Az elmúlt hetekben a Balaton-felvidék várait jártam. Egyedül, vagy egy-két társammal, bronzkori sáncokat, eldugott, apró tatárjárás utáni váracskákat kutattunk fel, árkon-bokron, hegyen-völgyön át. Volt, amelyiket hat napig kerestünk, mire megtaláltuk. A hetvenes évek végén a Régészeti Topográfiában írtak róla pár sort, meg hogy Csabrendektől délkeletre 2 km és Sümegtől szintén 2 km északkeletre egy gerincen… No, találd meg, ha tudod!? Akkoriban ez még hadi titoknak számított. Még a terület erdésze sem tudta megmutatni. Sőt a 1:10.000-es tájfutó térkép sem ábrázolta… Szóval, ilyen helyekre nem vihetek magammal nagy társaságot. Legfeljebb néhány magamfajta elvetemült alakot!
Azért akadnak ilyenek! Mert a Várak a Börzsönyben és a Várak a Mátrában jelvényszerző túrák teljesítői azóta is rágják a fülemet, hogy melyik lesz a következő hegység, ahol hasonló sok élményt nyújtó pontgyűjtő mozgalmat szervezek? Hát ezért gyűjtöm az anyagot. Végzem esőben, szélben a terepbejárásokat. Jegyzetelek, mérek, fotózok, könyvtárakat bújok, idős emberek visszaemlékezéseit hallgatom, hogy aztán úgy tudjam leírni, hogy a térképet kevéssé ismerők is odataláljanak.
A minap a Káli-medencében, a Mindszentkálla melletti Kereki-domb sáncvárát jártam be. A Topográfia alig ír róla. A térképvázlat ugyanazzal a satírozással jelöli a sáncot, a sáncárkot, a felette lévő teraszt és az északi oldalon az egykori szőlőművelésből itt maradt kőtámfalat. Nem csoda, hogy nem egyezik a leírással. Fenn a csúcson európai minőségű ismertető tábla ír a környék kialakulásáról, de a sáncokról egy szót sem.
Innen a medence keleti szélén álló Hegyes-tű felhagyott bazaltbányájába igyekeztem, ahol az elmúlt év óta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park geológiai bemutatóközpontja működik. Hogy a csúcs körüli Árpádkori kőfal romjairól nem írnak, már meg sem lepődök. De hogy a bemutatóközpont vezetője még a romok létezéséről sem tud, az már elgondolkoztató…
Pár nap múlva Tihanyba mentem. A Csúcs-hegyre vezető piros + jelzést lefestették, hogy helyette a tanösvény zöld „T” betűjét tegyék a helyébe. A várról persze itt sincs semmi. A legdurvább talán a félsziget északi oldalán az Ó-vári kilátó. Gyönyörű madártávlati rajz mutatja be a környék hegyeit, de hogy mind ezt egy 3.500 éves, még ma is két és fél méter magas késő bronzkori földsáncról nézzük – semmi.
Úgy tűnik a várak, templomromok és egyéb kultúrtörténeti emlékek a nemzeti parkok mostoha gyermekei. Mert nem csak itt, a Balaton mellet, de a Pilisben, Mátrában, Bükkben, Zemplénben is csak a geológiai, botanikai és zoológiai értékekről szólnak a tájékoztató táblák. Talán, a Múzeumoknak volna a feladata? Csak hogy nekik az ásatásokra is vékonyan csordogál a támogatás. Ilyesmire végkép nem jut pénz…
Szigligeten a polgármester állt a várkutatás élére. Csobáncon a hagyományőrző egylet. Sümegen egy magán vállalkozó, de számos várban nincs ilyen civil kezdeményezés. Reziben és Tátikán évek óta áll a megkezdett feltárás. feltehetőleg elfogyott a pénz.
Az előző rendszerben érthető volt történelmünk eltitkolása, meghamisítása, de a polgári kormánynak – remélhetőleg nem csak szavakban – fontos a sport, a mozgás és az ifjúság hazafias nevelése.
Nem értem! Ahová egyébként is tesznek ki táblát, nem kerülne még többlet költségbe sem, ha pár sorban ezekről is írnának…
Szádeczky-Kardoss Géza szkgeza51@gmail.com
Címkék: Balaton-felvidék Vár Sánc Bronzkor