A hétvégére „Tündérek nyomában a Mátrában” címmel írtam ki három napos kirándulást, ahol az ilyen nevű forrásokat és hegyeket fogjuk bejárni. (2014. 03. 21-22-23 Kékestető)

Népmeséinkben gyakran visszatérő fordulat, amikor a kiskondás napáldozatkor keresztülbucskázik a fején, és királyfivá, vagy éppen táltos paripává változik. Hogy aztán, az első kakaskukorékolásra visszaváltozzon ismét emberré. Hát erről kapta a nevét Mátrafüred, és Kékestető között a Bukfenc-forrás.

Másutt az éjszakai csendben arra járók, az erdő mélyén ismeretlen hangokat hallottak. Sikolyokat, kacagást, lánccsörgést, vagy éppen a fejük felett átvonuló zenét. Innen ered Ágasvár alatt a Vándor (lelkek) forrása. Ma is sokan zarándokolnak oda energiákkal feltöltődni. Mások messzi vidékekről jönnek el a minden betegségeket gyógyító vizéért.

Egy ilyen esetet Fekete István is leír[1] egyik könyvében:

„Nem tudom már azt sem, hogy vasárnap volt-e, vagy hétköznap, de nagyon csendes, alkonyodó idő volt, és mi szótlanul ballagtunk, majdnem mindig árnyékban.

Egyszer csak megálltam.

–      Nagymama! Mi az?

–      Micsoda?

–      Az a muzsika?

Néztem fel az alkonyi égre, mert távolról, olyan toronymagasságban orgona- vagy harmóniumszerű, lágy, zsongó muzsika közeledett lengő hullámzással, de alatta mintha valami suttogó súrlódás is hallatszott volna.

Nagyanyám rám nézett, elengedte a kezem: felnézett a levegőbe.

–      Ott! Ott! – mutattam fel az ég felé. – Mintha elmenne felettünk…

Nagyanyám döbbenten nézett rám, újra hallgatózott, aztán szinte ijedten mondta:

­Nem szabad hazudni, kisfiam…

­De nagymama, én hallom! Én hallom! Ott! – mutattam az akácfák fölé. – Ott… most már elmegy… most már nem hallom annyira…

Az egész égi muzsika talán egy vagy két percig tarthatott, amíg – távolodóban – lassan egyre halkabban, de újra és újra hallottam.

És mondhat akárki, akármit! Nem volt lázam, és nem képzelődtem! Ma is megesküszöm rá. És miért akarnám akár magam, akár azokat becsapni, akik olvassák ezt az írást? Jól körülírva talán úgy tudnám érzékeltetni ezt a zenét, mint orgona, hárfa, harmónium, hegedű egyszerre szólna végtelen finom, lengő, csodás akkordokban erősödő, majd elhalkuló, közeledő és távolodó, halkan zengő, harmonikázó hullámzással.

Sokszor eszembe jutott életemben ez a csodás muzsika, és letettem már róla, hogy kielégítő magyarázatot kapjak, de nagyon a szívemhez nőtt Arany János Tengeri-hántás c. költeményének utolsó versszaka, ami engem és a magányos pásztorokat igazol:

Lohad a tűz: a legények subába –

Összebújnak a leányok csuhába:

Magasan a levegőben

Repül egy nagy lepedő fenn:

Azon ülve muzsikálnak,

Furulyálnak, eltűnőben”.

Ennek kapcsán küldte el nekem Petúr barátom, - akit utólag is köszöntök, hiszen hétfőn volt Petúr napja! - az alábbi levelet:

Most találtam ezt a cikket, amely összességében érdektelen, de az írás második felében több helyen is említés esik a vadlányokról, ezért gondoltam, hogy esetleg érdekelhet téged:

http://bestofcafe.hu/a_titokzatos_matranovaki_fanyuvo.html

Barátsággal: Péter

Számos ember él ma is Magyarországon, akik hisznek a szellemlények létezésében. Azt gondolom, hogy ennek egy fizikai jelenség az oka. Bizonyos napokon, és órában sokkal messzebbre elhallatszanak a hangok, mint általában. Ezek az áthallások okozzák a galibát.

Közvetlen hozzátartozóinkat jól ismerjük. Tudjuk milyenek, amikor  szomorúak, amikor  nevetnek, amikor  meglepődnek, vagy megijednek. Így ha telefonon beszélünk velük, nem láthatjuk az arcukat, lelki szemeink előtt mégis pontosan tudjuk, milyenek az adott pillanatban.

Valahogy így van ez a tündérekkel is. Akik az erdő mélyén éjszaka hallották a leányok énekét, kacagását, sugdolódzását és vihogását, felismerik, hogy a hang fiatal lányoktól ered. Korábbi élményeik alapján tudják, hogy a leányok mikor, hol, milyen körülmények között viselkednek így. Ha a hallott hanghoz zeneszó is társul, vagy éppen a lakodalom     hangjai, s a ruhák suhogása, joggal mondhatják, hogy a felettük lévő hegyoldalban éjszaka a tündérek mulattak. Vagy jelen esetben a titokzatos erdei lény dörmögő motyogását, távolodó futásának zörejeit és torokhangjait…

Aztán a már meglévő hitre, a másoktól hallott történetekre – mivel a hangokat nem tudják rögzíteni - nem nehéz ámítógéppel megalkotni a „titokzatos erdei lény” alaposan lebutított „fotóját”

Aki többet is szeretne erről tudni, tartson  velünk a hétvégén! Ott lesz időm   elmondani, hogyan is alakulnak ki az ilyen tündérekbe, menyecskékbe, és majomemberekbe vetett hitek. Továbbá, mi az oka annak, hogy akár felsőfokú végzettségű erdészek is hisznek   ezekben a történetekben.

© Szádeczky-Kardoss Géza szkgeza51@gmail.com

Címkék: Mátra Kékestető Menyecske Tündér