Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Kerékpárral a Körösök-vidékén III.
2015/06/28 19:14:50 Küldte: Gejza

Orosháza és Csorvás között most kétszer kétsávosra szélesítik az utat. Nem kis örömünkre, még három méter széles  kerékpár  utat  is  építenek  melléje. A Tiszántúlon nincsen kő, még kavics se nagyon. Csak mélyen a felszín alatt. Annak kibányászása nem érné meg, ezért vasúti kocsikon jön, s nagy halmokban áll a vasútállomáson. Régente a tartósabb épületeket – szélmalmokat, templomokat, hidakat és várakat - helyben égetett téglákból építették. A malmokról írtam már. A tégla váraink zöme a Vajdaságban vannak. A mostani határokon belül egyedül a Gyulai vár ilyen.  1969-ben ott is jártam. Bizony elég romos volt akkoriban.

Azóta kiásták már a kerítőfalakat és a külső véd műveket is. S az ásatások még ma is folynak. Túrám egyik célja épp az újonnan berendezett vármúzeum volt, de csalódtam benne. Fegyvereket, kínzókamrát, kovácsműhelyt, kandallót, címereket, bármelyik helyreállított várban láthatunk. Az alapfalakra a megtalált faragott kövek felhasználásával felépítettek valami épület együttest, de egyedül a kápolna helyét tudták bizonyosan meghatározni. A többi…? Hát, akár ilyen is lehetett volna… Ennél bizony többet vártam az Alföld egyetlen tégla várától!

A templomok mások. Azokat nem építették újjá. Kistelek határában (ahol a vonatról leszálltunk) Ópusztaszeren, a millennium idején épített Árpád emlékmű mellett az 1880-as években egy korabeli festmény tanulsága szerint még teljes magasságban állott a XII. században épült Bor-Kalán nemzetség által épített – feltehetőleg Bencés – monostor homlokfala. A hetvenes években kiásták az épület, de már csak az alapfalakat tudták konzerválva bemutatni.

Nekem azonban kedvesebbek a kis falusi templomok omladékai. Pár éve Hódmezővásárhely mellett a Fehér-tó közelében, a Csomorkányi templomromnál jártunk szintén bringával. Már az oda vezető út, a végeláthatatlan, lila sóvirággal telehintett szikes puszta, és a birkanyáj taposta széles földút megadta a több száz éves Istenháza hangulatát. Akkor sem tudtuk pontosan hová is megyünk, de végül csak meglett a lepényfák övezte, jelenős falmaradványokkal rendelkező téglatemplom.

A Fábiánsebestyén határában álló Pusztatemplommal most ugyan így voltunk. Az ötvenes években még „hadititoknak” számított az ilyen „fontos építmények” pontos helyének meghatározása. S mivel csak kevesen veszik a fáradtságot, hogy valóban felkeressék, így a korábbi leírásokat másolják, s úgy írnak róla bölcs dolgokat, hogy legfeljebb csak fényképről ismerik.

A világhálóról csak ennyit tudtunk meg: „Fábiánsebestyéntől nyugatra, a falu határától 3 kilométerre, (De vajon mikor írták ezt le, s akkor hol volt a falu határa? Hány ház épült azóta még oda?) A Kórógy-ér partjától nem messze. (Az erek is hol kiszáradnak, hol meg újmedret mosnak maguknak. A „Nem messze” meg nagyon viszonylagos távolsági adat. Szóval ez olyan: „Nesze semmi fogd meg jól!” hely meghatározás. Ennek alapján napokat bolyonghat az ember, s akkor sem biztos, hogy megleli.

Az alföldi emberek azonban kedvesek, és segítő készek. Nem nézik bolondnak azt, aki néhány tégla kupacért tökön-paszulyon átgázolva el akar csendesedni a megszentelt helyen.[1]

Lombmentes állapotban persze messziről lehet már látni a kunhalmot, s rajta az egykori templom 3 méter magas, 2,5-3 méter széles északnyugati sarkát. Lombfakadás után a halom alját elérve, inkább jobbra észak, majd nyugati irányba a domboldal akácosán át könnyebben elérjük a falcsonkot. Délről és nyugatról lehetett a dombocska oldalában a templom felvezető útja.

A XV. század elején Maróthy János macsói bán építette a szent Fábián és szent Sebestyén tiszteletére szentelt egyhajós téglatemplomot. Az 1700-as évek elején a törökök pusztították el, de még a XX. század elején is számottevő falai állottak. A kilencvenes években megásták. Tisztázódott a templom alaprajza és egy kripta maradványa is előkerült.

Szádeczky-Kardoss Géza szkgeza51@gmail.com

 

 




[1] Ha te is szeretnéd felkeresni a romot, így juthatsz oda:

 Szentes keleti határában a körforgalomból Fábiánsebestyén felé indulunk, 9,5 kilométerre, az út jobbra, délkeleti irányba fordul. Itt északnyugatról egy, az autótérképek által is ábrázolt földút torkollik utunkba. Kb. 400 méter után átmegyünk a Kórógy-ér hídján. Újabb kilométert megtéve egy sertéshizlalda mellett haladunk el. Az illatokról nem lehet eltéveszteni! Ezt követően egy zöldséghajtató telep bekötőútjához érünk. (Ez a bekötő út az 53 és 54-es kilométertábla közé esik.) Ezen a betonozott úton a raktárak és az üvegházak között kell északi irányba kb. 400 métert haladnunk. A kerítést elérve, (Ha autóval jöttünk, azt itt hagyjuk!) a kiskapun kilépve, balra 200 métert, majd jobbra térve, a fóliatelep széle, és a kerítés közötti földúton érünk a telep sarkához, ahol újabb kaput találunk. A bringákat mi itt hagytuk. A kapun át eddigi irányunkat tartva balkézről egy csatornát követünk. 200 méterre, balra előre kis akácost látunk. 180 méter után a sás között alig észrevehető zsilipmű van a csatornán. Ez után pár méterrel kell balra, nyugati irányba a karvastagságú akácosba betérni. 18 méter után 5-6 méter magas kunhalomra kapaszkodunk fel, s annak tetején elérjük a magas dudvával benőtt romterületet.

 

Címkék: Kerékpárút Téglavár Templomrom





Bejegyzések 1 - 2-ig. Összes bejegyzésed: 2

Gejza
2015/07/09 15:22:09

Igen,  felejthetetlen volt ez az öt  nap! Templomok, malmok,  múzeumok, szebbnél szebb kastélyparkok. Kifogtuk  ugyan a legmelegebb időt, de  minden napra jutott egy melegvizű gyógyfürdő is...



SZEPEMLEK
2015/07/08 20:11:20

Kitűnő !!!




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.