Érdekes helyneveket találunk, a Duna-kanyar Visegrádi-hegység felöli oldalán: Prédikálószék, Szentfa-kápolna, Sárkány-gerinc, Alsó Keresztes-kő, Közép Keresztes-kő, Tányéros-völgy. Bizonyára kellett lenni egy Felső Keresztes-kőnek is. Ezek megértéséhez kicsit messzebbről kell indulnunk. Szörényi Levente – Bródy János: „István a király” örök értékű rock operájából tudjuk, hogy miután István legyőzte Koppányt, testét felnégyeltette és várai kapujához szegeztette. Somogyi birtokait pedig saját hívei között osztotta széjjel. A legyőzöttek megkeresztelése nagyjából annyira lehetett önkéntes, mint az 1950-es években a Tsz-ekbe való beléptetés. Aki nem hajtotta keresztvíz alá a fejét, az örülhetett, ha puszta életét mentve mocsarak, lápok, erdők rengetegébe bujkálva tudott új életet kezdeni.

Szent életű remetéink állítólag az emberektől távol, az erdő csendjébe vonultak vissza, s ott alapítottak kolostorokat. Épp csak azt felejtették el feljegyezni, hogy minden esetben olyan helyeket választottak, ahová a kereszt istene elől menekülők próbálták elrejteni őseik, vagy nemzetségfőik szent szobrait. Ahol táltosaik az ősi hit rítusait követve mutatták be áldozataikat az Öregistennek.

Mind ez csak az én feltételezésem volna? Karácsony után ezért vezettem ide a túrát, mert ezekről akartam meggyőződni.

---------------------                 --------------------               -----------------------

A középkor embere még úgy gondolkozott, hogy a templom az Isten háza. Aki tehette pénzen igyekezett megváltani lelki üdvét. A templomba temetkezett, hogy a dicsőséges feltámadáskor az elsők között léphessen az Úr színe elé. A falu népe csak a templom körül kapott helyet. A gyilkosokat, rablókat, kereszteletlen gyerekeket a temető árkába hantolták el. Úgy tartották, hogy a falut megvédi még a kiáradó szentlélek, de a szántókra, gyümölcsös és szőlős kertekbe már a gonoszlelkek is beólálkodnak. Ezért aztán útszéli keresztekkel és haranglábakkal igyekeztek ide is kiterjeszteni az Úr hatalmát. A Sárkány-gerincen, a "megkeresztelt" sziklák is talán ilyen célokat szolgálhattak. Ezeken a sziklákon bizonyára a Bükk-aljai kaptárkövekhez hasonló faragások lehettek, s ezek ellensúlyozására véshették beléjük a kereszteket. Mind ezekről azért írok feltételes módban, mert a Sárkány-gerinc sziklatornyai közül ma már csak egy áll. A többi ledőlt. Vagy talán inkább ledöntötték? Hogy ezzel végérvényesen megsemmisítsék az egykori áldozóhelyeket?

Ezekre csak közvetett bizonyítékaink vannak:

-          Erdélyben, a Fogarasi-havasokban a Negoj és a Serbota csúcsok közötti 3 km hosszú, sziklatornyokkal megtűzdelt gerincet, nevezik Sárkány-gerincnek.

Szintén Erdélyben, Szilágy megyében, Zsibó közelében van a Sárkányok kertje, ahol a felszíni erózióval jöttek létre a sziklatornyok.

A Magas-Tátrában, az Omladék-völgy felett, a Tátra-csúcsra vezet fel a kőcsipkés Sárkány-gerinc. Ezek a példák és a Pilis térképen szereplő Alsó Kersztes-kő és Felső Keresztes-kő helynevek alapján feltételezhető, hogy a Prédikáló-székről északi irányba lefutó Sárkány-gerincen is egykor legalább 8-10 sziklatorony állhatott.

-          A Prédikáló-szék sziklatömbjének keleti végén (a szék alakú sziklától kb. 3-4 méterre) ma is látható a kettős kereszt bevésés. Feltehetőleg ehhez hasonlók lehettek a térkép által jelölt „Keresztes-köveken” is.

-          Szent László király 1. számmal jelölt törvénykönyvében[1] lefektetett 40 egyházi intézkedés egyik törvénypontja[2] fellép a pogány szertartások ellen: „…quicunque ritu gentilium iuxta puteos sacrificaverit, vel ad arbores et ad fontes, et lapides oblationes obtulerit…”[3] Azt gondolom, nem véletlen a: „kutak, fák, források, kövek” felsorolás Ezek lehettek ősvallásunk áldozó helyei. A sziklafalakba faragott fülkék pedig a szentségtartók. Ahol nem volt erre alkalmas szikla, ott a szentséget – hittérítő papjaink szóhasználata szerint a bálványt – fák odvába, természetes, vagy mesterséges földalatti üregekbe, forrásokba, lápokba, vagy tavakba rejtették el. Ennek igazolására ismét helyneveinket hívom segítségül:

Az Észak-Zemplén térképén Telkibányától északra 3,5 km, Szentfa. Telkibányától délkeletre 5,4 km Papoló-kő. A Dél-Zemplén térképén a szerencsi vártól délkeletre 6,5 km.: Bálványos-tó. Mád és Rátka között Isten-hegy 187 m. Monoktól keletre 1,5 km Szentes-hegy 321 m. A Bükk-hegységben, Bánkúttól nyugatra 0,8 km: Bálvány 956,4 m. Tőle északnyugatra 1 km, Ördög-oldal. Erdélyben: Bálványos-vár, Bálványos-fürdő. Mondanom sem kell, hogy a Szent-völgy,  Szent kút, Szentes-hegy elnevezések feltehetőleg az ősvallás tisztelőitől származnak, míg a Bálványos vár, Ördög-torony, Ördög-szószék hittérítő papjainktól.

Természetesen a Prédikálószék alatti ma Szentfa kápolna is erről nyerhette nevét: Az egykori fa emlékét, melynek odvába a nemzetség szentszobrát elrejthették már csak a helynév őrzi. Túl buzgó papjaink a bálványnak mondott faragványt megsemmisíthették, de az apáról fiúra szálló rege tovább élt. Az újabb nemzedékek egyre újabb odvas, öreg fákban tisztelték az ősök szellemét. Végül talán, hogy a szentnek mondott fáról eltereljék a figyelmet, kápolnát építettek a völgybe. Az arra járónak a friss virágok mutatják, hogy az ősi megszentelt hely tisztelete ma is elevenen él!

-          A kaptárkövek első alapos kutatója Bartalos Gyula[4] volt, aki az 1885-ben és 1891-ben megjelentetett tanulmányaival lerakta a kaptárkő kutatás alapjait. A kaptárkő megnevezés helyett az „emlékszikla”, „emlékkő” kifejezéseket használta. Ő tett említést arról is, hogy több sziklatorony tetejébe bevéséseket látott. Némelyikhez a hegy felöli oldalról lépésnyomokat is véstek a kőzetbe.

Úgy gondolom, hogy ezek a befaragások szoros kapcsolatban állnak egymással. Vagyis, ahol kaptárfülke van, ott a szikla csúcsán, vagy a sziklafal felső peremén ott kell lennie a bevésésnek is. De fordítva is igaz a dolog, ahol lépésnyomokat véstek a kőzetbe, és/vagy bevésést a szikla tetejébe, ott a szentségtartó helynek is kellett lennie. Ez lehet kaptárfülke is a sziklafalban, de rejthették faodúba, kútba, vagy tóba is. Itt a Prédikálószék alatt a zaklatások elől a Szentfa odvába tehették a szentséget.

-          Kőszegen, a Király-völgy feletti gerincen van egy kb. 80 cm magas sziklatömb, melyet Ördögtányérnak neveznek. Ennek a tetejében is ott találjuk a bevésést, melybe feltehetőleg a szertartások idején az ősök szellemét megszemélyesítő szobrot állíthatták. Úgy tűnik, hogy hittérítő papjaink ezeket a bevéséseket (Ördög) tányérnak mondhatták. Ugyanis a Sárkány-gerinctől délnyugatra eső völgyet – ahová a gerinc sziklatornyait ledöntögették – mindmáig Tányéros-völgynek nevezik.

-          Ahol a Sárkány-gerinc dél-délnyugati irányban megtörik, és találkozik a 2016-ban újonnan felfestett piros + jelzéssel, van az útkanyar déli szélén egy 70-80 cm magas, lapított gömb formájú szikla, melynek tetejébe egykor szintén elkezdték bevésni a 20 X 20 cm-es „tányért”. Továbbá a Prédikálószék kilátójától nyugatra, 12 méterre egy mohával benőtt kb. 90 cm magas, csúcsos szikla található. Tetejében szintén ott van a 18 X 20 centis, 16 cm mély bevésés. Az esővíz elvezetésére még kicsorgót is faragtak hozzá, hogy a fagy szét ne repessze.

Két nappal később, december 30-án ismét oda voltam.  Ez úttal egyedül  mentem és a hideg, északi fekvésű, vastag mohapárnákkal borított Tányéros-völgy alját próbáltam vallatóra fogni, de bizony nem sokra jutottam.  Egyértelműen emberkéz faragta sziklára nem leltem. A kőtörmelék 140 méter hosszan, 20-30 méter szélességben és másfél-két méter vastagságban borítja be az egyébként meredek oldalakkal alászakadó, völgyfeneket. A nagyobb sziklák csak itt-ott látszanak ki az apróbb törmelékből. Nyáron az övig érő csalán, ilyenkor télen a vastag lombszőnyeg és a pár éve történt jégtörés törzsei gondosan őrzik a betolakodók elől az áldozó sziklák rejtett titkait…

Szádeczky-Kardoss Géza szkgeza51@gmail.com

Címkék: Keresztes-kő Szentfa-kápolna Ördgtányér Prédikálószék