A ki nyitott szemmel járja a természetet, sok mindent észrevesz, de nem biztos, hogy ismeri azok magyarázatát. A várak romterületét bejárva mást lát meg a régész, mást vesz észre az építész és megint másról ír az ökológiai gondolkozású erdész, botanikus, vagy épen kertész. A várak többségét a helyben található kövekből, jól védhető, meredek oldalakkal határolt hegycsúcsokra és éles sziklagerincekre építették. Építésük és pusztulásuk megértéséhez hasznos, ha valamilyen szinten ismerjük az adott kőzetek és az azokon kialakult talajok keletkezését és pusztulást.

A Zempléni-hegységet nagyobb részt vulkanikus kőzetek építik fel. A 12-15 millió éves riolit, andezit, dácit és ezek tufáira a jégkorszakok idején, több tíz méter vastagságú löszréteg rakódott, ami a felmelegedést követően a lassú lemosódás hatására hegyek ormán elvékonyodott, míg a völgyekben felhalmozódott. A hideg periódusokban a sziklatornyok alatt a 0 fok körüli hőingadozások hatására nagy kiterjedésű kőfolyások alakultak ki. Majd az átmeneti felmelegedések idején az erdőtakaró hiánya miatt megsuvadva úgynevezett kifagyásos párkányok képződtek.

Európában a szőlőtermesztés északi határa, a Kárpát-medence 400 méternél alacsonyabb területei. Az 1200-as évek elején az északi félteke viszonylag gyors felmelegedése^[1] következtében erdőpusztulások léptek fel. Ezt igazolják a Mátrában az Ágasvár és Mátraszentistván közötti gerincen, a Rebeka-kert térségében 750 m-es magasságban az egykori szőlő parcellák határára kihordott kősorok. Itt a Zemplénben pedig a ma erdők borította hegyek egykori szántóföldekre utaló helynevei: Lucernás,^[2] Borsó-hegy,^[3] Köles-rét,^[4] Pohánka,^[5] Káposztás,^[6] Nagy-láz,[7]Csicsókás[8] és Cicés-rét.[9] 

A szőlővel, vagy más haszonnövénnyel beültetett a területeket a szarvasok és vaddisznók és más vadak kártétele ellen sövényekkel védték. A rendszeresen kapált és művelt területeken, továbbá az utak mentén a taposás hatására a lösztalaj szerkezetét elveszítve elporosodik, melyet aztán a csapadékvíz elmos. Így alakulnak ki a szőlőhegyi árkok és mélyutak melyeket a nyári zivatarok és a hirtelen jött hóolvadások szakadékokká alakítanak.

Ennek megértéséhez érdemes a világháló térképén rákeresni a Budakesziről, Telki felé haladó műút D-i oldalán található Hideg-völgyre. Ha ugyan ezt a területet az első katonai felmérés[10] térképén nézzük meg, még mezőt találunk ott. A második katonai felmérésen már erdőkkel határolt szántóföldet látunk, melyet egy ÉNy – DK irányú hosszú árok és annak néhány vékony oldalága keresztez. A harmadik felmérés pedig a főárokba torkolló tucatnyi ÉK-DNy-i irányú oldalszakadékok kusza hálózatát ábrázolja.

Ha ezek után kinyomtatjuk az 1:10.000-es topográfiai térképet,^[11] s a helyszínen megnézzük a jelenlegi állapotot, azt tapasztalhatjuk, hogy a vissza erdősült területen egyre ritkábban tud „V” keresztmetszetű árkot mosni a lezúduló nyári zivatar. Viszont a sokáig tartó csendes eső, vagy lassú hóolvadás pangó vize 3-4 m mélyen is átáztatja a löszt, amivel jelentősen megnő a fajsúlya, s így több tíz köbméteres omlásokat okozhat.Ennek következtében a meredek falú vízmosások néhány évtized alatt "U" keresztmetszetű, egyre szélesedő és az omlások által feltöltődő, laposodó völgyekké szelidülnek.   

Ha a felmelegedés nem hoz újabb hirtelen erdőpusztulást, unokáink 80-100 év múlva a lankás dombvidéken nyomát sem fogják már látni az egykori tájsebeknek. Sajnos a Zemplénben az egykori művelt területeket nem ültették be erdővel, hanem legelőként hasznosították, ami csak lassította, de nem állította meg a lemosódást. A legeltetés megszűntével[12] mára mindent benőtt a kökény, galagonya, vadrózsa, de még 40-50 év kell, hogy a fák átvegyék újra az uralmat.

A művelt területeket védő egykori sövények mentén azonban sokkal lassabb volt a lemosódás, így azok nyomvonalában hosszanti sáncszerű bakhátak alakultak ki. A meredekebb területeken, ahol vékonyabb volt a talaj, csak a hajdani művelt terület határát jelző perem látható. Valamivel lejjebb a felszínre került köveket szintén a művelt terület szélére, sövények aljába hordták. Ebből alakultak ki a régészek által kősáncoknak hitt „őskori sáncvárak” (Boldogkőváralja, Tóhegy, Tarcal, Mekecsvár.) Máshol a tereplépcsőkön, szárazon rakott támfalakat építettek a kőből, melyek idővel leomolva a rézsük felületét takarják. Ahol ellaposodik a hegy (például: Tolcsva, Várhegy Ny-i oldala) alig méteres bakhátat találunk, a meredekebb lejtők alján (Telkibánya, Cser-hegy) akár 6-7 m magas, 20 m talpszélességű is ki tudott alakulni.Más talajoknál a felső réteg a felhalmozódott humusz miatt sötétebb színű. Így volt ez a lösznél is, amíg erdő borította. A talajművelés következtében felgyorsult lemosódás miatt itt ez nem tudott kialakulni, így az egységes színű és szerkezetű földben az ásatás sem hozna eredményt.

A védelmi célból készített sáncok abban különböznek ezektől a hosszanti föld-, és kőhalmoktól, hogy ott minden esetben látható, hogy honnan termelték ki a hozzávaló földet (Monok - Ingvár, Tállya - Óvár, Erdőbénye –Várhegy, stb.) A Süllyedt-Bán-hegy szétomlott kősáncainál a széles kőmentes sáv mutatja, hol gyűjtötték annak kőanyagát. A Harda-vár gerincátvágásánál is jól látható az árokból kitermelt föld lapos domborulata.

A túramozgalomnak a várak bejárásán kívül az is célja lesz, hogy a résztvevő túrázókat ritkán látogatott szép helyekre vezesse. Ezért azokra a kősorokra és egyéb földalakulatokra is tettem kódtáblát, amelyek szerintem nem védelmi céllal alakultak ki.

Szádeczky-Kardoss Géza, szkgeza51@gmail.com

Címkék: Földvárak Sáncok Vár Riolit Dácit Tufa Andezit