A Glockner és én

Nem terveztem, hogy megyek. Egyáltalán. Nem is foglalkoztatott, utána sem néztem. Elképzeléseim szerint csak nagyon haladó, tapasztalt hegyi embereknek való kihívás, nem nekem.

Idén kezdtem újra szorosabb barátságot kötni a hegyekkel. Az elmúlt nyolc évben csak álmodtam róluk. Előtte jártam néhány helyen, volt egy 300 méteres sziklamászásom Paklenicában, a legemlékezetesebb steig az Intersport volt, illetve megjártam a Triglavot. Jó emlékek, de ezeknél nagyobb álmaim nem is voltak, csak újra hasonló helyekre eljutni.
Sikerült is aztán egyszer a Schneebergre, egyszer a Raxra, majd a Hochschwabra elutazni és mindenhol kedves mászótársakat ismertem meg.
Aztán a sors úgy hozta, hogy egy izgalmas Dolomitok túrára hívta fel a figyelmemet ismerősöm. Ahogy elolvastam, tudtam: menni kell, ezt nem lehet kihagyni. Még épp befértem a csapatba.
4 napig nem voltunk 2000 m alatt. Megvoltak az első 3000-es csúcsok és egy csodálatos világ, melyről azt gondolod, csak a képeslapokon létezik. Mindehhez pedig egy jó kis csapat.
Az elmúlt hónapok során megismert emberek többsége idén mászta meg a Glocknert, sok szó esett róla. Láttam képeket, videókat. Néhány napja meg is jegyeztem, hogy annyit mutogatják, hogy még a végén kedvet kapok hozzá. Majd egyszer.
Aztán jött az üzenet, hogy hétvégén menjek a Grossglocknerre. Hogyan mennék? Semmi felszerelésem nincs, nem tudok róla semmit, nincs rá pénzem… De a kisördög persze nem hagyott nyugodni ettől kezdve.
Néhány hónapja, amikor a félelmeimmel cívódtam, kötöttem egy megállapodást magammal: ha valamit csak egy kicsit is akarsz, akkor ne tétovázz, csináld!
Persze felszerelésem és pénzem továbbra sem volt, de lehetőséget és bizalmat kaptam, amit nem hagyhattam ki. Csütörtökön igent mondtam és pénteken már a buszon ültem. Továbbra sem tudtam szinte semmit a túráról.
Amikor elindultunk a hegyre, szakadt az eső. A hegyet nem láttam a felhőktől, így csak azon aggódtam, hogy meddig bírja a ruhám. Hóról volt szó, nem esőről, így esőkabáttal nem készültem. Nincs is.
Feljebb érve havas eső, majd hó esett már. A Stüdlgrat teljesítése volt cél, de az időjárás közbeszólt. Többen emiatt jöttek, a normál úton már voltak. Én is szeretem a kihívásokat, de be kellett látni, nem biztos, hogy megéri a kockázatot. A kereszteződésnél a normál út felé fordultunk. Cél: 3454 m Erzherzog-Johann Hütte.
Át kell haladni a gleccseren. Sosem láttam gleccsert. Számomra megfoghatatlan volt. Mindenki azt mondta, hogy nem az a gond, inkább ami felette lesz!
Eddig többször egyedül jártam az utat, most itt volt az ideje az alkalmazkodásnak, a türelem gyakorlásának – összekötve, egymásra figyelve kell menni.
Valóban nem volt gond a gleccserrel. Nehezebb akkor lett, amikor a sziklákra értünk. Már láttuk a házat, de a magasság, a nem megfelelő étkezés és a fáradtság visszafogta a csapat lendületét. Hiába mennél, meg kell állnod, ha a másik nem bírja. Ha kell, várj, ha kell, biztass, ha kell, tartsd meg. Megküzdöttünk az utolsó 30-50 méterrel a házig.
Az idő nem javult, feltámadt és megerősödött a szél, de bíztunk benne, hogy másnap szép idő lesz. A meleg házban egy kis pihenő után kíváncsian vártam a másnapot.
Másnap valóban megmutogatta magát néha a Nap, de a szél nem csendesedett. Küzdve a hófúvásokkal, az út megtalálásával, a kesztyű lecsúszásával jutottunk felfelé méterről méterre. Volt, ahol combközépig süppedtünk a hóban, fáztunk, de lépésről lépésre haladtunk összekötve, egymáshoz alkalmazkodva. Felérve a cölöpökhöz már így is biztosítottuk egymást, bár sokszor ez nagyon lassította, nehezítette is a haladást.
Már láttuk a keresztet, amikor vezetőnk azt mondta, legszívesebben visszafordulna. A szél süvített, fáztunk, az előttünk haladó páros visszacsúszott, kereste csak a lehetőséget a feljutásra. Minden csupa hó, csupa jég. (Hol vagyok? 2 napja még fürödtem a Velencei-tóban!) De elindultak és mi is tovább mentünk, sőt, feljutottunk a csúcsra.

http://www.turatars.com/gallery/view/id_143085/
Első dolgom volt kitenni a mini papírzászlót, mellyel kedves kollégáim-barátaim is”feljöttek” velem.
Valahogy nem volt örömmámor. Csak néhány kép és induljunk is lefelé, mert idefagyunk! Nagyon hideg volt és a szél megfagyasztotta minden tagunkat. Mozogni kell, mert megfagyunk!
A visszaút megint döcögősen indult. Kell a biztosítás, de közben lassít, akadályoz ha kicsik a távolságok közöttünk. A nehezén túljutva végül gatyaféken szánkózva jutottunk vissza a ház közelébe, ahol azt sem bántuk, hogy a hátunk közepéig feljött a hó a kabát alá. Itt már nem vágott úgy a szél, gyerekként élveztünk a havon csúszást.
Kis ebédszünet után indultunk meg lefelé. Ismét összekötve, eleinte a kis távolság miatt nehezen haladva. Majd a gleccserre leérve dupla hosszú kötélre és megfelelő távolságra egymástól megindultunk a többiektől eltérő útvonalon. A friss hó miatt a gleccserhasadékok nem látszódtak, bárhol lehettek. Fegyelmezetten, együtt haladtunk. Lejjebb érve láttuk csak, hogy hol is jöttünk el. Hatalmas hasadékok közelében. Olyan is volt, ami felett átugrottunk, de épségben leértünk.

http://www.turatars.com/gallery/view/id_143087/
Ahogy egyre lejjebb jutottunk, úgy tisztult az idő. Vissza-visszanézegetve láttuk csak, merre is jártunk. Csodás volt a látvány, bármerre néztünk.
A parkolóba leérve és visszatekintve pedig néha már felhő sem takarta ezt a csodálatos hegyet. Hihetetlen, hogy ott jártunk néhány órája! Előttünk magasodott a Grossglockner 3798 méteres csúcsa. Ez igaz? Tényleg ott voltunk? Ott bizony! S ha lehet, még vissza is jövünk!

http://www.turatars.com/gallery/view/id_143088/
„Van a Csoda…
Amiről azt hiszed, rejtélyes, megfoghatatlan, elérhetetlen. Amiről azt gondolod, talán nem is létezik, talán csak kitalált mese, csupán költői álom. Amiről mások mesélnek, de te azt hiszed, veled nem történhet meg, te nem találkozhatsz vele. Mert olyan messze van, annyira elérhetetlen. De nem. A Csoda nincs messze, nem elérhetetlen, és nem csupán költői álom. A Csoda itt lakik közöttünk, veled van az utcán, a munkahelyeden, az otthonodban. Melletted ül az asztalnál, ott fekszik az ágyadban, sorban áll veled a boltban. Mindenütt ott van. Nem látod, de ott van. És várja, hogy megszólítsd.
Mert csak ennyit kell tenned. De te félsz tőle. Mert azt hiszed, megfoghatatlan, elérhetetlen, rejtélyes. Ezért lemondasz róla. Pedig csak meg kell szólítanod. Elmondanod neki, hogy mit szeretnél, mire vágysz. Vagy még el sem kell mondanod. Csak vágynod rá őszinte szívvel. Akkor is, ha lehetetlen, akkor is, ha úgy véled, soha nem sikerül. De te mégis mondd el neki, mégis vágyd. Igaz szívvel. És a Csoda teljesíti.
A Csodát. „
(Csitáry-Hock Tamás)

Címkék: Grossglockner