MAGYAR ZARÁNDOKÚT ESZTERGOM-MÁRIAGYŰD 431 KM 2014 AUGUSZTUS

Már az El Camino után megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy végigjárjam az egyik komolyabb magyar túraútvonalat. Az Országos Kéktúra több szakaszán jártam már, nagyon monotonnak és unalmasnak találom. A Szent Jakab Zarándokút egészen az osztrák Wolfsthal-ig is csak 276 km, nem igazán jelent kihívást. Maradt a nagyon szimpatikus Magyar Zarándokút, déli irányban még nem igazán túráztam itthon. Megpróbálok majd az egyes szakaszokról a Camino-hoz hasonlóan rövid beszámolókat írni, remélem sikerül felhívnom majd sok ember figyelmét erre a nagyszerű útra és kezdeményezésre.

1.       Nap Esztergom - Pilisszentlélek - Dobogókő 23 km

Már reggel 8-kor a buszon ültem egy nagy sprint után, még szerencse, hogy az Árpád-híd másik oldalán van az irodám. Békésen olvasgatva tökéletes nyugalmamat csak 2 Dorogon buszra szálló idősebb hölgy zavarta meg. Konkrétan majdnem nikotinmérgezést kaptam, amikor „elsuhantak” az ülésem mellett. Soha nem értettem, hogy miként lehet egy káros szenvedélyt már kora reggel ennyire magas szinten űzni, az osztrák határ előtti magyar települések éttermeiben már reggel 9-kor cigánypecsenyét rendelő és zabáló burgenlandi parasztokat juttatták eszembe. Bár én is mindig azt az álláspontot képviseltem, ha csinálsz valamit, akkor azt tedd tiszta szívvel és teljes intenzitással….

Már Esztergomban a buszról leszállva kérdeztem meg egy nagyon kedves hölgyet, hogy merre találom a Szent Adalbert hotelt, ahol kiválthattam zarándokútlevelemet. Ezt a választ kaptam: „Hűűű, az nagyon messze van….!” Visszakérdeztem, hogy „1.000 km-en belül?” – és mindketten jót mosolyogtunk.

10 percen belül odaértem, erről ennyit kinek mi van messze….

A Bazilika előtt a Magyarok Nagyasszonya szobornál volt az első megállóm az útlevél kiváltása után.

Attól függetlenül, hogy nagyon gyorsan ment a regisztráció a hotelben, eléggé elcsúsztam időben, már majdnem dél volt, amikor belekezdtem a Templom utcai emelkedőbe. A Vaskapu pihenőhely már messziről is impozáns látványt nyújt, annál nagyobb öröm volt felérni és egy korsó csapolt Dreher társaságában a gyönyörű, Dunára néző kilátásban gyönyörködni. Utamat folytatva  a „Vörös Kereszt” alatti rétnél 2 km-en keresztül elveszik a jelzés, én is csak iránytű segítségével találtam vissza rá, folyamatosan DK irányába tartva. De mit csinál, akinél nincsen….? Először besétáltam az erdőbe a tisztás bal alsó sarkában, min. fél óra veszteséget okozva, rádöbbenve és átértékelve hibámat.

Pilisszentlélekben már sokkal könnyebben megtaláltam a 20 éve feltárt pálos kolostorromot, ami az ősi időkben hazánk egyik szellemi és tudásközpontja volt. Itt jött utam első „nagy találkozása”is, egy kb. 50-es hölgy személyében, aki egy piros bevásárlókocsit maga után húzva az ellenkező irányba tart, pont a romok között (!!!???) készült felverni sátrát. Próbáltam vele néhány mondatot beszélni, de gyorsan elérkeztünk ehhez a ponthoz…..

„És milyen céllal mész Esztergomba?”

„Forrásokat keresek a környéken.”

„Ha szabad megkérdeznem, milyen forrásokat?”

„ Ez egy nagyon titkos küldetés része!”

……. na itt gondoltam úgy, hogy befejezettnek tekintem addig sem túl tartalmas beszélgetésünket. A Caminón már megszoktam, hogy sok a „flúgos futam”, itt is gyorsan belefutottam rögtön elsőre.

A romok után egy szűk benőtt ösvényen vezet az út, többször is a hátizsákomba beakadva, mozgásomat teljesen leblokkolva, néha hosszú percekig tartó küzdelem után tudtam magamat kiszabadítani. Kifejezetten nehéz szakasz volt, ráadásul még elég hosszú is Dobogókőig, 1x sikerült is benéznem a jelzést, kb. negyedórát veszítettem, mire ismét visszataláltam a helyes útra.

Egy nagy rohanás lett a vége, hiszen a Zsindelyes Étterem melletti jurtában kaptam szállást és már délben közölte a tulaj, hogy csak fél 7-ig vannak a helyszínen, addig tudom átvenni a kulcsokat.

Jurtában még úgysem aludtam eddig, ennek is be kellett következnie mongol őseink előtt tisztelegve.

2.       Nap Dobogókő - Pilisszántó - Pilisszentiván 23 km

Kora reggeli indulás ellenére késői érkezés, de rengeteg látnivalóval. Kis túlzással az egész Caminón nincs ennyi látnivaló az erdőben, a mai útvonal kifejezetten kellemes meglepetés volt.

Pilisszentkereszt előtt a Mária Szentkút egy kifejezetten meghitt zarándokhely az erdőben, a szabadtéri oltár és forrás nagy hatással van az emberi lelkekre. Utána végig kisebb emlékhelyek és szentképek mellett elhaladva jutunk a faluba. Már a faluban nagyon finom fagyit ettem, mindenkinek ajánlom a templom előtti cukrászdát. A ciszterci romokat a focipálya előtt közelítettem meg, mert benéztem a jobbra fordulást valahol, de a pálya mellett emlékek ébredtek bennem, mert nem is régen ezen a pályán nem adták meg 2 szabályos gólomat a bíró hibás döntései miatt egy félidő alatt. Hajrá Kinizsi!:-)

Már a falu felett és a domboldalból a falura a gyönyörű panoráma miatt visszatekintve jött a 2. nagy találkozás egy ferdeszemű kecskepásztor (mi van !!!???) hölggyel, aki a tegnapi „szefós” hölgyhöz hasonlóan, szintén nem engedte lefotózni magát.

„Sok kecskéd van?”

„…..lenni több, mint ötven”

„Ebből is élsz, ezt csinálod főállásban?”

„…. nem- nem, ez hozni pici plussz”

Értem én, lenyomja a fő műsoridőt a valahol Józsefvárosi Négy Tigris utódintézményében du.-2-ig, majd hazatérve felszalad a dombra az ötven kecskével….

Láttál már kínai kajáldában kecske húst? Na akkor majd fogsz….!

Ez már tényleg a legalja.hu, valóban semmi sincs már magyar kézben….:-(

A Trézsi forrásnál nagyon szívhez szóló volt a polgármester köszöntő levele:

„…..mintegy édesanya méhéből, éltető víz fakad, melynek jövője az alapok erejéből származik. Benne van feloldva Attila és Árpád vére, Szent István által felajánlott és ennél fogva Mária országa, Nagyasszonyunk féltő szeretete, történelmünk dicső emléke…..”

Az Orosdy kastélyt elhagyva már gyorsan elértem a mai nap fénypontját a Csillagösvényt (az ösvényen végigkövetjük az ősmagyarok legendáját és történelmét) és a Boldogasszony sziklakápolnát és sziklaszínházat Pilisszántó felett (Makovecz Imre útmutatásával Őrfi József tervezte). Helyben található kövekből épült az egyszerű formák és könnyed vonalvezetés technikáját követve, bámulatosan varázslatos lett a végeredmény! A kápolna alatti sziklaszínházban nyaranként koncerteket rendeznek.

Ezt a csodát magam mögött hagyva a piros jelzésen a Kopár csárda 9,5 km felirat és a pontos idő kombinációja, elég gyorsan el tudta rontani a nagyon emelkedett hangulatomat. Bár az új piros jelzés már elkerüli a falut, de így is nagy hajsza kezdődött a Kopár csárda eléréséig. Ismét a végére egy kifejezetten hosszú és kemény szakasz, happy end nélkül. A csárdában horror árak fogadtak, nem éppen turista és zarándok barát árfekvésben várják a vendégeket. Bármilyen áron is, de nagyon jól esett a csapolt Gösser és természetesen vacsoráztam is, mert reggel 8-kor toltam egyetlen szendvicset még Dobogókő határában.

Innen már gyerekjáték volt a kb. 3 km-es út a kijelölt zarándokszállásig. Egy kedves hölgy fogadott a pilisszentiváni plébánia épülete előtt, teljesen luxus körülmények közé csöppentem a tegnapi jurtás éjszaka után.

3.       Nap Pilisszentiván - Normafa 22 km

Közvetlenül a nap elején egy vadak elől elzárt területre lépve nagyon tetszett a máskor a kerítéseknél alkalmazott létrára fel- létráról le megoldás helyett az erdei forgóajtó, valószínűleg nem fognak a vadak rájönni az áthaladás technikájára…

A csendes elővárosi övezetet Budaligetnél értem el, nagyon impozáns és lejtős utcába fordultam be az erdőből, feltételezem nem közalkalmazottak lakják. A Máriaremetei templom fák közül előbukkanó szabadtéri oltárához érve az összhatás nehezen önthető szavakba, ezt egész egyszerűen át kell élni személyesen.

Már kezdtem elhinni, hogy végre egy nap, amit sikerül eltévedés nélkül hoznom, de aztán mégsem…

Hiába követtem a sárga turistajelzést, később a csatlakozó piros turistajelzéssel együtt, a síneket elérve nem láttam más lehetőséget, és a Z+ jelzésen haladtam tovább. Mivel egy elég lejtős úton lefelé elég sokat haladtam, úgy gondoltam öreg hiba lenne visszafelé is megtenni a távot… Egy üdülő portása útba igazított, hogy a Budakeszi úton átkelve, hogyan jutok a libegő aljáig. Onnan már gyerekjáték lesz a Normafához vezető út!

…… bárcsak az lett volna. A libegő felett egy ott lakó hölgy megmondta a frankót, hogyan érek fel „legegyszerűbben” a Normafához. Nagyon kemény emelkedő következett az erdőben falépcsőkön, elég brutál dőlésszögben, de ma ezt dobta a gép. Aki eltéved, az így korrigál…

Makkosmáriára már a Normafától indultam a 3 ismeretlen katona sírja mellett elhaladva, miután a Norma Cafe-ban ebéddel jutalmaztam meg kitartásomat és gyorsaságomat.

A gyönyörű pihenőparkban álló Kegytemplom főbejárata nyitva volt, de az előtérből megnyíló látvánnyal kellett beérnem, a belső üvegajtó nem engedett tovább. Régen a Fogolykiváltó Szűzanyához imádkoztak a templom falai között a világháborúk alatt a hadifoglyokért, ma pedig a kábítószer, alkohol és a szerencsejátékok rabjaiért. Ha nincsen háború, akkor is büntetjük önmagunkat….

4.       Nap Normafa - Szigetszentmiklós 37 km

Budapestet senkinek sem kell bemutatni, óriási öröm volt a Budafoki útról balra letérve elhagyni a nagyvárosi környezetet. Amit viszont pozitív példaként említhetek az a Kopaszi-gát Kikötő és Park, minden nagyvárosnak a dicsőségére válna egy ilyen színvonalas zöld övezeti terület.

A Dunaparty Megálló piros buszánál jól csúszott a csapolt búza, nagy lökést adott a további szakaszra. Budafokon a Péter Pál utcában felmásztam a stációkkal díszített keresztút végén található Budafoki kálváriáig, ám innen a partra visszavezető út retro időutazás. 30 évvel ezelőtti állapotban vannak a házak, egy régi nemesi kúria szinte az összedőlés határán. A Nagytétényi úton tönkre ment vállalkozások telephelyeinek sorozata tükrözte a nagy magyar valóságot…

A Campona előtt viszont elveszítettem a jelzést és a Campona utáni vasúti aluljárón átkelve próbáltam valamilyen támpontot találni. Próbáltam az MO híd irányába haladni, de nem igazán tudtam, hová megyek. Egy privát területről csak egy a kerítésre rádőlő fa segítségével tudtam kijutni, a 6-os főútvonallal párhuzamosan futó sínpárok mellé. Ott érthetetlen módon állt egy fickó a nagy semmi közepén és elmagyarázta, hogy merre jutok el gyalogosan az MO hídig.  Ki lehetett ő? Talán vonatstoppos…..?:-) Fogalmam sem volt mit is kereshetett ott a sínek mellett, többször is visszanéztem és még mindig láttam, tehát nem délibáb volt…… (mint sok más Camino story-ban az a személy, aki a helyes irányt mutatja)

A vasútállomásig visszagyalogolva és onnan már a Duna felé tartva előkerült a jelzés is és ….. felcsillant a remény, hogy találkozom az első zarándoktársammal a Magyar Zarándokúton. A jelzést követve, hátizsákkal közlekedett és abban egy hatalmas bot, amit először túrabotnak néztem. Kiderült, hogy nem zarándok, csak a Duna-partra igyekszik „szétcsapni néhány fát”, ugyanis a következő kick-box meccsére készül.

Szép környezetben értem el az MO hidat, majd a Lakitelki adótoronynál balra fordulva hosszú egyenes végén Szigetszentmiklóst.

A városgondozási kft. telephelyén szereztem be a pecsétemet, ahol az idős portással jól elbeszélgettünk a Caminos élményekről. Ő nagyon sokat olvasott már róla, de még sosem találkozott előtte senkivel, aki már átélte személyesen az Út varázsát.

5.       Nap Szigetszentmiklós – Dabas 28 km

Miután átkeltem az 51-es úton, még 1 km-el a Rukkel-tó előtt elkezdett zuhogni az eső, ami 90%-ban végigkísérte az utamat. A Zubiri-Pamplona szakasz jutott eszembe, ahol 2 x 15 percre sütött csak a nap, az viszont pont elég volt, hogy teljesen megszáradjon a nadrágom.

Embertelen körülmények között mentem egész nap, csak a Gabitól kapott diós sütemények aranyozták be a napomat. Külön köszönet érteJ!

Bementem a Rukkel-tóhoz, szívesen beengedett a pénztáros lány szétnézni, természetesen egy teremtett lélek sem volt rajtam kívül, én is állig felöltözve. A kavicsbányából kialakított tó meglepően jó hely, ide biztosan eljövök a jövőben csúszdázni.

Felsőványig horror, mert nem tudom milyen útszakasz ez, de 90-10 % volt a kamionok-személyautók aránya…

Ott balra és végre természet és egészen Dabasig 20 km-en keresztül nincsen lakott település! Egyszerű volt a képlet, végig a Duna-Tisza csatornát követve érkeztem Dabasra.

Egy 2 km-es eltévedés szerintem nem rossz arány, a visszautat a legnagyobb esőben egy traktor oldalára kapaszkodva tettem meg, soha ennyire nem áztam szét és soha ennyire nem zsibbadt el a támaszkodó lábam.

Az ideiglenes zarándokszálláson Attila a szállásadó elég furcsán és üveges tekintettel nézett rám, miután kb. a 10. mondatommal közöltem vele:

„Elmennék az étterembe, szeretnék kimozdulni egy kicsit.”

„ …….. végül is eddig nem mozdultál ki, hanem ide teleportáltak valahonnan….”

Így utólag belegondolva, tényleg tudok néha elég nagy hülyeségeket mondaniJ, 28 km heves esőben való gyaloglás után akartam további 4 km-t megtenni a vacsorámért….

Mivel elkezdett ismét zuhogni, győzött a józanész, és rendeltem vacsorát a Nautilus étteremből. Miután megettem, már eső nélkül szerencsére, átszaladtam a közeli fakocsmába, ahol sört és ropit rendeltem. Általános jelenség, hogy mostanában mindenhol NAV ellenőrnek néznek. Akit még sosem láttak és kicsit extrém a megjelenése (pl. kalap), azt egyből „felcímkézik”. Olyan hihetetlen precízen és kimérten teszik elém a pénztárgép blokkját, ráadásul látom a pultosok arcán az elégedett mosolyt: „Rajtam aztán nem fogsz ki, azonnal felismerem a fajtádat….”

6.       Nap Dabas – Ürbőpuszta - Felsőszentiván 27 km

A tegnapi nappal ellentétben csodálatos napsütésben indultam útnak egy olyan szakaszon, ahol összefüggő lakott terület nincsen. Végig különböző csatornák mellett haladtam egykori mocsarak és belvizes területeken. Ezen a szakaszon rengeteg védett fajtájú és ritka madarat láthatunk illetve a parkban sok tradicionális háziállatfaj él, mint például a természetes környezetben tartott magyar szürke marha és a rackajuh.

A Kiskunsági Nemzeti Park hazánk 2. nemzeti parkja és területének egy részét az UNESCO bioszféra- rezervátummá nyilvánította.

Dabasról egy nagyon impozáns fahídon vezet ki az út, majd egy újabb nagyobb, de rövidebb fahídon mentem keresztül. A Dömsödi árapasztó csatorna mellé érve gyönyörű napsütésben egy csatornába dőlt fatörzsön reggeliztem. Teljes csend, totális nyugalom és békesség… Hihetetlenül idilli percek voltak!

Mivel a jelzéseket nincs nagyon mire elhelyezni, ma segítette utamat messze a legkevesebb jelzés. Ezek után tényleg csodaszámba megy, hogy a mai napon sikerült először eltévedés nélkül teljesíteni a távot, bár a Borzaspusztai romtemplom mellett sikerült valahogy sajnálatos módon „elszaladni”!

Ürbőpuszta előtt a medertisztító vízügyes munkásokkal találkozva jót beszélgettünk. Ők világosítottak fel, hogy az országutat elérve a hídon balra forduljak és ne jobbra, (ahogy az útikönyv javasolja), hogy elérjem a „downtown”-t.

A kocsma/vegyesbolton kívül összesen 6 házat számoltam, az egyikre kirakva hatalmas tábla: ELADÓ

Hát szerinted, mennyi esély van az eladására???

Nagyjából annyi, mint egy tokiói veterán kamikaze találkozó megszervezésére…!!!

A kocsmában összefutottam a „helyi ikon” Bognár Pali bácsival (3. nagy találkozás – Ő kifejezetten örült a közös fotónak), aki a sörhasa alapján feltételezhetően törzsvendég az Ürbői Betérőben.

Még egy viszonylag gyenge nyugdíjból is sokszor kijön a 230 Ft-os Arany Ászok korsóJ!

További 11 km után a felsőszentiváni Hajós Kastélyban (Apaj Hotel) 2 személyes személyzet fogadott (inkább alkalmi rendezvényekből él a hely), külön köszönet Juditnak az állandó mosolyért, az ajándék gyümölcsökért és a mérhetetlen vendégszeretetért.

7.       Nap Felsőszentiván – Ráckeve 12 km

Ezen a napon csak egy rövid szakasz fért bele, csupán Ráckevéig mentem, mert vissza kellett térnem Budapestre.

A ráckevei híd Portomarint juttatta eszembe, bár teljesen más nagyságrend.

A piac végében az ország (egyik) legjobb pecsenyésénél ebédeltem, hihetetlenül finom minden étel. A hajnaltól folyamatosan kígyózó sor erre a bizonyíték, ha erre jártok semmiképpen se hagyjátok ki.

Már a HÉV állomás felé közeledve leszólított egy szőke hölgy gyermekkel a kezében:

„Hol a piac? Messze van?”

Átfutott rajtam, hogy a legkevésbé hiteles személyt találta meg ezzel a „Messze van?” témával, most mondjam neki, hogy a 940 km sincs messze?

„Rögtön a híd után balra, öt percen belül ott lesztek!”

8.       Nap Ráckeve – Dunavecse 35 km

Nem gondoltam volna, hogy máris folytatni fogom az utamat, mert teljesen más volt tervben, de ismét bebizonyosodott, hogy az élet a legnagyobb rendező….

Reggel a 2-es villamoson a HÉV megállóhoz közeledve 2 fiatal munkás beszélgetett mellettem:

„Olyan akna szag van!”

Mire a másik nagy bambán: „Taposóakna?”

… ebben a pillanatban úgy gondoltam, hogy visszafordulok, mert máris nagyon elfáradtam…

Ráckevén ismét szívesen „rácsatlakoztam” volna a pecsenyesütőre, de sajnos túl korán volt még, be kellett érnem a mennyei illattalL…

A Duna-parti sétányon tovább haladva sajnos kiderült, hogy légvonalban már elhagytam a katolikus temetőt és visszafelé kellene mennem. Egy szerencsétlen tegnapi sportbaleset miatt nem voltam nagy formában, de csak egy pillanatra fordult meg a fejemben, hogy kihagyhatom János vitéz sírját és a ráckevei kálváriát. A kálvária eléggé elhanyagolt állapotban van, úgy látszik oda nem jutott eddig a 721 millából. Viszont láthattam Horváth Nepomuki János huszár alhadnagy sírját, róla mintázta Petőfi a János vitézt.

Tegnap este annyira bekeményedett a térdem a sérülés után, hogy a lépcsőn is alig tudtam felmenni, vannak mégis csodák, mert 15 km megtétele után már újra hajlott a jobb térdemJ … Ráckeve után nyaralók minden mennyiségben, ez túl nagy dózis egy napra. Szinte észrevétlenül érkezés délután 2 környékén a Tassi-zsilip gyalogos hídjához. Ebéd és nagy pihenő a Pákász étteremben, már nagyon kellett, ugyanis szinte pihenő nélkül nyomtam le az első 20 km-t. Vegyes halászlét ettem, ami erősen közepes szintet képviselt, bár már megtanultam, hogy ha az fehértói halászléhez viszonyítok, akkor mindig hatalmas csalódás fog érni.

Jóllakottan és cipőcsere után teljesen megújulva vágtam neki a szakasznak Dunavecséig, amit végig a gáton kellett volna teljesítenem. Az étterem utáni 500 méteren retro lakókocsi bemutató, valószínűleg már ezek nem fognak innen mozdulni és „ráijeszteni” az utakon a közlekedés további szereplőire.

Laza 2 km-es eltévedés ismét, bementem egy félszigetre és nagyon kellemetlen a felismerés, amikor egy horgászöbölbe érve nincs tovább…. Nincs mese, a víz az úr!

A mellékágat megkerülve a földúton 5 percenként ugrottak elém nyuszik és futottak rövid ideig előttem az úton, majd az erdőbe ismét beugorva jobbra vagy balra, azt hiszem 7-ig számoltam őket. A falu előtt idilli szakasz a gáton, bár nagyon agresszívan támadtak a szúnyogok, de a birkacsorda tudomást sem akart venni rólam, amikor elhaladtam mellettük.

Este 7-kor érkeztem a dunavecsei zarándokszállásra, nagyon elégedett voltam a mai nap teljesítményével, ez volt ezen az úton a leghosszabb szakaszom.

Üvegtérddel nem is olyan rossz….

Címkék: Zarandokút Esztergom Máriagyűd