Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve tettem egy kirándulást a Királykőre.

Az egész úgy kezdődött, hogy Jani, akivel személyesen azelőtt még nem találkoztunk, Facebook-on közölt pár fényképet, és az egyikhez hozzászólva megkérdeztem, mekkora hó van a magasabb régiókban. Szó szót követett, az ötlet kiteljesedni látszott, és mivel úgyis pont kivettem egy hétre való túlórát, abban maradtunk, hogy megnézem már élőben őt is és a Királykőt is.

Csütörtök este még árnyékra vetődtem, és nem sikerült megvennem a nemzetközi jegyet, ugyanis Tatabányán a nemzetközi jegyváltás 19 órakor megszűnik, mint lehetőség. Kicsit izgultam, hogy akkor ennek most lőttek, hátha elfogy a helyjegy, vagy kirándulójegyet már nem adnak ki az utazás napján, ami másnapra, péntekre (04.04.) esett, de aggodalmaimmal nem fárasztottam Janit, inkább reméltem a legjobbat. Amúgy a kirándulójegy érvényességi ideje 4 nap, ami azt jelenti, hogy az utazás napja már beleszámít, és a 4. nap éjfélig be kell fejezni a hazautat. Brassóba a jegy ára 55 euró plusz helyjegy (2x960 Ft), és a pénztárnál nem feltétlenül ismerik szép magyar nevén, mint "kirándulójegy", hanem "tripticket" néven fut.

Az összepakolás külön érdekes volt, ugyanis annak érdekében, hogy a lehető legteljesebb mértékben kihasználjam a szabadidőmet, hazafele Békéscsabán szálltam le a vonatról, és úgymond átstartolva mentem is édesapámmal a Mátrába három napra, ahova kicsit más jellegű felszerelés kell ebben az évszakban. Ennek megfelelően mindkét túrán kompromisszumokra kényszerültem felszerelés terén.

Brassó felé utazva három tanácstalanul tévelygő fiatal nem tudta eldönteni, hova szól a helyjegyük, és miután megütötte a fülem, hogy nem magyarul beszélnek egymás között, angolul megszólítottam őket, hogy esetleg tudok-e segíteni. Kiderült, hogy a három brazil diák "Drakula várát" ment megnézni, és amikor megvették a jegyet a Budapest és Brassó közötti útra, nem voltak vele tisztában, hogy ekkora, aránylag rövid távon 13 óra a menetidő egy irányba. Már csak a velük folytatott beszélgetésért is megérte a hosszú utazás, egyedül az ilyen lelkes emberekkel való ismerkedés miatt szeretek vonatozni.

A megszokottól eltérő módon a vonat késett kerek egy órát, de ettől függetlenül tartottuk magunkat a tervhez, és a Királykőt vettük célba. Ehhez elsősorban én ragaszkodtam, Jani még egész csomó látnivaló ötletével rukkolt elő, de én enyhén gerinctúra-függő vagyok, így kitartottam.

A táj Brassó és a Casa Folea között szintén már túra nélkül is megérte volna a hosszú utat, a Bucsecs látványa a havas sziklákkal, ahogy kiemelkedik a semmiből a medence szélén, egyszerűen elképesztő! Nem volt tiszta időnk, a hegy képe inkább csak átsejlett a párán és a felhőkön; nem tudom eldönteni, hogy ez hozzáadott-e vagy elvett az élményből.

A házhoz nem is olyan korán, fél tizenkettő körül érkeztünk meg. A kocsit hátrahagyva nekivágtunk a hegynek. Az út tulajdonképpen eseménytelen volt, a jelzések jól követhetőek; a felhőalap alacsonyan volt, így a híres sziklafalakból nem sokat láttam, csak itt-ott bukkant ki egy-egy ígéretesnek tűnő rész - majd újra el is tűnt a felhőben. A legnagyobb eseményt egy medve nyomainak keresztezése jelentette, amiket sürgősen körbe is fényképeztünk, majd korán, még bőven világosban megérkeztünk a Saua Funduri (Hátsó-nyereg) bivakjába.

Ekkor esett le így a sokadik túra után, hogy minden egyes túrán az első nap estéjére, ahogy magasabbra érünk, megfájdul a fejem, és ez esetleg tényleg a magassággal lehet összefüggésben. Aztán összefügghet akár az éjszakai vonatozás fáradalmaival is, de lényeg az, hogy erőt vettem magamon, és jól fejlett lustaságomat és a fejfájásomat leküzdve felmentünk a gerincre.

Fent egy kicsit sűrűbb köd fogadott minket, mint ami a bivak magasságában volt, fújt a szél, és az egész nem sok jót ígért. Az igazsághoz tartozik, hogy magashegyi túrázásra úgymond teljesen alkalmatlan, havas, jeges, esős időt lehetett sejteni minden előrejelzés alapján, és mi ennek ellenére vágtunk neki a túrának.

A gerincen kicsit mászkálva megállapítottam, hogy nehezebben járható, mint amire a leírások alapján számítottam; nyáron, száraz időben, kellő óvatossággal megoldható, de ha kicsit is lefagy, akkor az nekem már nem a túrázás, hanem a mászás kategóriába tartozik. Így a gerinc kicsit nyirkos állapotában is hiányoltam a kötélbiztosítást, és még annál is jobban az utasbiztosítást, amit kivételesen nem kötöttem. Fent meg is jegyeztem, hogy ha havazik, akkor nem vállalom a másnapra tervezett rövig gerincszakaszt - erre eleredt a hó.

Visszamentünk a bivakhoz, tüzet raktunk, majd a sötétség beálltával lefeküdtünk aludni.

Ahogy a szabadban szoktam, most is nagyon jót aludtam, kibújtunk a bivakból, és szembetaláltuk magunkat a leheletvékony, de létező hólepellel fedett tájjal, a továbbra is gyengén szállingózó hóval és az állandónak tűnő köddel. Az előző este újrafogalmazott tervek alapján nekivágtunk a gerincnek, és szerettük volna megnézni a barlangot a gerinc túloldalán. Hágóvasat, jégcsákányt nem vittünk, hisz' előző délután nem találkoztunk olyan szakasszal, ami indokolta volna, és kis mászás után ereszkedni kezdtünk a gerinc túloldalán a turistaúton, amiről hamarosan kiderült, hogy gyakorlatilag egy jeges kuloár-szerűség. Vagy egész konkrétan az. Teljesen mindegy, még annál is amatőrebbnek éreztem magam, mint amennyire az vagyok, és a túrabakancsommal igyekeztem lépéseket rúgni a firnbe, egészen addig, amíg a firn keményebbnek nem bizonyult, mint a bakancs. Ekkor megkértem Janit, hogy cseréljünk helyet, az ő műanyag bakancsa keményebb, de végül olyan szakaszhoz értünk, ahol egyszerűen nem vállaltam a továbbhaladást hágóvas nélkül, és kis nézelődés után visszafordultunk. Vassal se biztos, hogy könnyű, de anélkül végképp aránytalanul kockázatos lett volna tovább ereszkedni.

A bivakba való visszaérkezés után összeszedtük hátrahagyott cuccainkat, majd az előző napi utat kicsit cifrázva, leereszkedtünk a hegyről, és a télből visszatértünk a tavaszba. Kocsival tettünk egy kört Brassóban, villámgyors városnézés címén, majd találkoztam Jani családjával, így annyi jó fej, kedves embert ismertem meg 3-4 nap alatt, mint máskor hónapok alatt!

Nem volt egy hosszú túra, se fizikailag nehéz; messze nem ez volt a legszebb, amin valaha részt vettem, viszont annyi emberrel találkoztam, annyi élmény ért, és annyi új ötlet és terv fogalmazódott meg bennem a jövőre nézve, hogy teljes mértékben megérte az utazás fáradalmait! Megszületett a következő brassói látogatás hozzávetőleges terve, már csak a feltételek kedvező alakulását kell kivárni, és megyünk vissza, ezúttal Judittal!