35. nap

   Arra ébredtem, hogy kopog az eső a sátoron. Először csak finoman, majd egyre erőteljesebben. Jócskán benne voltunk még az éjszakában, így hát nem mondtam neki, hogy bejöhet. Ennek ellenére megtette, elkezdett gyűlni a víz a sátor széleinél. Kikászálódtam a hálózsákból, és minden bent lévő cuccomat a matracra gyűjtöttem, én meg ott görnyedtem felettük, mint tyúkanyó a csibéi fölött. Miközben arra vártam, hogy csendesedjen egy kicsit az eső, a szél időnként a csupasz hátamra ragasztotta a sátor vizes ponyváját - magával ragadó érzés volt. Végül bekövetkezett amire vártam, gyorsan kiúsztam a sátorból, majd mindent tető alá menekítettem. A dolgozók megengedték, hogy az épületben töltsem a reggelig még hátralévő időt, majd azt is, hogy ébredés után az asztaluknál megreggelizzek. Ezúton is köszönöm a segítségüket! Bár marasztaltak, míg eláll az eső, de úgy láttam, ez nem következik be egyhamar, így elindultam. Hamarosan iszonyú úton haladtam, szakadó esőben és nagy szélben. Ez utóbbi kettő összedolgozott: a szél felhajtotta az esőkabátot, hogy az eső alatta is eláztathasson (mivel a poncsó a hátizsákot is takarta, így nem tudtam becipzározni). Arra gondoltam, hogy bizonyára nem tart épelméjűnek, aki most lát. De én ezzel úgy vagyok, hogy a természet durvább arcát is meg kell ismerni, hogy a szebbik felét igazán élvezhessük.
   Az első pecsételő helyen kicsavartam a zoknijaimat, majd indultam is tovább. Nem sokkal később elállt az eső, amit tudtam értékelni. Pár száz méter után, már az erdőben egy 5 egyedből álló vaddisznócsaláddal ijesztettük meg egymást. A nap folyamán még többször találkoztam vaddisznókkal és szarvasokkal is, pedig biztosan nem jártam nesztelenül, mert sok helyen nagyon csúszott az út. Éppen ezért amíg csak lehetett, a kék mellett párhuzamosan futó kisvasút sínjén haladtam. De ez nem tartott sokáig, a Gemenci erdőbe érve igencsak lelassultam a rengeteg pocsolya kerülgetése miatt. Egyszer aztán egy útátkelés patakátkeléssé változott a sok eső következtében, amit nem tudtam másképp megoldani, mint hogy térdig gázoltam a vízben. Innentől kezdve persze megint kívül-belül vizes lett a cipőm, és akkor még nagyon finoman fogalmaztam. A nap végére értem Bajára, ekkor újra elkezdett kitartóan esni az eső, nem mintha nem lettem volna még eléggé megviselt állapotban. De ez volt mára a végcél, a fórumon olvastam, hogy van itt egy Vándorpont nevű épület, ahol tisztálkodni, mosni, pihenni lehet. A párom telefonos segítségével sikerült is megtalálnom. Mindössze 200 forintért bejutottam a zuhanyzóba, ahol tisztába tettem magam, és mindenemet ki is mostam. Már kijövet láttam, hogy mosógéppel ellátott külön helyiség van a mosásra, ahová szintén 200 forint a belépő.
   Ezek után felmentem a pihenő helyiségbe és szépen kiteregettem a kimosott ruháimat, majd elkezdtem dolgozni a számítógépen. Perceken belül megjelent egy biztonsági őr, hogy mit keresek én itt. Kiderült, hogy előre be kellett volna jelentkeznem, így nem lehet igénybe venni a helyiséget. Egy szó mint száz, mennem kellett. Összepakoltam és leköltöztem az épület előtti padra, bebújtam a hálózsákomba és ott éjszakáztam.

36. nap

   Reggel 5-kor szólt a biztonsági őr, hogy ideje kelnem, mert jönnek a főnökök, és nem szeretné, ha kellemetlensége támadna miattam. Mivel már úgyis fenn voltam, nem kérdeztem rá, hogy miért vonhatnák felelősségre, hanem összekészülődtem. Azért az őr még megkérdezte, hogy miért jó ennyit gyalogolni. Nem bocsátkoztam részletekbe, csak a szokásos válaszomat mondtam neki is: szeretek gyalogolni, szép tájak, állatok ... stb., és kíváncsi vagyok, képes vagyok-e egyszerre végigjárni a Kört. Persze rögtön mondta, hogy ő bizony nem lenne rá kíváncsi. Nem is vártam mást tőle ... aki megkérdezi, hogy mire jó ez, miért csinálom, annak úgysem lehet számára elfogadható választ adni. Én például sosem próbálnám megmászni a Mount Everestet, nem is lennék képes rá, de nem is érzek késztetést még alacsonyabb hegyek meghódítására sem. De sosem kérdezném meg egy erre vállalkozótól, hogy miért csinálja ... mert pontosan tudom.
   Természetesen esett, amikor elindultam. Bementem a közeli TESCO-ba reggelit venni, majd elindultam a kéken, gondolván hogy találok valami fedett helyett, ahol meg is reggelizhetek. Nem így történt, szinte rögtön a töltésen találtam magam, ahol már biztosan nem lesz ilyen. Ezért megálltam közvetlenül a töltés előtt, ahol volt két hatalmas és lapos szikladarab - tökéletes asztalok. Szerencsém volt, az eső lényegesen csendesedett, majd nemsokára el is állt, így meg tudtam reggelizni, majd indultam hosszú monoton utamra a töltésen.
   Még az első pecsételő helyre sem értem, amikor megtörtént a baj (amitől minden ilyen túrámon „rettegek”) - egy töltés menti település közelében hozzám szegődött egy kistermetű fekete kutyus. Szerintem még nagyon fiatal is volt, de ebben nem vagyok biztos. Pár száz méterrel korábban a szemem sarkából láttam, hogy nagyon fut egy kocsi után, de aztán eltűntek mindketten. És most egyszer csak itt terem mellettem és jön velem szótlanul. Illetve előttem halad, jobbra-balra kitérve a fűbe, de szigorúan szemmel tartva engem. Ha megálltam, ő is megállt és megvárta, amíg ismét elindultam. Szándékosan nem szóltam hozzá én sem, rá sem néztem, hátha elmarad. De nem, jött velem az első pecsételő helyig, és amikor kicsit leültem pihenni, akkor hallottam a hangját először. Rám ugatott, mintha azt mondaná: Na, mi lesz már, menjünk már tovább! És jött tovább velem a következő településig, pedig ez már 20 km-re volt a találkozási pontunktól. És már tudtam, hogy esze ágában sincs elválni tőlem. Kis apró lábaival gyűrte a kilométereket, közben kergette az őzeket, amelyekkel gyakran találkoztunk a búzamezőkön. Mulatságos volt nézni, ahogy esélytelenül, de annál nagyobb elszántsággal utánuk iramodik.
   Így értünk be Sükösdre, amikor is már melegen sütött a nap. Letelepedtem egy padra, kiteregettem a sátramat száradni, és elkezdtem gazdit keresni. Megkérdeztem minden élő embert akivel találkoztam, hogy nincs-e szüksége egy kiskutyára, de sajnos csak nemleges válaszokat kaptam. Pedig mindenkinek tetszett a kutyus, de vagy volt már neki kutyája, vagy nem volt kerítése. Egy idősebb néni is odajött, sajnálkozott, hogy nincs kerítése, pedig szívesen befogadná. Én átmentem a szemközti boltba vacsorát és kutyakaját venni, és vittem magammal a kutyust is, nehogy utánam szaladjon a forgalmas úttesten. Mire azonban kijöttem a boltból, már ott ült a pad előtt, vigyázott a cuccaimra. :) Adtam neki enni, az idős néni pedig hozott neki vizet. Már tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége, minél előbb gazdát kell találnom. A nap hátralévő részében nem is mentem tovább, mert a következő érintendő település nagyon messze volt, inkább gazdit keresgéltem, de nem kellett senkinek a kutyus. Beköltöztünk a szemközti elhagyatott házba, és ott éjszakáztunk. A néni hozott rongyot, a kutyus azon aludt.

37. nap

   Rosszul aludtam, azon gondolkodtam, mit csináljak a kutyával. Sokáig úgysem tudna velem jönni, sok lenne neki ez a távolság, a napi megtett kilométerek, néha forgalmas úton kell haladni, ott bármikor elüthetnék ... szóval minden a mellett szólt, hogy mielőbb gazdát kell találnom neki. Ugyanakkor nagyon megható volt a ragaszkodása, nagyon megkedveltem. Életrevaló kis dög volt, az egyszer biztos. Ilyen vívódások közepette indultunk útnak reggel. Először vásároltam reggelit magunknak, és egy bolhanyakörvet neki, mert néha vakarózott. Egy fedett buszmegállóban megreggeliztünk, majd indultunk tovább. Meglepően jól bírta a menetelést, pedig előző este nagyon gyorsan elaludt, ami fáradtságra utalt.
   Sükösdről kiérve hamar egy erdőben találtuk magunkat, és nem sokkal később egy szép nagy kocát láttam az erdei úton keresztben állni. Amikor észrevett minket, bement oldalra a bokrok közé. A kutyus mással volt elfoglalva, nem vette észre, azonban közeledve a bevágás helye felé szagot fogott, és beszaladt ő is a bokrok közé. Kisvártatva rohan kifelé, és elbújt mögém. Aztán pillanatokon belül jött a vaddisznó is, de szerencsére tőlünk elfelé szaladt. A kis lüke kutya ... ha ránk hozza a disznót, bújhat mögém, legfeljebb együtt repülünk az égig. Pár kilométerrel később megint csak azt látom, hogy rohan felém és bújik mögém. Gyorsan tanulok, azonnal tudtam, hogy vaddisznó van a dologban. Valóban meg is hallottam békés röfögését nem sokkal előttem a bal oldali bokrosban. Nyugodtsága arra utalt, hogy nem vett észre minket. Nem akartam kockáztatni, hangosan elkiáltottam magam, mire hangos csörtetéssel elszaladt úgy, hogy nem is láttam.
   Amint településre értünk, megint elkezdtem kérdezősködni, kell-e valakinek ez a kiskutya. Szerencsém (?) volt, valaki befogadta ... remélem, jó gazdája lesz. Aztán kiérve a faluból már hiányzott a kis kelekótya, és jól megsirattam. :( Sokáig szinte 100 méterenként megfordultam, és titokban bíztam benne, hogy megpillantom, ahogy fut utánam. Ki érti ezt? Hiszen alig egy napot voltunk együtt. Néha az érzelem felülkerekedik az értelmen ...
   Mindez rányomta bélyegét az egész napomra. Szomorú voltam és rosszkedvű, nem is emlékszem semmire az egész utamból. Még az is lehet, hogy egy egész vaddisznó csorda között gázoltam át, azt sem láttam volna. Az biztos, hogy a Hajósi pincéknél megebédeltem, majd továbbmentem Császártöltésre, mert az étteremben itt beszéltem le a mai szállásom. Amikor a településre értem, és hívtam a szállásadóm, akkor derült ki, hogy a szállás a szomszéd faluban van, de a szállásadóm eljött értem kocsival. Itt tisztálkodtam, ruhát mostam és megvacsoráztam, amit a szállásadó készített. Nagyon bőséges és finom volt, holnap reggelit is kapok és visszavisz a kékre. Aztán már csak lefeküdtem, és próbáltam kialudni a kiskutyát, bár tudtam, hogy úgysem fog sikerülni. De a napok múlása majd segíteni fog. És nagyon remélem, hogy utam során ez az élmény nem fog megismétlődni ... nagyon rossz hatással van rám. :(

38. nap

   Jól lehűlt éjszaka a levegő, de a nagy szélnek előnye is volt: minden ruhám megszáradt. A házigazdám nagyon bőséges reggelit készített, még az útra is tudtam csomagolni belőle. Reggeli után visszavitt oda, ahonnan elhozott, én pedig elindultam. Igyekeztem nem gondolni a kiskutyára, ami nehezen ment, mert hosszú monoton szakaszok álltak előttem, alig érintve települést. Kiváló túraidő volt, nem esett az eső, nem sütött a nap, a hőmérséklet kellemesen hűvös volt. Ennek köszönhetően jól haladtam, amiben jelentős része volt még annak is, hogy a homokos talaj a sok esőtől összeállt, olyan volt, mintha földúton jártam volna. Emlékszem, 3 éve hosszú száraz időszakot követően jártam erre, és nagyon szenvedtem ... nehéz és lassú volt a haladás a mély homokban. Igyekeztem kihasználni a kínálkozó lehetőséget, ezért nekivágtam egy 33 km-es szakasznak is, amely nem vezetett át településen. Gondoltam jutok, amíg jutok, de végül este 8-ra megérkeztem a pecsételő helyre, ami egy étterem jellegű italbolt volt. Még megmelegítettek nekem egy babgulyást, és miközben azt ettem, beszélgettem a helybéliekkel. Szóba került, hogy ma már nem megyek tovább, csak sátorhelyet keresek. Erre egy fiatalember felajánlotta, hogy az ő kertjében sátorozhatok. Végül nem is a kertben, hanem a házban egy matracon kaptam fekvőhelyet, amit ezúton is köszönök. Cserébe segítettem neki ellátni az állatokat.
   Még lefekvés előtt megrázó hírt kaptam a lányaimtól: Nimród kutyám haldoklik, tüdőrákja van, 2-3 hete lehet hátra. :(:(:( Letaglózott a hír, egész éjjel nem tudtam aludni.

39. nap

   Szerencsére házigazdám hajnali 4-kor kelt, így nem kellett tovább álmatlanul forgolódnom. Nagyon hideg volt, deres volt a határ. Nem is tudom mi lett volna, ha sátorban alszom. Azt gondoltam ki az éjjel, hogy elgyalogolok egy olyan településre, ahonnan közvetlenül Budapestre tudok jutni, és hazautazom elbúcsúzni a kutyámtól, majd elviszem elaltatni, hogy megkíméljem a fájdalmaktól. Aztán visszajövök, és folytatom a túrát. Mivel a kiválasztott település, Szatymaz meglehetősen messze volt jelenlegi tartózkodási helyemtől, igencsak szedtem a lábam, sok kilométer várt rám. Talán mondanom sem kell, hogy végigbőgtem az út nagy részét. Aztán menet közben beszéltem a lányaimmal, és más lett a forgatókönyv. Azt mondták, az állatorvos szerint még nincsenek fájdalmai, és infúzióval még javítható ideig-óráig az állapota. Csak akkor altassuk el, ha fájdalmai lesznek. Ebben maradtunk, és úgy egyeztünk meg, hogy szólnak, ha rosszabbodik az állapota, és akkor fogok hazamenni. De ha már így nekiindultam, azért elmentem Szatymazig. Ez nagyon rendezett település, mindenhol le van vágva a fű, itt biztosan nem engednének sátorozni. Ezért nem is próbálkoztam, bementem a vasútállomás várótermébe és ott éjszakáztam. Irtózatosan rossz volt a hangulatom, még az is megfordult a fejemben, hogy hagyom az egész túrát a fenébe és hazamegyek.

40. nap

   Elég álmosan ébredtem, mert valamiféle technikai hiba folytán a hangosbemondó szó szerint 5 percenként bemondta, hogy a menetrend szerint 23 órára várt vonat 5 percet késik. És még elnézést és türelmet is kért. (Még akkor is hajtogatta ezt a szöveget, amikor reggel elmentem.) Nehéz elhinni, hogy ezt a hibát ott helyben valamilyen formában ne lehetett volna orvosolni. Na mindegy, örüljek hogy ott alhattam, ajándék szállásnak ne nézd a hangosbemondóját. Nem is reggeliztem hanem elindultam.
   Gyorsan Sándorfalvára értem, ahol egy élelmiszerboltban megvettem a reggelit, és hosszú idő után paradicsomhoz és lilahagymához is hozzájutottam. A bolttól nem messze találtam egy kényelmes reggeliző helyet is, így fejedelmi lakomát csaptam. Tele gyomorral könnyebb volt leküzdeni az Ópusztaszerig vezető egyhangú utat is, amit csak egy jó szándékú autós tört meg felajánlva, hogy elvisz odáig. Udvariasan visszautasítottam, majd nagy sokára végre gyalog is odaértem. A jó idő sok látogatót vonzott az Emlékparkba, folyamatosan jöttek a csoportok illetve egyéni látogatók. Egy kicsit én is megpihentem itt, mialatt kicsit meg is tisztálkodtam.
   Alig indultam tovább, két nyuszi elkezdett incselkedni velem. Először csak az egyiket vettem észre, ott ült kb. 30 méterre tőlem a gyalogúton, és engem nézett. Ahogy közeledtem, előrébb ugrált, és vele tartott egy másik is, amit csak ekkor vettem észre. Amikor ismét megvolt az előző távolság, megint leültek és engem néztek. Én pedig mentem a magam tempójában, kíváncsian várva, mi lesz ebből. Ezt még kétszer eljátszották, aztán amikor rájöttek, hogy márpedig én nem fogok szaladni utánuk, megunták a dolgot, és beszaladtak a szántóföldre, amit egyébként eddig is megtehettek volna. Szokatlan viselkedés volt részükről, legalábbis ilyet én még nem tapasztaltam.
   A nap további menetelései hosszú monoton szakaszok voltak egészen Mindszentig, ahol a révvel átkeltem a Tiszán. A városban megebédeltem a magammal hozott konzerv kenőmájast, ettem rá finom fagyit, majd pecsételtem a vasútállomáson. Eredetileg szerettem volna itt éjszakázni, de a kiírás szerint éjszakára bezárják a várótermet. Mentem tehát tovább a kéken, sátorhelyet keresve. Már kiértem a városból, és kezdtem beletörődni, hogy valahol a szántóföld szélén kell sátort vernem, amikor megláttam egy nyitott kaput, a belső út végén egy kastély kinézetű épülettel. Gondoltam, kastély előtt már sátoroztam, hátha sikerül egyszer beljebb is kerülni. Bementem tehát, hogy engedélyt kérjek sátort verni az udvarban. Meglepetésemre egy fiatalemberekből álló népes társasággal találkoztam akik elmondták, hogy éppen legénybúcsút tartanak, és felajánlották, hogy tartsak velük. Először szabadkoztam, de aztán beadtam a derekam, amit nem bántam meg. A telken volt ugyanis egy meleg termálvízzel töltött medence is, amiből szinte ki sem jöttem. :) A társaság nagyon szimpatikus volt, mint megtudtam, valamennyien „szelíd motorosok”. Szebbnél szebb motorjaik ott álltak az udvaron. Etettek, itattak, úri dolgom volt. Ezúton is köszönöm önzetlen és szívélyes vendéglátásukat csakúgy, mint a ház tulajdonosának, aki minimális ellenszolgáltatásért megengedte, hogy ott sátorozzam, tisztálkodhassak és áztathassam magam a termálvízben. Azért nem nagyon akartam kívülállóként zavarni, még megvártam a „művésznő” előadásának egy részét, majd félrevonultam a ház egy zugába, és lefeküdtem. Ennél több nem is történt, alvásról szó sem lehetett a nagy hangoskodásban. Talán hajnali 4 órakor lett vége a bulinak, akkor tudtam aludni egy órát.

41. nap

   Ha már így alakult korán keltem, elbúcsúztam vendéglátóim ébren lévő tagjaitól, bekaptam pár falatot és indultam tovább. Rögtön egy hosszú monoton egyenes országúttal kezdődött a mai nap, és az elmúlt két nap alig alvása következtében nem mindig sikerült egyenesen haladnom, időnként bealudtam. Azért most is találkoztam két nyuszival ... úgy látszik, most nyuszis időszak van, ráadásul párban járnak. Ők ugyan nem incselkedtek, de nem rohantak el, csak bevették magukat a búzatáblába és ott megálltak. Sokáig láttam kilógó hatalmas füleiket.
   Tompaháton gyermeknapi rendezvény volt, a környékbeli településekről is sokan jöttek ide. Ez az én dolgomat is megkönnyítette, könnyebben tudtam pecséthez jutni, ami egyébként vasárnap lévén nehézkes lehetett volna. Nagymágocson megettem egy finom pizzát, és eredetileg itt akartam éjszakázni a turistaházban. Azonban ott nem volt senki, előre kellett volna szobát foglalni ... jobb híján mentem tovább. Árpádhalomra érve alig találtam meg a pecsételő helyet, viszont amikor meglett, dupla öröm ért: mellette volt egy szép nagy rendezett játszótér és futballpálya, ami kiváló sátorhelyet is jelentett. Babakendős tisztálkodás közben még egy kisrác megkérdezte, nem állnék-e be közéjük focizni, de közel 40 km-rel a lábamban és túracipőben nem igazán ehhez volt kedvem. Sátort vertem, beköltöztem, és az alváshiány következtében hamarosan el is aludtam.

42. nap

   A szokásos tortúra közepette kikászálódtam ébredés után a sátorból és összepakoltam. Most már jönnek a melegebb éjszakák, hajnalok, megpróbálom csak a szúnyoghálós részt becipzározni, hátha akkor nem vizesedik be a sátor. Elmentem a település boltjába, vettem tejet és ömlesztett sajtot, majd elindultam. A sajtot margarin helyett használom, ugyanis ezt nem tudok cipelni magammal, mert ebben a melegben kiválnak az összetevők, megikrásodik, és utána már nem kenhető. Az ömlesztett sajt kenhető és finom, használható vaj helyett ... persze így sokkal drágábban jövök ki. De ez van. Azt hittem, találok még jó reggeliző helyet kifelé menet a faluból, de tévedtem, így el kellett mennem majdnem egészen a következő pecsételő helyig, mert még leülnöm sem volt hova a földön kívül. Végül egy buszmegálló előtti padon reggeliztem, megtévesztve egy éppen érkező buszt, aki csak miattam állt meg.
   Eperjesen a postán pecsételtettem, majd megkezdtem hosszú, 22 km-es menetelésem Szarvasra. Pár kilométer után találkoztam három munkással, akik a csatornán dolgoztak valamit. Jól elbeszélgettünk, majd megkérdezték, milyen nehéz a zsákom. Mondtam, hogy 18-20 kg, attól függően, mennyi vizet viszek magammal. Erre elszörnyülködtek, és megállapították, hogy más önostorozást választanának maguknak, és bele sem mernek gondolni, mit követhettem el, hogy így büntetem magam. Egy pár napos tragikus autóbaleset kapcsán megvitattuk az ittas vezetéssel kapcsolatos büntetőjogi szabályozást, majd továbbindultam.
   Nagyon meleg volt már, gyorsan fogyott a vizem. Valahogy Rejtő Jenő Idegenlégiója jutott eszembe, ahogy menetelnek a sivatagban. Amikor 3 éve erre jártam, éjszaka tettem meg ezt a szakaszt. Akkor Mindszenttől egészen Mezőtúrig mentem, több mint 100 km-es etap volt. Végül Szarvasra érve már kellőképpen kitikkadtam, elfogyott a vizem, ezért bementem az éppen útba eső temetőbe ... de nem volt szerencsém, nem jött víz a csapból. Elmentem egy közeli étterembe, jól megebédeltem/megvacsoráztam, majd kimentem Szarvasról és kerestem egy jó sátorhelyet a Körös partján, közel a komphoz, amivel reggel át kell kelnem a folyón. Át kell gondolnom a következő napok haladási ütemét, mert nagy melegeket mondanak és kemény, hosszú szakaszok is várnak rám. A meleg sátorban hamar elálmosodtam, és mivel volt még elmaradásom az alvás terén, nem ellenkeztem lecsukódó szemhéjaimmal.

43-44. nap

   Reggel rádiószóra ébredtem. Mint kiderült, egy korán kelő horgász telepedett éppen oda, ahol sátoroztam, és bizonyára úgy gondolta, a hajnali hírekre jobban kapnak a halak. Kikászálódtam a sátorból, üdvözöltük egymást, majd összepakolás után éppen elértem az induló kompot. Most sem kérte a fuvardíjat a kompos, csakúgy, mint Mindszentnél sem. Köszönöm mindkettőjüknek. Bár az is lehet, hogy csak nem akart 60 Ft-tal vacakolni.
   Megkezdtem hosszú monoton sétámat a töltésen a mai nap első pecsételő helyéig. Azért ha az ember figyelmes és igyekszik halkan járni, még itt is érhetik kellemes élmények. Én például többször találkoztam nyuszikkal, akik nem is féltek annyira tőlem. Amikor biztonságos távolságban érezték magukat megálltak, és legalább olyan kíváncsian figyeltek engem, mint én őket. Volt, hogy én untam meg előbb a farkasszemezést, és tovább indultam, miközben a nyuszi ült tovább a fűben. Láttam három kergetőző nyuszi-triumvirátust is ... sokáig néztem játszadozásukat. Ugyanitt alig 20 méterre tőlem egy szép szál szarvas legény hűsölt az egyetlen fa árnyékában, de sajnos elinalt, amikor észrevett.
   Valahol útközben meg is reggeliztem, ami most csupán egy szelet kenyérből és két karika téliszalámiból állt. Elég száraz volt így kenőanyag nélkül, de lesz ez még jobb is. Mire pecsételtem és elindultam Mezőtúr felé, már kegyetlenül tűzött a nap, de sok vizet vittem magammal, így kitartott. A hosszú menetelés alatt kigondoltam, hogy most egy darabig nem indulok tovább, alaposan kipihenem magam egy árnyékos helyen, és majd este indulok el, éjszaka járom le a rám váró 36 km-es szakaszt. Ez egy embertelen etap, egyetlen települést sem ejt útba az útvonal, ennél fogva vízszerzésre sincs lehetőség. Ráadásul végig a töltésen kell haladni, azaz árnyék sincs sehol. Három éve ezt 40 fokban tettem meg ... nem érzek késztetést az újrázásra, még akkor sem, ha most valamivel „hűvösebb” van. Valószínűleg a fejlámpámra sem lesz szükség, tegnap éjszaka is világos volt a sátramban a teliholdtól.
   A városba érve elsősegélyként megittam egy kaukázusi kefirt és megettem egy friss ropogós magos kiflit. Kiteregettem száradni a sátramat, majd amikor ez megtörtént, kerestem egy éttermet és ettem egy menüt. Nagyon finom és bőséges volt, nem is volt drága. A napot estig a tervek szerint pihenéssel töltöttem, illetve este boltzárás előtt még megvettem a vacsorámat és valami nasit éjszakára. Megvacsoráztam, feltankoltam magam vízzel, majd este 8 óra után nem sokkal elindultam. Ekkor már kellemes volt a hőmérséklet ... később hűvösebb is lesz, de nem hiszem, hogy menet közben fázni fogok. Ha mégis, felveszem a széldzsekim. Ha pedig szúnyogok kellemetlenkednének, jól befújom magam ... jobban már úgysem ragadhatnék. Holnapra sikerült lebeszélnem egy szállást, igaz, ehhez még további 15 km-t kell majd mennem ... de délelőtt odaérek, lesz időm kialudni és kipihenni magam.
   Az éjszakai menet nagyon hangulatos volt, egyáltalán nem volt hideg, a föld sugározta ki magából a napközben elraktározott meleget. Egyedül bandukolni a „semmi közepén”, hangos békazenekar kíséretében ... Egyébként hihetetlen, mire képesek ezek a békák. Vannak vagy millióan a hangjukból ítélve, és be nem áll a szájuk. Ugyanakkor időnként - talán csak ők tudják, mikor és miért - egyik pillanatról a másikra hirtelen elhallgatnak, és síri csönd lesz pár másodpercig. Mintha vezényszóra tennék, egyszerre mindenki befogja a száját. Fogalmam sincs, hogy csinálják. Aztán persze kezdik elölről. Számtalanszor kiabáltak rám őzek, néha egészen közelről, és én mindannyiszor majd besz**tam, úgy megijedtem. De bárhogy meresztettem is a szemem, egyszer sem sikerült megpillantanom egyiküket sem.
   A tervezettnél korábbi indulás miatt jóval 6 óra előtt értem Ecsegfalvára, ahol pecsételnem kellett. Boltnyitásig bementem a fedett buszmegállóba és hálózsákba burkolózva lefeküdtem a padra, majd rögtön el is aludtam. A korán munkába igyekvők gyülekezésére ébredtem, de ekkor még mindig csak 5 óra volt. Ekkor már csak úgy csináltam, mintha aludtam volna, majd végre eljött a 6 óra, nyitott a pecsételő hely, és indulhattam tovább. Réhelyre érve megint várnom kellett közel 1 órát, mert ott csak 9-kor nyitott a bemutatóközpont. Végül 11 óra előtt értem Dévaványára, a szálláshelyemre. Itt még megvettem a holnapi reggelimet is, hogy ne reggel kelljen ezzel az időt töltenem, ettem valamit és kimostam a ruháimat illetve a hálózsákomat is. Ez utóbbi már nagyon aktuális volt, és most legalább meg is tudott száradni. Ezután lefeküdtem, és aludtam este 8-ig. Ekkor megvacsoráztam, neteztem egy kicsit, majd folytattam az alvást, mert szerettem volna alaposan kipihenni magam az elkövetkező menetelések előtt.

Címkék: Kék Kéktúra Kékkör Kék Kör