Egy hosszú hétvége szépségei és viszontagságai Zirctől Bodajkig

Kedves Olvasóm! Ezúton szeretném jelezni, ez a rész nem olyan lesz, mint az eddigiek! Sajnos muszáj olyan dolgokról is beszámolnom, ami esetleg valakinek, vagy valakiknek nem tetszhet, de úgy érzem, másoknak is ismerniük kell azt a tényezőt, ami megkeserítette ezt a szép hétvégét. Konkrétan egy személyről van szó.

Elhaladtunk a Prémmalom mellett,

majd hamarosan elértük a Római fürdő területét, ami szerintem a 9. szakasz legszebb része! A vízesés gyönyörű látványt nyújtott, bőséges vízhozama igazi VÍZESÉSKÉNT zúdult alá a hatalmas sziklamedencébe, ahonnan továbbcsobogva folytatja útját a csurgói víztározó felé.

Környékén előtte és utána is szépen felújították a pihenőt, új esőházakat, padokat és asztalokat kapott.

(Ez a felújítás egyébként az egész szakaszon megfigyelhető, és igazi felüdülés a bakancsos turistának, ha ilyen körülmények között tud pihenni, vagy esetleg tábort verni!)

Miután kicsodálkoztuk magunkat a zuhatagnál, folytattuk utunkat, még mindig a fürdő területén, hiszen nem láttuk még a Savanyó Jóska barlangját és azon kevés forrásaink egyike is itt található, aminek vize még iható! A Vadalmás-forrás környezete is gyökeres változásokon ment keresztül, mióta nem jártam arra: szépen kiépített híd, padok, asztalok, esőház itt is. Sajnos a barlangba nem tudtuk bejutni, nem kockáztattam a lezuhanás veszélyét, de a bejárat melletti párkányról gyönyörű kilátás nyílik a vízesésre! Persze A. mindenképpen át akart mászni a sziklafalon, alig tudtam lebeszélni.

Visszatérve a főjelzésre utunkat a cserkésztábor után a már kiszélesedett Gaja-patak keresztezte. Körülbelül térdig érő gázló folyt előttünk, amin nyáridőben szó nélkül átvezettem volna a csapatot, de most, március idusán ezt még korainak tartottam. Úgy döntöttem, a Jelzés mentén haladó földúton vonulnunk be Jásdra. Megint csak szerencsések voltuk, már ami a látványt illeti: utolértük Dorothy-t és barátait!

Nem keresgéltük a kocsmát a pecsét miatt, tudtuk, hogy zárva van, a vegyesbolt útba esett, így ott szereztük be a jásdi lenyomatokat.

Nem sokkal Tés előtt aztán túlcsordult az a pohár, melyben A. „dolgainak” cseppjei gyűltek: az egyik pihenőnél, ami szintén teljesen új volt, a saras bakancsával fellépett a padra.

- Légy szíves, vedd le a lábad onnan, más oda ülni szeretne! – kértem tőle.

- Jól van már! Kussoljál! B…meg! – majd levette lábát, és ugyanazzal a lendülettel feltette a másikat.

- Vedd már le a padról a dzsuvás bakancsodat, más oda ülni akar! Mi van veled? Nem értesz magyarul??? – Ekkor már totál ki voltam akadva rajta, és csak egy hajszál választott el attól, hogy valami olyat tegyek, amit utána rögtön megbánnék.

- Jól van már! Kussoljál! B…meg! B…meg! Q..a anyád! B…meg!

Hirtelen köpni-nyelni sem tudtam, úgy meglepett a reakciója.

- Mi van??? Te anyámat ne szidd! Szállást adott neked, ettél az asztalánál INGYEN, és ezek után még a szádra veszed?

Látva felindultságomat összehúzta magát és visszavonult. Tésig már nem szóltam hozzá. Öt perccel később, mintha semmi sem történt volna, vidáman, mosolyogva kezdett mesélni valamit röpke 2 mondatban. Nem foglalkoztam vele. Ölni tudtam volna, olyan mérges voltam, és közben azon járt az agyam, vajon mi lehet a baja…

Háromnegyed háromkor érkeztünk Tésre. Beültünk az Erdei Büfébe,

ahol más túrázók is pihentek, csak ők ellenkező irányba mentek. Megtudtuk tőlük, hogy a csőszpusztai pecsét igen veszélyes, nagy fehér kutyával őrzött, kétes kinézetű udvaron van, így inkább a büfé céges bélyegzőjét kértük kölcsön, igazolandó ott jártunkat. Ha már száraz, meleg helyen vagyunk, ebédeljünk is meg! Tamás szeretett volna valami finom sütit enni, de csak hamburgerrel szolgálhatott a büfés néni, hát azt vett egyet. Azt mondta, ilyen finom hamburgert még tán nem is evett… Én megkérdeztem, hogy elővehetem-e a „hazait”, majd – mivel engedélyt kaptam rá – megint kipakoltam dobozaimat, termoszomat, és nekiláttam a falatozásnak. A. vett 2 dl őszi lét, amiből repetázott is ottlétünk alatt.

Miután jóllaktunk és kicsit felmelegedtünk, elindultunk Csőszpuszta irányába. Tamással megbeszéltük, hogy egész napi viselkedése alapján nem kívánjuk a lánnyal együtt folytatni az Utat, ezért kimentést kértem otthonról, vele pedig közöltem, hogy itt van vége a közös túrának.

Míg az autó megérkezett értünk, megnéztük a pecsétet az Alba Regia Barlangkutató állomáson.

Naná, hogy nem volt semmi gond. Ha már olyan szerencsések vagyunk, hogy itt is pecsételhetünk, hát nyomtunk OKT-s pecsétet is. Tamás távozáskor még feltette a nagy kérdést:

- Mért van a kávéfőző ebben a vitrinben?

Visszaléptem, hogy megnézzem, milyen kávéfőzőről is beszél. A „kávéfőző” nem kávéfőző volt, hanem egy karbidlámpa, amit bányászok, barlangászok használtak régen.

Mikor Anyukám megérkezett, bepakoltuk táskáinkat a csomagtartóba, és hazakocsikáztunk Cseténybe. A lány összeszedte ottmaradt holmijait – meg egyet-kettőt Anyukám holmijai közül is!!! -, majd kivittem a Zircre tartó buszhoz. Megvártam, míg elmegy, aztán hazamentem. Ha lett volna pezsgőnk, koccintottunk volna.

Címkék: Kék Oszágos Kék Túra Túrázások élménybeszámoló