Utolsó napunkon egy igazán emlékezetes túrával szerettük volna lezárni a 2015-ös tátrai kiruccanásunkat. Mivel 2014-ben messzemenőleg a Lorenz-hágó tetszett mindőnknek a legjobban, így nem volt kérdés, hogy idén is betervezünk egy hágótúrát. Nagy kínálat sajnos nem volt, így a Rovátkára esett a választásunk.

Reggel újfent kristálytiszta időnek örvendhettünk. A Magas-Tátra fölött alig lehetett egy-két kósza felhőpamacsot látni. A 2014-es kirándulásunk során egyetlen kellemes időjárású napunk sem volt, így most abszolút kárpótolva éreztük magunkat. Stary Smokovecről indultunk, a sikló melletti zöld jelzésen. Hrebienokon vettünk némi innivalót, majd továbbra is a zöldön haladtunk, hogy megnézzük a Tar-patak lenti részét is. Ezen a szakaszon kezdett a fényképezőgépem optikája először olyan jeleket adni, hogy egészségi állapota nem feltétlenül tökéletes. A zöld jelzés végén ”egyenesen balra” haladva sokáig a kék jelzést követtük, amely bevezetett minket a Nagy-Tar-patak völgyébe. Fantasztikus volt a látvány, melyet a körülöttünk tornyosuló hegyek nyújtottak! Külön lenyűgöző volt első napi úticélunkra, a Szalóki-csúcsra tekinteni, melyre kis túlzással 90 fokban lehetett csak felnézni. Ami a folyadékutánpótlást illeti, én szinte minden túrán annak tudatában vittem magammal vizet, hogy az első adandó alkalommal forrás, patak, vagy tó vizében merítem meg a palackomat. Sokan mondták már, hogy ilyen magasságban még nincs a víznek kellő ásványianyag tartalma, így a szomjat sem oltja. Én ebből semmit sem tapasztaltam. Ugyan olyan jóízűen és ugyan akkora mennyiségben fogyasztom, mint a klóros, városi csapvizet. Bocsánat! Azt jóízűen nem szoktam! :) Ezen felfogásomon most sem változtattam, hiszen a Nagy-Tar-patak völgye meglehetősen gazdag a kisebb-nagyobb tavakban, és a patak is ott csörgedezik szinte folyamatosan a közelünkben, vagy éppen alattunk a hidaknál. A Hosszú-tavat (Dlhé pleso) elérve már rálátásunk nyílt az 1940m magasságban található menedékházra is, ahonnan a sárga jelzés ágazik ki a Vöröstorony-hágó irányába. Ez is kecsegtető volt, de 2016-ra is hagyni kell valamit! :) Kis pihenő, pár falat és mehetünk tovább. Még vizesebb, még ”tavasabb” terep következik, ahol mormotákat is láthatnak a szerencsésebbek, melyek meglepően szelídek, hiszen egészen közelről, 2-3 méterről is engedték magukat lefotózni! Ezt követően viszont kezdődik a túra neheze! A terep erőteljesen kaptatóssá válik, amin tovább nehezíti a közlekedést a meglehetősen nagy forgalom is. A hágó lánccal és vaslépcsőkkel van biztosítva, mely főleg a nyugati oldalon nagyon jól jön, hiszen még ezek segítségével is bizony van egy-két olyan lépés, ahol nem könnyű magunkat megtartani. A látvány viszont... A képeknél jobban úgy sem lehetne leírni.

Akik felérnek a hágóra, azok azt hihetik, hogy a nehezén már túl vannak. Naívak! Lefelé mindig sokkal nagyobb esély van a megcsúszásra, elbotlásra, egyensúlyvesztésre! Ha viszont ezen veszélyforrásokat megspékeljük a már említett vaslépcsőkkel, melyek ugyan jó hogy vannak, ám elhelyezésük nem feltétlenül optimális, könnyen belátható, hogy az a bizonyos zabszem itt még kevésbé lesz esélyes a dologra! :) Megijedni viszont nem kell tőle, hiszen nem hosszú szakaszról van szó. Utólag mindegyikőnk egyértelműen azt mondtuk, hogy ez a rész volt a legjobb. Megkezdjük a lankásabb részt a Lengyel-nyeregig, ahol még egy rövidke hógolyózásra is volt lehetőségünk. A nyereg nyugati oldalának jellemzője egyébként, hogy nagyon murvás, melyben könnyen meg lehet csúszni. A Lengyel-nyeregre felérve újabb rövid pihenő következett. Itt már szinte teljesen használhatatlan volt az optikám. Néhány szakasz még itt is láncos, de ezek már közel sem olyan veszélyesek, mint a nyereg alatti rész. Az időjárás viszont lassan kezdett elkomorodni. Gyűltek az esőfelhők, majd a Felkai-vízeséshez (Velicky vodopád) közeledve már az égzengések is sűrűsödtek. Nem volt egy egyszerű túra, talán nem is pont az utolsó napra kellett volna tennünk, így kicsit fáradtabb volt már a csapat, de ettől függetlenül szaporázva mentünk tovább lefelé a zöld jelzésen, egészen Tatranská Polianka vasútállomásig. Fáradozásunk eredményes volt, hiszen ki tudtunk jönni a völgyből anélkül, hogy eláztunk volna, így elmondhatjuk, hogy minden a legtökéletesebben alakult a 2015-ös tátrai látogatásunk során is. Csak az a fránya optika ne adta volna meg magát...

Fotók és adatok:

http://talpfaszamlalo.blog.hu/2016/02/06/2015_tatra_otodik_nap

Címkék: Rovátka Hágó Lengyel Nyereg Magas-Tátra Szlovákia