Lassan hagyománnyá válik, hogy áprilisban és novemberben Bosznia-Hercegovina valamelyik kétezresére látogatunk. Tavalyelőtt ősszel a Zelena glava, tavaly a Volujak került sorra, az idei cél a Maglić.

Az időjárásban van egy olyan tendencia, hogy a Dinári régióban október közepén tutira havazik. Tavaly 1 méter hó esett ebben az időszakban, idén 30-40 centi. A spártai körülmények mellett ez fűszerezi mindig az ilyen túrákat: mennyi maradt abból a hóból, s az vajon milyen állapotban van? Ezt itthonról nem mindig lehet eltalálni...

Pécstől Szarajevóig ködben autózunk, a főváros után azonban kiderül az idő, látom, hogy a Bjelašnica és a Treskavica ormai hómentesek. Szikrázó napsütésben gurulunk fel a Drina, majd a Sutjeska szurdokában Tjentište faluba, ahonnan a kriminális állapotú makadám úton még sok-sok kilométert kell autóznunk az 1686m-en, a Prijevor tisztáson levő táborhelyünkig. Közben a sorompónál leperkálom a belépődíjat, ami 5.-KM fejenként. Az autóért 3.-KM-t kell fizetni. A ranger beír a nagykönyvbe, aztán mehetünk.

Fent, a hegyen teremtett lélek sincs, csak a medvék, farkasok, meg mi négyen. A Maglić-csúcsnak a lemenő nap fényében fürdő északi fala alatti legelőn, a forrás közelében verünk tábort. Hamarosan lobog a tábortűz is. Teát főzünk, vacsorázunk. Korán sötétedik, s a hold keskeny sarlója is hamar eltűnik a Volujak gerince mögött. Szikrázó csillagkupola borul fölénk, hirtelen meg sem tudnám mondani, hogy láttam-e már ilyent, vagy csak tudtam, hogy ez ilyen? Bosznia és Montenegró határán vagyunk, a Dinári-hegység „Površi i brda” (fennsíkok és hegyek) pásztájában. Az Isten háta mögött is kettővel. Fényszennyezésként itt csak az a néhány utasszállító repülőgép jön a képbe, amik 8-9 kilométerrel fölöttünk elhúznak nagy ritkán.

Nincs hideg: este +9, hajnalban +8 fok majdnem 1700 méteren, november közepén igazán nem ok a panaszra. A szél viszont ravasz. Általában totális szélcsend van. Ám időnként hallani lehet, hogy valahol északon fúj. A hang erősödik, erősödik, aztán... csend. Majd – mint a horrorfilmekben – váratlanul az arcunkba lapítja a sátrat és tombol 10 percig. Utána megint béke, a következő „fuvallatig”.

A reggeli felkelés tehát korántsem oly kínos, mint ahogy terveztük. Kicsivel 8 óra előtt indulunk, mindjárt neki a Maglić északi falának. Odafönt csak jelentéktelen hófoltok vannak, hágóvasat tehát nem viszünk, csak két jégcsákányt, arra az esetre, ha valahol mégis lépcsőt kellene vágni, vagy valami jeget leverni. Erdős, füves, majd görgeteges oldalban kapaszkodunk fölfelé. Közben lent egy terepjáró érkezik a Prijevorra. Hárman indulnak el tőle a Trnovačko jezero irányába. 

Kb. 1900m-en az éjszakai fagyhatár. 2000m fölött már a szálkőzeten mászunk. Kiépített biztosítás nincs, illetve ami van, azt az omlások annyira megszaggatták, hogy néhol már csak egy szál drót tartja össze a sodrony két felét. Egyébként a fal szárazon és fölfele irányban - kis tapasztalattal és persze megfelelő erőnléttel - minden biztosítás nélkül is biztonságosan járható. Néhol kitett ugyan, de ott sem nehéz. 2 óra 10 perc alatt fent is vagyunk a csúcson. Gyönyörű körpanoráma a jutalmunk. Habár Bosznia és Montenegró nagy részét felhőpaplan takarja, de a Volujak, Bioć, távolabb a Durmitor, az Albán-Alpok, másik irányban, Hercegovinában pedig a Čvrsnica tömbje és a Prenj csúcsai jól beazonosíthatóak így is.

Hosszan időzünk a csúcson (2386m). Élvezzük a napsütést, a kilátást, meg úgy általában: az életet. Amiért jöttünk, megkaptuk, nem is akármilyen csomagolásban. Minden további csak ráadás! Kerek egy órát lubickolunk a csúcson, mire továbbindulni támad kedvünk.

A csúcsról délre leereszkedve átlépjük a montenegrói határt (amit semmi sem jelez), s füves háton felmászunk a kb. 20m-rel alacsonyabb Crnogorski Maglićra. Ezután hullámvasutazás következik a délre tartó gerincen, megkerülve egy-egy 2356m-es, 2308m-es és 2232m-es csúcsot. Ez utóbbi oldalán sűrű, fekete felhő, meg egy vígan daloló társaság ereszkedik le. Füttyögetünk egymásnak, majd kisvártatva találkozunk is. Ők az a trió, amely nem sokkal az indulásunk után érkezett a Prijevorra. Némileg szokatlan módon be is mutatkoznak és kifaggatnak bennünket; honnan jöttünk, mit járunk be. Tetszik nekik, hogy ilyenkor itt mászkálunk, sátorozunk. (A magyarok kemények!) Mosolygós, vidám, intelligens és a felénk megszokottnál számottevően közvetlenebb emberek. Mint kiderül, a Fadil néven bemutatkozó férfi politikus, a két idősebbnek tűnő pasas fizikus, illetve nagyvállalkozó.

Kezd elromlani – de legalábbis befelhősödni – az idő. Ők folytatják útjukat a Maglić csúcsára, mi pedig a Jezerski klanac (2148m) nyeregbe, ahonnan végre megpillantjuk a gyönyörűséges és hatalmas tengerszemet, a Trnovačko jezero-t (1514m), mélyen alattunk. Addig bizony több, mint 600m szintet kell ereszkednünk a Šarena Lastva meredek törmeléklejtőjén. Fárasztó lemenetel következik, de kutyafüle ez ahhoz képest, amit két éve, tavasszal éltünk át, amikor a fal aljában haladó utat többméteres hópárkány borította, s a kitett, lenyalt füvű lejtőn kellett itt lemennünk... Na, az nem volt népünnepély!

A tó katlana kihalt, csak magunk vagyunk most. Szezonban szokott itt lenni kalauztáskás ranger és puskás határvadász is, most azonban még a szél sem zavarja a tó nyugalmát. Nagyobb pihenőt iktatunk be, majd az erdős tófalon leereszkedünk a Suha-völgy következő, füves katlanába, (Suva jezerina, 1357m). Innen gyönyörű fenyveseken és egy gigászi kőomláson át, nagyjából egyenletesen emelkedik az út – újra át a láthatatlan országhatáron - vissza, a táborhelyre.

A Prijevoron rangerek örülnek nekünk, meg a szilvapálinkánknak. Mindjárt elő is vezetjük nekik a problémánkat, nevezetesen, hogy a kocsi hűtése fölfelé jövet átfolyó rendszerű lett, rengeteg ásványvizünket megitta, ezzel így hazamenni nem lehet. Van-e ötletük, vasárnap hol találunk autószerelőt? Nézegetik a motort, hol folyik a víz? Autószerelőt nem tudnak, viszont azt tanácsolják, az éjjel járassuk néha a motort, mivel -6 fok lesz idefent. (Rangerek jobbra el.)

Átöltözünk, konzerveket melegítünk, teát főzünk, falatozunk. Fél hatkor már sötét van és sűrű köd. A levegő 5 fokra hűl, lobog a tábortűz, amikor hangokat hallunk északról. Fadil és barátai jönnek egy mobil telefonnal világítva. (Van fejlámpájuk, kézi reflektoruk is, csak nem vették elő, mert minek?) Ismét örömmel üdvözöljük egymást, pálinkával kínáljuk őket, s közben Marcsi felveti a kérdést, hogy teljesen véletlenül nincs-e náluk fagyálló? Nincsen, de minek az? Elővezetjük a problémát. Törik a fejüket a megoldáson... Közben kiderül, hogy az ő kocsijuknak meg az akksija halódik. István felajánlja, ha nem indul, akkor betesszük a mienket. Marcsi ötlete: ha azzal sem megy, akkor maradjanak nálunk éjszakára, mi négyen behúzódunk a nagyobb sátorba, ők ellesznek hárman a kisebbikben. Plédet, hálózsákot tudunk adni... Jókat nevetünk, mélyül a barátság a tábortűz mellett. Látjuk, hogy ezek az emberek nem fognak innen addig elmenni, amíg mi bajban vagyunk. Telefonon, interneten próbálnak kommunikálni a világgal, de persze arra nem elég idefönt a térerő. Közben viszont a terepjárójuk legalább beindul...

Fadil kérdése: mennyi idő alatt tudunk összepakolni? Épp vacsoráztunk, szanaszét minden... szerintem 10 perc. Jó, akkor bontsuk le a tábort, szórjunk be minden hátra, a terepjáróba, töltsünk sok vizet a mi autónkba és a két kocsival guruljunk le a faluba! Van ott egy „baráti” vendéglő, annak az udvarán ingyen sátorozhatunk, ott nem lesz fagy, másnap reggelre küldenek szerelőt! (Fadil és Marcsi németül remekül megértik egymást, így az együttműködés a két csapat között zökkenőmentes.)

Oké, essünk neki! Heten hat perc alatt tüntetjük el a tábort, a tűz eloltását is ideértve. A soha véget érni nem akaró úton szép lassan hajtunk a véres torkú járgányokkal. Az áteresztőponton Fadil kezeli a sorompót, aztán nyomás tovább, le a faluba.

A tjentistei Tentorium vendéglő (és kemping) csinos fekete gazdaasszonya szemmel láthatóan meg van szeppenve, csak nem értjük, mitől. Vendégül akarjuk látni megmentőinket de nem hagyják. Fadil azt mondja: ez az ő hazájuk, az ő pénzük. Mi vagyunk a vendégek, ők fizetnek! Hát jó... Egy-egy italt iszunk, míg ők intézkednek. Fadil megvacsorázik – mi ezen már túl vagyunk, hiába invitál – aztán elbúcsúznak, mivel már későre jár, s nekik még haza kell érniük Szarajevóba, ahonnan Fadil másnap New Yorkba repül. De legyünk megnyugodva, minden el van intézve. Fizetnünk nem kell, reggelre pedig – vasárnap ide vagy oda – itt lesz az autószerelő. Aludjunk gondtalanul: ha valaki bármit el tud intézni ebben az országban, az ő.

Nyugodtan alszunk, a sorsunk el van rendezve. Túra- és segítőtársunk Fadil Novalić ugyanis Bosznia-Hercegovina miniszterelnöke.
http://fbihvlada.gov.ba/english/premijer/index.php

További képek: https://picasaweb.google.com/109969322265258264765/Maglic02

Előzmények:
- Maglić, köd nélkül: http://www.turatars.com/blog/view/id_2773/title_Maglic-kod-nelkul/

- A nagy Volujak-rejtély: http://www.turatars.com/blog/view/id_3080/title_A-nagy-Volujak-rejtely/

Címkék: Maglić