2007-ben az origo.hu hírportáltól valaki cikksorozatot akart írni a témáról s kérdéseivel megkereste a Magyar Természetbarát Szövetséget. Ők feltehetőleg nem akartak a szövetség nevében nyilatkozni, ezért megadták az elérhetőségeimet mondván, hogy én rendszeresen szervezek olyan kerékpáros, evezős és gyalogtúrákat, amikor ott sátrazunk, ahol utolér az este. A riporter közel egy órán át beszélgetett velem telefonon. Megkérdezett másokat is, végül az alábbi linken ma is olvasható írást tette közzé: http://www.origo.hu/itthon/20070629-vadkempingezes-magyarorszagon--szabalyok-veszelyek-lehetosegek-es-elmenyek.html?pIdx=3

Azóta többen megkerestek kérdéseikkel, s mivel a téma másokat is érdekelhet, válaszaimat a túratárs.com oldalra is felteszem. Legutóbb valaki azt kérdezte: „Érvényben vannak-e azok a jogszabályok, melyek lényegében azt mondják ki, hogy 1 napig mindenkinek jogában áll vadkempingezni (nem védett, és nem magán területen)?”

-------------------------       -----------------------------------------                  ------------------------------------

Mindenek előtt külön kell választanunk a kempingezést – így a vadkempingezést is – és a sátrazás fogalmát. (Ezt az origo.hu riporterének is megpróbáltam elmagyarázni, de nem volt vevő rá. Ő a vadkempingezésről akart írni, így folyamatosan összekeverte a fogalmakat.)

Kempingezéskor az ember valahol leveri a sátrát és egy, vagy több napon át életvitel szerűen ott tartózkodik. Tehát ott sátrazik, eszik, alszik, tisztálkodik, mossa a szennyesét, pecázik, sportol, játszik, tüzet rak, homokvárat épít, napozik, stb. Mindezekkel természetesen a legnagyobb odafigyelés mellett is jelentősen károsítja a környezetet.

A sátrazás azonban a vándortúrázás része. Az egész napos túra után már késő délutántól keresi az ember a sátrazásra alkalmas helyet és ahol megtalálja, megáll. Ha korán van még, elkészíti a vacsoráját és előbb étkezik. Ha későre jár az idő, előbb sátrat állít, s aztán eszik. A vándor túrán legalább két palackban viszünk vizet. Egyikben ivásra, másikban mosakodásra, mert nem biztos, hogy este lesz víz a közelben.

Reggel lebontjuk a sátrat és tovább megyünk. Ha reggel szakad az eső, hóvihar, vagy homokvihar tombol körülöttünk, akkor jogunkban áll annak elmúltáig még maradni. De, ha csendesedik az idő, azonnal tovább kell állnunk. Nem várhatjuk meg, míg megszárad a sátor! Le kell törölni és vizesen kell elcsomagolni! Magas-hegységekben, így a Kárpátokban, vagy az Alpokban a köd is gondot okozhat. Ha öt méternél kisebb a látás távolság, akkor szintén maradhatsz annak tisztulásáig. De, amint látható ezek ritkán előforduló, kivételes esetek.

-------------------------               ----------------------------            ---------------------------

Nem vagyok jogász, nem ismerem napra készen a legújabb  rendeleket, de igyekszem a ezek szellemében élni. Vannak írott és íratlan szabályok.

Szándékosan sarkított példát mondok: Nem tiltja a törvény, hogy a turistaút közepén végezd a dolgod, mert értelmes ember úgy sem tesz ilyet. A lányok sem hagyják ott a használt betétet, hanem elviszik az első lakott hely szemetesébe.

Ugyan így sátrazni sem az úton, vagy az úttól még látható távolságra, vagy a rét közepén fogsz. És mindent megteszel, hogy miután tovább indultál a lehentergett füvön kívül más nyom ne maradjon utánad.

Más példa: Tilos a lekaszált füvet, lombot, egyéb elbomló kerti hulladékot az erdő szélére kihordani! Mert ennek lebomlásából humuszban gazdag anyag fog képződni, amelyben az őshonos növények helyett, az oda hurcolt gyommagvak fognak kikelni. Később pedig elszaporodnak az erdőben is.

Ugyan ezért nem szabad kempingezni sem és nem szabad – mondjuk az OKT mentén – mindég ugyan azon a helyen sátorozni sem. Szintén nem szabad az erdőben kerékpározni, motorozni és kvadozni sem, mert akkor már pusztul a környezet és az ilyen helyekre szintén a tájidegen fajok fognak betelepedni.

Magán területen a tulajdonos engedélyével szabad sátrazni. Így az Alföldre szervezett  kerékpáros túráimon gyakran kérem meg a helyi tiszteletes urat, hogy a templom kertben verhessük fel sátrainkat. Ott általában van vízcsap és WC is. S ha a településen működik vendéglő, még meleg vacsorához is juthatunk.

A Lappföldön minden terület magánkézben van. A tulajdonos jurtájával folyamatos vándorlásban van a gyakran több ezer hektáros területén. Ha ott lett volna, kértem volna engedélyt, és ők valószínűleg örömmel fogadták volna távoli rokonaikat. De a nyolc nap alatt csak rénszarvas csordáit láttuk, így engedélyt sem tudtunk tőlük kérni.

A dél-Kárpátokban és Bulgária magas-hegységeiben húsz éve még szabadon sátrazhattunk. A Nemzeti Parkok megalakulása óta csak a kijelölt helyeken szabad, és ellenőrzik, hogy a szemetedet elviszed-e?

Az Alpok országaiban tilos a kijelölt táborokon kívüli kempingezés és lakókocsikban való alvás, de általában szemet hunynak a sátrazásért. (Ha valóban úgy sátrazol, ahogy feljebb már körbeírtam, valójában észre sem veszik, tehát nincsen mit tiltaniuk.)

Az USÁ-ban és Kanadában a szemeteléshez köthető medveveszély miatt tiltják a kijelölt helyeken kívüli sátrazást.

A Nemzeti Parkokban és védett területeken sem azért tiltják a sátrazást, mert az visszafordíthatatlan károkat okozna, hanem azért, mert az emberek többsége nem ismeri a különbséget és sátrazás helyett kempingeznének. Például az Ipoly mentén rendszeresen lemennek a partra autóval, sátrat vernek, horgásznak és tüzet raknak. Kivágják a fákat, bokrokat és ott hagyják a szemetüket.

Amikor a Kiskunsági Nemzeti Park területére öt napos vándortúrát szerveztem, este a sátrainktól 20 méterre állt meg a parkőrök terepjárója. Cifra kiabálással és káromkodva közeledtek felénk, az édesanyánkat és a bírságot emlegetve. Amikor odaértek nagy szemekkel néztek körbe, hogy vajon hová rejthettük a terepmotorjainkat. Végül, mikor kiderült, hogy minden holminkat a hátunkon hoztuk, ők is hangnemet váltottak. Egyszerre szívesen látott vendégekké váltunk, akiket másnapra meghívtak a madárvártába.

2007-ben még nem voltak farkasok és medvék az országban. Ma már előfordulnak. Egyik sem tekinti az embert prédaállatnak, így nem is kell tartanunk tőlük. A nádifarkas, vagy aranysakál ugatását gyakran hallottuk éjszakánként sátrainkban az Alföldön és az Ormánságban.

Egy veszély mégis van: Ahogy nekünk megengedett az erdőkben való sátrazzás, úgy a vadászoknak szabad a lakott területeken kívül alkonyattól hajnalig vadászni. Nem valószínű, hogy a sátorban fekvő embert eltalálják, de nem is kizárt. Ezért érdemes a sátor környékét a vadászok számára láthatóvá tenni. Továbbá túra előtt saját érdekünkben nézzük meg, hogy az adott területen nincs-e időszakos tilalom.

Szádeczky-Kardoss Géza szkgeza51@gmail.com

Címkék: Sátrazás Kempingezés Vándortúra