Az idei nyár csúcsmászását a Venedigerre terveztük. Nem egészen két héttel a tervezett indulásunk előtt jött a túrát szervező Csaba üzenete: „Bocs fiúk, nem tudok menni, elmarad a hegymászás!” No ha már így alakult, keressünk valami jó helyet! Kézen fekvő volt az ekkor virágdíszbe öltöző Radnai-havasok, ahol bíztunk benne, hogy a rododendron virágzás is megvár minket. Nos, virágban nem volt hiány, a viharos-villámcikázásos Nagy Pietrosz csúcson alvás, a mélykék tengerszemekben fürdőzés vagy az úttalan őserdőben elénk kerülő esztenán lakóktól kapott meglepetésszerű pálinkás-ordás-juhsajtos vendéglátás – sok egyéb élmény és csoda mellett – pedig azt hiszem mindannyiunknak örökre élmény marad.  Node lássuk a részleteket…

“A Radnai-havasok (románul: Munţii Rodnei) a Keleti-Kárpátok vonulatának legmagasabb, egyben a legtöbb alpesi vonást hordozó tagja. Magját túlnyomórészt kristályos és átalakult (metamorf) kőzetek alkotják, melyet üledékes kőzetek öveznek. A hegység voltaképp egy aszimmetrikusan kiemelkedett sasbérc: a mintegy 50 km hosszú, kelet-nyugati irányú főgerinctől északra meredeken, délre viszont lankásabban ereszkedik a hegységet határoló völgyekbe. A főgerinc középső része kilométereken át 2000 m felett hullámzik.” /www.radnaihavasok.ro/

Csütörtök délután indulunk, bevállalva az éjszakai vezetés összes előnyét és hátrányát. Az M3-ason kiégett autó mellett haladunk el, nem jó előjel. Füzesabonytól már négyen ülünk a járgányban, pár óra múlva pedig már Románia kanyargós útjain száguldunk!

 Hajnali két órára Óradnán (Rodna) vagyunk. Nehéz elhinni, erről a kicsi, de mindenképpen takaros településről, hogy az Árpád-kori Erdély egyik legnépesebb városa volt. Az akkori Magyarország legjelentősebb ezüstlelőhelye itt volt, aminek kiaknázására német bányászokat telepítettek ide. Ma lakosainak 5-10%-a valja magát magyarnak, a szászok pedig a történelem viharaiban már régebben itthagyták a települést. Vára a szomszéd Dombhátfürdő (Anies) határában lévő várhegyen állt, ma már csak egy-két helyen látszanak ki a földből falmaradványai.

 A városka központjában, kis utcába bekanyarodva (elsőre elvétjük a sötétben) fordulunk Radnaborberek (Valea Vinului) irányába. A völgyben lévő földes-kátyús út felújításán még éjszaka is itt-ott emberek és gépek dolgoznak… Néhol bizonytalanok vagyunk el tudunk-e menni, de végre megérkezünk erre az egykor magyarok lakta kis bányásztelepülésre, ahol egyik kedvenc költőm, Reményik Sándor is sok időt töltött. A sötétben Reményik versére hajazva „az utolsó ház” után letáborozunk, hogy a hátra lévő pár sötét órát kihasználva, pihenjünk egyet. Elalvás előtt beleborzongok, ahogy Reményik itt, tőlünk pár tíz méterre írt versére gondolok…

„Visszavonult a kis telep
S visszavonulva hagyta itt

Hátvédnek ezt a házikót.
És rábízta a titkait
És minden embernek-valót.
Nem előörs, – hátvéd ez itt.
Túl rajta nyoma vész az útnak, -
Az embergőgnek takarodót fúnak.

….

A házikón túl győzött a vadon.”

/Reményik Sándor – Az utolsó ház – részlet/

Már jócskán világos van, mire felkelünk… A sátorbontás, reggelizés, bepakolás, autónk biztos parkolóhelyre helyezése újabb órákat vesz el. Végül csak nekiindulunk a Bánya patak (Izv. Bailor) völgyének, a régi bányatelepen át – a piros háromszög jelzésen. Alig teszünk pár lépést túrázókkal találkozunk – magyarok – ingatják fejüket, így délután indulva nemigazán tudunk már felérni az Ünőkőig. Ráncolom szemöldököm, hiszen megígértem a többieknek este hat órakor minden nap megérkezünk a táborhelyre, tény azonban, hogy ez az 1500 m szintemelkedés hirtelen így soknak tűnik… A völgy, amúgy tényleg szurdokszerű „ágaival”, „köveivel”, „kavargó tajtékával” és „dühöngő összevisszaságával”. Ez az Ördög-szoros (Strâmtoarea Dracului), amely létrejöttét a helyiek az ördögök ténykedésének tulajdonították. Az Ördög-szoros létrejötte vetett véget az aranyat kereső vitéz és a hegyek tündére közötti találkozásoknak is. A Szorosról természetesen Reményik Sándor is megemlékezik:

“A szoros felett összeér a szirt,
Az ördög torka szájba nyílik ott,
Villognak a kemény gránitfogak,
És egy halványkék repedés csupán
Az ég.”

/Reményik Sándor – Ördögszoros – részlet/

A szoros után nem sokkal felkapunk az oldalba, és a jelzés „nyári útvonalváltozatát” (a téli változat nem oldalaz lavinaveszélyes szakaszon, hanem egyből felmegy a gerincre- de ez túristatérképünkön nincs jelölve) követve öreg bükkösök látványában, majd a megnyíló hegyoldali legelők lélegzetelállító panorámájába gyönyörködve kapaszkodunk egyre fölfele.

 A Curatel védkunyhónál (Salvamont Curatel) (románul leírás itt) vizet és pihenőt veszünk. Nagyon jó érzés, egy ilyen jól felépített, rendberakott, bárki által ingyenesen használható menedékházat látni. Ezek szerint van létjogosultsága az ilyennek Romániában vagy Magyarországon is és nem válik rögtön vandálok áldozatává.

Curatel-védkunyhó /Salvamont Curatel/ – 1510m

 Hegyoldalban majd a rhododendronos-borókás oldalgerinc élére kikapaszkodva folytatjuk utunkat. Meggyőzöm magam, nem vihetek magammal egy teljes lókoponyát a többnapos gerincúton, még állatorvosi vagy biológiai érdeklődésem miatt sem, úgyhogy a domboldalba hagyom a fehérre fakult csontokat. Feltűnik előttünk az Ünőkő, a bivak, majd mellette az emberek.

Rododendronok (Erdélyi havasszépe – Rhododendron myrtifolium) már nagy foltokban virágzik, háttérben az Ünőkő, kis fehér pont rajta a bivakkunyhó

Egy petrozsényi fiatal pár alszik a Ünőkő bivakházban, felettük még van két hely a priccsen. A Petrozsényből való srác megmutatja a vízlelőhelyet, kitárgyaljuk a Páring és a Vulkán-hegység szépségeit.

 Jánossal mi a lejtő DNy oldalán találunk egy zsebkendőnyi vízszintes területet, nagyon szép kilátással. Vacsora után pedig megmásszuk az Ünőkőt (Vf Ineu – 2279m, keletkezésének legendája pedig emitt), hogy a naplementét eme nem mindennapi helyről szemléljük. Megérte…

 És az esti holdfénynél idézzük csak fel, hogy is látta az Ünőkőt Reményik Sándor…

„Ez a király.
A ködkoronás, rejtelmes nagyúr,
Aki uralkodik itt mindenen,
…

Először holdvilágnál láttam Őt -
És nem tudtam, hogy Ő az.
Olyan volt, mint egy óriási árny,
Minden csöpp fényességet beborító.
Nagyobb volt, mint az éj,
Nagyobb volt, mint a csend,
Nagyobb, mint minden eddig tudott nagyság,
Olyan nagy volt,
S a holdfényben oly kicsi voltam én,
Hogy némán levettem a kalapom.”

/Reményik Sándor – Az Ünőkő – részlet/

 A túra eme szakasza a klasszikus gerinctúra! Kényelmes gerincösvények váltakoznak a királykőszerű sziklásabb élekkel, szilalépcsőkkel és a közbeeső csúcsok meredek emelkdőivel. Szemet gyönyörködtető látványos panorámautak a csendesebb, meditatív vándorlásokkal és a csobánkutyák hangos ugatásos majd egy bizonyos távon belül ételváró félfarokcsóválásos közeledésével.

Rododendron (Erdélyi havasszépe – Rhododendron myrtifolium) – amely látványáért annyi ember látogat a nyár eleji Radnai-havasokba, háttérben az Ünőkő tömbje sötétlik

Napfényes  kánikula, amit a nyílt gerincen való egész napos vándorlás alatt a napkrémmel nem bekent bőrterületek fokozatos vörösödése, nomeg az esti hidegrázás is jelez.

A Sima-oldal (Vf Coasta Netada – 2060m) sziklamászós sziklalépcső-kőfogára és a Csisa-gerinc (Vf Cisa – 2036m) eleji sziklánál nyáron is figyelni kell, főleg nagyhátizsákkal

Juhnyáj a Csisa-csúcson (Vf Cisa – 2036m), háttérben az Ünőkő

Az Ember-tetőn (Vf Omului – 2134m) embereset emelkedünk.

A Gargaló-csúcson (Vf Gargalau – 2159m) ebédelünk, ejtőzünk.

Ló-havas (Muntele Cailor) déli oldalában tervezett sátorozóhelyünkön most csak fürdeni állunk meg

A Galac-csúcson (Vf Galatului – 2048m) megkeressük téli szükség-sátorhelyünket.

A Puzdra-csúcs (Vf Puzdrele – 2189m) és a Nagy-Tejes (Vf Laptelui mare – 2172m) alatt elmegyünk.

A Nyerges-tető (Vf Negoiasa Mare – 2041m) lábánál egy birkatetemről hollók és – János elmondása szerint – keselyűszerű madarak szállnak fel. Én csak a hollókat látom. Mérgelődöm, miért kellett lemaradnom!

Gyorsan haladunk. Fél nap alatt tesszük meg csaknem a teljes napi távot, és estére nem sokkal a második napi tervezett sátorozóhely előtt verünk tábort vagyis a Nyerges-tető (északi oldalában lévő vándorkőnél, amely elsőrangú (bár nem kijelölt) táborozóhelynek bizonyul, saját forrással.

És zárjuk a napot ismét egy ideillő Reményik-verssel:

 „A szálerdő már elmaradt,

Most törpefenyő jő, s boróka,

Az ösvény egyre keskenyebb, -

Jövök, – ki tudja már mióta

S megyek, – ki tudja meddig még.

A célom – Isten tudja csak -

Talán a semmi – tán az ég.”

/Reményik Sándor – Ama keskeny út -részlet/

 A vándorkőtől gyorsan a Források közti nyeregbe (Şaua Între Izvoare) érünk, amely régebben szintén kijelölt sátorozóhely volt. (Télen is itt sátraztunk.) Itt megtöltöttük kulacsainkat a kissé birkaszaros, de bővizű forrás vizéből, felkészülve a Nagy-Pietrosz víztelenségére.

Források közti nyereg (Şaua Între Izvoare) forrása, háttérben a Nyerges-tető /Vf Negoiasa mare/

A Repedő-csúcs (Vf. Repede) északi oldalában lévő sátorozóhely eszményi hely, élővilága is gazdag, még keresztes viperával is találkoztunk.

A Rebra-nyeregtől (Tarniţa “La Cruce”) mi (valószínűleg egy alternatív, később eltűnő kék jelzést követve) beereszkedünk a Rebrától (Vf Rebra 2118m) nyugatra lévő Rebra-katlanba, ahonnan zergeösvényen a Kis-Bukuly előtti nyeregbe mászunk ki. A Kis-Bukuly (Vf Buhaescu mic – 2221m) gerincétől keletre haladó keskeny ösvény lélegzetelállítóan szép! A Nagy-Bukuly (Vârful Buhăescu Mare – 2268m) köveken ugrálós ösvénye a változatosság kedvéért a csúcs Ny-i oldalában halad, majd a Pietrosz-nyeregbe (Curmătura Pietrosului) ereszkedik-oldalaz.

Ez már igazi magashegyi hangulatú szakasz, amelyhez viharos jégeső is társult! Esőkabátot, esővédőt húzunk és reménykedünk, hogy a villámok elkerülnek minket. Irány a Nagy-Pietrosz (Vf Pietrosu – 2303m). A csúcson tartózkodók fele az esőben, a másik fele (egy osztálynyi tornacipős fiatal) az eső átmeneti szünetében indul lefelé. Mire felérünk, már csak mi vagyunk a csúcson!

A panoráma, a felhőjátékkal, a fényekkel, a Borsa felé tátongó hatalmas mélységgel lélegzetelállító. Az átmeneti esőszünetet fényképezéssel töltjük, egészen addig,  ameddig a lentről felszálló és fentről leereszkedő felhők találkozása által mindennemű kilátás lehetetlenné nem válik és az égiek, elég erőt gyűjtve egy újabb, az előbbinél jóval intenzívebb rohamra, meg nem indítják újabb villámfényes özönvíztámadásukat.

Utolsó fotó mielőtt megindul az újabb égiháború… – Nagy-Pietrosz, 2303m

Érdekességképpen a Nagy-Pietrosz csúcsot (hivatalosan) először a neves botanikus, Kitaibel Pál mászta meg, akinek leírása a nem mindennapi kalandról itt olvasható!

A vihar elől bemenekülünk a csúcson álló kis házikóba (pietrosz-csúcsi kunyhó). Az eső csak nem akart szűnni, a villámok pedig kiálló vasgerendázatú kunyhócskánk közelében csapkodnak. A több órás kényszerű várakozás alatt (miközben zuhog, villámlik, a szél pedig jelentősen kóstolgatja kőkunyhónkat) esővédőinkkel befoltozzuk az ablaknyílásokat, a tető nyílásait lapos kövekkel fedjük, a kunyhó alján pedig kitakarítunk (vagyis a köveket – nem törődve azzal, milyen célból hozták őket be – és szemeteket egy sarokba gyűjtjük).  És, biztos vagyok benne, hogy ezalatt pár óra alatt a veszélyhelyzet, a hideg, a kényelmetlenség ellenére, vagy talán éppen azért, többet nevetünk, mint a túra többi része alatt együttvéve. Estére eláll a vihar, de már olyan otthonossá vált házikót, hogy nem akarunk lemenni. Jól tesszük! Csodálatos naplementében lehet részünk.

Naplemente a Nagy-Pietrosz csúcsról (Vf Pietrosu 2303m)

Valahogy úgy érzek, mint Reményik Sándor…

 „Hiába, ingyen nem adódik semmi,
Nagyon magasra kellett érte menni.
…
Törpefenyő, boróka megakasztott,
Fejem fölött a végtelen virrasztott,
Szomszédságomban villámok cikáztak,
A sziklák – mint én – hol égtek, hol fáztak,
Hullott a lelkem vére-verejtéke, -
De feljutottam – s megérte, megérte!”

/Reményik Sándor – Alpesi rózsa – részlet/

 Napsütéses reggelre ébredünk. Szárítkozás, hátizsákpakolás után leereszkedünk a Bukuly-tavakhoz (Taurile Buhăescului). Ezeknek a tengerszemeknek, és az egész katlannak a békéje, érintetlensége szerintem egyedülálló még itt  a Radnai-havasokban is! Ahogy lábunkat a tengerszembe lógatva napozunk, úgy képzelem, valahogy ilyen a Mennyország.

Bukuly-tavak /Taurile Buhăescului/ felső tengerszeme – a legbékésebb tengerszemes katlan, amelyet valaha láttam

Virágcsónak a Bukuly-tengerszemben… – Egy Erdélyi havasszépe (Rhododendron myrtifolium) virág úszik mellettünk a vízben

 A Bukuly katlanba hegyi forráslápokon átkelve érjük el megint a Rebra-nyerget (Tarniţa “La Cruce”). Innen a „gerincet balra fordító”, sziklás Kormány-csúcson (Vf Cormaia – 2033m) és Repedő-csúcson (Vârful Repedea – 2074m) keresztül térünk vissza a Források közti nyeregbe (Şaua Între Izvoare). Innen a S+-et követve ereszkedünk hosszan, szemerkélő esőben az Ányes-patak (P. Aniesu) völgyébe. Lefelé ereszkedésünk közben teletömjük magunkat áfonyával. Nagy meglepetésemre a völgybe érve egy szakaszon aszfaltút kezdődik, majd lentebb ismét a szokásos szekérút folytatódik. Elfogyott a pénz? De egyáltalán, minek ide aszfaltút? Biztos nem a hegyen élő csobánok miatt…

Csobán – Repedő-csúcs /Vf Repede – 2074m)

A Cabana valea Secii-hez érve szomorúan vesszük tudomásul, hogy a menedékház már nem üzemel. Pedig de jó lett volna egy pohár sör! Megengedik, hogy lesátorozzunk a ház melletti körülkerített kaszállóra, egy régi fűrészmalom közvetlen szomszédságába.

 Miközben a közvetlen mellettünk rohanó-zubogó patakot hallgatom, Reményik egyik verse jut eszembe:

“Lent a patak zúg. -
De most jő a szél -
És elkezdi a fenyves idefenn.
Ifjú cserjék vad sörénye lobog
És az öreg fenyők
Inognak méltóságosan.
Azután semmi hang.

És felhallatszik újból a patak.”

/Reményik Sándor – Hangverseny – részlet/

 A Szécs-patak (P Seccii) melletti, térképen is jelölt erdészeti úton haladunk ÉK-felé, majd a K-ről befolyó oldalpatak völgye mellett, szintén erdészeti úton vesszük az irányt a Juharos (Vf Paltinisului – 1543m) felé.

Kemény 900 m emelkedés, és úgy, hogy az erdészeti út, úgy körülbelül az út felénél eltűnik. Előszőr a patakban gázolva haladunk felfelé, amikor az járhatalanná válik találunk egy régi (mára már csalánnal, kis fákkal benőtt) erdészeti utat, amelyen megpróbálunk magunknak utat törni. Irtáson, majd egy gyönyörű áfonyás-havasi mezőn áthaladva végülis felérünk a Juharos mögötti nyeregbe.

Kolompolás, kutyaugatás… Előttünk egy esztena. Vannak benne, lecsendesítik a kutyákat.. Mennénk tovább, amikor hangos szóval visszahívnak! Az esztena tulajdonosa néhány munkatársával van éppen fenn, asztalhoz invitálnak! Sajtok, kolbász, no és persze orda. Evés előtt azonban kötelező a pálinka. Iszunk, eszünk, angolul társalgunk. Magyarul mondják: „Isten áldja”. Sajtcsomagot nyújtanak át, pénzt nem fogadnak el, az utat megmutatják. Ámulunk bámulunk… A „barbár, hegyi románok”! Ehhez hasonló önzetlen kedvességet, amellyel az ismeretlen, környékre tévedő vándort fogadják, hazánkban nem igazán tudnék elképzelni… Még utánunk szólnak, siessünk, mert este hétkor jön a vihar!

Szinte libegünk az úton lefelé…

Radnaborberekre érünk… Ismét, most már világosban is megállapítom, csinos falucska!

Cabana „Bradul” Valea Vinului menedékházban magyar szóval és sörrel fogadnak (információ róla itt is). Jólesik!

A Suzy panzió pedig magyar nyelvű, végtelenül kedves tulajdonosain kívül arról nevezetes, hogy hozzá kapcsolódóan működik a Reményik Sándor emlékház. Az emlékházacskát annak az épületnek a részéből alakították ki, ahol Reményik Sándor lakott, írt tavasztól őszig sok-sok éven keresztül.

Beülünk az autóba, elindulunk, egy perc múlva zuhog az eső, valami olyasmi, mint a Nagy-Pietrosz tetején csak még sokkal intenzívebb. Ránézünk az óránkra, román idő szerint 7 óra lesz pár perc múlva. Ha egy órácskát késünk és elkap minket, cudar lett volna. Mindenfelé letört ágak, sokszor alig látunk, több autó az út szélén várakozik…  Megint szerencsénk volt!

A Radnai-havasoktól és a Kedves Olvasótól egy igazán viharos Reményik-verssel búcsúzunk…

“Csak egyszer adnád énnekem
Teremtő Úr hatalmadat:
Az elszabadult orkán erejét,
A felhőszakadás
Patakokat dagasztó hatalmát!
Csak azt a percet adnád énnekem
Én Istenem, csak azt a percet,
Amelyben a leomló görgeteg
Közepén vágja ketté az utat
És a lázadó elemek
Kitűzik zászlajuk
A halombadőlt szálfák barrikádján.
Csak ezt a percet,
Csak ezt a földrengető percet add nekem,
Isten!

Tudnám, hogy mitevő legyek vele!…”

/Reményik Sándor – Vihar utáni gondolatok/

 UI: Líraira sikerült beszámolóm miatt mindenkitől elnézést kérek, akinek ez már sok! Egy mentségem van, élménybeszámoló-írás közben, egyik kedves túratársamtól kapott, Osmanthus-virággal ízesített, zöld teát kortyolgatok. Ez a tea, ahogy kicsit utánaolvastam a kínai költők kedvenc teája volt, amelytől a versírás ihletét kapták. Nos a versírás most tőlem távol áll, de lehet, szerepe volt a teának abban, hogy egyes még nem olvasott Reményik-versek a szokásosnál jobban megérintsenek. Az pedig, hogy vannak még “csodák” bizonyítja, hogy hazaérkezésünk utáni napon a rádióban nem más hangzott el, mint Reményik egyik legszebb verse a “Kegyelem“…

A túra fényképalbumát ide kattintva találod meg!

A www.radnahavasok.ro  honlap felbecsülhetetlen értékű információforrást biztosít a hegységről (online térkép, túraútvonal-leírások, cikkek, legendák, versek, földrajzi-név szótár, aktuális információk stb…) mindenkinek ajánlom!