Reggel, ébredés után beszűkűlt szemekkel (aggyal) néztem körül és hamar konstatáltam 1-el többen vagyunk a szobában mint kéne. Aztán arra is rá jöttem, viszonylag gyorsan, hogy én vagyok az az 1. Csendben próbáltam kikászálódni Antsa és Bob melől és célba vettem a saját szobámat. 1 kis fetrengés után rávettem magam, hogy megnézzem mi újság a társasággal. Páran már ébredeztek és e mellett észrevettem, hogy szakad az eső. Lassú reggeli készítések közben, ami egyébként már inkább ebéd volt, felmértem a helyzetet és próbáltam telefonos segítséget kérni a csapadék elállását illetően. Nem éppen megnyugtató válasz után, ami azt jelentette nemigen fog elálni az eső, közvélemény kutatást végeztem a társasággal és büszkén állapítottam meg, hogy mindenki túrázni akar az eső ellenére. A söfőrökkel az autókat a majdani célba szálítottuk és ott leparkolva az autókat, vezettem vissza a rajtig. 13 óra magaságában indúltunk el azzal a tudattal Újhutáról, hogy bitosan sötétben fogjuk befejezni a túrát. Sebaj gondoltam csak 18 km. 1 kis jókedvel és pálinkával megoldjuk az egészet, futottam én már ennél sokkal többet is, biztosan bírni fogjuk.

A K négyzeten elindúlva már az első föld úton figyelmeztetett a talaj, bizony itt sár és latyak vár ránk ismét, annyi különbséggel, hogy még az eső is esik ami által az úton patakként zúdúlt több helyen le a víz. Nemsokára a túrista úton találkoztunk Zsoltival aki szemből jött és a mi szállásunk felé tartott. Nagy üdvözlések után indúltunk tovább a már sártengerré vált utakon. Hol szögdelve, vagy beletörődve, a bokáig érő vizes sárba lépve nyomultunk és próbáltuk menteni a menthetőt, kevés sikerrel. Az úton több helyen fakitermelés és a nehéz járművek által kijárt úton egyre nehezebben jutottunk előre. Az egyik pihenőnél még 1 uaz tipusú jármű elkötésén is gondolkodtam de hát a létszámot tekintve nem biztos, hogy elfértünk volna rajta és termszetesen össze sározni sem akartam a kitünő járművet a bakancsaink által, így az élvezetes caplatást választva haladtunk tovább. Makkoshotykára beérve ismét örömteli volt az aszfalt úton való közlekedés és nem sok keresgélés után betértünk a helyi krimóba ahol is a pecsételések elintézése és kaja valamint gyümölcspárlatok, gyógynövény folyadékok, maláta származékok bevitele után új erőre kapva (itt még azt hittem) repültünk ki a Meczner Kastély kertjén keresztűl a falu mögötti szántóföldre. Az új erő rögtön elfogyott. Nem volt olyan hely ahol ne léptünk volna legalább bokáig érő sáros latyakba. Cuppogtunk, vánszorogtunk, ugráltunk, a szántóföldön keresztűl vezető úton méterekre lemaradva egymástól már feladva azt a reményt, hogy lábunkat bármelyik kitünő bakancs megvédje a nedvességtől. Itt említeném meg azt a nem elhanyagolható csekély vezsteséget ami két túratársunk elvesztését hozta. A két Imre valami oknál fogva (véralkoholszint=2,00mlg/l) lemaradt, és 5 perc után mi már eltűntként tartottuk nyílván őket, érthető önző okokból: az idő haladt mi meg nem nagyon. Na sebaj vannak még a túratárson elegen majd onnan pótóljuk a veszteséget. Nemsokára felértünk a Cirkálótanyához ahol két barátságos eb leugatta az agyunkat , jelezvén őrzött helyen vagyunk. Pecsételés és kutyasimogatás után eredtünk a már szürkülni kezdett utolsó km-ek nyomába. Nem sokáig rohanhattunk ugyanis a Hercegkúti patak utunkat álta. Pár percig vártuk a kompot mivel a víz felület bizarnak tünt. Aztán átkelőt keresvén a megáradt patakon próbáltam a félhomályban keskeny részt felfedezni. Találtam 1 viszonylag jó részt amin keresztül 1 masszív kinézetű fa tuskó ívelt keresztűl. Az első lépés után rögtön II. Lajos királyunk jutott az eszembe aki a megáradt Csele patakban lelte a legenda és a festmény szerint halálát, menekülvén a törökök elől. Én nem vagyok király és a törökök elől sem menekülök mégis amikor derékig beleestem a patakba sötét képek cikáztak az agyamon (amúgy is sötétség van) Villám gyorsan emelkedtem ki a vízből most már biztosan tökig ázva és mentem vissza a többiek irányába. Érdekesmód a patak ahol a legszélesebb volt ott volt a legsekélyebb. Mivel a bakancsa mindenkinek már átázott (kivéve néma leventét) vagányan vihorászva és,vagy káromkodva rohantunk át egyesével a lábszár középig érő patakon.  Ezen nehézségen túl téve magunkat haladtunk a közeli célunk felé. Közben teljesen besötétedett és már az orrunkig vagy lámpa tulajdonosok fénycsóvályáig láttunk csak. Mivel még nem volt elegem a megpróbáltatásokból, úgy döntöttem lecsúszok egy árokba ugyan milyen lehet ott az élet. Nem volt másabb mint a 8 méterrel felettem lévő ösvényen ahol a normális többiek haladtak. Kimásztam onnan is és igyekeztem nem több hülyeséget csinálni. A túra legvégét sikerült egyébb események nélkül megúszni és nem sokára az autóknál találtuk magunkat.  

Az utat kis szunyókálással töltöttem így elég gyorsan hazaértünk. Erős párlat bevitel és tisztálkodás után indúltunk a szomszédos panzióba a megrendelt vacsinkat elfogyasztani . A hangulat kezdett erősen emelkedni és rövid csocsózás után áttessékeltem a csapatot a házunkba. Itt 1 kis vetélkedő vette kezdetét. a csapatok kialakítása után mindenki komolyra véve az általános iskolai anyagra épülő valamint a túratársak megismerését alkotó teszt megoldását. Ha jól emlékszem a 2-es csapat nyert, de ebben már nem vagyok biztos, mindenesetre a nyertesnek járó pezsgőt megittuk. További jóhangulat fokozás után lassan tetőfokára ért a hangulat és túratársunk "nyugodságát" és hasát kihasználva freskót alkottak 1 páran gyögyörű pocakjára. Bátran az éjszakába húzva későn 2 körül oszlott a társaság. Mindenki elfáradva és élményekkel telítve (pálinka) hajtotta nyugovóra fejecskéjét, nem gondolva bele, hogy holnap még 15 van hátra.  

Folyt Köv...

Címkék: Bózsvától Regécig