Ezen a nyáron gyerekes „magashegyi túrának” a Királykőt választottuk! Királykő sokak szerint az egyik legszebb hegység Romániában. Fehér sziklái, kakastaréjszerű, vékony gerince, a csak itt élő növányek és állatok egész tárháza tényleg különlegesen egyedivé és rajongásig szerethetővé teszi eme kis hegységet. A Curmatura menedékház pedig kiváló központja a túráknak, hiszen maga a menedékház is már magasan (1470m), autóúttól és a természetbe csak piknikezni járóktól mentes helyen, a „hegyen” található!

“Bár kiterjedésre nem nagy, a Királykő látnivalóban rendkívül gazdag. A kristályos palára települt, majd a hegységképző erők által meredeken – helyenként szinte függőlegesbe – felgyűrt üledékes kőzetek olyan pompás fűrészfog-szerű vonulatot alkotnak itt, mint sehol máshol a Kárpátokban. A főgerinc középső részén mintegy 10 km hosszan 2000 m feletti csúcsok alkotnak egybefüggő sziklacsipkét, melyet rendre meredek szakadékvölgyek szakítanak meg. A gerinc két oldalán több száz méteres mészkőfalak szakadnak le az erdősáv széléig: keleten meredeken, nyugaton pedig még annál is meredekebben.” /www.kiralyko.ro/

Miként a Radnai-havasok esetében a www.radnahavasok.ro, a Királykő esetében a www.kiralyko.ro honlap felbecsülhetetlen értékű információforrást biztosít a hegységről (online térkép, túraútvonal-leírások, cikkek, földrajzi-név szótár, aktuális információk stb…) mindenkinek ajánlom!

Előkészületek és a Megérkezés…

Két autóval négy gyerkőccel indulunk. Hat és tizenkét év közöttiek. Eszti (8) és Ida (12) tapasztalt barlangászok, A Dolomitokban is viaferrátáztak már, Vince (8) és Hanga (6) első „magashegyi mászós túrája” bár a Szlovák Paradicsom létráit ők is végigjárták egy, illetve Vince a Padis nevezetességein (Csoda-vár, Galbina-kitörés, Szamos-bazár) is végigmászott két éve. Azért izgulok, ne történjen semmi baj. Kötelet, beülőket, karabinereket berakom, négy gyerek mellé hatan vagyunk felnőttek, rendben lesz minden, megnyugszom…

Annak ellenére, hogy még a reggeli csúcsforgalom előtt elindulunk Budapestről és kihasználunk minden készen lévő A1-es autópálya szakaszt, bizony csak estére érünk Zernyestre. Zernyest (Zarnesti) kedves városka, ahová még sok évvel ezelőtt Brassóból induló emeletes vonatokkal juthatott az ember, hogy aztán a pályaudvarról gyalogszerrel hatalmas hátizsákjával megindulhasson a fehér sziklabércek világába. Magyar szót nem sokat hallunk, de a román-angol vegyes nyelven segédkező helyiek nagyon aranyosak. Készséggel ajánlják udvarukon lévő illemhelységet gyerekeink dologvégzése céljából, majd miután a posta bezárt kapuja lehetetlenné teszi számunkra a Királykő Nemzeti Parkba történő belépőváltást, megnyugtatnak minket, a kutya nem fogja azt tőlünk kérni. Igazuk van! Bár lehet, később szigorodik a rendszer, hiszen még csak az idén vezették be…

„A nemzeti park területére való belépéshez a május 1. és október 31. közötti időszakban díjat kell fizetniük a látogatóknak (e kötelezettség alól kivételt képeznek a 14 év alatti gyermekek, valamint a park területén élők). A belépőt kétféle időtartamra lehet megváltani: 7 napra 5 RON, a teljes szezonra pedig 20 RON ellenében; erre jelenleg a zernyesti postahivatalban (Tiberiu Spirchez utca 12A), a nemzeti park látogatóközpontjában és a Plaiul Foii menedékházban van lehetőség.” Forrás: www.kiralyko.ro

Az esti érkezésre való tekintettel a Zernyesti-patak völgyében, a Botorog-csorgótól nem messze lévő kijelölt sátorozóhelyen alszunk. Szomszédaink az éjszakai intenzív esőzés hatására még éjszaka továbbállnak. A sátorozóhely előnye és hátránya is egyben az út közelsége, ugyanis kényelmes, hogy autóval a táborhely mellett tudunk parkolni, ám felettébb bosszantó, amikor reggelre eltűnik az  ember sok éve használt, kedvenc alumíniumbögréje, amelyet éjszakára a sátor mellett hagy…

Első nap: A MENEDÉKHÁZ

A reggeli átmeneti esőszünet csak addig tart, amíg autóinkat visszavisszük Zernyest központjába (nagyobb biztonságban gondolván, mint a volgyben lévő parkolóban hagyva). A Curmatura menedékházhoz már az időről időre meginduló csepergő esőben kapaszkodunk fel a sárga sáv jelzésen. Elől-hátul nagyhátizsákos, kicsit túlsúlyos felszerelésünket megnézik a kishátizsákos vegyes nemzetiségű csapatot alkotó fiatalok. Csak találgatni tudunk, hogy elimerésük jeléül, vagy hülyeségünkön kuncogva rázzák fejüket. Dehát nem mindennap megy ám az ember gyerkőcökkel a hegyekbe!

A Curmatura menedékház (Cabana Curmatura) a Királykőn túrázók legfontosabb szálláshelye, amely elhelyezkedését, kinézetét, vendégszeretetét tekintve is az egyik kedvencemmé vált az idők során. Sok éves tervem válik valóra, hogy gyerkőceimet elhozhatom ide. A Menedékházról leírást, árakat magyarul (ide kattintva) és románul (ide kattintva) is találhatsz. A Menedékházban magyarul ugyan nem, de angolul folyékonyan beszélnek. A Menedékháznál a sátorozás megengedett, napi 10 lei/sátor árért. Különösen figyelemre méltó, hogy legalábbis ottjártunkkor a sátordíjat önbevallás alapon fizeti be mindenki az utolsó napon, akár indulás előtt pár perccel. Nem járnak körbe, nem akasztgatnak cetliket a sátorra, valahogy megbíznak az ide térő túrázókban. Szokatlan az is, hogy, mint sátrazók a Menedékház belső asztalait ugyanúgy használhatjuk, akár saját étel elfogyasztása vagy csak eső előli behúzódás céljából is. Egyedivé teszik a Menedékházat a Bernáthegyi kutyák is – fiatalabbikról gyerkőceink szinte le sem szállnak, egyfolytában gyűrik, dögönyözik, szeretgetik – távozásunkkor pedig egyenként siratják. Az érem másik oldala persze, hogy ugyanezen kutyák az éjszaka leple alatt bizony szinte minden sátor-előtérbe elhelyezett ételt magukává tesznek, tehát nem árt az óvatosság!

Felállítjuk tehát a sátrainkat, megebédelünk… A délutáni, Kis-királykői túra, tekintettel  a zuhogó esőre, elmarad… Beszorulunk a menedékházba…

Node miért is hoztuk a Dixit-kártyákat? Apropó Dixit… Állítom a legzseniálisabb társasjáték! Nem véletlenül lett 2010-ben az év játéka és jelennek meg azóta is hozzá az újabb és újabb kiegészítő kártyacsomagok! Szóval körbe üljük az asztalt, mesélünk, hunyorgunk, tippelünk, nagyokat kacagunk! A tizenkét éves Ida nyeri a játékot, pedig nem hagyjuk magunkat mi, felnőttek sem!

A Dixit izgalmai után gyilkosozunk, majd papírgalacsinnal fújó-focizunk az asztalon. Néha csodálkozom, hogy nem küldenek ki minket a menedékházból, de hagyják, hagy kacagjunk, játszunk, újabb jópont nekik. A mellettünk ülő franciákra, angolokra, románokra is átragad a jókedv!  Zenélnek, dalolnak…

A gyerkőcök megalakítják a gyereksátort, a gyerekbuli ott folytatódik, mi a menedékházban beszélgetünk… Bízunk benne, az eső eláll éjszaka, másnap jobb idő lesz…

Második nap: A HEGYES-CSÚCS (Vf Ascutit – 2150 m)

Reggelre sem áll el… Otthonról kapok időjárásinformációt – még egy napot várnunk kell a jó időre.. Komótosan reggelizünk… Eső ellenére elhatározzuk, elmegyünk egy kisebb túrára… Elindulunk… Gyerkőcök elől, mi kényelmesen gombászgatunk… Az eső eláll… Párszor még a nap is kibukkan… A kék háromszög jelzésre térve a Királykő gerince felé vesszük az irányt. Nem gondolom, hogy feljutunk, biztosítóeszközöket sem hozom, de mégis, ha már itt vagyunk, kerüljünk egy kicsit magasabbra, ki tudja, mit hoz a holnap… Egy jelzőoszloppal díszített hegyi réten megpihenünk… A gyerkőcök palástfűvel kezdik dörzsölni lábukat, merthogy attól erősebbek lesznek… Továbbindulunk… Bájos hegyi réteket nemsokára sziklás kőfolyás váltja. Mi a jelzést rosszul értelmezve sziklamászva haladuk… Szerencsére vissza tudunk térni a jelzett ösvényre.. Kalandnak nem volt rossz, a gyerkőcök élvezték… Három nagyobb gyerkőc nagy ügyességgel halad fölfelé a kőfolyásban szerpentinező-kanyargó ösvényen, én Hanga lépését figyelem minden pillanatban, akinek azért elkel a segítség… A drótos-sodronyos sziklavályús szakasz nagyon tetszik mindenkinek. A sziklavályú után füves-sziklás meredek lejtőn haladunk tovább. Vince fáradtsága ellenére lelkesedik – „Apa, hiszen belegyalogolunk  a felhőkbe!”

Hétszáz méter emelkedő után felérünk a Hegyes-csúcsra (Vf Ascutit) 2150 m magas csúcsára. Nem semmi teljesítmény, elismerően nézek a gyerkőcökre, akik némi pihi után rögtön játékba kezdenek. Vincének, Hangának, amúgy ez magassági rekord! Mindenesetre jobbnak tartom a fokozatosságot, és nem támogatom, hogy továbbmenjünk a gerincen a Pap-völgyi csúcs irányába, hanem az kék jelzésen történő visszaereszkedés mellett kardoskodom.

A Hegyes-csúcs focilabda alakú bivak-kunyhója amúgy sajnos nincs túl jó állapotban. És ez nem csak a felújítás hiányából ered! Soha nem fogom megérteni miért kell Romániában minden ilyen bivak-kunyhót szeméttel telerakni, esetleg még bele is piszkítani.

Visszaindulunk. Jóbarátomat megkérem, hogy Vince előtt haladva figyeljen rá, amit Vince rettentően zokon vesz. A meredekebb, veszélyesebb szakaszokon túlérve már mehet egyedül is. Jó a hangulat! Az erdőbe érve a gyerekek már pásztorkutyák módjára futkosnak, csaholnak körülöttünk, egy nyájban terelve minket, felnőtteket. Mi készségesen hagyjuk. Birkák módjára pihenősen lépegetünk előrefelé az ösvényen néha meg-megállva legelni egy kis madársóskát.

A Menedékház, lévén hétvége, emberekkel és sátrakkal teli… Azért egy asztalunk így is akad… Alig helyezkedünk el vacsorához, játékhoz készülődve, elered az eső…. Szerencsénk volt (ebben is)…

Harmadik nap: A KIRÁLYKŐ TORNYA (Vf Turnul Pietrei Craiului – 1923  m)

Az otthonról kapott időjárás-háttérinformációk pontosak, reggelre már nyoma sincs az esőnek… Napos-meleg, már-már kánikulához közelítő napunk lesz. Hátizsákba immár gondosan elhelyezem a beülőket, félkötelet… Célunk a gerincet a Menedékháztól induló legnehezebb de legszebb (Hasadékvölgyből a Királykő tornyára vezető „drótsodronyos”) úton megmászni.

Az erdőben kanyargó-szerpentinező „sokjelzéses” ösvényen jutunk a Hasadék-nyeregig (Seaua Crapaturii – 1660 m), ahol csodálatos kilátás fogad.

Próbaképpen (bár az út nehézsége ezt még nem indokolja) felvesszük a beülőket, és kipróbáljuk a kötélpartyban menés gyakorlatát. A Királykő Tornyának fehér sziklafalai alatt azután veszünk egy mély levegőt és neki a drótsodronyokkal biztosított kb egy AB-s Viaferratanak megfelelő sziklaútnak. A gyerkőcöket felső biztosítással biztosítom, a csapat többi felnőtt-tagja pedig a nehezebb lépéseknél segédkezik, ahol ez kell… Nagyon jó látni, ahogy a gyerekek, a felnőttekre is ritkán jellemző lelkiismeretességgel segítik egymást. Najó, ebbe azért belefér 1-2 szóváltás is.

A kilátás pazar, a mélység szédítő, a gyerekek lelkesedése – „ezután csak Via ferratazni akarnak – határtalan…

A Királykő tornya felé vezető további utat is kötélpartyban tesszük meg, de már gyerekek vezetnek minket…

A Toronyról (Vf Turnul Pietrei Craiului – 1923  m) a panoráma még csak fokozódik, a csúcsélmény meghozza az étvágyunkat is.

Az ösvény a továbbiakban a gerincen, majd a gerinc erdős oldalában futó ösvényeken folytatódik. Elérjük  a madársóskák szintjét amit a gyerekek szinte megszállnak.

A Forrás-völgyi nyeregnél (Seaua Padinei Inchise – 1950 m) a gyerkőcökből kifogy a szusz. Mivel a kék sáv jelzésen tervezünk visszatérni a Menedékházhoz, felajánlom, a gyerekekkel a nyeregbe maradunk amíg a felnőttek megmásszák a Pap-völgyi-csúcsot. Itt ér a legnagyobb meglepetés! Hanga lányom, a legfiatalabb gyerkőc, kijelenti, hogy márpedig ő is megmássza a „csúcsok csúcsát” akkor is, ha a többi gyerek nem jön. Így is lett, bár az utolsó pillanatban Ida is csatlakozik a csúcsmászó csapathoz.

Amíg a Nyeregben várakozunk Vince mutat egy elrepülő madár felé! Apa! Ennek a furi madárnak olyan vörös szárnya van. Megáll bennem a lélegzet! Vince nem mást látott, mint a függőleges-járhatatlan sziklafalak meseszép, de ritka madarát a  Hajnalmadarat (Tichodroma muraria)! Igen, mosolyog, tényleg olyan volt a szárnya, mint amikor hajnalban jön föl a nap…

A csúcshódító csapat sikeresen visszaér… Egy román párnak, csillogtatva román nyelvtudásukat a gyerkőcök „multumesc”-el köszönnek – ezen sokáig derülnek többször eljátszva a szerintük vicces jelenetet.

Elindulunk lefelé a szokás szerint néhol nyaktörő kék sáv jelzésen. Az erdőbe érve már elkezdődik  a móka! Csúsznak, hemperegnek a meredek lejtőn, akrobatikus mutatványokat bemutatva. A Menedékháznál mindenki a csapatból a vendégünk egy forró csokira és egy fél placentára. A rövid pihi után azután jöhet a fogócska. A sátrak környéke a meredek füves hegyoldal megelevenedik, gyerekricsajjal lesz tele. Mintha nem is másztunk, meneteltünk volna egész nap… Sokszor elcsodálkozom a gyerekek milyen kis idő alatt képesek feltöltődni, regenerálódni, persze ha érdekes játékról van szó.

Negyedik nap: A ZERNYESTI-SZOROS (Prapastiile Zarnestilor)

A reggel a szomorú búcsú pillanata. A gyerkőcök egyenként ölelik át Béni (így nevezzük a menedékház barnás-csíkos színű, gyerekek simogatását, nyomorgatását zokszó nélkül tűrő, Bernáthegyi-szerű kutyáját) nyakát. Próbálkoznak még, nem vihetnénk-e magunkkal.

Felpakolunk. Nekiindulunk, a Zernyesti-szoros felé vivő kék-sáv jelzésen. A Curmatura-hegy igazi jó gombászóhely! Vargányákon, rókagombákon kívül rengeteg kékhátú galambgombát gyűjtünk, de egyéb gombák terén is lehet jó gyakorlati bemutatót tartani a gyerkőcöknek (szürke pereszke, piruló galóca, párducgalóca stb…).

A Vladuska-pataknál pihenő, patakban-gázolás-fürdőzés… Végülis ezért jöttünk.

A Zanoaga és Toanches hegyek közé ékelődő Zernyesti-szoros (Prapastiile Zarnestilor) hatalmas sziklafalaival impozáns, nagyszerű látvány. Már-már a vállamat egyre nagyobb súllyal nyomó hátizsákok súlyát is feledtetik néhány percre. Tekintettel arra, hogy  a hegység leggyakrabban látogatott látványossága, így mindenhol ismertető tanösvény-táblák vannak felszerelve.

A Szorosból kiérve autóparkoló-helyek (értsd: pár autó megállására alkalmas beállók), a Botorog-forrás és a Botorog-sátorozóhely következik. Utolsó éjszakánk a Királykő-hegységben…

HAZAÚT

Reggel sátorbontás, készülődés, indulás. Zernyesten megállunk egy lángosra, meg némi útravaló beszerzése céljából. A Transzfogaras út felé nem térünk le, mert addigra elered az eső. Cserében viszont megnézünk mást!

Kelnek (Calnic) vára a Világörökség részét képező kedves kis váracska belső templommal, lakótoronnyal. A belső templomocska különösen megérintett. Arra az Alsó-Szentmártoni kis templomra emlékeztetett, ahol fél évig tanítgattam. Ahol szentmise közben gyerekek rohangálhattak az oltár körül, ahol így élővé vált a templom. A belső templomot amúgy a 12. században az akkor még itt lakó székelyek építették, a lakótorony a Kelneki család nevéhez fűződik. A településre beköltöző szászok kettős védőfalat építettek, lakótornyát megmagasították, kialakítva ezzel a mai képét a várnak. Jelenleg ízlésesen berendezett kiállítás várja a látogatókat a felújított épületekben.

Bethlen Gábor szülőházát Marosillyén már oly sokszor terveztem megnézni. Még akkor is, ha valójában nem ebben a toronyban, hanem egy mára már lebontott másik toronyban látta meg a napvilágot az erdélyi fejedelem. A Déli Kárpátok hegyvonulatai felé utazva szinte minden alkalommal eljövünk előtte, de valahogy soha nem volt időnk a megállásra, szemlélődésre. Most megtettük!

A rozoga nagy kapun félve lépünk be. A kapun túl aztán szemünk elé tárult az egykori vár egyetlen megmaradt bástyája a marosillyei Veres-bástya, amelyről tudományos-művészettörténeti  leírás is található az interneten. A műemlék-épületet 2004-ben a dévai Szent Ferenc Alapítvány megvásárolta, felújítását koordinálta. A felújított épület átadásáról is olvashatunk itt. Jelenleg is az Alapítvány üzemelteti. Bár este nyolc óra körül érkezünk az épületben elhelyezett kiállítást némi várakozás után mégis megtekinthetjük.

A Bethlen-szülőház közvetlen szomszédségában áll az egykori, XIX. sz-ban épült Bornemissza-kastély romos épülete. Tizenegynehány éve még a helyi kórház működött benne, mára az enyészeté kezd válni. Hátborzongató érzés a kongó, üvegtörmelékes folyósóin járkálni.

Egy kocsival továbbindulunk… Következő megállónk a Guraszadai templom, a mellette növő óriási tölgyfával. Ez a XIII-XIV sz eredetű, romai katolikus majd ortodox templomocska egyik kedvenc helyem. Többször álltam már meg itt egy-egy jól sikerült túra után vagy előtt.

A guraszádai római katolikus templomot Guraszáda község szélén a XIV. század elején építették terméskőből. Az eredeti templom alaprajza négykaréjos. Hajója kisebb szoba nagyságú. A tetőgerincen huszártoronyként várbástyaszerű, zömök torony “ül”. Az épületet a XVI. században az országút felé egy előcsarnokkal megtoldották. A végére 25 méter magas, 3 ablakos, galériás, hegyes sisakú tornyot emeltek. Itt helyezték el 1668-ban a Brassóban készült harangját. A tetőket zsindely borítja, hangulatos képet biztosítva az évszázadok óta ortodox templomnak. A belső tér falai zsúfoltak a jó állapotban megmaradt XIV. századi freskóktól. Főként bibliai jeleneteket láthatunk, de megtaláljuk a Szent László legenda egyes jeleneteit is. Az eredetileg római katolikus templomot ma már ortodoxok használják. A műemléktemplom látogatható, nem messze a templomtól található a kulcs.

A hazaút többi része az éjszakai török kamionparkolók kávéitól eltekintve eseménytelenül, ám annál fárasztóbban telt. Hajnali három óra felé otthon és négy óra felé ágyban voltunk…

Királykőre pedig – Vincével és Hangával történt egyeztetés után döntve –  pontosan öt év múlva fogunk visszatérni, felkeresve az akkor már bizonyosan koros Béni kutyát, illetve Hanga és Vince legelső Déli-Kárpátok-béli sziklamászásainak helyszínét.

Viszlát Királykő! La Revedere Piatra Craiului!