Kissé késve, de íme!

Május első napjaiban egy érdekes vízitúrán vettem részt. Érdekességét az útvonal adta, mely egyáltalán nem szokványos, agyonjárt volt. Mivel szeretem a túrázók által ritkán járt helyeket, rögtön tudtam ezen, részt kell vennem.

A blog címét is a túrakiírás címe ihlette: „Evezés elfeledett folyókon”

A blog olvasásához ajánlott zene:

A túravezető is írt róla egy néhány mondatos meglehetősen ingerszegény blogot, pedig ez a túra többet érdemelt!

Az útvonal Új-Gúgtól Budapestig az Öreg-Nyitrán a Zsitván a Hajlássy-csatornán le Virtig és onnan a Dunán Budapestig. A Duna nem tud lázba hozni, mivel sokszor eveztem már rajta, de az út első szakasza nagyon ígéretesnek tűnt. Nem is csalódtam benne!

Április utolsó napjának délutánján autóztunk Anyalába (Szlovákia) ahonnan a túra indult. Azért Anyala (Aňala) közelében táboroztunk le, mert Új-Gúgnál (Nový Gúg) nagyon szem előtt lett volna vízparti nomád táborunk. (11 fő 2 kenu és 3 kettes kajak.)

Arra a napra csak a táborverés jutott.

A társaság nagyobb része a réten táborozott le S és én pedig a vízparti fák alatt.

Mindig fák alatt táborozok, mert nem kell reggel a sátrat szárítgatni és ha megfelelő az idő akkor sátrat sem kell verni. Most sem vertünk sátrat csak leterítettük a földre és megágyaztunk rá.

(S-sel a túra napján ismerkedtünk össze, mivel hasonló korúak és gondolkodásúak vagyunk, így együtt eveztünk és táboroztunk.) A többiek még mindig a sátrakkal vesződtek mikor mi már a tűznél, vacsoráztunk.

Kellemes nyugodt éjszakát töltöttünk a szabad ég alatt.

A hajnal csodálatosan szép volt, ahogyan a pára megült a víz felett. Az öreg hidat már csak mezőgazdasági gépek használják.

Túravezetőnk még kora hajnalban elgyalogolt Új-Gúgra. Hogy miért? Ki tudja! (Most már tudom, hogy minden reggel sétál néhány kilométert, mert így érzi jól magát!)

Már este megbeszéltük, hogy reggel felevezünk odáig. Most várhattuk, hogy visszaérjen. A 11 főből 6-an eveztünk csak fel a két kenuval. Gyorsan megjártuk oda-vissza és egy kis ízelítőt kaptunk a nap további részére vonatkozólag.

Egy darabig mi eveztünk elöl, de Petiék úgy döntöttek túl laza a tempó.

Így mentek el mellettünk! 

Itt van a zsilip, ami a régi mederszakaszt elválasztja. Ez volt tulajdonképpen a túra kezdőpontja.

Már ezen a szakaszon is meglehetősen sok gombát találtunk a parti és a vízbe dőlt fák törzsén. Legott hozzáfogtunk, szüretelni egy jó kis esti gombapaprikás reményében.

Vízpartok és ártéri erdők gyakori, szép, jószagú és jóízű lakója a Sárga gévagomba. Mindenfelé gyakori áprilistól októberig. Általában a puhafákat kedveli, de nem válogatós! Kertekben a gyümölcsfákat is károsítja, de találtam már tölgyfán májgomba társaságában is.

Mikor visszaértünk a táborban maradottak még mindig a sátrakkal vacakoltak. Mi már korareggel összecsomagoltunk, ahogy az egy rendes túrázóhoz illik.

Kissé szétszóródva indult a társaság, de ez egy ilyen keskeny csatornán nem probléma, nem tud a csapat szétszéledni.

Folyamatosan evezni kellett, mint egy állóvízen hisz alig érzékelhető áramlás van csak benne. Gyönyörű háborítatlan a környezet, csak a települések közelében találkoztunk néhány horgásszal. Sok helyen nehéz volt a továbbjutás a vízbe dőlt és keresztbeakadt fák miatt, de épp az ehhez hasonló dolgok adják egy igazi jó vízitúra ízét, zamatát!

Mindenfelé látni lehetett a hódok tevékenységének nyomait.

Igen sok hattyú volt, de bakcsók gémek és más vízimadarak is voltak szép számmal.

A Zsitva-toroknál beeveztünk Martos felé.

Ez az elmocsarasodott holtág igazi gyönyörűség.

Éppen jó időben jártunk arra, mindenfelé rengeteg volt a most virágzó Mocsári-nőszirom.

Martos mellett kikötöttünk ebédelni. Már ekkor látszott, hogy sokaknak problémát okoz a ki- és beszállás.

Minek megy vízitúrára aki fél, hogy vizes lesz a lába?

Ebéd után visszatértünk az Öreg-Nyitrára. Kicsit lejjebb ismét megálltunk, mert Péter egy rövidítést keresett a Hajlássy-csatorna felé. Meg is találta, de hajózhatatlannak bizonyult. Tehát továbbeveztünk a zsiliphez ahol átemeltük járműveinket és immár a csatornán, folytattuk az utat. Ez már kevésbé szép és sokkal unalmasabb, mint a Nyitra, de azért akadt látnivaló.

Például egy hattyú fészke a nád szélében, benne hat szép nagy márványkék tojással.

Ekkor már alkonyodott és mielőbb kikötőhelyet szerettünk volna találni, de a kopár és meredek part miatt nem sok alkalmas hely volt.

A csatorna alkonyi fényben.

A társaságnak már nagyon elege volt az egész napos evezésből, ezért az első kikötésre alkalmas helyen megálltak, de mi a hely kopársága miatt alkalmatlannak találtuk ezért meg sem álltunk inkább továbbeveztünk. Kissé távolabb néhány fa alatt azután kikötöttünk végre. Utánunk jöttek a többiek is természetesen.

Gyors sátorállítás után már sötétben láttunk neki a gombapaprikás elkészítésének. Az elkészítésben sokan segédkeztek, de a végeredményt már nem mindenki várta meg.

Késő éjjel lett készen, de megérte, mert igen finom lett!

Bogrács nem lévén kisebb edényekben, két adagban készült. Majdnem elfeledtem lefotózni mielőtt elfogyott!

Nyugodt pihentető éjszaka után reggel, Péter rossz hírrel tért vissza szokásos hajnali sétájáról: alig egy kilométer után ismét átemelést kell végrehajtani, mert egy lezárt zsilip állja utunkat. Erről ő sem tudott, a túratervezéskor sem derült ki. (Már itthon utólag én is alig találtam meg a Google Földön az átemelési pontot, pedig tudtam hol keressem!) Este csak egy kicsit kellett volna evezni még és reggel csak a másik oldalon pakoltunk, volna be. Így most egy kilométer után ismét ki- és berámolás. (A csapat egy része már itt kezdett morgolódni a túravezetés miatt. Erről később még lesz szó.)

Nem túl eseménydús délelőtt után kikötöttünk egy helyen, hogy némileg kiegészítsük készleteinket. A horgászok információi alapján csak két kilométer a legközelebbi település Marcelháza. Sajnos az utóbbi évtizedben a 90%-os magyar népesség rovására meglehetősen sok, a Dél-szlovákindiai Komarnóból származó dakota bevándorlót telepítettek be!  

Néhányan a hajókkal maradtak a parton, míg a többség a faluban volt. Jó nagy zivatart kaptak némi jéggel. Bennünket a faluban csak a széle ért el kevés esővel, de így is jó sárosak lettünk mire visszaértünk. A megázás ellenére jó hangulatban folytattuk a túrát. Sajnos a mesterséges mederben eléggé ingerszegényen teltek az órák. Mondhatni unalmas volt az evezés, csak a rovar és madárvilág adott okot a nézelődésre. Gyorsan elértük a tavakat Virt határában. Péter lehetőségként említette az átemelést a tavakra, de nem voltak igazán látványosak ezért leszavaztuk ezt az ötletet.

A dunai átemelés is eléggé időrablónak bizonyult, ugyanis nem lehetett közvetlenül a zsilip másik oldalán letenni a hajókat annyira köves járhatatlan volt a part. Most jó hasznát vettük a Péter által eszkábált két gurítókocsinak.

(Szerintetek mit jelent a gurítókocainak? A helyesírás ellenőrző ugyanis ezt javasolta az előbbi kifejezés helyett! Ez inkább helyes-sírásellenőrző lehet a sok blőd f@szság miatt, amit felkínál! Kár bekapcsolni!)

Sajnos legalább háromszáz métert kellett cipelni az összes motyót és járműveinket a Duna partjáig át az ártéri erdőn. (A dumapart és a dunnapart is szép magyar kifejezés, amit a Dunapart helyett felkínál! Ím a Word-féle újmagyar szótár néhány gyöngyszeme.)

Egész délután változékony volt az idő néha szemerkélő esővel, de alapjában véve jó volt, mert nem volt nagy a meleg.

Átemelés közben leltem ezt a gombalepte öreg fát, mely akárcsak az előző napi pihenő közben látott fatörzs, Gyula diák (Somogyváry Gyula) megható sorait juttatta eszembe!

„Idők partján állt, s vénült egyre, 
lombot nevelt, meg levetette, 
s kérgesedett az istenadta. 
Csodát ugyan ki látna abban, 
hogy vénülünk - itt ez a rendje - 
csak a víz jár a végtelenbe 
meg az Idő. Mert mind elmúlunk, 
a gyökerünkből kifordulunk; 
mi termő volt mibennünk itten, 
magához hívja majd az Isten, 
s a régi fa avarrá vál. 
Egyszerre csak jön egy őszi szél 
és kettéroppant majd a tél, 
az utolsó szál vén gyökér 
s a fa kidől, és tovahordják 
és szétkorhasztják a habok.”

Épp végeztünk az átemeléssel mikor ismét rákezdett az eső. A többiek gyorsan beöltöztek vízálló öltözékbe én, pedig szokás szerint az ellenkezőjét tettem. Levetkőztem meztelenre és irány a folyó. Már egész nap vágytam egy jó fürdésre, de előző nap Martosnál túlságosan mocsárszagú volt a víz és társaim nem díjazták volna, ha büdösen ülök vissza a kenuba közéjük, utána pedig már nem volt idő rá a tempó miatt. Most idő és lehetőség is adódott, ráadásul gyermekkoromban otthon, édesanyámtól is azt tanultam, hogy akkor fürödjek, mikor jól esik. (Lehet, hogy félreértettem valamit?)

Teljesen igaza volt! Fantasztikusan jólesik, amikor jól esik!

Egyébként megfigyeltem, hogy az emberek többsége teljesen lökött! Amikor rákezd az eső, fejvesztve menekülnek ki a strandok vizéből és menedéket keresnek! Miért teszik ezt? Netán azért, nehogy vizesek legyenek?

Mögöttem a háttérben Dunaalmás temploma és kikötője látható.

(Dumaalmás és dunnaalmás vajon merre van, vagy mit jelent?

A Duna teljesen ismeretlen a Word ellenőrzője számára!)

Később S is kedvet kapott és bejött fürödni. Ilyenkor május első napjaiban még nem túl meleg a folyó, de fantasztikusan üdít a vize. Itt még ráadásul tiszta is ami Budapest alatt már nem mondható el róla. Hivatalosan 12 fokos, bár szerintem úgylehet több volt. Mindenki azt mondta hideg a víz fürdéshez.

Egyébiránt pedig hideg víz nincs is, ugyanis azt jégnek hívják és nem lehet benne fürödni, mert szilárd halmazállapotú!

(Igaz a hó is szilárd víz! Abban viszont lehet fürödni, ami egyik kedvenc téli szórakozásom.) Számomra az év minden szakában strandszezon van!

Imádok fürödni és úszni bármilyen is az idő csak a fürdőket és a fürdésre kijelölt helyeket nem kedvelem.

A pihenő után már nem túl sokat eveztünk és Karva felett a bal parton kötöttünk ki éjszakázni. Kellemesen sütögetéssel telt az este, nyugodalmas volt az éjszaka.

Másnap szétszóródás esetére Esztergom a ’48-as emlékmű volt a találkozási pont délben. Mi korábban indultunk, mert gyorsabban készültünk össze és sejtettük, hogy úgyis lemaradunk S kavicsgyűjtő szenvedélye miatt. Több helyen kikötöttünk S gyűjtögetett, I túratársnő nézelődött én pedig, mi mást tehettem volna, fürödtem. A találkozási ponton senki sem várt ezért tovább eveztünk és lejjebb egy erdős részen kötöttünk ki ebédelni.

Éppen végeztünk mikor Esztergom felől váratlanul megjelent túravezetőnk! Egyedül a kettes kajakban!

Kiderült, hogy evezőstársa E reggel a beszállásnál megcsúszott és kiment a térde. Esztergomig még leevezett, de ott képtelen volt kiszállni. Mentőt kellett hívni hozzá és kórházba vinni. A többiek ezért nem a megbeszélt helyen vártak. (Ők látták mikor mi a csatornáról kihajóztunk a Dunára, de mi nem láttuk őket.) Peti otthagyta a kajakot és gyalog visszament a városba, hogy E hazaszállítását intézze. A többiek utánunk jöttek, a kajakot ideiglenesen D vitte tovább az esti szálláshelyig ahol Peti ismét csatlakozik majd hozzánk.

Ismét kezdődött a morgolódás, amiért a tv. elhagyta a csapatot! Pedig igaza volt az adott helyzetben én magam is így döntöttem volna. Lefelé csorogni vezető nélkül is tudunk! E viszont segítségre szorul tehát ez, ami igazán fontos!

Kedves túratársaim!

Arról, hogy E lába kiment, nem a túravezető tehet, ahogyan arról sem, ha esik az eső! Az átemelések egy vízitúra velejárói! Egyébként pedig kell néha egy kis mozgás a hosszú üldögélések között! (A mélyvénás trombózis egyik okozója a sok ülés!)

Tehát, ha valaki nem akar ázni, sátrat verni, holmit és kenut emelgetni, az ne egy 5.000 Ft.-ba kerülő nomád túrára jelentkezzen hanem, egy luxusutazásra, ami ennek legalább a tízszeresébe kerül, viszont kinyalják a s***ét!

(Tudom, hogy bunkó vagyok, de legalább őszinte! Sokan utálnak emiatt, pedig én mindig világossá teszem, kiről mit gondolok. Nem a háta mögött pusmogok!) Bocsi, de kikívánkozott!

A Helembai zátonyokon még pihentünk egyet, azután már egyre borúsabb időben ereszkedtünk Dömös felé.

Dömös felett kikötöttünk, de nem tetszett a hely a társaságnak. D túratárs Dömösön a kikötőnél akart letáborozni az pedig sem nekem, sem S-nek nem volt szimpatikus. Sohasem szoktam lakott hely közvetlen közelében táborozni pláne nem a közepén! Ott a legveszélyesebb! No, nem attól félek hogy valaki inzultál, mert némi harcművészeti gyakorlatom van még, ha tudásom mára már kissé megkopott is. Értékeim azonban kárát láthatják. Még a hegyekben sem táborozok jelölt ösvény vagy használt erdei út közelében. Célszerűbb letérni és 1-200 méterre táborozni. Sokkal nyugalmasabb lesz az éj!

No, de térjünk vissza a túrához!

Továbbeveztünk, de sehol sem találtunk alkalmas helyet, így végül a visegrádi öbölben táboroztunk le. Ekkor kezdett igazán zuhogni az eső. Péter itt csatlakozott újra hozzánk miután E-t szerencsésen hazajuttatta.

Mindenki behúzódott a sátrába az eső elől, így közösségi élet sajnos nem volt az est folyamán. Az utolsó estét S társaságában főzőcskézéssel töltöttük a sátorban. (Finom cukkinipörköltet kreáltunk.)

Egész éjjel esett az eső, de reggel indulás előtt elállt. Sajnos reggel két túratárs úgy döntött, hogy busszal megy tovább. Nem értem ezt a hozzáállást, hisz a „rossz” idő is a túra része, egyebekben pedig lehet, hogy épp olyasmit mutat meg a természetből, amit „jó” (értsd: napsütéses) időben nem láthatunk! Mindegy, kár erre szót vesztegetni! Ki így, ki úgy!

Reggel Visegrádnál komor arcát mutatta a nap, de Vácnál már kisütött, úgyhogy megálltunk egy sörre.

Innen már csak egy-két evezőhúzás Budapest!

A Megyeri-híd láttán még elgondolkodtam milyen jó lenne onnan is ugrani egyet. Sajnos teli van kamerákkal, így nagy a lebukás veszélye, igaz ez nem tartana vissza, de a víz mocskossága már komoly ellenérv!

Bárki bármit is állított róla, én azt mondom jó kis túra volt! Remekül éreztem magam ezen a túrán!

Ezúttal is köszönöm a meghívást Péter!

Címkék: Vízitúra