55. nap

   Nagyon mélyen aludhattam, mert csak reggel láttam, milyen nagy zuhé lehetett az éjjel. Tócsákban állt a víz az úttesten, viszont kellemesen felfrissült a levegő. Mivel itt nem nyitott ki vasárnap élelmiszerbolt, illetve a pék mintabolt is majd csak 7-kor, nem vártam semmire, hanem nem sokkal 6 óra előtt elindultam. Magamhoz vettem az este lefagyasztott vizeket ... jól fog még esni a hűvösségük. Jó volt végre nem porban menni, azt sem bántam, hogy kicsit csúszkáltam a földúton.
   Anarcson nyitva találtam egy kisebb boltot, itt megvettem és meg is ettem a reggelimet. Eközben odajött hozzám egy idősebb úr, elbeszélgettünk, majd sajnálkozva mondta, hogy nincs nála a fényképezőgépe, pedig a helyi újságnak is szokott fotózni. Biztosan lesz még lehetősége, sok kéktúrázó jár erre. Ezek után Kisvárdán akár meg sem kellett volna állnom csak pecsételni, de nagyon meleg volt már, ezért kerestem egy árnyékos helyet és leültem pihenni. Szemben egy pékáru bolt volt nyitva, itt vettem egy nagyon finom kakaós csigát, amit azonnal meg is ettem. Nagyon nem akaródzott továbbindulni, de erőt vettem magamon. A Várfürdőhöz érve rengeteg emberrel találkoztam, mentek a strandra. Nagyon irigyeltem őket, de ahogy elnéztem az arcukat, ők egyáltalán nem engem. Fogyott rendesen a hidegvizem, a jég már a múlté volt, de a hidegség még kitartott.
   Tiszakanyáron kólával hűtöttem le magam, majd Cigándra érve már nagyon éhes voltam. Szerencsére itt volt egy nyitva tartó ételbár, ahol ettem egy finom gyros tálat. Nagyon jólesett, és megint csak nem szívesen indultam tovább. Ráadásul az egész településen nem találtam ivókutat, a vízkészletem pedig elfogyott. Az ételbárban is csak bizonytalan tisztaságú víz jött a bojleren keresztül. Azért egy fél litert eresztettem belőle, de bíztam benne, hogy a térképen látott temetőben találok kutat. A városból kifelé menet tettem egy kis kitérőt a temetőbe, és lám, ott volt egy közkút. Nem is tudom, mikor örültem utoljára ennyire egy közkútnak. Alaposan feltankoltam, mert közel 20 km-en keresztül nem lesz rá lehetőségem.
   Cigándot elhagyva szívmelengető látvány tárult elém: hegyeket láttam! Igaz, hogy még nagyon messze, de hegyek voltak. Rég nem láttam már ilyet, örültem neki még akkor is, ha tudtam, hogy pár nap múlva, amikor az emelkedőkön küszködök, már nem fog ennyire tetszeni. A gátőrháznál a kutyák jól körbeugattak, de nem törődtem velük, így abbahagyták. Eredetileg ma csak idáig akartam jönni és keresni valamilyen sátorhelyet, de az ételbárban hallottam az időjárás előrejelzést, ami záporokkal fenyegetett. Ezért úgy döntöttem, továbbmegyek Pácinig ... egy településen csak jobban találok fedett helyet. Így is tettem, és egy Idősek Klubja mögötti udvaron sátoroztam le, miután egy közkútnál megmosakodtam. Ha netán elkezd esni az éjjel, a mellettem levő fedett pihenőbe gyorsan be tudok hurcolkodni. Bevonultam a sátorba, és a közel 50 km a nagy melegben megtette a hatását, hamar elaludtam.

56. nap

   Nagyon jól aludtam a sátorban, talán még soha ennyire jól az utam során. Nem esett az éjjel, nem vizesedett be a sátram, így gyorsan összepakoltam és fél 6-kor már úton voltam. Nem volt értelme boltnyitásra várni, mert csak 300 Ft készpénzem maradt, és kártyával ilyen kis boltokban nem lehet fizetni. Szerencsére Karcsán volt nagyobb is, itt használhattam a kártyámat, meg tudtam reggelizni. Borús idő volt, az eső is szemerkélt, de éppen csak, még vizes sem lett az ember. Valahogy ez a szomorkás idő mégis hatással volt rám, nem esett jól gyalogolni, nyűgös voltam és kedvetlen. Holtponthoz érkezhettem. Pedig tökéletes túraidő volt, nem volt meleg sem hideg, nem sütött a nap sem, a szél is lengedezett egy kicsit. Mégis csak vánszorogtam, és alig vártam, hogy Sátoraljaújhelyre érjek. Előtte Alsóbereckin megittam fél liter kólát ... nem mintha annyira szomjas lettem volna, de addig sem kellett mennem. Innen végig országúton kellett menni, nem volt nagy élmény a nagy forgalom miatt. Elhaladtam egy traffipaxos rendőrautó mellett, talán nem akadt ki a műszerük a sebességemet mérve. De az is lehet, hogy tudott negatív értékeket is kezelni ...
   Sátoraljaújhelyen vettem fel készpénzt egy automatából, a vasútállomáson pecsételtem, majd leültem logisztikázni. A felmerült lehetőségek, mivel még csak 11 óra volt: megszállok itt és pihenek; megszállok itt két napra, és zsák nélkül lejárom a hollóházi hurkot; elbuszozom Hollóházára, folytatom a napi gyaloglást az OKT kékjén, majd ha elegem lesz, lesátorozok; elbuszozom Hollóházára és megszállok, nem kínzom magam ma már tovább. Mivel időközben megint kisütött a nap és nagyon meleg lett, az utolsó verzió mellett döntöttem. Lebeszéltem egy szállást, odabuszoztam, bevásároltam (vacsora + reggeli), majd tisztába tettem magam és a ruháimat. És ekkor leszakadt az ég. Először még örültem, hogy milyen jó lesz holnap friss levegőn portalan úton gyalogolni, de amikor még két óra múlva is esett, és egyre jobban, akkor már inkább azon gondolkodtam, hogy fogok én ilyen sárban feljutni a Nagy-Milicre. De ezt már csak holnap tudom meg. Megvacsoráztam, kicsit tévéztem, majd lefeküdtem, hogy kialudjam ezt a felejthető napot.
   Akárhogy is, de jelentős állomáshoz érkeztem. Két kéket is befejeztem (RP-DDK, AK), már csak az OKT keleti felét kell lejárnom. Megkezdődhet a visszaszámlálás: már kevesebb, mint 600 km van hátra; már csak 2 hétvégét töltök a „szabadban”; már csak bő két hét hazáig ... stb. Mert bármennyire élvezem is összességében - minden percét azért nem :) - ezt a körtúrát, jó lesz azért befejezni.

57. nap

   Reggel arra ébredtem, hogy hatalmas szél van és esik az eső. Nem kellett sokáig győzködnöm magam, hogy ma pihenőnapot tartsak. Semmi kedvet nem éreztem ahhoz, hogy eláztassam magam akár az eső, akár a vizes fák, füvek által. És emellett még ki tudja, mennyire csúsztak az erdei utak. Megbeszéltem a szállásadómmal, és itt maradtam.
   Délutánra megnyugodott az idő, elállt a szél, az eső már korábban. Megfordult a fejemben, hogy felmegyek zsák nélkül a Milicre, de mivel az útvonal nem vezetett volna ide vissza, és kis kerülőt sem akartam tenni, elvetettem ezt a gondolatot. Egyébként is … ki hallott már olyat, hogy pihenőnapon túrázzon? :) Maradtam tehát, és a számítógépen dolgoztam, miközben pihentem és pihentem. Szükség is van rá, jönnek a hegyek, kell az erőnlét. Ez a nap tehát így telt el, holnaptól jöhet megint a kemény gyaloglás.

58. nap

   Nagyon kellemes napra ébredtem, az idő megnyugodott. Gyorsan megreggeliztem és már indultam is. Tökéletes túrázó idő volt, az utak jól járhatóak, de látszott, hogy tegnap még nem így volt. Jól tettem, hogy vártam egy napot. Ez a szakasz nagyon jó volt arra, hogy visszaszokjak a szintesebb menetelésekhez. Volt szint bőven, de „kényelmes” eloszlásban, nem voltak igazán durva emelkedők. Még a Milicre is viszonylag kényelmes úton lehet erről az oldalról felmenni.
   Füzéren megittam egy kaukázusi kefirt, ritka kincs ez errefelé. Aztán hosszú kilométereken át nagyon apró településeken mentem keresztül, élelmiszerboltjuk vagy nem volt, vagy zárva volt. De készültem erre, még Hollóházán vettem szárazkolbászt és kenyeret, amiknek a felét Vágáshután megettem. Így már nem volt gond eljutni a Bányi-nyeregig, amit eredetileg a mai nap végállomásának terveztem. De menet közben átgondoltam az útitervem, és arra jutottam, hogy amíg ilyen kiváló túraidő van, addig megyek, amíg bírok. Azt is szem előtt kell tartanom, hogy mely településeken van esélyem élelmiszerhez jutni. Így továbbmentem egészen Makkoshotykáig, ahol nem kis meglepetésemre este 7-kor még nyitva tartó élelmiszerboltot találtam. Így vacsorát is tudtam venni illetve enni, és a reggelivel sem lesz gond, mivel korán nyit ez a bolt.
   A könyvtár félig zárt előtere jó alvóhelynek tűnt, reméltem senkinek nem leszek útban. Bevackoltam magam, és vacsora illetve tisztálkodás után lefeküdtem. Azonban ez a félig zárt előtér annyira megfogta a levegőt, hogy ha betakaróztam melegem volt, ha nem, megettek a szúnyogok. Sokáig fenn voltam, végül lehűlt annyira a levegő, hogy el tudtam aludni.

59. nap

   Reggel már javában pakoltam össze, amikor megjelentek a közmunkások. Az egyik nagyon megbabonázva nézte, ahogy rámolás közben időnként kibukkan a fejem a parapet fölött, szemlátomást nem tudta, hogy mit lát. Megkönnyítendő a dolgát hangosan ráköszöntem, ami után már megnyugodott egy kicsit.
   Elmentem a boltba reggeliért és már előre örültem a hideg tejnek, ami mindig nagyon jólesik ilyenkor. Annál nagyobb volt a csalódásom, amikor az első kortynál megéreztem, hogy kegyetlenül savanyú. Visszavittem, de nem volt több fél literes teje, többet pedig most nem akartam inni. A boltos vissza akarta adni az árát, de inkább nápolyit kértem helyette, a másik boltban pedig – amelyik ekkorra már szintén kinyitott – vettem kakaót. Megreggeliztem és elindultam.
   Gyorsan teltek a kilométerek, jól lehetett haladni a sem meleg, sem hideg időben. Az ég borús volt, de nem esőfelhős. Később fokozatosan feloszlottak a felhők, a nap igen melegen sütött, de meg sem közelítette az elmúlt napok forróságát.
   Az István-kúti forrás előtt találkoztam egy fiatalemberrel, aki csak úgy túrázgatott. Vízzel is kisegített, mert a forrásból nem lehetett tölteni. Volt itt egy kis tó, amit teljesen befedett a békanyál, úgy zöldellt, mintha mező lett volna. Erről jut eszembe …
   Pár éve kétnapos non-stop kerékpáros ládázást tartottam a keleti országrészben. Hajnalban felültem a vonatra az összehajtható kerékpárommal, leszálltam a kiszemelt városban és másnap délutánig megállás nélkül kerestem a ládákat. Hajnali 3 körül éppen egy kisebb erdős-mezős részen kerestem egyet, és már csak pár száz méterre voltam tőle. A GPS-em számomra érthetetlen okból jelentős kerülővel akart odavezetni, holott én úgy láttam, hogy kilépve a fák közül egy szép mezőn keresztülvágva toronyiránt odamehetek a ládához. Elkönyveltem magamban, hogy a GPS bizonyára mindenképpen útvonalon tervez, de hát azért vagyok én gondolkodó lény, hogy felülbíráljam a gépet, ha úgy látom jónak. Most pedig úgy láttam jónak, és kilépve a fák közül megtettem az első lépést a „mezőn”. Abban a pillanatban nyakig merültem a tóba, mert talán már mondanom sem kell, hogy a „mező” valójában békanyállal álcázott tó volt. És csak azért nem merültem el teljesen, mert reflexszerűen megkapaszkodtam a partban. Gyorsan kimásztam a vízből, mielőtt Nessy észreveszi, hogy nasi pottyant bele, gondolatban vállon veregettem magam, pár dicsérő szóval illettem elmeállapotomat, majd megállapítottam, hogy még egy ilyen belevaló srác nincs a világon, mint én … bár talán nem is ezt a jelzőt használtam. Szerencsére mindez nem messze történt egy településtől, aminek a szélén volt egy közkút. Itt megmosakodtam, majd visszamentem és – most már a GPS ajánlotta útvonalon – megkerestem azt a nyomorult ládát.
   Regécen pihenésképpen megittam egy fél liter kólát, megettem egy chipset miközben elbeszélgettem a panzió tulajdonosával. Hernádcécén vacsora gyanánt megettem a maradék szárazkolbászom, majd elgyalogoltam Gibártig, a mai nap végállomásáig. Itt pecsételés után az erőmű utcájában a házak előtti füves részen lesátoroztam, és már éppen aludni akartam, amikor jöttek a rendőrök. Felvették az adataimat, miközben megtudakolták, mi járatban vagyok itt. Mondták, hogy ne itt sátorozzak, mert itt idősek laknak és félnek tőlem. Az ő bejelentésükre jöttek ki. Megmutatták, hová költözzem át, majd további jó túrázást kívántak és elmentek. Fél óra alatt áttelepültem, majd nemsokára már aludtam is.

60. nap

   Jól aludtam, kipihenten ébredtem. Külön öröm, hogy a sátram megjavult, ismét vizes lett reggelre. Összepakolás után azonnal el is indultam, nem keresgéltem boltot, mert csak a menetirányommal ellentétesen lehetett volna. Nem volt messze Encs, ott egy pékségben vettem reggelit és még kakaót is kaptam hozzá. A következő parkban meg is reggeliztem.
   A jókívánságok eszembe jutatták, hogy ma van az 56. születésnapom. Annyira egyformán telnek egyébként a napjaim, hogy sosem tudom, éppen milyen nap van. Persze nincs is jelentősége, csak a hétvégékre kell figyelnem, nehogy ennivaló nélkül maradjak.
   Egyetlen felhő sem volt az égen, úgy tűnt, meleg nap lesz. (Aztán nem így lett, késő délután még esett is.) Baktakékre érve kiszúrt egy helybéli, és mondta, hogy egy barátjánál van kéktúra bélyegző. Oda is kísért, és kiderült hogy ez a barát Szádváry Gyula, háromszoros kéktúra teljesítő, Rockenbauer Pál volt barátja. Behívott magához, jól elbeszélgettük az időt, miközben megmutatta magánkiadásban megjelent könyvét, amiből vettem is egy példányt. Mikor elindultam, eljött velem, segített visszatalálni a kékre.
   Abaújszolnokot éppen csak érinti a kék. Amikor 5 éve erre jártam, alighogy beértem a településre, hozzám szegődött két cigánygyerek. Mondták, hogy tudják hol a pecsét, elkísérnek. Akkor még be kellett menni érte a faluba, egyedül nehezen találtam volna meg. Miután pecsételtem, a két kisgyerek elköszönt és indultak volna vissza. Szóltam nekik, hogy várjanak, és adtam egy kis pénzt nekik, mondván, hogy vegyenek rajta fagyit. Erre a nagyobbik gyerkőc megkérdezte, hogy nem vehetnének-e inkább kenyeret, mert az most nincs otthon. :( Elfutotta a szememet a könny …
   Felsővadászon megebédeltem, a bolt szegényes kínálatából májkrém konzervet választottam. Még tejet sem tudtam inni hozzá. Útban Rakacaszendre elkezdett dörögni és villámlani. Az égiek kegyesek voltak hozzám, éppen beértem Irotára, amikor elkezdett esni. Fedett helyen vártam, amíg elcsendesedik az eső, majd felvettem az esőkabátomat és indultam tovább. Hol esett, hol elállt … így értem Rakacaszendre. A település központja felé haladva szólt egy néni, aki az utcán beszélgetett, hogy nála van a pecsét. Együtt mentünk el érte, miközben megkérdeztem tőle, van-e a településen szálláshely. Tett-vett és intézkedett, majd mondta, hogy a görög katolikus plébánián szívesen látnak. :) Pecsételés után odamentem, ahol egy nagyon szimpatikus fiatal pár fogadott. Meglepetésemre a fiatalember volt a plébános, a hölgy a felesége. A saját lakásukban, pontosabban az ott található irodájukban biztosítottak helyet számomra. Ezúton is hálásan köszönöm nekik! A bizonytalan időjárás miatt nem szívesen sátoroztam volna most, esőt ígértek éjszakára is. Elbeszélgettem velük is, udvariasan visszautasítottam a felajánlott vacsorát (amit maguktól vontak volna meg), megfürödtem és visszavonultam a szobámba. Hihetetlen önzetlenségről tett tanúbizonyságot ez a fiatal pár, és mint megtudtam, rendszeresen megteszik más turistákkal is. Ez a fiatalember erre a pályára született, hivatástudata belülről jön, bizonyára kiváló plébános is. A felesége pedig a tükörképe, szeretetreméltó párt alkotnak gyermekeikkel együtt.

61. nap

   A szokásos időben, 5 órakor ébredtem, és mivel a háziak még aludtak, csendben készülődtem és reggeliztem. Amikor azonban nem sokkal 6 óra előtt indulni akartam, a plébános úr már fent volt, és kérdezte, kérek-e kávét. Nemleges válasz után megköszöntem segítségüket és útnak indultam.
   Kellemetlenül vizes magas fűben kellett kimenni a faluból, de a cipőm jól bírta. A zoknim vizes lett ugyan, de nem tocsogtam a vízben. Pár kilométer után egy lovas kocsi ment el mellettem, két fiatalember ült a bakon. Nem haladtak túl gyorsan, végig láttam őket, talán 2 perccel korábban értek a következő faluba, mint én. Amikor pecsételés után továbbindultam, elhaladtam az egyik fiatalember mellett, akit korábban a bakon láttam. Odalépett hozzám, és elnézést kért, mondván, hogy ha övé lett volna a kocsi, megállt és felvett volna. :) Megköszöntem jó szándékát, és megnyugtattam, hogy úgysem ülhettem volna fel, mert gyalog kell mennem.
   Bódvaszilason éppen gépészeti találkozó volt, rengeteg érdekesebbnél érdekesebb traktor vonult fel az utcán. Egy kis kitérőt kellett tenni a vasútállomásra a pecsétért, majd bementem az élelmiszerboltba bevásárolni hétvégére. Sajnos 10 órakor már alig volt kenyerük, az is csak kilós kiszerelésben. Mivel nem adtak kisebb mennyiséget, 1 kg kenyeret pedig nem akartam cipelni, arról nem is beszélve, hogy sosem fogyott volna el, inkább nem vettem, és bíztam benne, hogy valahol még lesz rá alkalmam.
   Derenk felé haladva már távolról dörgött és az ég egyik fele teljesen be volt borulva. A másik fele alig volt felhős, melegen sütött a nap. Én a kettő között haladtam, és bíztam benne, hogy elkerül a zivatar. De nem így történt, alighogy a pecsételő helyre értem, leszakadt az ég. Szerencsém volt, fedett helyen voltam, és kihasználva az alkalmat megebédeltem egy zsömlét szárazkolbásszal. Közben az ismertető tablók révén alaposan megismerkedtem a kitelepített és megszüntetett falu történetével. Csendesedett az eső és indulnom kellett volna már, de nem mertem, mert össze-vissza csapkodott a villám, féltem, hogy engem is eltalál. Vártam még egy kicsit, majd amikor már egyre ritkábban villámlott, elbújtam az esőkabát alá és elindultam.
   Jó darabig megint magas fűben kellett haladni, egyre vizesebb lett a zoknim, kezdett kiázni a talpam. Jósvafőn lebeszéltem Aggteleken egy szállást, majd siettem is oda, mert már meglehetősen késő volt. Nagyon szép erdei utakon haladtam, mint ahogy a megelőző napokban is, csak éppen vadakkal nem találkoztam. Sátoraljaújhely óta mindössze egy megugró szarvast, és ma egy riadt mókust láttam. :(
   A szálláson a házigazdától kértem negyed kiló kenyeret, megettem a délelőtt vásárolt lencsefőzelék konzervet, majd fürdés után le is feküdtem. Gyorsan elmegy így a nap, ha sokat gyalogolok, estére már nem marad semmi szabadidőm. A mai közel 50 km megtette a hatását, gyorsan elaludtam.

62. nap

   Nagyon fáradt lehettem, mert már majdnem 6 óra volt, mire felébredtem. Mióta úton vagyok, nem ébredtem ilyen későn. Gyorsan megreggeliztem és már indultam is. Jó hogy nem sátoroztam, mert éjjel esett az eső, és még reggel is szitált egy kicsit, de indulásom után nem sokkal abbahagyta.
   Zádorfalvára könnyű út vezetett, bár kicsit csúsztak az erdei utak. A pecsételő helyen ittam egy kólát, majd mentem is tovább. Ismét eleredt az eső, fel kellett vennem az esőkabátomat. A Gömörszőlősre vezető út horrorfilmbe illő volt. Az előbb túloztam … nem is lehet útnak nevezni. Az első kilométer még elment, itt még ki lehetett kerülgetni a magasabb füveket és még út is volt. Aztán ahogy az út egyre inkább beleolvadt a környezetébe, úgy nőtt a fű magassága is. Először csak térdig, majd derékig, mellmagasságig ért. Többször is elbizonytalanodtam, hogy jó helyen megyek-e, de mindig megjelent egy kék felfestés, tehát a jó „úton” haladtam. Mondanom sem kell, hogy nagyon rövid időn belül már mindenem vizes volt, a cipőmben kisebb békák kuruttyoltak a váratlan vízforrás örömére. Egy előnye volt azért a dolognak - már nem kellett néznem, hova lépjek. Gázoltam át a mezőn mint egy gép, és azon gondolkodtam, miért is jó ez nekem. Aztán bölcsen megállapítottam, hogy nem jó, de most ez van. És amikor már majdnem beértem a faluba, előttem termett egy szimpatikus fiatal pár, akik szintén a kéket járták, és hasonlóképpen néztek ki, mint én. Én így talán még sosem örültem senkinek ... ezek szerint nem csak én vagyok ilyen hülye. Ezt majdnem hangosan is kimondtam, de még időben elharaptam a jelzőt, és befejezetlen maradt a mondat. De a hölgy kisegített, mondván, hogy igen, ők is ilyen fanatikusak. Ez valóban sokkal szebb megfogalmazás, bár szerintem ebben az esetben ugyanazt jelenti. :) Pár percig beszélgettünk, majd folytattuk utunkat.
   A településen pecsételtem, majd kerestem egy közkutat, és lemostam a lábamat, cipőmet, zoknimat. Csak úgy alátartva cipőstül, mindenestül. Úgyis mindegy volt már szegényeknek. Aztán kerestem egy padot, kicsavartam a zoknimból a vizet, visszavettem és indultam tovább. Bár természetesen még mindig vizes volt mindenem, még így is sokkal komfortosabb érzést jelentett, hogy nem lötyögött a víz a cipőmben.
   Kelemérre nagy várakozással érkeztem. Öt éve itt a boltban olyan finom frissen sütött házi tepertőt vettem, hogy még most is összefut a nyál a számban, ha rá gondolok. Bár tudtam, hogy nagyon kicsi az esélye, hogy repetázhatok, főleg mivel vasárnap van, azért titkon bizakodtam. De sajnos hiába, már a bolt sem üzemelt, bár az épület még állt. Egy másikban vettem egy kakaót, megittam, ismét kicsavartam a zoknimat és mentem Putnokra. Ekkor már nagyon szép idő volt, a felhők eltűntek és melegen sütött a nap.
   A kivezető kék az országúton haladt, ám egyszer csak beirányított a dzsindzsába. Na neeem … én ma már kivettem a részem az úttörésből, hagyok másnak is, mentem tovább az aszfalton. Nem is értem egyébként a dolgot, pár száz méteres szakaszról volt szó aztán visszajött a kék az aszfaltra. Úgy 4 kilométert mehettem, amikor találkoztam egy sólyommal. Legalábbis remélem, hogy az volt. Meglepő módon nem repült el, mint eddig mindegyik, hanem kb. 30 méterre tőlem leszállt egy faágra, így néztük egymást. Nem mertem megállni, féltem, hogy akkor elrepül. Nagyon szép madár volt, még sosem láttam állatkerten kívül ilyen közelről ragadozó madarat.
   Félúton Putnok felé egy pihenőhelyen levettem a cipőmet, kiteregettem a zoknimat és hagytam száradni a lábam egy kicsit, hogy ne ázzon ki túlságosan. Közben elcsomagoltam a megszáradt esőkabátomat és ujjatlan pólót vettem fel. A rövid pihenő után indultam tovább, és nagyon bíztam benne, hogy Putnokon tudok majd meleg ételt enni. Csalódnom kellett, nem volt étterme. Így egy nyitva tartó kis boltban vettem zsömlét, felvágottat és paradicsomot, és a vasútállomáson mindezt megebédeltem egy liter tejjel. Kihasználva a hosszabb szünetet, kiteregettem a napra a zoknimat és a cipőmet. Mire végeztem az evéssel, mindannyian megszáradtak. :) Tele gyomorral indultam tovább, lassan, hogy legyen időm emészteni. Jó volt újra száraz öltözékben menetelni.
   Uppony előtt nem sokkal ismét elkezdett dörögni az ég, és mire kiértem az erdőből, hatalmas zivatarfelhőt láttam magam felett. Gondoltam, hogy ezt nem úszom meg, pedig nem igazán akartam másodszor is elázni. Mindenesetre felvettem az esőkabátomat, hogy ne esőben kelljen, így mentem tovább. A Lázbérci-víztárolónál jártam, amikor leszakadt az ég. Olyan erősen esett, hogy beálltam egy fa alá, ott vártam meg, hogy csillapodjon egy kicsit a zivatar. Fél óra alatt kidühöngte magát, aztán pillanatok alatt elállt az eső, és ismét kisütött a nap, pedig már este 7 óra is elmúlt.
   Este 8 órára értem Mályinkára, ahol szállást kerestem és találtam, mert nem mertem ma sem sátorozni - az idő is erősen lehűlt. Mivel az italboltos volt az élelmiszerbolt üzemeltetője is, megkértem, hogy megvásárolhassam a reggelimet, mert korábban akartam indulni, mint ahogyan ő nyitott. Készségesen teljesítette a kérésemet, miután már csak a fürdés és alvás volt hátra. Biztos ami biztos, beállítottam az órámat 5 órai csörgésre. Időben kell elindulnom, hogy beleférjen a napba az 50 km.

63. nap

   Mire csörgött az óra, már fent voltam. Megcukroztam az este vásárolt túrót, ez volt a reggelim. Evés közben nézegettem a füzetemet, hogy mi vár ma rám. Majdnem félrenyeltem, amikor láttam, hogy rögtön egy 650 méteres szinttel kezdek alig 7 km-en. Gyorsan szórtam még egy kis cukrot a túróra … ehhez kell majd a kalória. Reggeli után összepakoltam és 6 órakor már úton is voltam.
   A Bükk az egyik kedvenc hegységem. Méltóságteljes csúcsai tiszteletet parancsolnak, ugyanakkor gyönyörűségesek. Nagyon szeretek itt túrázni, még ha meg is kell küzdeni emelkedőivel, mint ahogy most is. De végül felértem Bánkútra, ahol a turistaszálló vezetőjével pihenésképpen elbeszélgettem egy kicsit, majd mentem tovább. A Cserepeskői-barlang előtt (ebből az irányból megközelítve) úgy 200 méterre van rálátás szerintem Magyarország legszebb völgyére. Ezt leírni nem lehet, látni kell. Itt mindig megállok pár percre gyönyörködni a pazar látványban.
   Bélapátfalvára érve már nagyon éhes voltam, így pecsételés után kerestem egy éttermet és megebédeltem. Rég ettem már főtt ételt – a konzervet és a pizzát leszámítva -, nagyon jólesett. Aztán fizetéskor olyan dolog történt, ami még velem sohasem, és valószínűleg nem is fog többet. A számla 1960 Ft volt, mondtam a pincérnek, hogy 2200-zal számolva adjon vissza a tízezresből. Erre visszaad 8 ezer forintot. Azt hittem, nem jól értette, ezért megismételtem, hogy 2200-zal számoljon. Azt mondta hogy köszöni de nem, jól van ez így, elég ennyi. Nem gondoltam volna, hogy létezik ilyen pincér Magyarországon. :)
   Nagyon szép idő volt egész nap, nem volt túl meleg de hideg sem, váltották egymást a napos és felhős időszakok. Nagyon jók voltak az utak is, jól lehetett haladni, így mentem, amíg bírtam. Végül Sirokig jutottam, a vár felől jön be a kék. A településre le sem mentem, mert a vár alatti parkolóval szemben kiváló sátorozó helyet találtam. Bíztam benne, hogy nem fog esni az éjjel. Így reggel tudok az élelmiszerboltban kezdeni, majd megkeresem a pecsételő helyet és folytatom az utamat most már a Mátrában, a másik kedvenc hegységemben. Megtisztálkodtam, sátort vertem és nem sokáig forgolódtam a mai közel 60 km megtétele után.

64-65-66. nap

   Nagyon jól aludtam, és arra ébredtem, hogy pár csepp eső kopogott a sátoron. Gyorsan kikászálódtam belőle és összerámoltam, de szerencsére nem kezdett el esni. Elindultam, közben kerestem egy élelmiszerboltot. Kicsit várni kellett a nyitására, majd nem sokkal utána egy padon kényelmesen meg is reggeliztem. Hosszú nap állt előttem, mert úgy határoztam, hogy éjjel is gyalogolni fogok, elmegyek egészen Hollókőig. Itt buszra szállok és elutazom Szécsénybe, itt lakik ugyanis anyukám. Így csinálok egy szabadnapot magamnak, és anyukám is örülni fog.
   Alighogy befejeztem a reggelit, elkezdett esni az eső, ezért felvettem az esőkabátomat. Akkor még nem tudtam, hogy ma már le sem fog kerülni rólam, mert egész nap hol esett, hol nem, de ekkor meg a szél fújt erősen. Hosszú út vezetett Kékestetőre, de meglepően jól bírtam, zsákkal a hátamon sem kellett megállnom pihenni. Mátraházán megettem két lángost ebédként, és ez eszembe juttatta, hogy évekkel korábban itt veszett el pár órára Dalma kutyám. Ládáztam a kutyáimmal, de Dalma teljesen zavarodottan viselkedett. Vadászat lehetett előző nap, többfelé láttam vérnyomokat. Ez zavarhatta meg Dalmát, mert össze-vissza rohangált, időnként eltűnt, majd előkerült. Éppen elhatároztam, hogy pórázra kötöm, de már jó ideje nem jött vissza. Sokáig vártam rá, miközben szólongattam, de eredménytelenül. Tél volt, Nimród már nagyon fázott, remegett. Nem volt mit tennem, visszamentem vele a parkolóba és betettem a kocsiba. Én megettem egy lángost, mert már nagyon éhes voltam, aztán visszamentem megkeresni Dalmát. Már sötétedett, egyre kevésbé láttam. Hangosan szólongattam Dalma nevét, úgy haladtam arrafelé, ahol utoljára láttam. Egyszer csak valami azt súgta, forduljak hátra. Ott ült Dalma tőlem 20 méterre, de nem jött oda hozzám. Ki tudja, mióta követett már. Biztosan tudta, hogy rossz fát tett a tűzre. Gyorsan pórázra kötöttem és visszamentünk a kocsihoz. Két napig görcsben volt a gyomrom. :(
   Annyira jólesett a két lángos, hogy teljesen megfeledkeztem a nap további részére élelemről gondoskodni. Nem tudom mi volt velem, mert erre még Galyatetőn is lett volna lehetőségem, de ott sem gondoltam rá. :( Ezt nagyon megsínylettem, mert már Mátraverebélyen nagyon éhes voltam. Ekkor már este 9 óra volt, esélyem sem volt élelmiszerhez jutni. Ha már nagyon korgott a gyomrom, ittam egy kis vizet, hogy elhitessem vele, hogy ő tulajdonképpen nem is éhes, hanem csak szomjas.
   Mátraverebélyen zoknit cseréltem, mert az egész napos esőben átáztak, felvettem a fejlámpám és mentem tovább. Nagyon fáradt és álmos voltam már, botladozva haladtam. A pecsételő helyek persze zárva voltak, kitett bélyegzőt sehol nem találtam. Sajnos a telefonom használhatatlan éjszakai képeket csinált, így ezekre a helyekre majd vissza kell jönnöm pecsétért. Mindezek ellenére hangulatos éjszakai botladozás volt, de nem is tudom, mikor fáradtam el ennyire, mire Hollókőre értem. Hiába, a Mátra szintjei nem viccelnek. Hollókőről az első busszal Szécsénybe mentem anyukámhoz, ahol fürdés és reggelizés után délig aludtam. A nap hátralevő része pihenéssel és beszélgetéssel telt.
   Másnap korán reggel zsák nélkül elbuszoztam Romhányig, és onnan gyalogoltam vissza Hollókőig, ahonnan busszal ismét Szécsénybe utaztam. Így pihentem egy kicsit, hiszen zsák nélkül mehettem, és egy újabb nap szállásgondja is megoldódott … nem utolsósorban többet lehettem anyukámmal. Ezen a szakaszon több kéktúrázóval is találkoztam.
   Nagyon szép idő volt egész nap, kellemesen meleg és napos. A Cserhát is kegyes volt most a túrázókhoz, útjait szárazon tartotta, csak néhány helyen kellett figyelni, hova is lépjen az ember. Öt éve is szép napos időben jártam ezt a részt, de egy pár napos esőt követően. Nem volt nagy eső, de az agyagos talajnak ennyi is elég volt ahhoz, hogy a nap végére úgy nézzek ki, hogy kérdéses volt, felengednek-e egyáltalán a buszra.
   Kora este értem haza, fürdés és vacsora után már csak egy kis tévézés majd alvás következett.

67. nap

   A mai nap hasonlóan kezdődött mint a tegnapi, de Romhányba utazva már Budapest felé vettem az irányt. Melegebb volt mint tegnap, szinte zavartalanul sütött a nap. A kiváló túraidőnek köszönhetően gyorsan fogytak a kilométerek, de Ősagárdon várnom kellett a pecsételő hely nyitására. Kihasználtam az alkalmat és megebédeltem az otthonról hozott sült csülköt. Tartalmas ebéd volt. :) Szerencsémre éppen árut hoztak az italboltba, így hamarosan megjelent a boltos is, és ha már úgyis ott volt, pecsételtem is. Rendes volt, mert még kólával is kiszolgált, aztán újra bezárt.
   Katalinpusztán alig találtam meg a kék folytatását, de végül elértem Magyarkútra. Emlékszem, 5 éve itt nagyon finom rántott húst ettem a pecsételő helyen. Ez most szóba sem jöhetett, az anyukám által csomagolt sült húst kellett megennem, nehogy megromoljon. Erre már csak Nógrádon került sor, mert ezt néztem ki a mai nap célállomásának. A helyiek segítségével nagyon finom vizű forrást is találtam már a településen belül, mellette padot asztallal, itt ettem meg a vacsorámat. Nem messze a forrástól tábort is vertem a házak előtti füves területen, de okulva a Gibárton történtekből, előtte megkérdeztem a háztulajdonost, hogy van-e kifogása, ha egy éjszakát a háza előtt sátorozok. Nem volt. A forrásnál meg is tisztálkodtam, majd miután kiderítettem, hol van a közelben élelmiszerbolt, és ez mikor nyit reggel, bevonultam a sátorba és bíztam benne, hogy nem fog esni az éjjel.

68. nap

   Nem esett. :) Ráértem felkelni, mert a bolt csak fél hétkor nyitott. Most nem bíztam semmit a véletlenre, bevásároltam vasárnapra is. A forrás mellett meg is ettem a reggelimet, úgy indultam Nagy-Hideg-hegyre. Kellett is az energia, hiszen közel 1 km szintemelkedés várt rám 15 km-en. Még az este azt gondoltam ki, hogyha ilyen tempóban haladok, akkor hétfőre érek célba, de aznapra már csak 15 km maradna. Ezért megpróbálom ezt a maradékot beolvasztani a szombatra és vasárnapra tervezett távba, így nyerhetek egy napot.
   A Börzsönyben már otthon éreztem magam (csakúgy, mint a Pilisben, Visegrádi- és Budai-hegységben), hiszen rengeteget túráztam és geoládáztam már itt. Ennek ellenére egy szakaszon elvesztettem a kéket. Amikor újra rátaláltam, örültünk egy kicsit egymásnak, én elszavaltam Petőfi „Itt van a kék, itt van újra” című versét (vagy nem is ez a címe? :)), majd mentem tovább, most már figyelmesebben. Meglepően kevés túrázóval találkoztam, szombat lévén teljesítmény túrázókra is számítottam. A Kisinóci turistaháznál váltottam pár szót egy szintén kékező, de ellentétes irányba haladó fiatal párral, míg a Törökmezői turistaháznál népes kirándulócsapattal futottam össze. Nagymarosra pont a komp indulása után érkeztem, így várhattam egy órát a következőig. Kihasználtam az időt, vacsoraként ettem egy sajtos-tejfölös lángost és néhány gombóc fagyit. Visegrádra átérve már indultam is a Nagy-Villámra. Errefelé már sok kiránduló volt.
   Eredetileg Pilisszentlászlóig terveztem elmenni, de este 8 óra volt már, mire a Pap-réti pecsételő helyre értem. Fáradt is voltam, jó sátorozó helyet is találtam … nem mentem tovább. Annál is inkább, mivel egy család is sátorozott már itt, legalább az utam során egyszer nem egyedül éjszakázom a szabadban. :) Kicsit beszélgettem velük, majd sátort vertem, megtisztálkodtam és bevonultam aludni. Alighogy becsuktam az „ajtót”, elkezdett esni az eső. Nem lenne szép dolog utoljára még jól elázni. :( Nem nagyon esett, de az én sátramnak nem is kell sok. Már éppen kezdett átszivárogni rajta a víz, amikor az utolsó pillanatban elállt az eső. Hálát adtam az égieknek, és ismételten megállapítottam, hogy ezt a sátrat nem esős időre tervezték. Más normális sátornak ennyi víz meg sem kottyan. Aludni sem tudtam valami jól, többször felébredtem, amikor a sátor vizes oldalához értem.

69. nap

   A nyugodtnak nem nevezhető alvás következtében korán és álmosan keltem, 5 órakor már úton voltam. De ez nem is volt baj, 49 km várt még rám … de ez már a vége volt. :)
   Pilisszentlászlón megreggeliztem, és örültem volna egy nyitva tartó élelmiszerboltnak, mert jólesett volna egy kis hideg kakaó vagy tej, de nem volt szerencsém. Dobogókőn pihentem egy kicsit és elnéztem, hogyan készülnek az üstökben a finom levesek. Öt éve ettem itt egy babgulyást, de olyan forró volt, hogy leégettem a nyelvem, utána pedig már semmilyen ízt nem éreztem.
   A Kevély-nyereg felé haladva kicsit letértem a kékről és bementem Csobánkára, ahol egy fedett buszmegállóban kényelmesen megebédeltem. Éppen ekkor kezdett el esni, így nem siettem az evéssel. Úgy fél óra múlva el is állt és indulhattam tovább … megúsztam egy esőkabátos menetelt. Kicsit felfrissült a levegő, de az út porát nem mindenhol sikerült száműzni ennek a kevés csapadéknak. Fent a nyergen elbeszélgettem egy szintén kéktúrázó házaspárral, míg Virágos-nyeregre érve elfogyott a vizem. Szerencsére a Hármashatár-hegyen van működő közkút, és innen még egy utolsó nekirugaszkodás, és a célban, azaz Hűvösvölgyben találtam magam. Már csak arra kellett vigyáznom, hogy idejében elkezdjek fékezni, nehogy túlfussak, mert akkor kezdhetem elölről. :) Ezzel bezárult a kör, amit éppen 69 napja ugyanitt kezdtem el.
   Megjutalmaztam magam egy pizzával, és amíg az készült, szappannal lemostam legalább a felsőtestem az étteremmel szemközti ivókútnál. Tiszta pólót vettem fel, és így már oda mertem ülni az asztalhoz. Vacsora után villamossal majd metróval hazautaztam, és miután meggyőztem a lányom, hogy valóban én vagyok az, be is mehettem a lakásomba. Állítólag lefogytam egy kicsit …
   Hát, mit ne mondjak … elpilledtem egy kicsit a végére, de összességében nagyon jól éreztem magam a túra során. :)

    Murphy …

… túrázós törvényei

- A pókok mindig szájmagasságban feszítik ki hálójukat. Függetlenül attól, milyen magas vagy.
- A lefelé vezető jól járható turistautak mindig rossz irányba mennek. Következmény: egy kereszteződésben Neked felfelé vagy dzsindzsában kell menni. De legtöbbször dzsindzsában felfelé.
- Nincs olyan jól jelzett út, amiről ne lehetne félremenni. Az nem számít, hogy már 100-szor mentél rajta.
- Van olyan esőintenzitás, amire még azt mondod, hogy nem kell az esőkabát. Következmény: fél óra múlva a bugyidból is víz fog folyni.
- Ha azt hiszed, hogy felértél az emelkedő tetejére, hát nagyot tévedsz. Csak a következő aljához jutottál. Következmény: igenis vannak végtelen hosszúságú emelkedők.
- Az ismerősök mindig akkor telefonálnak, amikor éppen egy meredek kaptatón haladsz fölfelé. És aggódva kérdezik, hogy jól vagy-e, mert olyan „fáradt a hangod”/”kapkodva veszed a levegőt”.

… kirohanása

      Kapd be fácán!

… fohásza

      Ments meg Uram attól, hogy nekem kelljen a hálózsákot visszatenni a tokjába!

… relativitás elmélete

      Ha A helyről kell B helyre eljutnod, a megteendő távolság a napszak függvénye. A nap vége felé egyre hosszabb.

… közmondása

      Jobb ma egy keskeny csapás, mint holnap egy szekérút.
… szerencséje

      Ha van egy kis szerencséd, utad során találkozol vadkannal. Ha nagyobb szerencséd van, találkozol kocával és süldőjével. De ha igazán nagy szerencséd van, akkor egyikkel sem találkozol.

… fogyókúrás receptje

      Végy egy 70 napos ország körüli gyalogtúrát. Fontos a fokozatosság! Az első két hétben haladj 30 km/nap, a következő 6 hétben 40 km/nap, végül az utolsó 2 hétben 50 km/nap átlagsebességgel. Garantáltan megszabadulsz fölösleges kilóidtól, miközben azt és annyit ehetsz, amit és amennyit csak szeretnél. Ha netán mégis maradna rajtad felesleg, a túra tetszőlegesen sokszor megismételhető.

    A körtúra számokban

Az Országos Kéktúra (OKT) hivatalos hossza 1118 km.
A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) hivatalos hossza 550 km.
Az Alföldi Kéktúra (AK) hivatalos hossza 849 km.
Az Országos Kék Kör hivatalos hossza ezek szerint 2517 km.

Az OKT Hűvösvölgy-Írott-kő szakaszát 17,5 nap alatt, 31 km/nap átlagsebességgel jártam le.
Az RP-DDK-t 15,5 nap alatt, 35,5 km/nap átlagsebességgel jártam le.
Az AK-t 23 nap alatt, 37 km/nap átlagsebességgel jártam le.
Az OKT Sátoraljaújhely-Hűvösvölgy szakaszát 12 nap alatt, 48 km/nap sebességgel jártam le.
(A hiányzó 69. nap az, amit Sátoraljaújhelyen pihenéssel töltöttem. Mivel ez éppen két kéktúra találkozásánál volt, sehová sem számoltam.)
A teljes Kék Kört 69 nap alatt jártam le – ebben benne van a 3 pihenőnap -, 36,5 km/nap átlagsebességgel.

A túra során 121000 Ft-ot költöttem élelmiszerre és 74000 Ft-ot szállásra.

Induláskori súlyom 80,5 kg, érkezéskori 71,5 kg volt, azaz 9 kg-ot fogytam a 69 nap alatt.

Itt a vége, fuss el véle. :)

Címkék: Kék Kéktúra Kékkör Kék Kör