A Túratárs oldalról sokan szeretnének a Dolomitokban via ferráta utakat mászni, vagy magashegyi túrákra indulni. Talán hasznos lesz, ha néhány gyakorlati tapasztalatot megosztok veletek.

A geológusok abban egyetértenek, hogy dolomit - a mészkőhöz hasonlóan - tengeri üledékből képződött. Valamennyi kontinensen megtalálható, de sehol sincsen sok belőle. A Budai hegyekben is van mutatóban. A Vörösvári Terranova külszíni bányáinál kezdődik. A Pilisszentiváni-hegyekben az Ördögtorony, Ördögoltár, Csabai-gombán keresztül a Pilisi-len termőhelyen át a Makkosmária melletti Végváriszikla és Rupp-hegy Sas-hegy, Gellért-hegy védett területéig tart.  Több száz méteres vastagságú rétegek a világon egyedül az észak-olaszországi Dolomitokban fordulnak elő.

A dolomit, - ellentétben a mészkővel - kalcium-karbonáton kívül magnézium-karbonátot is tartalmaz, amit az esővíz nem old, így barlang is csak ritkán képződik benne, de a fagy hatására repedezik, töredezik, másutt meg porlik. A porló dolomit adja a súrolóport a VIM alapanyagát. Ebből készül a púder, a cif tisztító, és a fogkrémek is.

Keletkezésére számos elmélet született már. Ezek közül nekem az a legszinpatikusabb, (nem vagyok geológus) hogy a néhány méteres sekély tenger-öblökben jön létre. Ha a tengerfenék lassan, de sok ideig süllyed, akkor alakulhat ki vastagabb réteg. Ha szakaszosan süllyed, akkor mészkővel váltakoznak a rétegek. (Ilyen váltakozó rétegeket láthatunk Cortina mellett a Tofána di Rózesen, vagy Erdélyben a Csukás-hegységben a Zákány-gerinc oldalában) Jelenleg a Karib-tengerben képződik ilyen kőzet.

A dolomit abban is különbözik a mészkőtől, hogy amíg a mészkő repedései a csapadékot elvezeti, addig a dolomit jóval több vizet képes magában tartani. A fagy hatására aztán apróra töredezve hatalmas kőfolyások alakulnak ki a sziklák alatt, és a párkányokon. Az eltárolt nedvesség a nap hatására visszapárolog, így szikrázó napsütésben is párás a levegő. Otthon is gyakran előfordul, hogy nyári melegben délelőtt 9-kor a Pilis-tetőn szikrázó napsütés van, míg az alig 8-10 km-re lévő pilisszentiváni gerinceket még délben is sűrű fehér pára fedi.

 A Dolomitokban reggel előfordul még a tiszta ég, de fél tíz körül megjelennek az első párapamacsok, s délre már felhőben vannak a csúcsok. Aztán délután félkettő körül kitör az égi háború. Gyakran villámlással kísért zivatarok formájában egy-két órát esik.  Akik a kábeles utakat akarják mászni, jobban teszik, ha kora hajnalban útra kelnek. Így napkeltére már a beszállásnál lehetnek, s az út nehezén túljutnak, mire megered az eső.

Villámlás idején távolodjunk el a kábelektől, vaslétráktól. Menjünk le a csúcsról, éles gerincről és NE húzódjunk az eső elől szikla oduba, vagy áthajlás alá! Legjobb, ha a hegyoldalban esőkabátba burkolózva, leülve várjuk ki a vihar végét.

Augusztus végén, szeptember elején már kisebb a felmelegedés, és így kisebb a visszapárolgás is. Ez miatt tisztább a levegő, csak sajnos rövidebbek már a napok. Azért is jó ez az időszak, mert az olaszok július eleje, és augusztus 20-a között veszik ki a szabadságukat, és ilyenkor már alig vannak a hegyen. (A Marmoládára, júliusban naponta 3-4.000 ember is felmegy. Én szeptember elején jártam ott, talán ha ötvenen voltunk az egész hegyen.) Általában, a szálláshelyek is 10-15 százalékkal olcsóbbak ilyenkor.

A növénytakaróban is egészen egyedi flóra alakult ki a dolomiton. Sok az endemikus (bentlakó) faj. Amely sehol másutt, csak a dolomit sziklákon él meg. Másutt más fajok azáltal váltak nevezetessé, hogy egy korábbi földtörténeti korból maradtak fenn, ezek a reliktum növények. Ilyen pl. a Magas-Tátrában élő, öttűs Cirbolya fenyő, amely a jégkorszak óta tenyésznek itt. Korábban valószínűleg nagyobb területen éltek, de ma már csak a magashegyekben a gyalog fenyő övében fordulnak elő szórványosan.

A pilisszentiváni dolomit sziklagyepek különlegesen ritka növénye a szigorúan védett Pilisi-len. Az egész világon egyedül itt fordul elő. A botanikusok mindössze háromezer-párszáz példányt tartanak nyilván, alig fél km²-i területen. Ez a növény egy személyben reliktum (maradvány, vagy élő kövület) és endemikus. A jégkorszakból maradt itt meg és az itteni éles dolomit gerinceken fejlődött azzá, amit ma látunk. Legközelebbi rokonai Görögországban az Olymposz térségében élnek.15-20.000 éve szakadtak el egymástól, s az óta más behatások miatt a törzsfejlődés során mássá alakultak. Az elmúlt évezredek klímaváltozásait úgy sikerült túlélniük, hogy az éles dolomit gerinceken hol a melegebb déli, hol a zordabb északi lejtőkre vándoroltak. Mészárosné Draskovits  Rózsika túratársnőnk ebből a növényből írta doktorátusi disszertációját. Tőle tudom, hogy a Pilisi-len mikoriza gyökér kapcsolatban él egy gombával. Ez a gomba fonalzatával, mint egy cső körbeszövi a len gyökerét és védi a kiszáradástól. A növénytől valószínűleg félkész tápanyagokat kap viszonzásul. Ezzel magyarázható, hogy a Pilisi len magját ugyan elfújhatja a szél, elvihetik az állatok, vagy éppen az erdész átviheti a szomszédos vörösvári dolomit szikla-gyepekbe. A mag ott is kicsírázik, de a gomba kapcsolat hiányában rövid úton el is pusztul.

Az olaszországi Dolomitokon átvezető műutak kitűnő minőségűek, de a hegy folyamatosan dolgozik. Itt is, ott is széles repedések nyílnak a vetődések mentén, amely az alig pár hónapos aszfaltozást sem kímélik. Van ahol 4-6 centis, több méter mély hasadék nyílt, máshol oldal irányban több decimétert csúszott szét a fekete szalag. A szerpentinek miatt egyébként sem lehet 40-50 km/óránál gyorsabban vezetni, de volt, ahol a lejtőn rá kellett fékezni, mert néhány óra alatt 6-7 centis lépcső emelkedett alaposan próbára téve az autósok és az útkarbantartók türelmét.

A kábeles utakat eredetileg nem a túrázóknak építették. Az első világháború kitörésekor az olaszok lerohanták Dél-Tirolt, s a Dolomitok tornyait természetes erődökké alakították át. A hegyi vadászok az utánpótlás felszállításához építették ki az első senteriókat és via ferrátákat, vagy németül klettersteiger utakat. Magyarul talán vasalt utaknak fordíthatnánk. Igazából ezek nem is utak. Néhol, a párkányokon nőtt boróka között van ugyan valami taposás, de inkább keményebb rétegek közötti lazább részek kiporlásait kihasználva a tornyok oldalában kialakult vízszintes, vagy ferde párkányokat biztosították drótkötelekkel. Másutt két párkányt könnyen mászható sziklafalakon, éleken, vagy kéményekben vezetett kábelekkel kötötték össze. A függőleges, klasszikusan már alig mászható szakaszokra fa létrákat és lépcsőket építettek.

A háború után a hegymászók ezeket az utakat felújították. A fa tákolmányokat meghagyva, vas létrákkal egészítették ki az utakat. Sőt újabb utakat is építettek, hogy a túrázók is feljuthassanak az égbeszökő csúcsokra. Terveztek még további utakat is, de a ’60-as években megerősödő „zöld” mozgalmak már nem engedték.

A senterión könnyebb, inkább párkányokat követő utakat értenek. A via ferráta, pedig a falakra, gerincekre vezető kábelekkel, létrákkal biztosított sziklamászó utakat jelöli. A senteriók száraz időben szédülésmentes túrázóknak biztosítás nélkül is bejárhatók, de ott sem árt az óvatosság.

A via ferrátákhoz azonban már mell bekötés, és/vagy beülő-heveder, kötélfék és egy 2,2-3 m hosszú hegymászó kötél kell, két végén nagynyílású, önzáró karabinerekkel. A kötélfék, vagy más néven lapka lyukaiba úgy fűzzük be a kötelet, hogy a két vége egyforma hosszú maradjon. Az egyik karabinert a kábelbe akasztva biztosítjuk magunkat. A szöghöz érve a másik karabinert akasztjuk be a szög túloldalán, s az elsőt kivéve a mell bekötésre akasztjuk. Így mindig biztosítva vagyunk. (Újabban - a balesetek tapasztalatai alapján - azt javasolják, hogy mindig, mindkét karabinert akasszuk be.) A kábeleket 4 -6 méterenként a falba helyezett vasrudakhoz erősítik, így ha a mászó kiesik, a karabiner a drótkötélen leszánkázik az utolsó rögzítő vasig, majd a lapka lyukain keresztül átcsúszik, míg végül elfogyva megtartja a mászót. Így az esés fokozatosan fékeződve kisebb rántást eredményez. A sisak a fejet védi az esésnél, de a kőhullás ellen is fontos. Természetesen az a legjobb, ha valaki soha sem esik le!

A Dolomitokban a turistajelzések, piros-fehér-piros színű sávok. A fehér sávban az útvonal száma látható.

A térképek részletesek és jól lehet őket használni. Van 50.000-es és 25.000-es térkép. Mind ez a megállapítás az erdő határ alatt igaz.

Az erdő határ felett a jelzéseket csak sziklákra festik. Az útelágazásokban vannak táblák is. Az utakon azonban nincsenek olyan oszlopok mint a Kárpátokban. Így ha csak néhány centi hó, vagy dara leesik, a jelzések eltűnnek, s ahol nincs kábel, nem lehet tudni, merre kell tovább menni. Ilyen esetben a térkép sem ér sokat, mert a sziklavilág annyira tagolt, hogy legalább 1:10.000-es térkép kellene hozzá.

A térképen a szaggatott vonal a gyalogút. A pontozás útnélküli, általában kőemberrel jelölt – ösvényt, a keresztek pedig a vasalt utakat jelölik. A két utóbbi vonal vezetése nem elég pontos a hely meghatározáshoz. Így tájolóval sem megy sokra a vándor.

A jelzések általában elég sűrűek, és így ködben is jól követhetőek. Vannak azonban utak, ahol gyalázatos a jelzés. Például a Cristallón a G.Dibóna Senteriót csak föntről lefelé jelezték. Lentről felfelé egyáltalán nincs jelzés! A Sexteni dolomitokban a Paternkofel csúcsára vezető ösvény jelzése szintén csapnivalóan rossz!!! Lefelé ködben ez komoly gond lehet.

A kiépített utakon kábelek és létrák csak a kitett helyeken vannak. Így havas, lefagyott időben rendkívül veszélyessé válhatnak. A menet idők a száraz időben a tiszta menetidőre értendő.

Aki csak túrázik itthon, és a felső testét nem edzi az 1,5-es szorzóval számoljon és adja hozzá a pihenőidőt, fotózást, étkezést. Nekem általában az olasz kalauz idők elegendőek voltak, de egy öt órás úton további 2-3 óra pihenő, kaja és fotó időre volt szükségem!

Maga a szikla jól mászható. Általában jó fogások vannak rajta. Szárazidőben jól tapad a sima falra is a bakancs talpa. A vizes kőzeten sem csúszik annyira, mint a mészkövön. Az állandó vízlefolyásos helyeken viszont vigyázni kell, mert az ott megtelepedő zuzmóktól síkossá válik. Július elején a kuloárokban még sok helyen van hó. Augusztus elejére az északi oldalakban megmaradt firnesedett hó a szél hatására kagylósan szublimál (elpárolog). Így hágóvasban a meredekebb lejtők is könnyen járhatók (Brenta). A hágókban azonban augusztus végére vízjég páncél boríthatja a havas részeket. Ha nem tudstok friss információt szerezni az adott útról, inkább vigyetek magatokkal egy 9 mm-es nyegyvenes kötelet és néhány kötélgyűrűt, mert engemet is ért már néhány kellemetlen meglepetés a lemászás során!

Érdemes a 25.000-es részletesebb térképekről színes és felnagyított fénymásolatot készíteni a napi túrákról, hogy ne az eredeti térkép rongyolódjon.

A fizikai és gyakorlati felkészültségen túl fontos a táplálkozás. Itthon a teljesítmény túrák előtti hetekben, szénhidrátban gazdag ételekkel (kenyér, tészta, cukor, édességek) kell feltölteni a szervezetet. Magán a túrán kevés és könnyű kaja kell, sok folyadékkal.

Aki nem ehet cukrot és édességet, több kenyeret és tésztát kíván. A kaját ennek megfelelően kell összeállítani.

S végül még egy fontos dolog: A Dolomitok magashegység. ha ketten, (vagy többen) elmentek, egyikőtöknek vezetnie kell a másikat, (vagy a többieket). A túravezető szava szent és sérthetetlen. Lehet, hogy téved, de ezt ott nem lehet kétségbe vonni, csak utólag, a túra után lehet megbeszélni. Ha valaki nem bízik meg a túravezetőben, az NE menjen el vele! De ha elindult, akkor tartsa be a kéréseit, hogy ne keljen neki utasítani. A túravezető pedig NE vigyen el olyat, akivel ezt előtte nem tisztázta!

Címkék: Olaszország Dolomitok Via Ferráta