- Mi lenne, ha megnéznénk Esztergomot? - kérdezte a húgom.

Fél órán belül úton voltunk.

Nagymarostól Szobig a kerékpárutat követtük, majd, mivel lekéstük a kompot, a Zátonyban megpihentünk. A másik parton az Eurovelo 6. kerékpáros túraútvonal folytatódik ugyan, kiépített kerékpárút azonban egészen Esztergomig nem jár hozzá, úgyhogy kénytelenek voltunk addig is a 11-es főúton haladni. Nem messze Esztergomtól tudtunk letérni róla egy, a Duna-partot követő bicikliútra, ami hamarosan bevitt minket a városba. Itt húgom csodával határos tájékozódóképességének köszönhetően minden eltévedés nélkül (amire egyedül sajnos nagyon is hajlamos vagyok) eljutottunk a Bazilikáig, amit annak rendje és módja szerint meg is tekintettünk.

Az elhaladó kamionokon kívül ezen a szakaszon aggodalomra csak az időjárás adhatott okot, mert végig különböző méretű zivatarcellák kerülgettek minket, és néha csak egy hajszálnyi választott e attól, hogy alaposan megázzunk.

Miután kigyönyörködtük magunkat a bazilikában, egy belvárosi kifőzdében ettünk, és továbbindultunk a híd felé. Fél kettő körül léptük át a határt, és innentől kezdtek izgalmassá válni a dolgok.

Párkányon belül még nem volt semmi gond. Kicsit furcsa volt az egyre több idegen nyelvű tábla (főleg reklámok szerencsére), de a húgomat ez sem akadályozta abban, hogy lazán eligazodjon még "idegenben" is. Hamarosan megtalálta az egyenesen északnak tartó 564-es utat, ami eljuthattunk Salkáig és a letkési határátkelőig. A továbbjutást azonban hamarosan néhány nagy erejű széllökés kezdte nehezíteni, míg kb. az út felénél annyira eldurvult a helyzet, hogy teljes erőbedobással is csak alig tudtunk haladni. Csak az mentett meg végül, hogy az út hirtelen lejteni kezdett (nem is kicsit), és az így szerzett lendülettel eljutottunk Salkáig, de akkor már tudtuk, hogy a szembeszél egy óriási zivatart hoz a hátán, amit jobb lenne elkerülni.

Az elkerülő manőver aztán végül mégsem sikerült, tekintve, hogy pontosan szemben haladtunk a viharral legalább hét kilométeren keresztül. Már Salkán voltunk, mikor az első esőcseppeket észrevettük, de a határt már csuromvizesen léptük át. A szakadó esőben a szó szoros értelmében bezuhantunk az első helyre, amit találtunk, vagyis a letkési kocsmába. Itt addig is megpróbáltuk kipihenni magunkat, míg a zivatar elmegy vagy legalább alábbhagy az eső.

Ez hamarosan meg is történt, úgyhogy felkerekedtünk, hogy most már hazafelé vegyük az irányt. Még ki sem nagyon értün kLetkésről, amikor észrevettük, hogy az út gyanúsan száraz, és a szembejövő, szintén száraz emberek furcsán nézegetnek ránk. A viharnak tehát valószínűleg csak a legszéléből kaptunk, de persze haladt a vihar is velünk együtt, majdnem ugyanabban az irányban, még szerencse, hogy végül a Börzsöny valamelyik vonulata eltérítette. Mindenesetre kissé megfűszerezte a túrát.

Szobig már csak egy helyen álltunk meg, de az sem bizonyult jó ötletnek. Egy "Damásd vára romjai" feliratú tábla térített el minket, és miután megmásztunk egy igen meredek domboldalt, és elolvastunk vagy négy túlságosan is bőbeszédű ismeretterjesztő táblát a romokról, vettük csak észre, hogy a hajdan nyilván oly dicső damasdi várból mára csak egy teljesen jelentéktelen sittkupac maradt.

Az út hátralévő része - Szobtól haza Nagymarosra - szerencsére eseménytelenül telt, de a vége felé már annyira ki voltunk merülve, hogy a város határától kénytelenek voltunk leszállni a bringáról.

Címkék: Bringatúra Túra Esztergom Külföld Szlovákia Körtúra