Attila haverom fejébe vette, hogy Ő meg akarja lépni a Bükk 900-as túrát. Én inkább a kötetlen, saját magam által kitalált és megtervezett túraútvonalak híve vagyok, de hát üsse kavics, az idei Tátrázás előtt legalább egy jó állapotfelmérésnek beillik majd.

Sajnos a munkarendünkből adódóan meglehetősen nehezen tudtuk összeegyeztetni a dolgot, de kis variálással sikerült. Reggel kocsiba pattantunk és fellőttük magunkat Bánkútra. Gondolkoztam rajta, hogy esetleg az Olasz kaputól induljunk, de itt mégis csak jobban szem előtt van az autó. Picit későn, 8:37-kor indultunk, de ami engem illet, így sem mondhatnám, hogy túl lettem volna pihenve és még a torkom is rakoncátlankodott. Nem írom le minden egyes lépés történetét, hanem csak a sorrendet és pár tudnivalót, jótanácsot, ha esetleg más is szeretne nekivágni a dolognak.

Első célpontunk a Petőfi-kilátó volt. A zöld + jelzésen mentünk, hogy a susnyásban minél kevesebbet tartózkodjunk. Pár hete is voltunk fent és akkor bizony sikerült is egy kullancsot összeszednem. A kilátónál gyors pecsét... A csudát! Egy csomó időt töltöttünk azzal, hogy milyen módszerrel tudjuk a legláthatóbb pecsétlenyomatot összehozni! Mi a filctollal lefestős, papírt rányomkodós módszerrel próbálkoztunk, de a nálunk levő három filcből egy bizonyult használhatónak. Érdemes bélyegzőpárnát vinni, hiszen csak az a legbiztosabb megoldás! Innen a szánkópályán átvágva mentünk le a csurgói menedékházhoz, majd a sárga jelzést követve a Kis-Huta-réthez. Itt toronyiránt vettük az utat és felkaptattunk a Nagy István-erőse csúcsra. Ezen a szakaszon kicsit tartottam attól, hogy fogom-e én végig bírni, hiszen csak meglehetősen komótosan tudtam fölfelé menni és a kellő erőt sem éreztem a lábaimban. Következett a Fodor-hegy, a Huta-, Mélysár-, valamint a Feketesár-bércek, melyekre ismét toronyiránt lehet csak felmenni. Akinek nincs terepismerete, az meglehetősen sok időt veszíthet el azzal, hogy a hegytetőn a pecsételőoszlopot keresgeti, mivel azok nehezen vehetők észre. Ezt legkönnyebben a turistautak.hu térképének használatával lehet kiküszöbölni, mivel azon minden pecsételő oszlop pontosan jelölve van a kis fekete bácsika által. (Bővebben: http://www.turistautak.hu/mapsforge.php ). Én Androidos telefonon, Locus alatt használtam, de méterre pontosan mutatta a helyeket. A Kőrös-bércre a kék plusz jelzésen mentünk. Arra érdemes figyelni, hogy a jelzésről a Fekete-sári erdészházon túl térjünk le a csúcs felé a kék / jelzésre. Első alkalommal, amikor itt jártunk, úgy vettük ki a térképről, hogy a ház előtt is át lehet menni a felvezető útra, de a valóságban ott már nyakig érő gaz és csalános van. A Kőrös teteje számomra egy kellemes hely a hatalmas rádióamatőr tornyokkal és a felfoghatatlan darabszámú antennacsoportokkal. Ha esetleg valaki ismeri a hely tulajdonosát, akkor kérem írja meg az elérhetőségeit, mert jó lenne egyszer kipróbálni a tornyokat! :) Innen lementünk a K+ és Poo (kerékpáros) jelzés kereszteződéséig, ahonnan egy jelöletlen, de teljesen jól járható földúton haladtunk tovább kb. 300m-t, majd ismét be a dzsungelbe, hogy felmenjünk a Vörössár-hegyre. Mivel velünk szemben volt a következő célpontunk, ezért nem ragaszkodtunk ahhoz az útvonalhoz, ahol fölfelé mentünk, hanem toronyiránt baktattunk le a Sárga háromszög jelzésre, onnan pedig fel a Kukucsó-hegyre. Ha július elején-közepén jár itt az ember, akkor még ízletes vadszamócát is találhat gazdagon, továbbá a kilátás is szép lehet. Visszamentünk az S háromszög jelzésre, amit csak 200m-en követtünk, ugyanis az Ispán-hegy felé ismét egy jelöletlen erdészút vezetett, ami meredek szögben és nehezen észrevehetően csatlakozott be. Az Ispán után nagyon oda kell figyelni! Pontos térképpel, tájolóval, de még GPS-szel sem lesznek feltétlenül egyértelműek az útvonalak. A csapás egy durva "S" betűt ír le. Ez adja a legbiztosabb tájékozódási pontot, mivel sok olyan ösvény is található a közvetlen közelben, amelyek a térképen nincsenek jelölve. Feljutva a zöld háromszögre elértük Istállós-követ, majd a Nagy-kopaszt ostromoltuk, amelyhez szerencsére nem kell sokat császkálni a bozótosban, ráadásul majdnem végig vezet egy kitaposott út is. A Virágossár-hegyen kezdetben tanakodtunk, hogy merről közelítsük meg, míg végül az északnyugati oldalra mentünk, ahol térkép szerint erdészút megy fel a pecsételőig. Ebben mondjuk kételkedtünk, amely megerősítést nyert, hiszen kb. a derékszögű betörésig lehet használni az utat, onnan pedig irányt tartva kell menni. Lefelé viszont nyugati irányt alapul véve jöttünk le a ZK jelzésre. Eddig aránylag sűrűn voltak a csúcsok, innen viszont már sokkal hosszabb összekötő szakaszok jöttek. Az első ilyen a Tar-kőhöz vezet. Itt kicsit vicces a dolog, hiszen a kilátóponttól tovább kell haladni, hogy a pecsételőhelyet megtaláljuk. Tar-kő után Büszkés-hegy, melyre ismét irányszöget tartva lehet felmenni. Először még van egy olyan meglátása az embernek, hogy van itt is egy csapás, de az nem vezet sokáig és félre is visz. Az egész túrán a Bálvány mellett talán a Három-kő volt még a legkönnyebben bevehető pont. A Nagy-Kőháthoz viszont rögtönöztünk egy kicsit. Megláttam egy csapást, amelyet jelölt a térkép. Megnéztem és teljesen jónak tűnt, majd mint kiderült, valóban az is volt. A Kis-Kőhát viszont egy kicsit érdekes volt, hiszen nagyon sűrű erdőn kellett átvágni hozzá, valamint a térképen jelölt csapás itt sem létezett. Ezután következett a leghosszabb összekötő szakasz a Pipis-hegyre, amely az utolsó offroad jellegű csúcs volt. Személy szerint én itt már kezdtem elveszíteni a türelmemet, talán azért is, mert észrevettem, hogy elhagytam a pólóm nyakába akasztott napszemüvegemet. Utólag sejteni véltem, hogy hol eshetett le, de addig visszamenni már nem lett volna elég idő sötétedés előtt, ráadásul magát a túrát sem tudtuk volna befejezni. Majd máskor visszanézek, hátha... A Pipisre a PII jelzésről mentünk fel. Tartottunk tőle, hogy nehéz dolgunk lesz, hiszen a hegy oldala kezdetben nagyon sűrű fás és bokros növényzettel volt takarva, de egy kerítéses szakaszhoz érve minden letisztult: fa alig egy-kettő, a bokrok száma pedig 0,0! Így aztán jöhetett a jutalommenet, a Felső-Borovnyák. Ott feltöltődtünk a radar által kisugárzott rádióhullámokkal, majd leszivárogtunk a kocsihoz.

Összességében véve azt mondhatom, hogy egy hihetetlenül jó túra volt, még annak ellenére is, hogy az én esetemben voltak utózöngéi. A korábbi napokban ugyanis meglehetősen sokat terheltem magamat fizikálisan, az alvással viszont hadilábon álltam, mivel éjszakás műszakjaim is voltak, de még ha itthon is voltam éjjel, a szoboszlói zenebonában, a turisták randalírozása mellett nem feltétlenül tudok jól aludni. Miután hazaértem, elkezdett rázni a hideg. Gyorsan lezuhanyoztam, majd lefeküdtem. Részletektől eltekintve a következő tünetetek jelentkeztek: láz, erős fejfájás, hányinger, hidegrázás, rosszullét. Mivel most is sikerült összeszednem egy kullancsot, így tartottam tőle, hogy agyhártya, vagy agyvelő gyulladás lesz, de nem passzolt minden tünet és később a doki is "megnyugtatott", hogy ez csak a kimerültség és a tüszős mandulagyulladás volt, valamint kisebb napszúrás is közrejátszhatott. Egy biztos! Ilyen komolyabb túrának még egyszer nem fogok úgy nekivágni, hogy előtte ne pihenjem ki magamat.

Adatok

Táv: 34.5km.

Szint: 1600m.

Túra teljes ideje: 11 óra, 37 perc.

Mozgással töltött idő: 9 óra.

Képek és részletes térkép a teljesítéshez:

http://talpfaszamlalo.blog.hu/2017/07/07/bukk_900_avagy_amit_tudni_erdemes_rola

Címkék: Bükk 900 Bánkút