Az egész úgy indult, hogy 2014-ben indultam a BRM teljesítménytúra sorozat Kiskunfélegyházáról induló túrájához (Kiskunság maraton), ami annyit jelentett, hogy 213km-t kellett letekerni 13 óra 30 perces szintidőn belül. Ezt akkor 11 óra 22 perc alatt sikerült megtennem, és ott döntöttem el, hogy 2015-ben megpróbálkozom az összes távval, hogy megszerezzem a Super Randonneur címet. Erről a túráról van is egy rövid élménybeszámolóm.(BRM 200 – Kiskunság maraton) Ezzel ugrom is egy nagyot az időben, amikor is 2015. április 24-én reggel elindultam az első ilyen kihívás teljesítésére, de erről már írtam egy részletesebb beszámolót, amit ezen a linken meg is találtok.(BRM 300 – Rendek maraton) A lényeg, hogy ez egy 321km-es táv volt, amit 20 órán belül kellett teljesíteni. Nekem ez 18 óra 16 perc alatt sikerült. Jobb lett volna ha szépen sorban tudok haladni a távokon és szoktatom magam hozzá, de mivel az időpontok fixek voltak, ezért ezután a legnagyobb távval folytattam, ami 613km-t jelentett, mivel csak így értem rá.
Ettől azért féltem, mert a 321km után is éreztem, hogy fáradt vagyok, de ez alvás nélkül teljesíthető volt még. Körülbelül 2 hónap elteltével, június 20-án sor került erre a túrára is (Eastern Tour), de mivel valamivel a túra előtt megbeszéltem egy kecskeméti sráccal Kornéllal, hogy le tud engem is vinni kocsival, így még előző nap elmentünk az indulás helyszínére Nagymarosra, és a kocsiban aludtunk. Sajnos nem sikerült 4-5 óránál többet aludnom, de ezt betudtam az izgalomnak, hogy sikerül-e megcsinálnom, mivel hirtelen nagy ugrás volt ez a 321km-hez képest. Hajnali 3 körül már elkezdtünk ébredezni, hogy 4-kor pontosan indulni tudjunk. Sajnos a hálózsákomat otthon felejtettem, de úgy gondoltam biztosan oka volt ennek is.  Az első ellenőrzőpont körülbelül 81km megtétele után Hollókő volt, ahol megpihentem egy kicsit és ettem. A következő ellenőrzőpont Eger volt, majd szép lassan elértem a Tisza-tóhoz, ami azért volt furcsa, mert nem sokkal a túra előtt eltekertem oda Kiskunfélegyházáról, majd másnap haza. Innen Hortobágynak vettem az irányt, ahol a harmadik ellenőrzőpont volt. Itt szintén egy kicsit nagyobbat pihentem, ettem, ittam, kávéztam, mivel tudtam hogy az utóbbira este nem biztos hogy hamar találok alkalmas helyet. Elindultam vissza a Tisza-tó irányába, de mire elértem szép lassan rám is sötétedett, ráadásul szép nagy viharfelhőket is láttam, így biztosra vettem, hogy az esőt sem úszom meg. Így is lett, ahogy elértem a tóhoz szép lassan el is kezdett esni, majd legalább 2-3 órán keresztül esőben mentem tovább. Ekkor már kicsit kezdtem álmosodni, de az eső legalább ébren tartott és rájöttem, hogy a hálózsák hiánya nem véletlen lehet, szóval eldöntöttem, hogy megpróbálom alvás nélkül végigcsinálni. Egy benzinkútnál feltankoltam magam energiaitallal, mert gondoltam majd használ, hát nem sokat.  Ahogy a tavat elhagytam egyre inkább éreztem a fáradtságot és hogy alig haladok, de nem álltam meg. Vártam, hogy jöjjön fel a nap, mert már fáztam is. Körülbelül 400km körül éreztem, hogy itt a holtpont, amin át kell esnem, de ez annyira jól sikerült, hogy bealudtam a bicajon és szó szerint az árokba estem. Szerencsére nem lett semmi baj, de onnantól nagyon próbáltam magam ébren tartani. Kecskemétig még volt ekkor kb. 40km, de tudtam, hogy ide átjönnek a szüleim hozni egy kis ennivalót, innivalót, kávét, stb-t, így legalább eddig húznom kellett, hogy utána felfrissültebben indulhassak tovább. 

Szép lassan de beértem Kecskemétre, ahol megejtettük a találkozót, és tényleg sikerült egy kicsit felfrissülnöm azalatt az egy óra alatt. Természetesen az elesésemet ekkor nem is említettem, nem akartam hogy feleslegesen aggódjanak a maradék táv alatt, gondoltam majd utólag elmondom. 150km, gondoltam ezt valahogy már csak sikerül megcsinálnom, nem adhatom fel, szóval újult erővel nekikezdtem a maradék távnak, pedig ekkor már lábfájással is küszködtem. Néha-néha még utána is voltak pillanataim, hogy majdnem elalszom, de Gödöllőn, ahol az utolsó előtti ellenőrzőpont volt kaptam annyi erőt, hogy azt a maradék 45-46km-t már józan fejjel csináljam végig. Így is lett, beértem Nagymarosra kereken 39 óra alatt, ráadásul alvás nélkül. Itt jöttem rá biztosan, hogy a hálózsák okkal maradt otthon, mert ha ledőlök csak egy kis időre is, akkor valószínűleg nem sikerül 40 órán belül beérnem. Ezután már csak a hazautat kellett valahogy megoldanom, de egy srác akivel már a másik túrán megismerkedtem felajánlotta, hogy elvisz Pestre, ahová viszont a szüleim már eljöttek értem és itthon kipihenhettem magam. Sokan mondták, hogy ezt a távot már nem igazán lehet alvás nélkül teljesíteni, és igazat is adok benne. Attól hogy sikerült, még nem a legjobb döntés volt, mert nagyon könnyen baj is lehetett volna az esésemnél is, szóval aki egy ilyen túrának nekivág, azért jobban teszi ha pihen is közben.
Július 11-én már jött is a következő túra, aminek 412km volt a távja. A 613km után úgy éreztem olyan nagy baj nem lehet. Előző nap már elvonatoztam Veszprémbe, ugyanis innen indult a túra. Elfoglaltam a szállást, ahol megismertem Gergőt, aki szintén induló volt, csak a 300-as távon. Ezen a túrán ugyanis több távon lehetett indulni. Másnap reggel közösen eltekertünk a rajt helyszínére, ahol sokan összegyűltünk a reggel 6 órai indulásra. Jó ideig motoros kíséretet is kaptunk. Napközben igazából jelentősebb probléma nélkül haladtam, majd ahogy besötétedett elkezdtem belassulni és egy kicsit fáradni. Abban biztos voltam, hogy ha a 600-as távon nem aludtam, akkor a 400-on biztosan nem fogok. Észrevettem, hogy pár bicajos jön mögöttem, akik szép lassan be is értek és mentek el mellettem. Köszöntünk egymásnak, majd úgy gondoltam, hogy megpróbálom velük tartani a tempót, így este is jobban haladok majd, mint egyedül. Ez sikerült is, bár később már kezdtem leszakadozni, de végül elértünk Pápára, ahol megpihentünk egy kicsit, majd Cseszneken a Limonádé Joe-ban, ahol ismét pihenő volt ettünk egy kicsit, én pedig elköszöntem és megköszöntem a segítséget. Innen még 70km volt hátra, amit kissé fájós térddel, de megcsináltam, így 412km-t tekertem 25 óra 6 perc alatt. Reggel negyed 8 körül volt, szóval benyomtam egy hamburgert is, mielőtt hazaindultam.
Végül a 213km-es táv maradt utoljára, amihez már nem kellett utaznom sem, mert innen Kiskunfélegyházáról indult, és tudtam, hogy ha valami nagyon komoly probléma nem adódik, akkor biztosan sikerül. Az elején elég jó tempót sikerült mennem, majd körülbelül a túra közepétől Lászlóval tekertem, akivel együtt is fejeztük be a távot, ráadásul javítottam 1 óra 35 percet a 2014-es időmhöz képest.
Nagyon örültem a végén, mert ezzel megszereztem a Super Randonneur címet, amivel a 2015-ös évet is beleszámítva 41-en vagyunk az országban. 

Összesített eredményeim:
BRM 200: Bruttó idő: 9 óra 47 perc / Nettó idő: 8 óra 21 perc
BRM 300: Bruttó idő: 18 óra 16 perc / Nettó idő: 15 óra 59 perc
BRM 400: Bruttó idő: 25 óra 06 perc / Nettó idő: 19 óra 59 perc
BRM 600: Bruttó idő: 39 óra / Nettó idő: 32 óra 48 perc

Címkék: Bringa Bicaj Bicikli Kerékpár Túra