A nagy kánikulában mit is tehetne mást az ember, mint jegeskávézik, s beszélget... A sziklamászó-túrás cimborámmal folytatott beszéd fonalában aztán szó szót követ s kiderül, hogy a röpke hét múlva kezdődő négy napos hétvégére egyikünknek sincsen kötött programja... Felvetődik az is, hogy mivel eddig egymás túráit csak beszámolószinten ismertük, mi lenne, ha szerveznénk egy közös túrát, mondjuk  a Pirinbe... Amolyan Last Minute módon... Bulgária és azon belül a Pirin régi vágyam volt... Amolyan távoli... Nem sokat tudtam róla, valami olyasminek képzeltem, mint a Fogarast... Aztán megtudtam, hogy nevét nem akárkiről kapta, mint a szláv mitológia villámszóró főistenéről, Perunról... Vagy, hogy a Pirin a balkán „leginkább alpesi jellegű hegysége”... Vagy, hogy főcsúcsa, a Vihren, Kelet-Európa egyik legmagasabb hegycsúcsa... Ekkor már alig bírok magammal, indulni akarok...

Node a túlzott akarás nem mindig jó, így van ez az én esetemben is... Pár nappal a tervezett indulás előtt gyerkőc-csoporttal patakmeder-túrázunk, s ahogy az lenni szokott a patakba fényképezőgépestül, nagyhátizsákostul belevágódva térdemet egy magsan kiálló éles kőbe oly mértékben lezúzom, hogy alig bírok vele lépni... Állatorvos szakmai konzultáció után nagyobb esélyt adok, hogy belső (porcbéli, izületbéli) sérülés nincs, így némi térdszorítóval felszerelkezve nem kis (bár egy idő után csökkenő) fájdalomérzettel a térdemben vállalom a túrát.

Este 6h körül indulunk a Népligettől... M5-ösön száguldunk Szeged felé, majd Újvidék – Belgrád – Nis – Dimitrovgrad az útirány. Nist követő szakasz csodaszép szurdokút, alagutakkal. Bulgáriában még Szófia előtt megállunk egy benzinkútnál szunyókálni, csak úgy autóban fekve-ülve pár óráig, majd világosodással mi is indulunk tovább...

Először vagyok Bulgáriában, eszembe jut az egyik Pirin-túraleírásban olvasott bolgár-monda, amely valahogy így szól:

„Amikor Isten megteremtette a Földet, minden népnek kijelölt egy területet, s így felosztotta azt az emberek között. A legszebb részt, a Balkán-félszigetet azonban magának hagyta meg, hogy legyen hol megpihennie. Mégis, úgy jutott a bolgárok kezére ez a „Földi Paradicsom”, hogy ők késve érkeztek az osztozkodásra, és föld nélkül maradtak. Igen ám, de egy nép se maradhat ország nélkül! Mit volt mit tenni, Isten lemondott a maga részéről, és neki adta a bolgároknak...” /http://test.bebte.hu/documents/pirin.htm/

Szófiát elkerve Blagoevgrad – Simtli az útirány, ahol elfordulunk Bansko Predal felé. A hágóra vezető út már igazi hegyi-kanyargós hangulatú, itt-ott autóleálló pihenőkkel... Predal elején találunk egy camping feliratot, amelyet megcélozva egy tüneményesen lepukkant, faházikós-sátorozós, a omladozó melegvízmentes mosdóépületes helyre érkeztünk, ahol a hely kedves-tréfás bolgár tulajdonosai a vendéglátást az általam elképzelhető legmagasabb fokon művelik. Itthagyjuk hát az autót, mi pedig vendéglátóink ("ezek őrültek, ha egy hétre fel akarnak menni a gerincre - főleg fáslizott térddel") hümmögésétől kísérve nekiindulunk a hegyeknek...

Első nap, avagy felérkezés tündér-országba... /Predel - Dautov-tengerszem/

Autóúton baktatunk a Predel-nyereg felé, ahol a piros jelzésen jobbra fordulunk. A jelzés hiánya itt nem olyan zavaró, hiszen még sokáig aszfaltút vezet, ha nem is túl széles... Előttünk egy sün szalad el, át a patakon... Utánamegyünk... Legnagyobb megdöbbenésünkre a bokrok alatt az avarban, ahol összegömbölyödött még 2-3 kis sünt találunk... Másik oldalt egy nyuszt próbál távolodni tőlünk kissé esetlen ugrásokkal... Talán a lábával lehet valami, de így legalább le tudom fotózni... Pár km után megérkezünk az aszfaltút végéhez – kocsibeálló, ismeretterjesztő táblák, öreg bükkökkel övezett bő vizű forrás, ősöreg lucfenyő... Kiváló kiindulópont 1-2 napos túrákhoz...

Az jelzés kezdetben a békésen kanyargó síúton halad, majd merészen nekivág a hegynek... Hamarosan a helyi, balkán-félszigetre jellemző balkáni selyemfenyő erdőállományában haladunk, az erdőtalaj kövessé válik - beérkeztünk a szigorúan védett részre. A Pirin elsősorban egyedi növényvilágának köszönhetően került fel 1983-ban az UNESCO VILÁGÖRÖKSÉG LISTÁJÁRA. Egyre szebb helyeken szuszogunk, páncélfenyők közt, majd törpefenyvesben, amolyan igazi málnás-medvés részen... Előttünk a Dautov-hegy északi részének hófoltjai... Hágóba kapaszkodás minden fáradalmát megéri az innen tapasztalható kilátás. A törpefenyők felett előtűnik a Pirin Márványgerince!

Letérve a jelzésről, a törpefenyők közötti ösvényt követve picit fölfelé megyünk, majd nagyjából szintben oldalazunk a Dautov-tengerszemig. Forrás, befolyó víz sincs, a szárazság következtében a tengerszemecske apróra zsugorodva várja az őszi esőzéseket... Megkerülve a tavat remek, kő-melvédes sátorhelyeket találunk, miközben felülről a zergék tekintgetnek ránk. A tengerszemes – márványgerinces panoráma pedig lélegzetelállító! Megérkezünk a Pirinbe!!! Még az is csak kicsit rontja el kedvünket, hogy a gázfőzőn nem igazán jön a gáz. Maximum hideg kaját eszünk a héten!

Második nap, avagy ismerkedés a gerinccel... /kitérő a Pirin-csúcsig majd tovább az Albutin válláig/

Az előző, részben átvezetett éjszaka következtében reggel kicsit későn kelünk. A gázfőző megjavulása azonban új lendületet ad készülődésünknek! Reggeli után sátrunkat, cuccaink nagy részét a kövek között elrejtjük és elindulunk a Pirin csúcs irányába. A Dautov-csúcsot (2597 m) már ködben másszuk meg, a Névtelen csúcs (2595 m) törpefenyőket kerülgető, szakadék szélén vezető kitett ösvényén már lóg az eső lába, a Pleski (2546 m) kögörgeteges csúcsa után pedig el is ered, csendesen, áztatóan... A Pirin csúcstól (2593 m), lévén a hegység névadója, valamiképpen többet várok, de végül meg kell elégednünk a törpefenyők közül kibukkanó hosszanti, kövekből álló csúcs megmászásával... Visszafelé az út, tekintettel az esőre eseménytelen és gyors...

Cuccainkat előhalászva lesátrazunk, de a tervezett alvásra nem kerül sor, mert az eső eláll... Némi hezitálás után felszedelőzködünk, indulunk...

Nem bánjuk meg, a kilátás a szakadozó felhőfoltokkal csodálatos. Átvágunk a Kamenishki csúcson (2532 m). A GPS és itt-ott kőbabák mutatják a jelzetlen gerincösvényt, de így is egy-két helyen elakadunk a törpefenyőben... A gerinc a 2472m-es csúcs után egyre élesedik, az ösvény kitetté, a időjárás pedig némi széllel, borulással, esőcsepegéssel eléggé zorddá válik... Néhol sziklamászásos produkciók szükségesek az előrejutáshoz... Az Albutin gerincére feljutás nehéz, legalábbis a korai esti szürkeségben, nagyhátizsákkal, kifáradtan, nekünk nehezünkre esik... Az Albutin-gerinc, tulajdonképpen egy majdnem vízszintben menő, néhol laposabb – sátrazásra is megfelelő, itt-ott egy-egy törpefenyővel-borókával tarkított szakasz, amelyből az Albutin főcsúcsa még kicsit kiemelkedik. Egyhangúlag a sátrazás mellett döntünk, egy már sötétedésbe hajló, Albutinról való lebotorkálást veszélyesnek ítélnénk... A sátrat az Y alakú Albutingerincek találkozási pontjától valamivel lejjebb, egy alig-alig lábán álló útjelzőtáblánál állítjuk fel, amit laposabbnak találunk. Hamar elalszunk!

Harmadik nap: a márványgerinc... /Albutin-csúcstól a Koncseto-bivakig/

Reggel a nagyhátizsákkal egyszerűen felsétálunk az Albutinra (2688m)... Sokat nem látunk, hamar a ránk telepedő felhő homályába vész a kilátás... Albutinról lemenetel nem olyan nehéz, mint az előző napi mászós rész... Nagy csodálkozásunkra, az Albutin alatt a Suhodol-hágóban már emberek! Az elsők, akikkel a gerincen találkozunk, dehát az is igaz, hogy itt már jelzett út van. Itt kezdődik a híres-nevezetes márványgerinc.

A márványgerinc oldalában haladó keskeny sziklaösvényünk a márványút először a Razlozski Szuhodol (2640 m, majd a Kamenitisca (2726 m) csúcsok alatt halad el, majd egy szűk nyeregben lévő irányjelző-táblához kapaszkodik fel - Kamenitisca-hágó (2675 m). Itt is van egy kis sátorhely – szélvédő kőmelvéddel, bár víz a közelben sehol nincs... És hát a szél majd lefújja a fejünket... Apropó víz... Nagy hiba volt, hogy a Suhodol-hágónál nem mentünk vízért lejjebb... a Kamenitisca-hágóból kénytelen-kelletlen már le kell ereszkednem szakadékárkokat kerülgetve egészen a völgyben lévő dózerútig  A negyedórásra tervezett kis kitérő bizony jó óráig tart, és kissé elfáraszt...

Tovább megyünk a márvány-ösvényen, most már a víztelenség terhétől megszabadulva. Bajuvi dupki (2820 m) hatalmas sziklás márványgerice alatt haladunk el. Gyönyörködünk... Sétálunk tovább és elérjük a híres Koncseto-bivakot. A bivakkunyhó kívülről valami lemezből készült szükségszállásnak tűnik, amikor azonban kb mellkas-magasságba érő ajtaján benyitunk, mintha valami 100 éves ház sufnijába nyitnánk be. Első meglepetésemben majdnem visszacsukom az ajtót, hogy megkeressem a rendes bejáratot... A belső ajtó már az emeletes ágyrendszerű belső térbe vezet... Minden régi fából, itt-ott javítgatásokkal... 70-es évekbeli falfeliratokat is találunk a sűrűn televésett falon...

„A Koncseto-bivak 2760 m-es magasságban az éles gerincen elhelyezett téglatest alakú apró házikó, mely több mint 50 évvel ezelőtt épült. Négy szélesebb és két keskenyebb fekvőhely található benne. Ennek megfelelően kényelmesen 4 személy fér el a házikóban, valamivel kényelmetlenebbül pedig 6 fő. Vészhelyzet esetén a széles fekvőhelyeket 2-2 személy használhatja, és az alsó ágyak alatt is megalhat 1-1 fő, ezért 12 fő az a maximális létszám, melyet cudar időjárás esetén be tud fogadni a bivak.” "A bivakkunyhó mögött 1-2 sátorhelynek alkalmas kőmelvéddel körbevett hely. Víz azonban nincs közel-távol!!!" /http://www.maku.hu/hegyek/pirin//

Tekintettel az esősre forduló időre, pihenünk egyet, naplót írunk, sms-ezünk... A bivakház könyvében nagyon kevés a magyar beírás (kb évente egy), de ennek ellenére is sikerül ismerősöket találni. A nagy olvasgatás közben arra leszünk figyelmesek, mintha valaki kővel dobálná a házikót... No mégsem leszünk egyedül mondom, de miután nem nyit be senki, óvatosan kinézek... Zergék néznek rám vissza meglepett szemekkel, majd nagy ugrással megiramodnak a sziklás oldalon.

Az éjszaka is eseménydúsan zajlik. A házban felhalmozott nagy mennyiségű ételtartalék gyaníthatóan a rágcsálóknak is terített asztal. Mindenesetre saját élemiszerkészletemért egész éjszaka nagy csatát vívok!

Negyedik nap, avagy a híres Csikó-nyereg, a magas Vihren és a csodás Muratov /Koncseto-bivaktól  a Spanopolski-tengerszemekig/

A reggeli fotózkodás, pakolászás, reggelizés után, 8 óra körül indulunk szép időben a márványgerincen tovább... Elhaladunk a Banszki Szuhodol (2884 m) magas csúcsa alatt, majd a jelzett ösvény is felkanyarodik a gerincélre... Ez a hegység leghíresebb sziklagerince, a Koncseto- magyarul Csikó-nyereg, ahol drótkötél korlát segíti a biztonságos áthaladást - 250 m hosszú sziklaélen. Régen itt a leírás szerint lovaglóülésben mentek át a túrázók, a drótkötél-bitosítást 1977-ben szerelték fel... Fantasztikus a mélység, a kilátás, bár tekintettel a drótkötél-biztosításra nagy nehézséget nem jelent... A biztosítás a Kutelo II (2907m) csúcs irányába haladó jelzetlen gerincösvényen is tart még valameddig, de mi itt a jelzett, biztonságosabb út mellett szavaztunk, s a Kutalo csúcsok odalában haladunk. A régi oszlopmaradványok arról tanúskodtak, régen az oldalban is sok helyen biztosított út vezetett, amelyet azonban nem újítottak fel.

Az egyre jártabbnak tűnő márványgerinc-ösvény végül a Premkata nyeregben ér véget. Innen nagy mellénnyel lódulok neki a Vihren-csúcsának... Majd egyre lassulok... A felső harmadban már hófolt tarkítja az ösvényt, és sziklákon felmászva lehet csak felfelé haladni (bár lehet, itt kissé letérünk a jelzésről)... Felérünk... A megindító csúcsélmény nem sokáig tart, mert egyre több és több ember érkezik az ellenkező oldalról. A mi (nehezebb) oldalunkról pedig egy tizévesforma fiúcska szüleivel.. Mindenki megtapsolja!

„A Vihren (2914 m) csak néhány méterrel marad el a Balkán legmagasabb pontjától, a szomszédos Rila-hegységben található Muszalától (2925 m). A csúcs egy elnyújtott lapos térség, melyen található egy alacsonyabb régi beton oszlop és egy újabb, szögvas kerettel, habarccsal összefogott kövekből álló magasabb oszlop. Ez utóbbin találjuk a csúcsnevet és a magasságot jelző táblát (2914 m).” /http://www.maku.hu/hegyek/pirin//

A lefelé út kevésbé meredek... Viszont elkezd esni az eső, előbb kicsit , majd amikorra a Kabata-nyeregbe érünk, már egyre jobban, sőt jég is jön vele... Lefelé vesszük az irányt a Vlahinski-tengerszemekhez és lesátrazunk. 2-3 órás pihi jót tesz nekünk, és ezalatt az eső is eláll.

A Muratov csúcsot (2669m) célozva haladunk kezdetben kőbabás ösvényen, majd amerre adja magát a hegyoldal.Kis erecske csordogál a kővek között, amelyet hófoltok táplálnak... A Muratov csúcs alatt Észak felé oldalazunk (Vlahi nyereg felé) és a kritikus szakaszon rátérünk a gerincösvényre. Nem könnyű, nem véletlen, hogy nem jön erre a jelzés, csak a jelzetlen gerincrészeket is bejárni kívánó gerinctúrázók tévedhetnek erre! Az elég kitett részekre és tériszonyomra tekintettel elég lassú ütemben haladok az egyre magabiztosabb túratársam után. Valószínűleg nekem nagyobb élmény, hogy felérünk, bár ő is kedvenc hegyévé választja ezt a gúla alakú sziklapiramist, ahonnan jó időben négy cirkuszvölgy számtalan tengerszemére nyílik Pazar kilátás. Tekintettel az esti időre mi még a nap fényjátékát is ajándékba kapjuk egy időre, mielőtt befelhősödne a környék...

Sötétedés elől sietve leereszkedünk a nyeregbe, ahol kicsit lejjebb ereszkedve, de még jóval a Spanopolski-tengerszemek felett találunk egy kövekkel körberakott sátorhelyet. Jó érzéssel hajtjuk álomra fejünket!

Ötödik nap, avagy sziklamászós gránitcsúcsok a kényelmes túristaösvények /Spanopolski-tengerszemektől a Demir-kapui cirkuszvölgyig/

Nyolc óra előtt 10 perccel indulunk neki sziklamászó-utunknak... Az előttünk álló szakasz tulajdonképpen gránittömb-csúcsok sorozata, amelyek közös jellemzője, hogy sok méter átmérőjő szikla-tömbökön ugrálva vagy azokon felmászva lehet csak haladni, néhol elég kitett helyeken... Nodehát nem véletlenül nem jön erre sem jelzett út... A túra ezen szakaszában mottónk „Soha ne mond, hogy nem jön több kőmászás”.

Szóval nekiindulunk a gránittömböknek... Ez a régi kalauzban Doncsovi Karauli-nak nevezett rész több bástyaszerű gránitcsúcsból („Doncsó őrei”) áll. Nos, van olyan rész, ahol szívesen látnék némi kötélbiztosítást (ezt a téli gerinctúrán alkalmaztak is), de ez megint csak tériszonyommal magyarázható. Úgyhogy összeszorított fogakkal próbálom szememben hegyivezetővé avanzsáló túratársam nyomát követni. Amúgy hihetetlen szép a hegy, a táj... A következő hegy a Banderiski csukar (2731 m)hasonló jellegű volt csak kissé magasabb. Tetején kereszt, remek kilátással. Ezzel a két gránitheggyel el is megy a délelőttünk, de nem bánkódunk, hiszen ez gerinctúránk legvadabb és legszebb része...

A Glavniska-hágóba (2530 m)érve, mintha más világba kerülnénk, egy nagy csapat szlovák fiatal jön velünk szembe... A csatazaj elülte után mi is nekiindulunk a szokatlanul kényelmesnek tűnő jelzett útnak, hiszen elég nagy lemaradást kell behoznunk! Ebben a pillanatban kétségesnek tűnik, a tervezett idő alatt be tudjuk-e fejezni túránkat.

Elhaladunk a Vazela-csúcs(2620 m)alatt, majd az elkeskenyedő gerincen a Golyam és Malak Tipits (2645 ill 2644m), végül a Prevalszki Csukar (2604 m)csúcsa következik. Ahogy haladunk előre egyre több jel utal a mind erőteljesebb emberi hatásra, nomeg az állattartásra.

A Preval-nyeregben egy kicsit megpihenünk, alattunk már sajnos nem az érintetlen tiszta tengerszemek látványa fogad, mindenhol szarvasmarhák, lovak, és csaholó kutyák. A nyeregben a régi útikalauz által említett forrásnak nem akadunk nyomára. Elhatározzuk, hogy a Tevnoto-tengerszemig megpróbálunk eljutni. Nekirugaszkodunk hát. Az út kezdetben törpefenyők közt emelkedik, majd egy nagy hegytömb oldalában halad a Mozgoviska-hágó felé. Itt újabb nagy csoporttal találkozva konstatáljuk ez már nem az az ember-nem járta rész, mint első napokban.

A Tevno-tavi bivak, meglepetésünkre túristaházként, környéke forgalmas túristaközpontként működik... Maga a túristaház egyébként szimpatikus hangulatú, jó volt benne elfogyasztani teánkat, de aludni nem akartunk benne, hiszen van időnk! A tengerszem partján mindenhol táblák hirdetik a sátrazás tilalmát... Amúgy a tájkép a túristaházzal a szélben lengedező kiterített ruhákkal és a tengerszem partján legelésző lovakkal kicsit olyan szürreális. A forrásvizet hosszú csöveken szállítják a túristaközponthoz, ahol bárki arra járó vehet belőle ingyen.

Távábbi utunkon a fennsíkszerű rétek kisebb tófoltokkal váltakoznak majd felkaptatunk a Kraljevdvorszka Djaszna-hágóra (kb. 2575 m). Csodaszép kilátás nyílik innen a Demir-kapui (Demirkapiyski) cirkuszvölgyre, ahova meredeken le is ereszkedünk. Rögtön a völgy fejénél túránk legnagyobb, szinte gleccserszerű hómezőjén kelünk át, és csodálattól eltelve megyünk egyre lejjebb. Sajnos pár száz méter után itt is elkezdődtek a tehénlepények, de még viszonylag tűrhető mennyiségben... A völgy tengerszeme felett végül megállunk, megtisztítunk egy kis részt a lepényektől, és lesátrazunk. A túra leghidegebb éjszakáját töltötjük itt, pedig hát már alacsonyabban vagyunk. Apropó, alacsonyabban, már éjszaka jut eszembe, hogy a Pirin-ház környéke a medvék területe, a kaját persze a sátorban tároljuk, így amikor éjszaka lépésekre ébredek, rögtön előveszem a kajászsákot, hogy a benéző macinak adhassam. Nos nem nézett be, de az is lehet, hogy csak egy eltévedt ló, vagy egy járőröző csobán volt...

Hatodik nap, avagy leereszkedés  a hegyről /Demír-kapui cirkuszvölgytől Rhozenig/

A völgy felső szakasza nagy nyugalmat áraszt, jóérzés lefelé gyalogolni, később azonban már a tehenek és lovak által teljesen felszántott és telepottyantott talaj egyre kevésbé mutatja az „érintetlen természet” képét. Elhaladunk az esztena mellett, melynek tetejét autóreklám borítja... Az út további része bükkerdőben, kellemes erdei ösvényen halad, egészen a Pirin-házig (1630m), amely valami ódon, erősen lepukkant és erdészeti kocsmaszálássá lett villa képét mutatja. A Pirin sőr mindenesetre finom, mintahogy a források vize is iható...

„A ház az Északi-Pirin és a Középső-Pirin határán 1640 m-es magasságban fekszik. Hatalmas ház, több mint 70 férőhellyel. Az Északi-Pirint a Középső-Pirintől elválasztó Todorov-tisztás (1883 m) innen K-i irányban, mintegy 2 óra járásra található.” /http://www.maku.hu/hegyek/pirin//

A Pirin-háztól a zöld jelzést követjük, nem mindig probléma nélkül... Az út - „walk of peace” táblákkal jelezve - fentebbi szakasza tényleg hihetetlen békés energiájú. Szép, érintetlennek tűnő öreg bükkösben haladó keskeny kis vadászösvény. Később egyre több legeltetett füves terület, tölgyerdőkkel, út menti mirabolanszilvával, vályús itatóval... Az utolsó szakasz kopárságát, bár még 1000 m felett járunk, szárazságkedvelő bozótos-erdeifenyves töri meg néha... Az eltűnő zöld jelzés helyett a béke-sétány táblákat követjük, amely egy elhagyott, kis ortodox kolostorhoz (St Ilia) vezet. Környéke egy gyerektáborra emlékeztet (padok, asztalok)... A fehérre meszelt girbe-gurba falaktól alig fél m-re kezdődik a szakadék... Vajon meddig áll még a kolostor? Vajon kik építették ezt a csodás kis építményt? Lehet, hogy a hit az, ami a legfontosabb, és ami mindenek fölött áll?

A homokkő-szakadékok között megyünk, piros, majd már mindenféle jelzést nélkülöző ösvényeken... Ezek a homokkő-képződmények a táj jelképei... Elérve a műutat, bebaktatunk Rozhenbe, felvitetjük magunkat a Kolostorhoz. Egzotikusan szép!

Melnikből busszal, egy átszállással, majd taxival érünk vissza a Predal-hágóbéli kempingünkhöz ahol egy szavunkra extra adag tojásrántottát rittyentenek görög salátával elénk. Előtte bolgár pálinka.  Ehhez fogható vacsorában régen nem volt részünk!

Jó érzéssel búcsúzunk a Pirintől!

Pirin-Túra fotógalériáját itt találjátok:

http://borokamag.hu/fotoalbum/?album=1&gallery=25

xxx

Pirin túrára készülőknek leginkább MAKU LÁSZLÓ és a  BENEDEK ENDRE BARLANGKUTATÓ ÉS TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET túraleírásait ajánlanám. Az előbbi egy kemény téli gerinctúra, az utóbbi nyári csillagtúrák kapcsán szolgál érdekességekkel.

Angol nyelven hasznos lehet a Summitpost.org oldal vagy a Pirin Nemzeti Park hivatalos bolgár és angol nyelvű honlapja. Az Unesco világörökség leírásában a területet érő veszélyeztető tényezőket érdemes elolvasni. Botanikai ismeretek terén rendkívül hasznos összefoglaló található a Pirinről a plantwatching.com oldalon!

Magyar nyelvű Pirin útikönyvként egyedül a már klasszikusnak számító Endrődi Lajos: Kirándulások 6 ország hegységeiben könyv Pirin fejezete szolgál ismeretekkel az 1980 előtti időkről. Ha valakinek szüksége van rá, szóljon, elküldöm.

Túristatérképként a Domino térképét használtuk, amíg el nem veszett...

Címkék: Bulgária Gerinctúra Pirin Vihren Vador