Ezen a túrán sajnos nem írtam naplót, ezért öt év távlatából fejből vagyok kénytelen felidézni. Ilyenformán viszonylag pontatlan és elnagyolt.

Egy kép többet mond ezer szónál - mondják, sajnos azonban a fényképezőgépünk memóriakártyái alaposan beáztak és a legtöbb fotónk elveszett. Ezt néhány google maps linkkel próbáltam pótolni.

Az útvonal hozzávetőlegesen ez volt, 11 nap alatt kb 600 km-t tekertünk. A napi megtett km-eket nem tudtam pontosan felidézni. A szintek tekintetében szintén csak találgatok, Prága után kb 1000m  volt naponta.

6. nap: Prága (Troja városrész) - Tynec nad Sazavou

A további szakaszra vonatkozó infók itt találhatóak.

A közeli ABC-ben történt reggeli bevásárlást és reggelizést követően a belváros felé vettük az irányt, a már jól ismert úton. Megkerestük a tourinform irodát.. Itt rengetegen voltak. A párom kint maradt a túristákkal teletömött téren és vigyázott a bringákra. Én bent szereztem egy csehország térképet, amit elég részletesnek gondoltam. Viszonylag gyorsan sikerült továbbindulnunk.

A városból kifelé próbáltuk követni a Prága-Bécs bringaút speciális jelzését, amit néhányszor elvesztettünk, majd újra megtaláltuk. Itt többször hasznát vettük a GPS-nek, de egyszer el akart vinni bennünket a navigáció total rossz irányba. Nagyon lassan haladtunk és megtanultuk, hogy egy ekkora városon átverekedni magunkat nagyon sok időbe telik.

Ahogy kezdtünk kikerülni a külvárosok szorításából a terep barátságos dimbes dombos lett és a táblákat is egyre könnyebb volt követni. Volt néhány keményebb emelkedő, de Tynec előtt elég sokat egy patak völgyében mentünk, ami nagyon szép és kellemes volt. Hozzávetőlegesen 50 km után estefelé értünk a kempingbe. A térképünk a következőt kb 60 km-rel később Tabor városában jelezte, ezért fel sem merült, hogy tovább menjünk.
A létesítmény nagyon egyszerű volt, a folyó kanyarulatában a parton helyezkedett el egy nagy füves placc és rengeteg kajakos, kenus volt ott. Olyan vadkemping jellege volt, de talán hatig vagy hétig még lehetett használni az pici vizesblokkot. Sátorállítást követően gyorsan lezuhanyoztunk, majd a folyón átkelve a város központjában lévő hídhoz közi étterembe mentünk vacsorázni.

Ezen a napon valahol sikerült a felgumipókozott vadiúj csehország térképet elhagynom.  Újabb tanulság fogalmazódott meg bennünk: a térképnek a kormánytáskában van a helye. Lehetőleg pedig annak is a tetejére szerelve, átlátszó, vízhatlan tokban. Ott ugyanis kéznél van. Csakhogy nekünk akkor még kormánytáskánk sem volt, nemhogy hozzá való térképtartó tok. A térképet mindíg a csomagot leszorító gumipókok alá rögzítettem, ahonnan egy rázósabb szakaszon leesett. Este kicsit kedveszegetten feküdtünk le, mert sokkal kevesebbet haladtunk, mint ahogy gondoltuk, ráadásul tervezni sem nagyon tudtunk a térkép hiánya miatt.

7. nap: Tynec nad Sazavou - Tabor

Délelőtt a szokásos rutin következett: bevásárlás, reggeli, mosogatás táborbontás, pakolászás. Délután egy körül a városka főterén ücsörögtünk és latolgattuk, hogy milyen messze vagyunk még Bécstől és hány napunk van. Felmerült a Brno-ba vonatozás lehetősége is, de ahhoz vissza kellett volna vonatozni Prágába és ehhez nagyon nem volt kedvünk. A főtéren volt tourinform iroda , ott kérdeztük meg a menetrendet. Valamit azonban elfelejtettünk, ezért vissza kellett menni, és ekkor csoda történt, mert kiderült, hogy nekik van egy speciális bringatúrázóknak készült térképük a Prága-Bécs útvonalról. Ez egy nagyon profi, részletes térkép szintdiagrammal. Természetesen azonnal megvásároltuk majd boldogan számolgattuk a kilómétereket. Visszatért a kedvünk és úgy döntöttünk, hogy bringán folytatjuk az utat, ha pedig kifutunk az időből majd a túra végén vonatozunk.

A térkép a következő kempinget Tábor városában jelezte, mintegy 60 km-re.  Mivel már benne jártunk a délutánban elindulván Tabor városát céloztuk meg.  A terep dimbes-dombos volt rengeteg kisebb tóval. Ez később is jellemző volt és számomra meglepetésként hatott, hogy szinte minden cseh faluban van egy két tavacska. Sajnos erre a szakaszra nem igazán emlékszem részletesen, de valami olyasmi rémlik, hogy valahol Tabor előtt egy kicsit a forgalmas főúton kellett menni, bár ebben nem vagyok biztos. A dombok 4-500 méteresek voltak, de a szintdiagram nagyon sokat segített, hogy lélekben felkészüljünk az emelkedőkre. Az út is jól ki volt táblázva, nem nagyon vesztettük el az irányt. Az idő szép volt, bár a szembeszéllel volt egy kis gondunk illetve elég meleg volt. Mondjuk eleve pont  a legmelegebb napszakban indultunk el. Az autóforgalom az alsóbbrendű utakon nem volt zavaró. Az út minősége elég jó volt, bár kerékpárainkon közepesen vastag kb 32mm széles abroncsok voltak.

Taborban ebben a kempingben szálltunk meg, ami egy völgyben feküdt, nagyon szép zöld környezetben. Étterem és büfé is volt, ahol találkoztunk egy magyar úrral, aki már ott élt vagy 20 éve, mert oda nősült. Kicsit elbeszélgettünk vele, adott néhány tanácsot az útvonalat illetően. 9 körül vacsoráztunk, majd nyugovóra térvén elhatároztuk, hogy másnap korán kelünk és időben elindulunk, semmi esetre sem délután.

8. nap: Tabor - Jindrichuv Hradec - Nova Bystrice

Az előző esti célkitűzést sikerült megvalósítanunk. 8 órakkor felkeltünk és rekordot döntve negyed tíz körül kitettük magunkat az útra. Délelőtt egyre szebb dombvidéken karikáztunk, a hőmérséklet induláskor nagyon kellemes volt, de dél körül már kezdtük érezni, hogy kánikula lesz. Egy nagyobb tó partján ebédeltünk és kicsit lepihentünk, ami később hibának bizonyult. A derékaljatt leterítve elaludtunk, és délután négy óráig nem tudtunk elindulni az iszonyatos melegtől. Kulacsainkat szinte minden faluban úra kellett tölteni. Az egyik ilyenben találkoztunk egy tandemes bringatúrázó párral akik az USA-ból jöttek. Mivel kicsit más irányba mentek, így a jókívánságok után búcsút intettünk egymásnak. Érdekes módon más bringásokkal nem nagyon találkoztunk az úton,

Délután öt körül értünk Jindrichuv Hradec-be, ahol ebben a kis pavilonban vészeltük át a ránk szakadó iszonyatos záport. Szerencsénkre a bringák felmálházva is befértek, így nem áztak el a ruháink sem. Az vihar végeztével elindultunk és részben lombos részben fenyőerdőkön keresztül vezetett utunk. A hőmérséklet jócskán lehűlt és még elég messze voltunk a tervezett célunktól: az Osika tó mellett fekvő kempingtől. Az úton az aszfalt jó minőségű az autóforgalom pedig elenyésző volt. Ez a vidék nagyon kellemes emlékeket hagyott bennem maga után. A hatalmas vihar után az ég nem tisztult ki teljesen, kis idő elteltével egy újabb nagy borulás fenyegetett bennünket. A lemenőben lévő nap fényei gyönyörűen világították meg a tájat, miközben a sötét felhők félelmetes háttérként szolgáltak.

Nova Bystrice-be érve már tudtuk hogy nagyon kevés időnk van az újabb égi háború kitöréséig. Először a csinos főtéren egy coop áruház eresze alá húzódtunk fedezékbe, de hiába vártunk, nem szakadt le az ég. Végül úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk eljutni a 4 km-re lévő kempingbe, nekiindultunk. A városból kiérve, nagyjából 1,5 km-t tettünk meg, amikor elkezdett hatalmas cseppekben esni. Az út menti nagyobb fák egyike alatt kerestünk menedéket, de pillanatok alatt annyira elkezdett esni, hogy ázni kezdtünk. Úgy döntöttünk, hogy csurom vizesen nem szertnénk sátrazni, így a szakadó esőben visszafordultunk a határmenti kisváros felé, ahonnan kifelé karikázva előzőleg láttunk egy kis panziót. Teljesen szétázva tértünk be ide megkérdezni, hogy mennyibe kerül egy éjszaka, de elég borsos árat mondtak, sajnos már nem emlékszem konkrétan. Eddigre már kicsit enyhült az eső, odakint tanakodva figyelmesek lettünk a szomszéd családi házon lévő“kiadó szoba” feliratú táblára. Becsöngettünk és kis kérdezősködés után kaptunk egy nagyon jó szobaárat. A család nagyon kedves volt, a szülők nem beszéltek se angolul se németül, de a 10 éves forma lányuk angolt tanult a suliban és vele tudtunk kicsit beszélgetni. A bringákat beraktuk a garázsba, majd melegszendviccsel kínáltak, mert látták, hogy kicsit megviseltek vagyunk. Ez nagyon jólesett és nem győztünk hálálkodni nekik a figyelmességükért. Vacsora után kiteregettük a dolgainkat és pihenni tértünk a kényelmes, meleg szobában.

A nap margójára: a korábbi németországi esős tapasztalatok és ez a nap is hozzájárult a felismeréshez, hogy csak az önmagában teljesen vízálló bringatáska jelent megoldást a hosszú, külföldi túrákon. Korábban az otthoni nyári túráinkon nem kellett mindennapos komoly esővel számolni, és ha akadt is egy-egy nyári zápor, a nagy meleg miatt minden gyorsan megszáradt. Itt északabbra ez nem jelentett megoldást. Az otthontól való távolság és kiszolgáltatottság is adott egy pszichológiai nyomást, és az utolsó dolog volt, amit szerettünk volna, ha vizes ruhában, hálózsákban kell áznunk-fáznunk a sátorban. Táskáinkhoz volt esővédő huzat, de ez nem igazán működött jól, mert a kerekek felverik a vizet alulról. Másik megoldás, amit mi is alkalmaztunk az volt, hogy szemeteszsákokba raktunk minden ruhacsoportot, majd a levegőt kipréselve raktuk a táskába. Ez azonban nem túl kellemes, mert sok idő elmegy vele és egy idő után a kiszakad a műanyag zsák és akkor már be tud menni a víz.

9. nap: Nova Bystrice - Vranov

Este házigazdáink elmutogatták, hogy reggel távozván csak  zárjuk be a házat és dobjuk a kulcsot a postaládába. Szép napos időre ébredtünk és a pakolást, vásárlást követően 10 körül indultunk útnak, nemsokára elhagyván az előző nap terveiben szereplő kempinget.
Eleinte az út lankás dombok között vezetett majd hosszan egy szántóföldekkel tarkított fennsíkon  kerekeztünk. A gyér autóforgalomnak örültünk, nagyon kellemes volt itt kerékpározni a jó minőségű aszfalton, szép környezetben. További különlegességet adott ennek a szakasznak az osztrák határ közelsége, néhol csak száz méter választott el bennünket ausztriától. Ha jól emlékszem ilyen “vasfüggöny” darabokat is láttunk illetve más katonai objektumok nyomait. Az egész vidék olyan kihaltnak tűnt, mintha a hatalmas fennsíkon ketten bringáznánk bele a végtelenbe. A bécsi irány itt is szépen ki volt táblázva ezekkel a sárga táblákkal, nem volt nehéz követni a helyes utat.

Hideg ebédünket délután, az egyik útbaeső falu központjában a templom melletti padokon fogyasztottuk el, majd indultunk tovább a Vranovi tó partján fekvő kemping felé. A nagy tó elnyúló végét megközelítve elkezdtek megjelenni a dombok ismét, jelezvén: végetért a fennsík. Az időjárás még kora délután is kegyeibe fogadott bennünket.

A tavat részben körbebringázva találtuk meg a nagy kempinget a parton. Ahogy közeledtünk egyre több fiatal lepte el az utakat, ami egy idő után kezdett gyanússá válni és végül kiderült, hogy éppen egy kissebb fesztiválszerűség van a kemping területén, rengeteg emberrel. A hosszú sort kiállva bejelentkeztünk a recepción és nagy nehezen találtunk egy talp alattnyi helyet a meredek domboldalon, ahova felpattintottuk a sátrunkat. Mindenhol irgalmatlan sok ember volt, mondjuk egy EFOTT-hoz tudnám hasonlítani. A vizesblokk elég profi volt, zsetonokat kellett venni és bedobálni a zuhanyzóba, így 3 percig volt melegvíz a fülkében. Ez biztosította, hogy ne zuhanyozzon a sok ezer ember órákig. Az út porától és az izzadságtól megszabadulva belevetettük magunkat kicsit a fesztiválba, műanyag söröspohárral kezünkben cigizgetve lófráltunk a helyszínek között. Este 8 körül azonban elkezdett cseperegni az eső, amihez elég nagy hőmérsékletesés is társult. A nedves törölközőinket korábban kiteregettük a sátor feszítőköteleire, de nem volt esély a száradásra. Éjfél körül kissé becsiccsentve vonultunk vissza a sátrunkba, és ekkor fogadtam meg, hogy pár füldugót örökre bennehagyok a sátor belső zsebében.

10. nap: Vranov - Oberretzbach

Bár az éjszaka főként zenehallgatással telt, és a részegek is jókedvűen óbégattak, azért pár órát sikerült valahogy mégis aludni. Felkelve gyorsan összeszedtük magunkat, bontottuk a sátrat és reggelit vásároltunk a kemping boltjában, ha jól emlékszem, majd 11 körül nekivágtunk az útnak.

Előző nap már felismertük, hogy - részben a fesztiválnak köszönhetően -  Bécsig nem fogunk eljutni, ezért vonatozási lehetőséget keresve a határmenti osztrák Retz városkát tettük meg a következő úti célunknak, mert innen viszonylag sűrűn indultak vonatok a fővárosba.

A kempinet elhagyva beléptünk a Thaya völgy-i nemzeti park területére, utunk jó meredeken emelkedett egy erdőn keresztülvágva. A töredezett aszfalton az erőlködéstől szinte azonnal borzalmasan leizzadtunk, és a sűrű erdőben rögvest megtámadtak a szúnyogok, mégpedig olyan intenzíven, hogy nem győztük előkapkodni a szúnyogriasztó spray-t. A számos tó miatt előzőleg is sok vérszívóval találkoztunk, főként akkor támadtak, ha lelassultunk a felfelé vezető szakaszokon. A patak völgyéből a legkönnyebb áttételt használva daráltunk felfelé, elég hosszasan. Dél körül elértünk egy erdei fogadóhoz, ami a nemzeti parkban bringázók központi találkahelye volt. Hatalmas udvara volt, sok paddal, asztallal, a bringákat neki lehetett támasztani a kerítéseknek, fáknak nem kellett különösen lezárni, lemálházni. Az idő nagyon szép volt, így rengetegen voltak, főleg hegyibringákkal. Egy kis iszogatás után úgy döntöttünk, hogy nem itt ebédelünk, hanem majd Ausztriában. Ezután egy vizszintesebb szakasz következett néhány kilométeren keresztül majd pedig egy elég hosszú gurulás lefelé egészen Hardegg-ig.

A Thaya patakon átkelve Ausztriába érkeztünk, amit rögtön egy hosszú és meredek emelkedővel ünnepeltünk meg. Sok motorossal találkoztunk, akik a szerpentinen előzgettek minket. Jó fejek voltak, sokan biztatóan integettek is, egyedül a büdös kipufogógáz volt zavaró, amit zihálva kapkodtunk be az egyébként potenciálisan jó levegőjű erdei környezetben. Érdekes volt megtapasztalni, hogy egy megpakolt túrabringával mennyivel nehezebb ezeken a meredek emelkedőkön felmenni, mint csomag nélkül, nagy hasznát vettük 34 fogú hátsó lánckeréknek. Hardegg-et elhagyva szántóföldek övezte alsórendű úton karikáztunk, minimalis autóforgalom mellett. Kora délutánra járhatott az idő, így ebédelni szerettünk volna Niederfladnitz főterén levő étteremben. Itt sajnos azonban annyira flegmák voltak, hogy 15 perc üldögélés után továbbindultunk, mivel nem bírták megkérdezni, hogy mégis mit szeretnénk. A falu után szép sűrű erdőben folytatódott az út. Autóval nem is találkoztunk egy jó ideig. Oberretzbach-hoz közeledve elgondolkodtunk a szálláskeresés lehetőségén. Az erdőből kiérve megálltunk kicsit pihenni. Megállt mellettünk egy autós és kedvesen megkérdezte, hogy segíthet-e valamiben. Mondtuk neki, hogy szállást keresünk, erre mondta, hogy nagy mázlink van, mert övé a helyi kemping és elmagyarázta, hogy hogyan jutunk oda.

Délután 5 körül sátrat állítottunk a szépen rendbentartott, több szintes birtokon, majd vendéglátónk tanácsára átmentünk a cseh oldalra vacsorázni. A Happy Star hotel éttermét ajánlotta, de ott éppen esküvő volt, ezért továbbmentünk Hnanica faluba, és a főtéren, a templom mellett találtunk egy kis panziót meg éttermet, ahol elég jól főztek. A kerthelységben volt egy hatalmas fából készült prés, utalva a helyi bortermelés történelmi távlataira. Itt vacsoráztunk, majd hazagurultunk a szépen rendbentartott kempingbe.
Elaludtunk, de nem volt a pihenésünk zavartalan, mert a szomszéd lakóautóban oltári veszekedést csapott egy idősebb házaspár, akik bőven fogyasztottak a helyi borvidék pincéinek mesterműveiből. Kb fél óra részeg ordibálás, veszekedés,csapkodás és nyüszítés után beindították a lakóautót. Féltünk, hogy a végén ráhajtanak a bringákra, vagy netalán a sátrunkra, úgyhogy szóltunk a tulajnak a házban. Éjjel kettő volt, kijött a férfi, határozottan rendreutasította a renitenseket, a kocsikulcsot meg elkobozta tőlük reggelig. Így azután nyugodtan aludtunk, csak halk anyázást hallottunk a lakóautóból még egy ideig.

11. nap Oberretzbach - Retz

Reggel 9 körül utolsó túranapunk köszönt ránk jókedvűen. Sátrunkat összeraktuk, majd elbúcsúztunk a házigazdánktól és áttekertünk az 4 km-re lévő Retz-be. Itt a helyes főtéren egy jó kis kávéház teraszán reggeliztünk és láttunk pár országúti bringást is, főképp középkorú, idősebb férfiakat. Legurultunk az állomásra és megvettük a vonatjegyet Bécsig. Egy óra múlva, egy körül jött a vonat, amire gond nélkül felraktuk a bringáinkat, ha jól emlékszem, nem is kellett lepakolni a cuccokat.

Bécsben az egyik állomásról át kellett mennünk a másikra, de erre bőségesen volt időnk. A gps elég jól jött a nagyvárosi forgatagban. Meglepődve tapasztaltuk, hogy mennyi egyirányú utcában engedik meg az ellenirányú bringás forgalmat.

A West-Bahnhof-ban megvettük a kerékpárjegyünket Budapestre, majd elmentünk uzsonnázni a pályaudvar melletti éttermek egyikébe. Végül néhány magazinal felfegyverkezve felszálltunk a hazafelé tartó vonatra.  A kerékpártároló ilyen marha-vagon jellegű volt, de rácsokkal részekre osztva, ha jól emlékszem. Elhelyeztük a bringákat, leszedtük a táskáinkat, majd bezárva őket elfoglaltuk a helyünket a szerelvényen.

A vonatút hazafelé teljesen zökkenőmentes volt, ha jól emlékszem a Keletibe érkezett a vonat, késés nélkül a koraesti órákban. A bringák lepakolása és a dolgaink felszerelése után kerekeztünk haza a Margit körútra, ezzel szerencsésen befejezve bringatúránkat.

Összegzés:

Németországban és Csehországban nagyon jó volt nekünk bringázni. Helyben megvásárolhatóak a profi, szintdiagramos térképek. A bringautak rendesen ki vannak táblázva, könnyű követni azokat. A németeknél sokkal több dedikált bringaúttal találkoztunk a pici szakaszon is, csehországban azonban olyan kicsi volt a forgalom, hogy szinte egyáltalán nem volt zavaró.

Mindkét országban számítani kell a hűvösebb időre és nagy és hosszan tartó esőzésre, csakúgy mint a heves záporokra. Esőben nem túl jó sátrat állítani, nehezen száradnak a dolgok. A német kempingek nagyon profik, a csehek nem annyira, de még mindíg nagyon jók, szívesen kempingeztünk minden esetben. A tourinform iroda hálózat elég kiterjedt,érdemes keresni őket. A dimbes-dombos táj Prágától délre nagyon szép emlékeket hagyott maga után. Összességében nagyon jól éreztük magunkat, szép túra volt.

Címkék: Kerékpártúra Bringatúra Prága Drezda Retz Csehország