érek, kezdek tőle fáradni. A Bónyi-kút felé tartva egy vad malac jön velem szembe. Elmélyülten turkál a sáros úton nem vesz észre. Lefotózom majd hátrálok lesem a kocát honnan fog előjönni. A malac az előbbi helyemre ér és velem együtt meglepődve nézi a fának támasztott túra botjaimat. Tapsolok és kurjantok párat. Csöndesen sprintelve elszalad. Pár perc után futás nélkül komótosan követem. Magamhoz veszem a botokat és néha zörögve hangosan haladok tovább. Bónyi-kúton két lecuccolt, kiterített hálózsákon alvó turista. Csöndesen lépdelek tovább. A legelőre kiérve irgalmatlanul megérint a meleg. Csak egy bő kilométert kell megtennem, de szinte élvezettel érek be az erdő hűvösébe. Az Arka-patak völgyében újabb turistákkal találkozok, felhívom a figyelmüket a vaddisznó veszélyre. Elhaladok a volt erdészház mellett elérem a négybe hasadt követ. Bandukolok a melegben, az út átvezet a patakon, átlépdelés előtt egy szarvas áll velem szemben. Mozdulatlanná dermedek. Nagy kerek szemeivel engem néz. Agancsa óriási, még barkás. Talán éppen azt dörzsölgetné le a patak parti kisebb fák ágain. Óvatosan matatok a fényképezőgépemért, de a sárga és kék színekben pompázó turistától böfögve megugrik. Rézsútosan felszáguld Jákó-tető felé. Elképesztő! Félelmetes ez az állóhelyzetből bekövetkező robbanás szerű erő.
A hegyre futás. Egy pillanatra sem látom, hogy erőfeszítésébe kerülne. A hatalmas állat agancsai sehol sem akadnak ágakba, lábai nem botlanak meg. Vörösesbarna színei eltűnnek előlem. Csönd lesz. Csak bámulok utána, és megköszönöm a Zemplénnek ezt az ajándékot. A túra utolsó kilométereire a meglepetésként nekem adott élményt.
Arka előtt a Ravasz-lyuk végében virág foltokon a narancsszínű fekete foltos nagy gyögyházlepkék feromontól részegen százasával nászt tartanak. Néha a kezemre szállnak, nem zavartatják magukat. Szép ahogyan a sok lepke ide-oda repdes a virágok között.
Arkán a temető után ismét vizet töltök és lassan gyalogolok tovább a találka helyre. Megérkezek.
Kezdem sajnálni, hogy az időm véges volt. Cserébe enyém mindaz amit átélhettem. Amit láthattam. Megérte. Küzdelmes, fárasztó és néha fájdalmas volt. Sokszor magányos.
Egyedül nem sikerült volna. Szükségem volt hozzá Edit kitartására és támogatására. Neki kellett elviselnie már a felkészülést, ha a napi, hétvégi futások során ledobáltam hol poros, hol sáros gönceim. A megelőző rövidebb túrák távolléteit.
A fáradtságom miatti morgásokat. A nekem egyértelmű leírások számára érthetetlenségét. Az elérhetetlenségemet a távoli, zárt hegyek között. 195 kilométer és 3 nap nem sok. Mint számok. De ha egyedül vagy néha igen megterhelő tud lenni. Nincs kihez szólni, nincs aki biztasson, és nincs aki felhúzzon ha nem bírsz felállni. A bércek és csúcsok sem olyan magasak, cserébe veszélyesek. Igen éppen az egyedüllét hordozza magában a veszélyt. Édesanyámmal együtt sokat aggódtak értem és igen megörültek, hogy végre hazaértem.
Persze én máris visszavágyok. A következő túrán gondolkozok. És biztatlak benneteket is. Gyertek és ismerjétek meg a Zemplén kedves településeit, az őket körülvevő csodálatos tájakat! Bakancsot fel!

Címkék: 3 Nap A Zemplénben