Lelkiismeretemet megnyugtatva a fánkfesztivál lehetőségével (lásd: Végig a Kéken decembertől decemberig 4. rész ) új szakaszra vetettem szemet a közelben. Nem volt nehéz dönteni, hiszen egyetlen szakasz maradt bejáratlanul, és ez a 12. szakasz, Dorog – Piliscsaba.

            Új túratársakra tettem szert – nem feledve a régieket, hiszen a következő héten ismét velük járom az Utat J - , alias Gyuri és Adria személyében. Gyuri 65 éves(!), erdészetben dolgozott és Szolnokról utazott fel, hogy eljöhessen a túrára. Adria korombeli leányzó, miatta kellett átszervezni az utazást, amiből később volt egy kis kavarodás is…

            Február 7-én reggel 07:15-kor kellett volna találkoznunk az Árpád-hídnál lévő Volánbusz pályaudvaron. Gyuri meg is érkezett időben, Adriára viszont az utolsó pillanatig, de szó szerint az utolsó pillanatig várni kellett. Már azt hittem, megint csúszni fog az indulás, de végül Ő is befutott, így elindultunk Piliscsabára, hogy ott átszálljunk az esztergomi vonatra Dorogig.

            Dorogon nincs OKT bélyegző, az állomáson kértünk hát pecsétet a tárcsás embertől. Adria nagyon otthonosan mászkált a forgalmi irodában, mintha csak otthon lenne, amit emberünk nem tudott mire vélni. Pecsételés után elindultunk a jelzésen Kesztölc irányába. Gyurinak volt valami köze Doroghoz, úgyhogy sokat mesélt az egykori településről: bányászat, miegymás…

            A Kenyérmezei-patakon átkelve elhagytuk az egykori bányászvárost, és belesétáltunk a természet és ember alkotta vegyes határba: egy kis erdei ösvény, egy kis szántóföld, egy kis föl, egy kis le…

Kesztölcre beérve éppen útba esett Gyuri rokonainak háza, hát bekopogtunk, hátha potyázhatunk egy kávét, vagy teát – nem mintha nem lenne nálunk ilyesmi, de a másé mindig finomabb… -. Csak a kutyák csaholása fogadott bennünket, úgyhogy nem is húztuk sokáig az időt, tovább indultunk. A faluban egy bányász emlékmű mellett haladtunk el, ami egy komplett kitermelő szerkezet. Érdekes látnivaló mindenkinek, aki nem találkozik minden nap a bányászattal.

            Tovább haladva az Úton valamiért megálltunk egy percre, és ekkor odalép hozzánk egy hölgy, térképpel kezében: „Szia! Te vagy Viktor?” Az állam is leesett, mikor a nevemen szólított! Mint kiderült, Ő is jelentkezett a kiírt túrára, de ő 5 perccel korábbi busszal indult, és egyenesen Dorogig ment, nem szállt át vonatra (Ez volt az eredeti tervem nekem is, de ugyebár vannak,  akik ki akarják használni az ingyen utazás lehetőségét, ezért variálni kellett… J). Hogy hogyan került mégis mögénk? Egyszerűen rossz irányba indult Dorogon, így jó 20 perc előnyünk lett vele szemben. Persze jó tempót diktált magának, mert utolért bennünket. Így lettünk Andreával egy csapásra négyen.

            Természetesen négyen sem voltunk elég figyelmesek, így benéztük a faluból kivezető utat, és jó 500 métert sétáltunk, mire rájöttünk erre.

            Kiérve a faluból fölkaptattunk a domboldalon, és elénk tárult a Kétágú-hegy hosszú vonulata.

Könnyű séta a hegy lábáig, keresztezünk egy bekötőutat,

és már haladunk is Klastrompuszta felé a hegy mentén. (féltem, hogy föl kell másznunk rá, de szerencsére az út a lábánál vitt bennünket…)

            A lányok testi adottságai és átlag életkoruk is szerepet játszhatott abban, hogy általában ők haladtak elöl. Nem csináltam belőle lelkiismereti kérdést, örültem, hogy nem vagyok egyedül.

            A második pecsételőhely előtt műúton vonultunk be Klastrompusztára. Megint sikerült elnéznünk az irányjelzést, úgyhogy itt is volt egy 5-600 méteres kitérőnk… A Tölgyfa büfében pecsételtünk. Megkérdeztem, hogy elővehetjük-e a hazait, ami nem okozott nekik problémát. Elfogyasztottuk hát élelmiszer-készleteink javát, Adria és Gyuri még kávéztak is, aztán a félórányi pihenő után folytattuk utunkat Piliscsév felé.

            Fölérve a térképen két „jellegzetes fát” jelölő tetőre (magasságpont: 358m) könnyű, hosszas lankán haladtunk lefelé a Vad-földön. Fölmásztunk egy vadlesre, hogy megcsodálhassuk a téli dombokat. Eddig nem nagyon volt részem a havas tájban gyönyörködni.

            Egy mesterséges mederben dagonyázva jutottunk el Piliscsév határáig.

A központban bekukkantottunk a templomba – csak az előtérig mentünk, az előző sárdagonya után nem akartuk összekoszolni a tiszta szőnyegeket -, aztán mentünk is tovább.

            Délen kiérve a faluból ismét egy mesterséges mederben vitt az út szinte Piliscsabáig.

Az utolsó szakaszon már helyi kirándulókkal, szánkózó gyerekek hangjával is találkoztunk, akik a Kis-Kopasz lábánál csúszkáltak az árnyékos erdőszélen még megmaradt havas lejtőkön.

            Megérkezve a vasútállomásra pecsételtünk, aztán húszpercnyi várakozás után felszálltunk a vonatpótló buszra, ami hazáig vitt bennünket.

Adriáról csak azért nincs kép, mert ő akkor már kabátját magára húzva szunyókált a hátsó, hosszú ülésen... :)

           Még nem ismerem a Kék minden szakaszát, de biztosra veszem, hogy kevés olyan rész lesz, ahol ennyi településen visz keresztül az Út: öt település alig 19 km-en!

Jövő héten bepótolom a Visegrád – Dobogókő szakasz kimaradt részét, és azzal búcsút intek a Pilis – Visegrádi-hegység - Budai-hegység csúcsainak. Következhet a Gerecse és a Börzsöny!

Címkék: OKT Kék Túra Túrázás Kék