A Cservár.
Nyugat-Magyarországon, a Keszthelyi-hegységben, az Országos Kék-túrából kiágazó kék romjelzésen, nagyjából Keszthely és Sümeg között félúton, találjuk a Szántói-medence fölé magasodó, három oldalról meredek, szakadékos letörések által határolt Meleg-hegyet. Szekérrel, lóval egyedül a déli oldal felől lehetett megközelíteni. A kiválóan védhető félszigetszerűen elkülönült hegy északnyugati gerincén három, különböző korú védmű maradványai figyelhető meg:
- A Cservárnak nevezett őskori sáncvár, (Erről 
szól mostani írásom)
- a Rezi várként ismert középkori kővár,
- és ennek elő védműveiként, részben az őskori sáncvár párkányára ráépített Aligvár sáncai, árkai, (és talán palánkja).
A 418 méter magas északnyugati gerincen található Cservár sáncát 1979-ben Dénes József kereste fel, és a sáncokról vázlatrajzot készített. Majd alsó-Tátikáról írt dolgozatában is megemlíti:
„…a terület benépesülése a késő-bronzkorban[1] történt… Várvölgy, Kisláz-hegyen emelkedik Magyarország egyik legnagyobb alapterületű magaslati települése… Nagy települési központ volt a Tátika-hegyen is… Hasonló magaslati, sánccal védett telep van a szemközti Meleg-hegyen is.[2]”
Vándor László, aki Havasi Bálinttal éveken át vezette a középkori Rezi-vár ásatását, pedig így ír erről:
„A hegyen a vártól délre az erdővel borított területen ma is jól láthatók egy földvár maradványai. Különösen jó állapotban maradtak meg a hegygerincet délről lezáró sáncok. Az itt előkerült leletek alapján az erődítést késő bronzkorinak tartjuk.[3]”
A közel vízszintes hegyhátat a középkorban feltehetőleg szántóföldként hasznosíthatták. Erre utalnak a határozott peremek, és középkori várhoz vezető út keleti oldalán húzódó tereplépcső.
A középkori vár kapuja előtti ároktól délkeletre, 30-35 méterre, a hagyás-fákkal benőtt tisztás peremén, jól látható a hajdani művelt terület határa. Ez alatt szintben 2,5 méterrel lejjebb indul az őskori sánc 1,5 méter széles terasza. A dél-délkeleti irányba haladó párkány 15 méter után kiszélesedik, és az oldalgerincet körbeölelve a letörésénél megszakad. Majd 8 méterrel lejjebb szintén előtűnik. (A régi illemhely fabódéja 2014-ben még a sánc párkányán állt.) Innen a párkány déli irányba lefelé halad. 12 méter után, már jól látható belső magassággal jobbra-balra kanyarogva a szintvonalat követve halad nagyjából déli irányba – feltételezésem szerint itt kezdődik az őskori sáncvár párkányára épült Aligvár sáncrendszere. – A sánc hegyfelőli oldalán 4-5 méterenként újkori beásások nyomai figyelhetők meg. (Talán a hatvanas évek közepétől itt gyakorlatozó hegyivadász alakulat katonái által kiásott lövészteknők maradványai.) A második metsződésben, a Köves-árok völgyfőjéből feljövő gyalogút keresztezi a földhányást, majd tovább halad a tűzrakó-hely felé.
Innen a sánc tetején egyre több kő jelenik meg, és emelkedni kezd. Az előző íves kialakítások helyett több tíz méteres egyenes szakaszok figyelhetők meg. A gerinc összekeskenyedése előtt pár méterrel a sáncot északnyugat – délkeleti irányban keresztezi az erdei nyiladék, majd a sánc (látszólag) kétfelé válik. Úgy gondolom, hogy a jobbra, nyugati irányba haladó földhányás nem tartozik az őskori sánchoz. Mind formájában, mind kialakításában elüt attól. Ez feltehetően szintén az Aligvár erődítéseinek része.
Eddigi délnyugati irányunkat tartva a terep lejteni kezd. A sánc hegy felőli oldalán húzódó árka mélyebbé válik, majd kb. 15 méter után az árok megszakad. Az idáig közel egy méter magas földhányás alig 35-40 centire szelídül, és a sánc ívesen jobbra, nyugati irányban keresztezi a gerincet. Majd az újkori utat elérve, annak nyugati oldalán északnak fordulva 4-5 méteren át még látható. Ezt követően feltehetőleg a letörés szélén, az 1989-ben[4) készült erdészeti út nyomvonalán haladhatott északi irányba, majd mintegy 20 méter után elérte a korábban már említett, jobbra kiágazó Aligvár fűvel benőtt sáncát. Innentől az őskori párkány és a középkori földhányás nyomvonala mintegy 20-25 méteren át ismét egybeesett. Feltehetőleg ezért találhatott Vándor László itt későbronzkori leleteket. A kb. 1,5 méter magas földhányás 10 méter után fokozatosan alacsonyabbá válik, végül további 15-18 méter után végleg elenyészik és az őskori sánc bokrokkal, csertölggyel benőtt, 2-3 méter széles párkánya a gerinc nyugati oldalában nagyjából északnyugati irányban folytatódik.
A hegyoldal meredekebbé válásával már csak a földkitermelés nyoma látszik, mert a terasz lemosódott. Később ismét előtűnik és 2-4 méter szélességben, fiatal kőrisfákkal benőve halad a szintvonalat követve. Végül egy szikla bordát felülről kerülve inkább csak sejthető. Innen 45-50 méterre van a középkori vár sáncárkától délre lévő kiindulási pontunk. Talán a földtani törés mentén kialakult völgy peremén fordulhatott északkeletnek, majd a gerincet elérve a középkori talajművelés tüntethette el.[5]
Szádeczky-Kardoss Géza szkgeza51@gmail.com
[1] I.e. 1,200 és 800 között.
[2] Dénes József: Alsó-Tátika középkori vára. Zalai Gyűjtemény 18 (1982-83) 87-95.
[3] Vándor László: Rezi vára. Castrum Bene hírlevél 2001. Keszthely
[4] Cserép Gábor, Rezi község polgármesterének szóbeli közlése.
[5] A sáncvárat Sinka Gábor, a Balaton felvidéki Nemzeti Park természetvédelmi őre mutatta meg, amelyet ezúton is köszönök!
Címkék: Keszthelyi-hegység Rezi Cservár Meleg-hegy
Kedvencek
Digg
Del.icio.us
StumbleUpon
Google